Egy ma közzétett tanulmányban (http://arxiv.org/abs/1601.00135) a TYC 2505-672-1 jelű csillagról mutatják meg, hogy kb. 69,1 éves periódusidejű fedési kettőscsillag, ahol maguk a fedések 3,45 évig tartanak. A fedés mélysége nagyon mély, kb. 4,5 magnitúdó. A tanulmány szerzői amerikaiak, és sok professzionális és amatőr mérést, illetve fényességbecslést felhasználtak, így az amatőr-profi együttműködésnek is szép példája ez a felfedezés.
Ezzel a keringésidővel felülmúlja az eddig ismert leghosszabb keringésidejű rendszert, az Epszilon Aurigae-t, ahol 27 évente következnek be a fedések. Olvasd tovább →
A fekete lyukakat tömegük szerint három kategóriába osztják:
– kistömegűek, amelyek II-es típusú szupernóvarobbanásokban keletkeznek, az így felrobbant csillagok magjának a maradványai, és tömegük 3,2 naptömegtől pár tíz naptömegig terjedhet;
– a nagyon nagytömegűek (vagy szupernagytömegűek), amelyek tömege pár millió és pár milliárd naptömeg között van, és galaxisok centrumaiban foglalnak helyet: a környező csillagok bekebelezésével híztak ekkorára.
A harmadik kategóriát a néhány ezer naptömeg körüli fekete lyukak képviselik, amelyeket közepes tömegűeknek is neveznek, és eredetüket homály fedi. Talán harmadik populációs csillagok összeomlása hozta létre őket (ezek a csillagok a legkorábban született csillagok egy-egy galaxisban, rögtön a galaxis kialakulása után jöttek létre; ekkor még a galaxisok annyira fémszegények voltak, hogy akár 1000 naptömegű csillagok is létezhettek, de ma már csak 120 naptömeg körül van a lehetséges csillagtömeg felső határa éppen a fémekkel való bedúsulás miatt).
Az ismert közepes tömegű fekete lyukak száma csekély, és egyesek még azt is kétségbe vonják, hogy valóban léteznek, szerintük csak az észlelések félremagyarázásáról van szó.
Egy ma megjelent tanulmány szerint (http://arxiv.org/abs/1512.04825) az M51 északi spirálkarjában van egy extrém fényes (ang. “ultraluminous”) röntgenforrás, amelynek mért tulajdonságai vagy egy anyagbefogó, közepes tömegű fekete lyukra utalnak, vagy egy kettős-rendszerbeli neutroncsillagra, ahol a társától szipkázz el anyagot a neutroncsillag. Az erős röntgensugárzás a fekete lyuk vagy a neutroncsillag körüli anyagbefogási korongból (akkréciós diszk) jöhet. Az XMM-Newton, a Chandra és a NuSTAR műholdak röntgenadataiban erős és gyors változásokat fedeztek fel a röntgenfluxusban. Vagy egy 1600-3500 naptömeg közötti fekete lyuk környezetében végbemenő normál ütemű anyagbefogás, vagy egy neutroncsillagra hulló, szokatlanul nagy arányú, de fizikailag még lehetséges anyagátadás lehet az észlelt röntgenfluxusnak és változásainak az oka. A nehézségeket jól jellemzi, hogy a neutroncsillag felső tömeghatára 3,2 naptömeg körül van – vagyis a forrás vagy kisebb tömegű (1,4-3,2 naptömegű) neutroncsillag vagy egy közepes tömegű (1600-3500 naptömegű) neutroncsillag, amelyek két nagyon különböző tömegbecslést és fizikai természetet jelentenek…
Bizonyára emlékeznek a kedves olvasók arra, hogy 2015. őszén egy csillag különös fényességváltozásait szerette volna egy csillagász idegen civilizációk megastruktúráival (pl. űrállomások, napelemfarmok stb.) magyarázni. A józanabbak szerint oly’ sok természetes magyarázat kizárása után még mindig lehetséges, hogy nagyon sok üstökös gyors szétesése okozta az említett fényességváltozásokat – erről 2015. november 26-án számoltunk be a VCSE levelezőlistáján és honlapján (itt érhető el). Abban a levélben ismertettük a Spitzer infravörös űrtávcsővel készült közeli infravörös tartománybeli méréseket, amelyek kizárták, hogy az észlelt furcsa elhalványodásokat kisbolygóütközések, árapályerők széttépte bolygók vagy holdak, vagy porfelhőbe burkolózó bolygókezdemények okoznák; de a mérési eredmények egyezésben vannak azzal a képpel, hogy erősen excentrikus pályán keringő üstököscsaládok felbomlásában kell az okot keresni.
A tárgysorban emlegetett jelű csillagról röppent fel 1-2 hónapja a hír, hogy rendkívül szabálytalan elhalványodásait esetleg idegenek által épített megastrúktúrák (pl. napelemfarm vagy űrállomás) okozná. Ezt a legtöbb kolléga – én is – igencsak valószínűtlennek tartotta, egyébként is, egy ilyen ötlet igencsak sok egyéb, további mérést igényelne a bizonyítás során.
