Csizmadia Szilárd, Author at Vega Csillagászati Egyesület

Egy korábbi alkalommal már részletesen írtunk az úgynevezett Lagrange-pontokról, és hogy a James Webb Űrtávcső, valamint további csillagászati műszerek miért kerülnek az öt Lagrange-pontból a másodikba (L₂ pont). Most olyan űreszközök kerülnek terítékre, amelyek a Nap-Föld rendszer L₁ Lagrange-pontjában keringenek a Nap körül. Ez a pont is hozzávetőlegesen 1,5 millió kilométerre található a Földtől, de a Nap felé.

De miért is lehet az L₁ pont érdekes űrbéli csillagászati távcsövek szempontjából? Az egyik főszempont a viszonylagos közelsége, a másik a könnyű kommunikáció és a harmadik – jelen írásunk szempontjából a leglényegesebb –, hogy állandóan a Nap és a Föld között található, azaz tökéletes a rálátás központi csillagunkra: a Napra. Ebből a pontból nézve sem a Föld, sem a Hold soha, egyetlen pillanatig sem takarja el a Napot. Így a Napnak éppen az L₁ pont felé forduló oldala kihagyás nélkül, folyamatosan tanulmányozható. Ez pedig az űridőjárás előrejelzése szempontjából kulcsfontosságú, ami komoly, gyakorlatilag mindennapos gazdasági érdekekkel is kapcsolatban van.

VCSE - Az öt Lagrange-pont (zölddel jelölve), két, egymás körül keringő égitesthez (például Nap-sárga, Föld-kék) viszonyítva — VCSE – Az öt Lagrange-pont (zölddel jelölve), két, egymás körül keringő égitesthez (például Nap-sárga, Föld-kék) viszonyítva

Napszondák

Már az űrhajózás korai szakaszában is indítottak szondákat a Nap tanulmányozására. Ennek úttörői a Pioneer űrszondák voltak. A Pioneer-6–9 amerikai szondákat 1965-1969 között indították útjukra. Feladatuk a napszél, a bolygóközi mágneses tér és a kozmikus sugárzás mérése, űridőjárási adatok gyűjtése volt. Ezek a szondák nem a Nap-Föld L₁ Lagrange pontjában voltak, hanem a Nap körüli, ellipszis alakú pályákon, amelyek napközelpontja legalább 0,75 CSE volt, naptávolpontja pedig legfeljebb 1,2 CSE.

2006-ban indult el a STEREO-program (Solar Terrestrial Relations Observatory). Ez a szondapáros a napkutatást új szintre emelte a sztereotipikus napfelvételekkel. Két szonda volt, a STEREO-A és a STEREO-B. A két eszközt egyszerre indították, és azok heliocentrikus pályára álltak úgy, hogy az eszközök a pályájukon általában a legtávolabb maradjanak egymástól. A tudósok így a Nap túloldaláról is közel valós idejű képeket tudtak kapni, így a napkitörések, vagy egyéb naptevékenységek bármely irányból észlelhetővé váltak. A STEREO-B-vel 2014-ben szakadt meg a kapcsolat, de az „A” még mindig gyűjti és a továbbítja az adatokat.

A Föld körüli pályán keringő napmegfigyelő műhold a Solar Dynamics Observatory, az SDO (Napdinamikai obszervatórium). A műhold fő célja a Nap-Föld rendszer működésének jobb megértése. Az SDO az első olyan küldetés, ami megpróbálja felderíteni a Nap változékonyságának okait és ennek hatásait a Földre. Tervezésekor arra törekedtek, hogy a Földet és annak űrbeli környezetét vizsgálni tudja egyszerre több elektromágneses hullámhosszon, nagy időbeli felbontással. Folyamatosan lenyűgöző nagyfelbontású képeket továbbít a Földre központi csillagunkról, vagy éppen a Merkúr, vagy a Vénusz Nap előtti átvonulásairól. Sok szempontból a SOHO utódjának tekinthető.

