Frissítés 2020. március 16-án: a Covid-19 koronavírus okozta helyzet következményeként a kiállításnak helyt adó zalaegerszegi VMK bezárt, ezért a kiállítás jelenleg nem látogatható. Amennyiben a kiállítás újra megnyílik, annak hírét itt is közzétesszük.

Zalaegerszegen is megtekinthető lesz a Csillag-Képek 2019 asztrofotós képkiállítás, amelyen magyar amatőr asztrofotósok mutatják be munkájuk legszebb – gyakran nemzetközileg is elismerést nyert – eredményeit. A kiállítás időtartama 2020. március 11 – április 4. A kiállítás ezalatt keddtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 10-13 óráig tekinthető meg (vasárnap és hétfőn zárva). A kiállítás helyszíne a Keresztúry Dezső Városi Művelődési Központ (VMK) – Gönczi Galéra (Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.) A tárlat megtekintését minden tagtársunknak, csillagászat iránt érdeklődőnek ajánljuk!

Az ünnepélyes megnyitóra 2020. március 10-én kerül sor, Francsics László (Magyar Asztrofotósok Egyesülete, elnök), Bánfalvi Péter (TIT Öveges József Egyesület, elnök) és Dr. Csizmadia Szilárd (Vega Csillagászati Egyesület, elnök) megnyitó beszédeivel. A megnyitóra szeretettel várunk minden érdeklődőt. Lehetőség szerint kérjük, hogy aki részt venne, részvételi szándékát jelezze a vcse@vcse.hu címen. Szükség esetén elektronikus meghívót tudunk küldeni.

A kiállítás időtartama alatt Ágoston Zsolt, Bánfalvi Péter, Jandó Dániel, Jandó Attila és Vámosi Flórián tart vezetést majd.

Csoportoknak előzetesen regisztrálnia kell a Keresztury Dezső VMK telefonján: 92/314 120

A kiállítás felvezetéseként 2020. március 1-én távcsöves bemutatót tartunk 18 órai kezdettel, a VMK mögötti lépcső felett. A távcsöves bemutatóra kizárólag derült, észlelésre alkalmas időjárás esetén kerül sor! Ugyanott szintén tartunk távcsöves bemutatót 2020. március 31-én este 18:30 órai kezdettel, szintén csak és kizárólag derült idő esetén.

Ismét eljött a Személyi Jövedelemadó (SZJA) bevallás időszaka. Kérjük tagtársainkat, barátainkat, támogatóinkat, hogy 2020-ban is segítsék a VCSE-t személyi jövedelemadójuk 1%-ával! A nyilatkozathoz szükséges név ás adószám: Vega Csillagászati Egyesület, 189 537 21-1-20.
Arra is lehetőség van, hogy a sajátunkon kívül további 1%-okat gyűjtsünk, amihez kérjük tagtársaink, barátaink segítségét. Az SZJA 1%-ról sokszor elfeledkeznek nyilatkozni az adózók, és így évente mintegy 10 milliárd forint adóról nem magunk döntenek, hanem meghagyják az államnak. Pedig ez az 1% sokat jelent a civil szervezetek, így a Vega Csillagászati Egyesület számára is.
Az SZJA 1%-ról legtöbben azért nem rendelkeznek, mert az adóbevallást a NAV készíti el számukra, így nincs további tennivaló. Pedig ügyfélkapun, eSZJA portálon stb.  keresztül könnyen megteheti bárki a rendelkezést.
Ha biztosak akarunk lenni az 1% rendelkezéséről azok részéről, akik megígérték, hogy a VCSE-t segítik ezzel, akkor a legjobb, ha magunk megyünk érte. Ehhez következőt kell tenni: menjünk oda családtagjainkhoz, ismerőseinkhez, kollégákhoz és kérjük meg őket, hogy az SZJA 1%-át ebben az évben is ajánlják fel a Vega Csillagászati Egyesület részére. Ehhez csak a VCSE adószámát kell ismerni: 189 537 21-1-20.
VCSE 2016. évi tagdíj információk
A kitöltött nyilatkozatot mi magunk juttassuk el a NAV-hoz – így a feledékenység nem lesz probléma. Ezért a mi esetünkben fontos szabály: “Ha a nyilatkozatokat eseti meghatalmazott kívánja benyújtani, a meghatalmazottnak a nyilatkozathoz csatolnia kell a magánszemély által adott, a nyilatkozat benyújtására jogosító meghatalmazását.”
Ezért,  hogy biztosan ne felejtsék el a nyilatkozatot, még jobb ha mi magunk “gyűjtjük be” és juttatjuk el a NAV-hoz. Ennek a módja lépésről lépésre a következő:
1. Kérjük meg az adó 1%-ról rendelkező ismerősünket, hogy töltse ki a csatolt nyilatkozatot: 19EGYSZA_nyomatatvany_VCSE.pdf.
2. Legbiztosabb, ha  a nyilatkozatot Te, mint eseti megbízott, benyújtod a NAV-nak, ehhez az adózó ki kell, hogy töltsön egy meghatalmazást is részedre. A meghatalmazást szintén csatoltam:
de letölthető innen is.
A meghatalmazást alá kell hogy írja az adózó, Te mint meghatalmazott és két tanú is. Tudom, hogy macerás, de hidd el, sokat segíthetsz vele az Egyesületnek.
3.19EGYSZA nyilatkozatot lezárt borítékba kell helyezni, a borítékra pedig rá kell írni
– az adózó nevét,
– lakcímét és
– adóazonosító jelét,
és fontos: a leragasztásnál alá kell írni az adózónak.
4. Az aláírt borítékot (több nyilatkozó esetén borítékokat), valamint a meghatalmazást (meghatalmazásokat) be kell tenni egy másik borítékba, és így azt elpostázni a NAV részére, ahova legkésőbb 2020. május 10-ig be kell hogy érkezzen.
Fontos, hogy a 2020. május 10-i határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha ezt követően rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, a rendelkezése érvénytelen és késedelmét igazolási kérelemmel sem mentheti ki.

