Nemrégiben, 2015. novemberében  a kutatók egy olyan Neptunuszon túl lévő objektumra bukkantak, ami 103 CsE távolságra található a Naptól.  Majdnem háromszor olyan messze van tehát központi csillagunktól, mint a Pluto. Az eddigi ismereteink szerint ez a legtávolabbi objektum a Naprendszerben. Ennek következtében újra kell gondolni a (belső) Naprendszer méretéről szóló nézeteket. A felfedzést nemrég hozták nyilvánosságra, amikor az Amerikai Csillagászati Társaság (AAS) ​​ ülésén Scott Sheppard (Carnegie Institution for Science) bejelentette, hogy ő, Chad Trujillo (Gemini Observatory), és David Tholen (University of Hawaii) fedezték fel az eddig ismert legtávolabbi objektumot a Naprendszerben. Elmondták, hogy további megfigyelések szükségesek ahhoz, hogy biztosan kijelenthessék, hogy mérete alapján egy törpebolygót fedeztek-e fel, vagy kisbolygó besorolást fog kapni.

VCSE - fantázia rajz a V774104 objektumról
VCSE – fantázia rajz a V774104 objektumról

Az égitest ideglenes jelölése V774104. Az újonnan felfedezett égitest egy kicsivel kisebb, mint a Pluto átmérőjének a fele. A pályáját még nem sikerült meghatározni. A következő ábrán a csillagok közötti mozgását lehet látni.

“Elég sok minden tudunk már róla – mégis hiányosak az ismereteink. Mivel nemrég fedezték fel, ezért a pályájáról még nem rendelkezünk pontos információkkal.” – mondta Scott Sheppard (Carnegie Institution for Science), az objektum egyik “társfelfedezője” a space.com -nak adott interjújában.

A V774104 felfedezése része annak a kutatásnak amelynek során a Pluton túli régiókban keresik a Naprendszer keletkezésének a nyomait.

“Végre fogjuk hajtani a legátfogóbb, legmélyebb felmérést, amit valaha végeztek a külső Naprendszer felderítése terén.” – ígérte ugyancsak Scott Sheppard az interjúban. “Például a Hawaii-on lévő, 8 méteres Subaru-teleszkóppal a Pluton túl lévő Kuiper-övben található objektumokat keressük.”

A fenti képen Sedna törpebolygó pályája pirossal van jelölve. A Sedna a névadója a sednoid típusú égitesteknek. A képen a lila kör a Pluto pályáját jelöli, zon belül pedig a Naprendszer más nagybolygóinak pályája került ábrázolásra.

A sednoidról azt kell tudni, hogy az egy Neptunuszon túl található objektum, amelynek napközelpontja több, mint 50 CsE távolságban van a Naptól és pályájának fél nagytengelye nagyobb. mint 150 CsE. Jelenleg csak két ilyen objektumot ismerünk: magát a 90377 Sedna-t és a 2012 VP113 ideiglenes jelöléssel ellátott objektumot. De joggal feltételezhető, hogy ennél jóval több van. Egyes elméletek szerint a sednoidok a belső Oort-felhőhöz tartoznak. A sednoidok sajátos pályájának eredete még viták részét képezi. Eddigi ismereteink szerint nem okozhatják a naprendszerbeli óriás bolygók és a galaktikus ár-apály erők sem válthatnak ki ilyen hatást. A Naprendszert létrehozó protoplanetáris korongból kialakuló égitesteknek kör vagy közel kör alakú pályájuknak kell lennie. A sednoidok is ilyennel kellett, hogy bírjanak a kialakulásuk idején. A csillagászok csak találgatnak jelenleg, miért váltott pályájuk mégis ilyen excentrikusra: vagy egy közeli csillag elhaladt a múltban a naprendszer mellett, és gravitációs ereje így perturbálta meg a külsőbb régiókat, vagy egy ismeretlen, nagytömegű égitest kering a Naprendszer peremén, aminek gravitációja alakította ilyenre a pályákat (nem barna törpére kell gondolni, inkább Jupiter-kategóriáji égitestre, bár ez a lehetőség a legkevésbbé valószínű), de jelenleg azt sem tudjuk kizárni, hogy egy másik csillag rendszeréből fogta be őket a Nap… (Ez utóbbihoz kémiai összetételt kellene mérni.)