Korábbi napszondák az L₁ Lagrange pontban

A Sun-Earth Explorer 3-at (ISEE 3), későbbi nevén International Cometary Explorer-t (ICE) 1978-ban indították útjára a Nap-Föld L₁ Lagrange-pontjába. A feladata a kozmikus sugárzás, a napszél, a mágneses tér kutatása volt. 1985-re új nevet és célokat kapott. Először a Giacobini–Zinner-üstökös, majd 1986-ban a Halley-üstökös csóváját vizsgálta. 1997-ig a napszél és a koronakitörések kutatására használták az űrszondát. Ezután nehézkessé vált a Földtől való távolsága miatt a kommunikáció, lemondtak róla, de nem kapcsolták ki. 2008-ban meglepetésre ismét fogták a jelét. 2014-ben magánfinanszírozásból – a NASA engedélyével – megpróbálták újból felvenni az űrszondával a kapcsolatot, sikerrel is jártak, és bár sok műszere még működött, de az irányításához szükséges üzemanyag teljesen kifogyott. Végül 2014. szeptember 25-én a kapcsolat is megszakadt az űrszondával.

A NASA Genesis szondája 2001. december 3. és 2004. április 1. között gyűjtött napszélmintákat az L₁pontban. Az űrszonda a napszél töltött részecskéinek sebességét, sűrűségét, hőmérsékletét és összetételét vizsgálta, a mérések eredményeit folyamatosan elküldte a Földre. A napszondának volt egy visszatérő tartálya is, amely a Napból érkező apró részecskéket gyűjtött. Ettől azt várták a kutatók, hogy pontosan megállapíthassák a Nap összetételét és választ kapjanak bolygórendszerünk kialakulásának kérdéseire is. Az anyagmintát szállító kapszula 2004. szeptember 8-án tért vissza a Földre. Sajnos az ejtőernyőrendszere nem nyílt ki és így a földbe csapódott. Az anyagminta egy kis része azonban így is sértetlen maradt.

A Chang’e 5 (Chang-o-5) eredetileg a kínai holdkutatási program ötödik missziója. A küldetés révén Kína lett a harmadik ország (Szovjetunió és az Egyesült Államok után), amely mintákat tudott visszajuttatni a Földre a Holdról. A keringőegység küldetését ezután meghosszabbították és 2021. március 15-én sikeresen elérte a Nap-Föld L₁pontját, ahol korlátozott Nap-Föld megfigyelést végez. A lehetséges jövőbeli forgatókönyvek között szerepelhet a Nap-Föld L₄ vagy L₅ pontok meglátogatása is. Ezek a librációs pontok, amelyek 60 fokkal a Föld előtt és mögött helyezkednek el a pályáján, stabilabbak, ellentétben a másik három Lagrange-ponttal. A Nap-Föld rendszer L₄ és L₅ körüli régiói földközeli objektumokat rejthetnek, amit képalkotó módszerekkel fel lehetne mérni, és így felfedezhetik a Föld további trójai aszteroidáit. (A négyes körül a 2010 TK₇ jelű 300 méteres, és a 2020 XL₅ 1 km-esre becsült átmérőjű kisbolygót ismerjük, mint a Föld trójai kisbolygóit; az L₅ pont körül eddig egyet sem.)

Az aktív napszondák

SOHO

A Solar and Heliospheric Observatory napszondát 1995. december 2-án indították útjára. Azóta nagyban hozzájárult központi csillagunk szerkezetének és működésének megértéséhez, több ezer üstököst fedezett fel és előrejelzéseket kaptunk a Földünket fenyegető űridőjárási eseményekről is.

A NASA és az ESA közös projektje az L₁ pontba érkezése óta folyamatosan szemmel tartja Napunkat. Három fő tudományos céllal:

A Nap belső szerkezetének és változásainak megértése, amelyet a csillag rezgéseit vizsgáló műszerekkel végez.
A Nap felszín feletti „légköri” rétegeinek, kifejezetten a napkoronának a megértése és változásainak megfigyelése.
A napszél és a hozzá kapcsolódó jelenségek mérése az L₁ pontban.

Talán legfontosabb műszere a LASCO (LARGE Angle and Spectometric Coronagraph). Három különleges, különböző látószögű teleszkópból áll, mindhárom képes a Nap fényét kitakarni, így mint „napfogyatkozás” közben képes megfigyelni a napkorona szerkezetét és változásait. Számos napsúroló üstököst fedeztek fel ezzel a műszerrel és hatalmas segítség az űridőjárás előrejelzésében is. A SOHO adatai alapján olvashatunk mi is számtalan figyelmeztetést napkitörésekről és geomágneses viharokról, amelyek a veszélyeztethetik az űrhajósok életét, zavarokat okozhatnak a műholdakban és akár a földi telekommunikációs rendszerekben is, vagy éppen látványos sarkifény-jelenséget okoznak. Ezeket az anyagkidobódásokat 24-72 órával korábban jelezni tudják, mint ahogy azok elérnék a Földet.