Rádiótávcsövekkel is mérték rövid ideig az ötlet felvetése óta a csillagot, de semmi különlegeset nem találtak. Olvasd tovább →
Egy idén október 10-én felfedezett, 280-620 méter közöttire becsült kisbolygó fog elhaladni a Föld mellett a Hold távolságának 127%-ára megközelítve a Földet október 31-én este. Legközelebb hozzánk este 18 óra felé lesz (Közép-Európai Idő szerint). Az előrejelzés szerint legfeljebb 10,1 mg-s lesz, amikor legfényesebb lesz a megközelítés során, tehát legalább 15 cm-es műszer kell megfigyeléséhez. Viszont 898 ívmásodpercet is megtesz majd a közelítéskor percenként, vagyis kb. 15 ívpercet egy perc alatt (a telehold átmérője kb. 30 ívperc!). A felfedezés a PannSTARRS projekt 1,8 méteres műszerével történt.
A Földre nem veszélyes a kisbolygó.
Halloween-kisbolygónak is nevezik, de ennek semmi jelentősége nincs…
Modellszámítások szerint a 2015 TB145 egy alvó vagy kialudt üstökös lehet, de szoros földközelsége ellenére sem várnak belőle meteorokat. Ha mégis haladna meteoráramlat a pályája mentén, akkor azok 35 km/s sebességgel a RA = 64°, D=-3° pontból érkeznének. E rajt leginkább Ázsiából lehetne látni. A modellszámítások ugyanis azt mutatják, ha ez a halott üstökös a múltban aktív volt, akkor a Földet idén elkerülik a meteoroidjai; 2009-ben és 2014-ben viszont észlelni kellett volna őket, de egyik évből sem jelentettek semmi különöset, ami ehhez az objektumhoz lenne kapcsolható.
Naprendszerbeli pályája itt látható:
Gyakorlatilag a közelség idején a Bika-Szekeres-Zsiráf-Göncölszekér csillagképekben fog haladni (a Zsiráf csillagszegénysége nem sokat segít a felkeresésében, főleg, mert gyorsan mozog; érdemes koordináták alapján keresni GoTo-s műszerrel).
Magyarországon napnyugta és sötétedés körül még csak olyan 10-13° magasan lesz az objektum, és horizont feletti magassága csökkeni fog, majd este kilenc felé le is fog nyugodni, vagyis legfényesebb állapotában, a legszorosabb megközelítésekor bizony nagyon nehézkes lesz az északi, északnyugati horizont közelében keresni.
Sajnos, emiatt a VCSE csillagdájából csak nagyon rövid ideig észlelhető, de majd megpróbálkozunk vele.
Aki megfigyelésre adná a fejét, az alábbi táblázat segít neki. Az adatokat kb. Zala megye közepére számoltuk ki, de az ország teljes egészéből egész jól használható lesz. (Ilyen szoros kisbolygó megközelítéskor a parallaxis már érezhető, ezért kellett adott földrajzi helyre kiszámíttatni a pozíciókat.)
Az első oszlopokban az év, hó, nap található, majd a következő hat számjegy első két jegye az órákat, a második kettő a perceket, az utolsó kettő a másodperceket kódolja: az időadatok UT-ben vannak, ehhez egy órát kell adni, hogy a mi téli időszámításunkat kapjuk (TISZ vagy KÖZEI = UT + 1 óra).
Utána 2000.0-s epochára a kisbolygó rektaszcenziója (óra-perc-másodperc) és deklinációja (fok, ívperc, ívmásodperc) alakban található.
Delta: a kisbolygó földtávolsága CSE-ben.
r: a kisbolygó naptávolsága CSE-ben.
El: elongáció, vagyis a kisbolygó szögtávolsága az égen a Naptól.
Ph: a kisbolygó fázisszöge (kevés jelentősége van a mostani megfigyeléshez)
V: a kisbolygó várt fényessége V-sávban, vagyis vizuális tartományban.
Sky Motion: a kisbolygó mozgása ívmásodperc/perc egységekben és iránya (PA). A PA-t 0-tól
360 fokig mérük, 0 az égi északi, 90° az égi keleti irány.
Azi, Alt: a kisbolygó azimutja és horizont feletti magassága fokokban.
Sun Alt: a Nap horizont feletti magassága °-ban. Ha ez negatív, akkor a Nap lenyugodott vagy még nem kelt fel; ha -18° alatt van a Nap, akkor beállt az éjszaka, elég sötét van az észleléshez.
Moon Phase: a Hold fázisa (1,0 = telehold, 0,5 = első vagy utolsó negyed, 0,0 = újhold). Az erős Hold nem nagyon kedvez a kistávcsöves vizuális megfigyeléseknek… A Dist a Holdtól mért szögtávolságot adja fokokban, az Alt a Hold horizont feletti magasságát °-ban.
Végezetül az utolsó oszlopok a bizonytalanságokat jelzik.