VCSE - Sedna az első ismert sednoid - NASA
VCSE – Sedna az első ismert sednoid – NASA

Lehetséges, hogy a V774104 is egy sednoid. Ennek tisztázása a további kutatások feladata. Az alábbi ábra a Naprendszer nagybolygóinak, a Voyager-űrszondának, az Ooort-felhőnek és a közeli csillagoknak az elhelyezkedését mutatja erősen torzított, logaritmikus-szerű távolságskálán. A helioszféra és a csillagközi tér határát a Napszél lökéshulláma jelöli ki, az a térrész, ahol a napszél beleütközik a Naprendszert körülvevő csillagközi gázba. A Naprendszer gravitációs tere viszont végtelen távolságig terjed, és kb. két fényéven belül (vagyis mintegy 130 000 CSE-ig) a Nap gravitációs tere az uralkodó és nem a környező csillagoké. A Naprendszer határát tehát többféleképpen is kijelölhetjük – vagy azt lehet mondani, a napszél kifelé áramlása nem tölti ki a teljes naprendszert. Az ábrán a távolságok CSE-ben vannak.

VCSE - Naprendszer - Oort felhő - logaritmikus megjelenítéssal
VCSE – Naprendszer – Oort felhő – logaritmikus megjelenítésse

l

Az Eris törpebolygó a belső Oort-felhőben kering. Távolsága a naptól 37-97 CsE. A 2003-ban felfedezett Sedna, hihetetlenül excentrikus pályán kering, 76 CsE-re van a napközelpontja és mintegy 940 CsE-re a naptávolpontja.

“A Sedna és 2012 VP113 azok az egyedüliként ismert objektumok, amelyek a gyakorlatban teljesen függetlenek a Naprendszer óriás bolygóinak a hatásaitól” mondta Scott Sheppard.  “Mégis igen excentrikus a pályájuk. Nem tudni hogyan alakult ki a pályájuk. Valami megzavarta őket. “

Scott Sheppard szerint a jelenleg elfogadott vezető elmélet szerint a Naprendszer kialakulásakor a Nap olyan helyen született, ahol “nagyon sűrű csillagközi környezetben helyezkedett el, és ahol sok más csillag volt körülötte”. Talán lehet azon spekulálni, hogy ezeknek a közeli csillagoknak a gravitációs vonzása lehetett az, ami megzavarta ezeknek az objektumoknak a pályáját.

Az APOD mai felvételén a NuSTAR műhold felvétele látható a Messier 31 (Androméda-)galaxisról. A felvételt 2016. január 5-én publikálták a NuSTAR misszió weboldalán

VCSE - Androméda-galaxis ultraibolya és röntgen tartományban - NASA, NuSTAR
VCSE – Androméda-galaxis ultraibolya (ang. ultraviolet) és röntgen (anf. X-ray) tartományban – NASA, NuSTAR

Az Androméda-galaxis vagy más néven Androméda-köd (M31, NGC 224) egy spirálgalaxis az Androméda csillagképben. Távolsága a Naptól megközelítőleg 2,5 millió fényév. Az Androméda-galaxis a Lokális Halmaz legnagyobb tagja és egyben a Tejútrendszerhez legközelebbi spirálgalaxis. Megjelenését tekintve küllős spirálgalaxis, a küllőkre éppen a hossztengelyük irányából láthatunk rá.

A felvételt készítő Nuclear Spectroscopic Telescope Array (angolul Nukleáris spektroszkópiai-távcső rács, rövidítve NuSTAR) csillagászati műhold, a NASA Small Explorer Programjának 11. tagja.  A röntgen-tartomány nagyobb energiájú, a gamma-sugárzáshoz közelebbi részében közvetlen képalkotásra alkalmas műhold. Fő feladata a nagyon nagy tömegű fekete lyukak vizsgálata, az elemi részecskék gyorsulásának tanulmányozása galaxisokban, valamint a Tejútrendszerben lévő fiatal szupernóva-maradványok radioaktív izotóp-arányainak feltérképezése. A NuSTAR megközelítőleg 100-szor élesebb képet ad, mint a korábbi röntgentávcsövek.