A SOHO-űrszonda 2000-ben készült felvétele egy hatalmas korona-anyagkidobódásról (CME, coronal mass ejection). Fotó: NASA/ESA/SOHO

Az 1998-as év nem volt a kedvence a SOHO szakembereinek. Először megszakadt a kapcsolat a szondával, amelyet egy hónapos megfeszített munkával és részben az arecibói rádiótávcsővel sikerült megtalálni, majd felvenni vele a kapcsolatot és szeptember végére sikeresen helyreállították az űrszonda normál működését. Decemberben pedig a SOHO mindhárom giroszkópja meghibásodott. A mérnökök egy új irányítószoftvert dolgoztak ki, hogy a szonda giroszkópok nélkül is képes legyen tartani a pozícióját. Ezzel a SOHO az első űrszonda, amelynek háromtengelyes stabilitásáért nem giroszkópok felelnek.

A kutatók a következő pár évben még számíthatnak a SOHO-ra, és két új napszonda: a Parker Solar Probe és a Solar Orbiter méréseinek kombinálásával a kutatók több eltérő pontból vizsgálhatják majd a napszél viselkedését. Így teljesebb képet kapnak az űridőjárás alakulásáról, és a napkorona megfigyelésével hozzájárulnak a két másik szonda által jóval közelebbről összegyűjtött adatok kiértékeléséhez.

A SOHO feladatait később a NOAA űridőjárás-előrejelző űrszondája és GOES-U műholdja fogja átvenni. Mindkettő fel lesz szerelve a LASCO-t kiváltó koronográffal. Az ESA-nál pedig már tervezési szakaszban van egy olyan küldetés, ami a SOHO helyére, az L₁ pontba helyezne egy űridőjárás-megfigyelő szondát. Addig is, 2023-ban tervezik útnak indítani az ESA Proba-3 kísérleti műholdját, amely egy új, az eddiginél lényegesen jobb koronográf-technológiát fog tesztelni.

ACE

Az Advanced Composition Explorer (ACE vagy Explorer 71) a NASA műhold- és űrkutató küldetése. Műszereivel folyamatosan méri a bolygóközi mágneses teret, a napszél sebességét és irányát, sűrűségét, hőmérsékletét. Ezek az adatok minimális késéssel feldolgozva folyamatosan rendelkezésre állnak, ugyanis ezek az összes űridőjárás-előrejelző modell alapadatai. Az ACE szondát 1997. augusztus 25-én bocsátották fel, és az L₁ Lagrange pont közelében egy Lissajous-pályán kering. (A pályamechanikában a Jules Antoine Lissajousról elnevezett Lissajous-pálya (ejtsd: liszazsu) egy kváziperiodikus keringési pálya, amelyet egy objektum egy háromtest-rendszer Lagrange pontjai körül keringhet kváziperiodikus pályán anélkül, hogy meghajtásra lenne szüksége – ha az L_1,2,3 pontok stabilak lennének. Csak az L₄ és L₅ pontok stabilak. Ezért az L₁ körül keringő űrszondának kisebb mennyiségű üzemanyagra és meghajtásra mégiscsak szüksége van. A JWST az L₂ körül halopályán kering: a halopálya periodikus pálya.) 2021-ben az űrszonda még mindig működőképes volt, és az előrejelzések szerint 2024-ig elegendő hajtóanyaggal rendelkezik ahhoz, hogy pályáját fenntartsa.

WIND

A NASA-szondát 1994-ben bocsátották fel. Működésének első célja a földi magnetoszféra vizsgálata volt. 2004-ben átirányították a Nap–Föld rendszer L₁ Lagrange-pontja körüli halopályára. Azóta a napszél tulajdonságait méri. Elsősorban tudományos célú műhold, mely ugyanazokat a napszélparamétereket méri, mint az ACE vagy a DSCOVR műholdak, de az adatai sokkal lassabban válnak hozzáférhetővé.

DSCOVR

A Deep Space Observatory (DSCOVR) az ACE szonda leváltására a Nap–Föld rendszer L₁ Lagrange-pontja körüli pályára 2015-ben küldött űreszköz. Szintén napszél-monitorozó műhold, amelyet egy korábbi, fel nem bocsátott eszköz felhasználásával készítettek. Folyamatosan méri a napszél mágneses térerő-vektorát, a napszél sebességét és irányát. Ezek az adatok szintén csaknem azonnal hozzáférhetők.