Megjegyzés:

Ha időközben az adózó meggondolná magát és mégis tesz másik nyilatkozatot online felületen, vagy egyéb módon, akkor az első nyilatkozatot veszik figyelembe (nem hivatalos gyakorlat). Ezért is érdemes minél előbb kérni és beadni a nyilatkozatot.

“A bevett egyház technikai számára szóló, formailag érvényes 2019. évi nyilatkozatokat 2020-ban is figyelembe veszi a NAV, újabb nyilatkozat beadásáig vagy a nyilatkozat visszavonásáig.” Tehát ha nem akar változtatni, nem kell újra nyilatkozni.

“A civil kedvezményezettek és a kiemelt költségvetési előirányzat javára ugyanakkor továbbra is évenként kell nyilatkozni, mivel ezeket a felajánlásokat csak egy alkalommal, a rendelkezés évében veheti figyelembe a NAV.”

Ezért kell minden évben újra elkérni a nyilatkozatot.

Az SZJA 1+1%-ról rendelkező nyilatkozatán dönthet úgy, hogy nevét és elérhetőségét a megjelölt civil kedvezményezettel közölje a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.

Részletes tájékoztató a NAV honlapján:
Derült eget és köszönjük szépen!
VCSE

Érdekes év lesz 2020 a holdfogyatkozások terén: egyetlen részlegest vagy teljeset sem láthatunk, helyette lesz viszont négy félárnyékos fogyatkozás is január 10-én, június 5-én, július 5-én és november 30-án. A lent megadott időpontok ugyan másodperc pontosságúak, de mert a földárnyék mérete változik a Föld légkörének aktuális állapota miatt, egy-két perc eltérés lehetséges (a félárnyék amúgy is olyan halvány, hogy a belépés és kilépés pontos időpontja nem látható).

VCSE – A 2009. február 9-i félárnyékos holdfogyatkozás egyik fotója – Forrás: wikipedia.org

Félárnyékos fogyatkozás esetén a Holdról nézve a Föld csak a napkorong egy részét takarja ki – a Hold felénk lévő oldalán lévő képzeletbeli megfigyelő részleges napfogyatkozást lát ilyenkor -, vagyis a Hold kap napfényt, csak kevesebbet a szokottnál. (Mert nem az egész napkorong, csak egy része világítja meg. A többit a Föld kitakarja.) Ezért azt lehet látni szabad szemmel, hogy a Hold sokkal halványabb a szokottnál, és a telehold nem vet árnyékot, mint fogyatkozáson kívüli időben. Ezeket a fényerősség-változásokat érdemes megfigyelni.

Olvasd tovább

VCSE - Késő délután a Marson - Forrás: APOD, NASA, Curiosity
VCSE – Késő délután a Marson – Forrás: APOD, NASA, Curiosity

A 2019. december 20-i APOD a Curiosity marsjáró felvétele volt. (APOD: Astronomy Picture of the Day, A Nap Csillagászati Képe). 2011. november 26-án indították útnak az eszközt a Földről, 2012. augusztus 6-án szállt le a Mars felszínére a Gale-marskráterben. 2019. július 30-ig az eredeti leszállási helyétől számolva 21,09 km-t tett meg. 2019. december 24-ig 2625 marsi (2696 földi) napot működött már a Vörös Bolygó felszínén. A 899 kg tömegű nagyobbfajta marsjáró mérete megfelel egy kisebb földi autóénak. (E marsjáró 2,9×2,7×2,2 méteres.). 14 különböző tudományos mérőműszer van rajta, pl. robotkar, különböző kamerák, mintaelemző stb. Mivel rádióizotópos termoelektromos generátor (RTG) az áramforrása, nem porosodhatnak be napelem-táblái, amik poros állapotban nem szolgáltatnak elegendő energiát. (Hiába is keresnénk rajta napelem-táblákat.) RTG-je legalább 14 évig tud szolgáltatni elektromos áramot az üzemeltetéséhez. (Érdekesség, hogy az RTG egyébként is kb. négyszer több elektromos energiát szolgáltat, mintha napelem-táblákkal oldották volna meg az energiaellátását.)

A 2616-ik Marson töltött marsi napján készült a fenti felvétel, nem sokkal napnyugta előtt. (Földi idő szerint 2019. december 16-án.) AZ árnyékok már nagyon megnyúltak ilyenkor a Marson is. Jobboldalt az Aeolis Mons hegy látszik, ami a Curiosity egyik következő célpontja lesz. A kép a navcam nevű fekete-fehér navigációs kamerával készült (ezekből igazából kettő van, hogy 3D-s képet állíthassanak össze belőle a marsjáró irányításának, közlekedtetésének megkönnyítéséhez). Utólag színezték be a képet a többi kamera felvételei alapján olyanra, amilyennek a Mars látszik errefelé.

VCSE - A Curiosity szelfihe - Forrás: NASA, Curiosity
VCSE – A Curiosity szelfije. Érdemes a képre klikkelve kinagyítani, mert nagyon sok részlet látható a képen. – Forrás: NASA, Curiosity