NuSTAR röntgen űrtávcső
NuSTAR röntgen űrtávcső

A NuSTAR műszerei:

Röntgenoptika:
Mivel a röntgensugarakat nem lehet hagyományos módon, üvegből készült lencsékkel fókuszálni (mert a röntgensugarak elnyelődnek az üvegben), ezért a fókuszálást az ún. „Wolter Type I” (vagy Wolter-I) típusú, visszaverő optikával oldják meg (nevét Hans Wolter német fizikusról kapta). Az eljárás lényege, hogy az optikai felületek majdnem párhuzamosak a beérkező röntgensugarakkal, így azok visszaverődnek róluk, ahelyett, hogy elnyelődnének. A NuSTAR optikai felületének első része parabola, a második rész hiperbola alakú. Legnagyobb észlelhető energia: 79 keV (viszonyításként, ez  a Chandra műhold esetén “csak” 15 keV).

Kihúzható rács:
A műhold pályára állításkor a hordozó rakétában rendelkezésre álló 2 m-es távolság szükségessé teszi, hogy a röntgentávcső teljes, a működéshez szükséges 10 m-es hossza csak a Föld körüli pályára állás után álljon elő. Ennek érdekében egy speciális rácsot szerkesztettek, amely kinyitása után a precíziós beállítását egy speciális mechanizmus végzi, két lézer és három fényérzékelő detektor segítségével. Ezek mérései nélkül a kapott kép homályosabb (életlen) lenne.

2 db CdZnTe érzékelő:
A kadmium-cink-tellúr érzékelők, amelyek egyenként 4 db 32×32 pixeles detektorelemből állnak. Az érzékelők képeit a földi központban egyesítik.

A NuSTAR segítségével a szomszédos Androméda-galaxisban sikerült 40 darab röntgenkettőst felfedezni. Az intenzív röntgensugárzás forrása egy fekete lyuk vagy neutroncsillag lehet, amelyet egy másik, normál  csillag táplál.

VCSE - NuSTAR felvétele az Androméda-galaxisban található röntgen binárisokról
VCSE – NuSTAR felvétele az Androméda-galaxisban található röntgenkettősökről

Az eredmények tanulmányozásával a kutatók jobban meg tudják érteni a röntgenkettősök fejlődését.  Az elfogadott elméletek szerint ezeknek az objektumoknak jelentős szerepet játszanak a csillagközi térben található gázok felhevítésében, melyekből a legelső galaxisok születtek. Az ilyen kettősökben valaha mindkét csillag normál, fősorozati csillag volt, de az egyik elfejlődött, felrobbant, és neutroncsillaggá vagy fekete lyukká (vagyis csillagászatilag ún. kompakt objektummá) vált. A másik, még normál fősorozati vagy vörös óriáscsillagról anyag áramlik át, amely egy anyagbefogási korongon (akkréciós diszken) keresztül táplálja a kompakt objektumot. A röntgensugárzás jöhet a diszkből, a forró pontról (ahol a kísérőről származó anyagáram eléri a diszket), vagy a diszkre merőleges, esetleg meglévő nyalábokból (jetekből), de a neutroncsillag felszínéről is. A röntgenkettősök egyik tagja tehát minden esetben egy haldokló csillagból kialakul neutroncsillag vagy fekete lyuk.

“Az Andromeda-köd az egyetlen nagy spirálgalaxis, ahol láthatjuk az egyes röntgenkettősöket és tanulmányozni is tudjuk őket egy, a mi Tejútrendszerünkhöz hasonló környezetben.” mondta Daniel Wik (NASA Goddard Űrközpont) , aki ismertette az eredményeket az Amerikai Csillagászati Szövetségnek a floridai Kissimmee-ben tartott  227. ülésén.

A NASA Chandra űrtávcsövével készítettek élesebb felvételeket is az Androméda-galaxisról alacsonyabb energiájú röntgen tartományban. A két műhold felvételeinek kombinációja egy hatékony eszközt ad a csillagászok számára a röntgenkettősök kutatásához.