Animáció a Deep Space Climate Observatory pályájáról 2015. február 11. és 2017. január 3. között. (Bíbor az űrszonda, sárga a Hold a kék Föld körül)

Tervezett jövőbeni napszondák az L₁ pontban

ADITYA-L₁_:az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) tervezett napszondája, a Nap légkörét, a Nap mágneses viharait és a Föld körüli környezetre gyakorolt hatását vizsgálja majd. Folyamatosan figyeli a fotoszférát, a kromoszférát és a koronát. Tervezett indítás: 2022. harmadik negyedév.

IMAP (Interstellar Mapping and Acceleration Probe): két fontos és egymással összefüggő tudományos témát vizsgál: a helioszférában a részecskék gyorsulását és a napszél kölcsönhatását a kozmikus részecskékkel. Tervezett indítás: 2025. február 1.

SWFO-L1: korábban a SOHO napszondánál már említettük, a napviharok, a napszél vizsgálatával járul majd hozzá az űridőjárás előrejelzéséhez. Tervezett indítás: 2025. február.

LAGRANGE-MISSZIÓ: Az ESA az űridőjárás megfigyelésére szondát készül küldeni a Nap-Föld rendszer L₅ és L₁pontjaira. Az L1 és L5 küldetések együttvéve olyan 3D-s nézetet biztosítanak, amely nagyban növeli az űridőjárás-előrejelzések pontosságát.

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Genesis_%C5%B1rszonda

https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_objects_at_Lagrange_points

https://mta.hu/tudomany_hirei/teliholdkor-varatlan-sugarozon-lepheti-meg-a-holdutazokat-110673

https://qubit.hu/2020/12/10/25-eve-indult-kalandos-utjara-a-napot-vizsgalo-urszonda-a-soho-es-koszoni-szepen-jol-van

https://www.esa.int/

https://www.nasa.gov/

www.wikipedia.org

VCSE - Hamuszürke fény a Holdon - Kép: Balázs Gábor — VCSE – Hamuszürke fény a Holdon – Kép: Balázs Gábor

Canon EF 70-300 mm f/4-5.6 IS II USM-mel készült felvétel a holdsarlóról és a hamuszürke fényről 2022. február 3-án (Balázs Gábor felvétele). Helyszín: Dabas, kamera: Canon EOS 250D. Expozíciós adatok: ISO 1600 1,6 sec. Fotó: Balázs Gábor.

Olvasd tovább →

Egyes nagy tömegű csillagok szupernóva-robbanásai elpusztítják a csillagukhoz közel keringő bolygókat. Ugyanakkor a szupernóva-robbanásban kidobott anyagból új bolygók is születhetnek (halál utáni bolygók (ang. after-death planets) vagy második generációs bolygók).

Hasonlóképpen születhet új hold egy már elpusztult, korábbi hold maradványaiból. Lehetséges, hogy a Cassini űrszonda egyes képein éppen ennek nyomait láthatjuk, bár magát a holdat nem.

Peggy — VCSE – A lehetséges születőben lévő új szaturnuszhold keltette sűrűsödés és a Prometheus nevű szaturnuszhold a Cassini felvételén – Forrás: NASA/JPL

19. századi elméleti számolásokból (Maxwell, 1859) tudjuk már és spektroszkópiai mérésekből (Keeler, 1895) bizonyíték is lett rá, hogy a Szaturnusz gyűrűrendszere apró, a mikrométerestől a méteresig, esetleg a nagyobb átmérőjű tartományba eső törmelékből áll. A Szaturnuszt meglátogató űrszondák képei ezt megerősítették. A törmelék úgy keletkezett, hogy az árapályerők és/vagy gravitációs perturbációk hatására egy vagy több szaturnuszhold túl közel került a Szaturnusz ún. Roche-határához, és az árapályerők darabokra tépték. A darabok törmelékként folytatják útjukat, és közel körpályára állva a Szaturnusz körül létrehozták a szinte mindenkit lenyűgőző szép gyűrűrendszert.

Olvasd tovább →

VCSE - A Gassendi-kráter és környéke - Schmall Rafael felvétele — VCSE – A Gassendi-kráter és környéke – Schmall Rafael felvétele

A Gassendi-kráter a Holdon 110 km átmérőjű, mely a Mare Humorum északi oldalán keletkezett. Nagyobb holdfázisnál tökéletes célpont a távcsöves bemutatóknak. A felvételen 1 km-es részleteket is sikerült megtalálni. Nagyon jó hangulatú volt az éjszaka egészen 21 óráig, amikor erős szél támadt. Dérnek, párának nem volt helye és olyan erővel világított a Hold, hogy alig lehetett ránézni direktben.

Olvasd tovább →

Angolul Pale Blue Dot, magyarul Sápadt Kék Pont is lehetne, ami talán kifejezőbb, mint a Halványkék Pötty. Ez a neve egy híres felvételnek, ami 1990. február 14-én készült a Földről. Mármint, nem a Föld bolygó felszínéről, hanem magáról a Föld bolygóról. (De milyen szín is az a halványkék??? Czuczor-Fogarasi szerint “Szürkébe átmenő kékszín; különböznek tőle a világoskék és sötétkék.” Vagyis nem halvány kék, ami csak egy alig látható, de kék színű objektumot jelentene, hanem szürke-kékes színárnyalata van. Régi magyar szó, ma már alig használt. De miért pötty? Az angol “dot” szó szerint pontot jelent. A pötty másképp van angolul (spot vagy fleck), és mivel a Föld a képen lényegében csak egy képelemre terjed ki – vagy annyira sem, lásd lentebb -, a pötty meg azért egy kiterjedtebb, többnyire kör alakú színes folt, itt feltétlenül a “pont” fordítás lenne a helyes – szerintem, de a Halványkék Pötty már elterjedt…)

A Voyager-1 űrszonda 1977-ben indult útjára, feladata a Jupiter (1979-ben) és a Szaturnusz (1980-ban) melletti elrepülés volt. Mindkét égitest mellett sikeresen elhaladt, a bolygókról, holdjaikról, a Szaturnusz gyűrűrendszeréről stb. számos felvételt készített különböző szűrőkkel; mágneses térerősséggel kapcsolatos és plazmasugárzási méréseket végzett egyebek között. A Naprendszert elhagyó öt műhold egyike (ezek: Pioneer-10, Pioneer-11, Voyager-1, Voyager-2, New Horizons). A Voyager-2-vel és a New Horizons-szal együtt mind a mai napig működik. Radioizotópos termoelektromos áramgenerátora kb. 2025-ig fogja tudni működtetni a tudományos műszerek egyikét-másikát, utána már nem. A generátor által szolgáltatott energia kb. 2025-ig teszi lehetővé, hogy rádiókapcsolatba lépjünk az eszközzel – 2022. febr. 27-én még működőképes volt. 2019-ben 145 csillagászati egységre jár a Naptól (kb. 22 milliárd km-re), jelenleg ez a Földtől legtávolabbi, ember alkotta eszköz. Kevés földi műszaki cikkről lehet ilyesmit elmondani: élete 44-ik évében még mindig működik.

1980-ban, három évvel felbocsátását követően, és a Szaturnusz elhagyása után jutott eszébe Carl Sagan amerikai csillagásznak, hogy a szonda “visszanézhetne”, és lefotózhatná a Földet. Ez lehetne a Földről készített legtávolabbi kép. Különleges asztrofotónak számítana, hiszen nem a csillagos eget vagy annak objektumait mutatná, hanem a Földet. Az elkészült kép neve Halványkék Pötty lett, de magyarul is néha hazsnált a Pale Blue Dot elnevezés. Sagan beismerte, hogy az elkészült képnek nem lenne nagy tudományos jelentősége, de rámutatott, hogy az emberiség gondolkodásában fontos szerepet játszhatna a felvétel, mivel nagyon pontosan megmutatná helyünket a Világegyetemben.

Az ötletet magát pozitívan fogadták a munkatársak, de erősen aggódtak amiatt, hogy a Nap fénye visszafordíthatatlanul kiégetheti a kamerákat. A Szaturnuszon túlról a Föld mindig nagyon közel látszik a Naphoz. (A Szaturnusztól nézve kb. hat fokra, de ahogy egyre távolodunk a Naptól, látszólag annál közelebb lesz a Föld a Naphoz.) Ezért az ötlet csak 1989-ben lépett a tervezgetési fázisba. A műszerek kalibrációja miatt a kép készítése tovább húzódott. Az akkoriban a Vénuszt vizsgáló Magellán-űrszonda, és a Jupiter felé indított Galileo űrszonda (1989-ben indult, csak 1995-ben érkezett meg) sokak idejét lefoglalta. Végül a NASA akkori igazgatója (amerikaiul: NASA Administrator), Richard H. Truly járt közben a kép elkészülte érdekében – vagyis a NASA legmagasabb szintű vezetői döntésére volt szükség a kép elkészültéhez.