Fiona Harrison, kutatásvezető a NUSTAR projektben, hozzátette: “A szomszédos Androméda-galaxis elmeséli nekünk a csillagok, galaxisok születésének történetét.”

Az APOD mai felvételén Fritz Helmut Hemmerich felvétele látható a  C/2013 US10 (Catalina) üstökösről.

VCSE - Catalina (C/2013 US10) üstökös - Fritz Helmut Hemmerich
VCSE – Catalina (C/2013 US10) üstökös – Fritz Helmut Hemmerich

A kép különlegessége , hogy két üstökös és egy meteor látható rajta. A kép bal alsó sarkában látható nagy és fényes csillag az Arcturus, az Ökörhajcsár csillagkép legfényesebb csillaga. Mellette a C/2013 US10 (Catalina) üstökös látható látható kettős csóvájával. A kép felső részén a kb. 16,8 magnitudós 19P/Borrelly üstökös látható.  A kép bal szélén, középen egy ellobbanó meteor látható, amely 5:52 UT-kor lett rögzítve. Olvasd tovább

Az APOD Mai felvételén John Nemcik felvétele látható a Lagúna-ködről. A Lagúna-köd – más néven Messier 8, NGC 6523 – egy diffúz köd a Nyilas csillagképben.

VCSE - Mai kép - Lagúna-köd - Messier 8 - APOD
VCSE – Mai kép – Lagúna-köd – Messier 8 – APOD

A Lagúna-ködöt Giovanni Hodierna fedezte fel 1654  előtt. Becslések szerint 4000 – 6000 fényév távolságra lehet a Földtől. A Messier 20 -tól 1,4°-al délkeletre található. Vizuálisan nem észlelhető, de a fénykép felvételeken sötét foltok figyelhetők meg, az úgynevezett Bok-globulák (csillagközi anyagból álló sötét ködök, melyekben csillagkeletkezés zajlik). Olvasd tovább

Sziasztok!

Végre, egy új feldolgozási metódusnak hála, kész a Szekeres csillagképről készített mély-ég asztrofotóm. A Lángoló csillag-ködöt szerintem ismeritek. Épp itt van a fejünk felett, igaz lassan rám szakad némi havazás, de lehetnek még derült területek az országban.
A sors fintora, hog az ördög sem fog kivinni autóval a csillagdához egy AZ-EQ6ost… de minek is, hiszen kintvan a lehetőség, így előkaptam egy EQ5-GOTO-t – Olyan mint Kálmié – vele táborban találkoztatok és a mechanikával is ami kattogással jelezte, hogy nem fog elindulni a 6V-tól. ;-))))

VCSE - IC 405 a Lángoló csillag-köd - Schmall Rafael
VCSE – IC 405 a Lángoló csillag-köd – Schmall Rafael

Tehát a mechanikára felraktam egy 200mm f2.8-as objektívet az 1100D-vel és felkerült mellé a 9×50-es vezetőtávcső is az Mgennel, így akár 10 perceket is lőhettem volna a képhez, de nem mertem, mivel féltem, hogy a fényképezőgép akksija nem bírja, így az a következő hét zenéje lesz, hogy pótoljam. A többi már ment magától amúgy. ISO800, f3.2, 300sec-es záridők. És még párásodás sem volt, hogy is lett volna, hiszen mérsékelt északi szél fújt -3°C-ban, csontszáraz levegőben -7°C-os harmatponttal. 😛

Holdkelte után kicsivel beszedtem a berendezést. De ez volt a dolog könnyebbik oldala. A feldolgozás már nem ment ilyen jól. A ködök halványak, a Szekeresben meg nagyon sok a csillag. A felvételen az mind csillag…. nem zaj… Egész jól szuperál a rendszer a mínuszokban, csak a becipelés az aggasztó.

Végül úgy döntöttem, hogy sutba vágom a korábbi feldolgozási technikáimat és inkább tanulmányozom, hogy a görbéket hogy lehet jól húzni, illetve hogyan kell elindulni a feldolgozás során. Persze még sok minden van hátra, a kép pedig kemény, de ez már egy jó út arra hogy a következő VCSE táborban ismét górcső alá kerüljön a Fátyol-köd és hasonlók…

Üdvözlettel:
Schmall Rafael