A Voyager-1-nek igen sok műszere volt. Képalkotásra két távcső is rendelkezésre állt: egy 200 mm és egy 1500 mm fókuszú. A Mariner-10 űrszonda hasonló eszközeiből fejlesztették ki ezeket. A Halványkék Pötty-felvételt a hosszabb fókuszú kamera csinálta. Mindkét kamerán nyolc szűrő volt, és régi technikával: vidiconnal rögzítették a képeket. Ezeket még a CCD-k előtt fejlesztették ki. A fény félvezetőre – pl. szelénre – esett, és ahová több fény jutott, ott elektronok gyűltek össze. A félvezető lapot egy katódsugár tapogatta le, ami így a képen változó erősségű áramot keltett, amit meg lehetett mérni. A sugár negatív töltésű elektronokból állt, amit váltakozó elektromos és mágneses terekkel terelgettek a képen. A Galileo űrszonda előtt minden űrtávcső és űrszonda képrögzítő berendezése ilyen volt. (A vidicon a radioszkópból került kifejlesztésre. A radioszkóp vagy ikonoszkóp Tihanyi Kálmán magyar mérnök találmánya, amit külföldi szabadalmi hivatalok is a nevére jegyeztek be (pl. az USA-ban, az Egyesült Királyságban stb.) 1926-1930 között. Találmányát a televíziózás történetében kiemelten jegyzik.)

Mivel nagy távolságból a Föld halvány, hosszabb expozíciós időt kellett használni. Ezalatt a nagy sebességgel haladó űrszonda bemozdul, és el is fordulhat. Körültekintő tervezésre volt tehát szükség. A képek elkészülte után a képalkotó rendszert teljesen és végleg kikapcsolták, lévén, a Voyager-1 már nem repül el semmi mellett, amit még érdemes lenne lefotózni az idő alatt, ameddig az áramgenerátora kitart. A többi műszer (pl. plazmadetektor, mágneses térerősségmérő stb.) működik és adatokat szolgáltat. A Pale Blue Dot tehát a Voyager-1 utolsó képe.

Az űrszondának küldött parancsok pontos sorrendjét és tartalmát végül Caroly Porco és Candy Hansen határozta meg. A képeket 1990. február 14-én vették fel a Pale Blue Dothoz. 60 darab kép készült, de csak hármon látszik a Föld. Ezután a képeket a fedélzeti tárolóegységbe töltötték, és miután a kommunikációra használt rádiótávcsövek felszabadultak a Magellán és a Galileo űrszonda adathalmazainak terhe alól, 1990 márciusában és májusában a Voyager-1 lesugározhatta a képeket a Földre. Akkor a fénysebességgel haladó rádióhullámoknak már öt és fél órára volt szükségük, hogy a Voyager-1-től elindulva elérjék a Földet.

A Föld képét tartalmazó három kép 0,72, 0,48 és 0,72 másodperc expozíciós idővel készült sorban kék, zöld és ibolya szűrőkkel. A 640 ezer pixel közül csak egyre került rá a Föld. A valóságban még egy pixel méretű sincs a Föld a kamerán, olyan 0,12 pixelnyi méretű. A Földre északról, az ekliptika felett kb. 32 fok magasságból nézünk rá. A kép készültekor 6 milliárd 54 millió 558 ezer 968 km-re km-re járt az űrszonda bolygónktól (40,472 226 911 107 1 CSE-re). A képeken a Hold is rajta van, de képfeldolgozás nélkül nem látható.

A rövidebb fókuszú, nagy látómezejű kamera képén a Nap és a Vénusz is látszik. Ezt csak 5 milliszekundum expozíciós idővel vették fel, hogy a kép ne szaturálódjon (telítődjön), és egy metánsávra specializált, nagyon sötét szűrőt alkalmaztak hozzá. Ez kevésbé ismert felvétel, mint a Pale Blue Dot.

A képeket Carl Sagan később így kommentálta:

“Nézzenek ismét arra a pontra. Az itt van. Az otthonunk. Azok mi vagyunk. Ott van mindenki, akit szeretnek, mindenki, akit ismernek, mindenki, akiről valaha hallottak, az összes emberi lény, aki létezett. Az összes örömünk és szenvedésünk, vallások, ideológiák és gazdasági dogmák ezreinek magabiztossága, minden vadász és növényevő, minden hős és gyáva, minden civilizáció alkotója és lerombolója, minden király és paraszt, minden szerelmes fiatal, minden apa és anya, reménnyel teli gyermek, feltaláló és felfedező, minden erkölcs oktatója, minden korrupt politikus, minden „szupersztár”, minden „legfőbb vezér”, fajunk történelmének összes szentje és bűnös személye ott élt – azon a porszemcsén a napsugárban függve. A Föld csak egy nagyon apró színpad a hatalmas kozmikus arénában. Gondoljanak a folyókat megtöltő vérre, melyet a tábornokok és császárok ontottak ki dicsőségben és diadalban, hogy ők lehessenek a pillanatnyi urai eme pont töredékének. Gondoljanak a végtelen kegyetlenségekre, amit a pont egyik oldalának lakosai okoztak a másik sarok tőlük alig különböző lakosainak, hogy milyen gyakoriak a félreértések, hogy mennyire erős a gyilkolási vágy, hogy mennyire heves a gyűlölet.

Az alakoskodás, az elképzelt önnön fontosságunk, a lázálom, hogy valamiféle kiemelt helyünk van a Világegyetemben, mindez kérdőre vonható ennek a fakó fénynek tükrében. Bolygónk egy magányos pötty a mindent körülölelő kozmikus sötétségben. Az ismeretlen homályában, mindezen hatalmas térben, semmi utalás nincsen arra, hogy valahonnan segítség érkezhet, ami megmentene minket önmagunktól.

Jelenleg a Föld az egyetlen, mely képes szállást adni az életnek. Semmi más nincsen, legalábbis a közeljövőben, ahova fajunk áttelepülhet. Látogatni, igen. Letelepedni, még nem. Szeretik vagy sem, ebben a pillanatban a Föld az a tér, ahol helyt kell állnunk.

Úgy tartják, hogy a csillagászat alázatosságra nevelő és jellemfejlesztő tapasztalat. Talán nincsen jobb mód bemutatni az emberi beképzeltség ostoba mivoltát, mint ez a távoli kép az apró világunkról. Számomra ez kiemeli annak felelősségét, hogy kedvesebben bánjunk a másikkal, hogy megtartsuk és ápoljuk eme halványkék pöttyöt, az egyedüli otthonunkat, melyet valaha ismertünk.”

(Ismeretlen személy fordítása – ha valaki tudja, ki fordította, legyen szíves közölni, és kiegészítjük vele a cikket.)

A Halványkék Pöttyről a más elismerések mellett a Szilárd Leó-díjat is megkapó Carl Sagan 1994-ben könyvet is írt Pale Blue Dot címmel (nem tudok róla, hogy magyarul megjelent volna). Megihletett zeneműveket, és bekerült a Kellemetlen igazság c. filmbe is. (Felirattal sokkal jobb ez a film, mint a magyar szinkronnal…) A képre sokszor hivatkoznak érvként, ha be kell mutatni, hogy itt élünk és esetleg csak itt fogunk élni mindig is. Önmagában a kép nem egyszerűen egy asztrofotó, hanem mély filozófia van elrejtve benne. Talán éppen az egyik leghatásosabb filozófiai érv önmagában a Földnek ez az ábrázolása oly’ sok más filozófia és ideológia ellen… A csillagászatnak a gondolkodásunkra gyakorolt hatása lebecsülhetetlen, amit ez a kép is mutat.

2020-ban új képfeldolgozási technikákkal ismét feldolgozták az eredeti nyers képeket, ez lett a Pale Blue Dot Revisited.

További forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Pale_Blue_Dot

Szerzők archívuma: Csizmadia Szilárd

Napszondák a Nap-Föld rendszer L1 Lagrange-pontjában – Kopeczny Zsuzsanna

Földfény (hamuszürke fény) – Fotó: Balázs Gábor, szöveg: Csizmadia Szilárd

Új hold születik a Szaturnusz gyűrűjéből? – Csizmadia Szilárd

A Gassendi-kráter és környéke – Schmall Rafael

Halványkék Pötty (Pale Blue Dot) – Csizmadia Szilárd