Foucault-inga Szombathelyen

Foucault francia fizikus a világon először, 1851. március 26-án, a párizsi Pantheonban szemléltette a nyilvánosság előtt a Föld forgását. Amíg ugyanis a felfüggesztett inga megtartotta lengési irányát, a Föld elfordult, az alatta lévő területtel együtt.

A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Szombathelyen tartották országos nagygyűlésüket 1880 nyarán. Ebből az alkalomból Kunc Adolf megszervezett egy Foucault-inga-bemutatást. A Gothard fivérek műszaki segítségével a székesegyház kupolájának közepéhez rögzített egy 30 méter hosszú fémhuzalt. Annak alsó végére egy 30 kilogrammos fémgömb került. Az így létrehozott ingát 1880. augusztus 25-én ünnepélyesen elindították. Az inga a padló felett lengve lassan megközelítette, majd eldöntötte a padlóra tett jelzéseket, jelezve utóbbiak elfordulását az inga lengési síkjához képest.

60 évvel később, 1940. december 10-én, Szombathelyen megismételték az ingabemutatót, de azt nem itt, hanem a Premontrei Gimnázium tornatermében.

Ismét Szombathely székesegyháza volt a helyszín 1991. november 28-án, amikor újra Foucault-inga felszerelésére és elindítására került sor. 2010. október 19-21-én, majd 2014. május 15-én is sor került a neves ingakísérleti bemutatóra ugyanitt. Nemcsak a hely volt ugyanaz, de a 30 kg-os gömb is megegyezett az eredeti 1880-assal. További bemutatóra 2017. május 25-én is sor került a székesegyházban.

Szombathely nem szűkölködik a Foucault-ingákban. A Savaria Egyetemi Központ C épületének aulájában is tartottak bemutatókat a hallgatóknak 2016. december 21-én és 2019. november 27-én. Ott egy 10 méter magas szálra szereltek gömböt, egy másikat. Ezeket a kísérleteket Molnár László fizikatanár és kollégái szervezték meg.

Aztán eljött 2020. március 2-a délelőttje és Szombathelyen a Sarlós Boldogasszony-székesegyház közepén ismét ott volt a Foucault-inga. Még nem lengett, hanem északkeleti irányban egy fonálhoz kikötve várta indulását.

A város és a püspökség neves személyiségei, valamint tanárok, újságírók, rádiós és televíziós riporterek mellett a Gothard Asztrofizikai Obszervatórium tudományos munkatársai (Jankovics István, Kovács József, Vincze Ildikó) várták a 10 órás kezdést. Erre az időpontra megtelt a székesegyház, mert a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákjainak százai elfoglalták az ülőhelyeket. Következhettek az ünnepi beszédek.

Koltay Ferenc, a Székesegyházért Alapítvány elnöke üdvözölte a megjelenteket. Megemlítette Foucault fizikust, az 1880-as bemutatót megszervező Kunc Adolfot, a premontrei gimnázium fizikatanárát és segítőiket, a Gothard fivéreket.

Majd Székely János, a szombathelyi egyházmegye püspöke lépett a mikrofonhoz, aki a hit és a tudomány kapcsolatáról beszélt. Szép szavai között Kopernikusz, Galilei és Lemaitre (belga katolikus pap, fizikus, a táguló Világegyetem és az Ősrobbanás elméletének egyik kidolgozója) nevét is megemlítette. (A szerkesztő megjegyzése: Kopernikusz kanonokként szolgálta a katolikus egyházat és így volt bevétele.)

Ezt követően László Győző szombathelyi alpolgármester szólt, akinek 9 éves gyermekként nagy élménye volt az 1991-es ingabemutató. Ő most az ingát szimbólumként értelmezte, a világ mozgásának, az élet előrehaladásának, fejlődésének jelképeként. Beszélt Umberto Eco híres regényéről, melynek címe “A Foucault-inga“, és ahol a tudomány és a misztérium együttállásáról olvashatunk.

Végül Puskás Tivadar, a város 2010 és 2019 közötti polgármestere szólt. Megemlékezett az 1880-as másik nagy jelentőségű kísérletről, mármint a herényi kastély és a premontrei iskola közötti telefonbeszélgetésről, amelyet szintén Kunc Adolf és Gothard Jenő szervezett. Felsorolta az összes eddigi szombathelyi ingabemutatót. Ő pár napja volt frissen megválasztott polgármester a 2010-es Foucault-inga bemutatója idején, neki ez már a negyedik ilyen esemény.

Az inga indítása
Az inga indítása

Székely János, Puskás Tivadar és László Győző fogták közre az inga gömbjét, amelyet egy oszlophoz kötött fonál tartott. Gyertyát gyújtottak. A lángját a fonál alá vitték, és ahogy a fonál elégett: útjára indult az inga! 10:25 volt. Az inga több méteres, jó nagy kitérésekkel lengett. A közönség csöndesen figyelte a mozgását. Az északkeleti oldalra és a délnyugati oldalra felállított 7-7 kis rudacska mellett és között haladt az inga. Percek teltek el, de nem történt semmi. 10:30-kor végre az inga alsó hegyes csúcsa elütött egy bábut, amely azonnal eldöntötte a mellette állót. A tömeg nagy ovációval és tapssal fogadta a történéseket! Hiszen így bizonyítva láthatta, hogy a lengés síkját ugyan megtartotta az inga, de valami okból az alatt lévő terület elfordult – azaz forog a Föld!

Péntek Kálmán, a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület elnöke mellé ülhettem, aki sok információval szolgált az inga felszerelésének műszaki részleteiről. Elmesélte, hogy 1945. március 4-én lebombázták a székesegyházat, és akkor a kupola is beomlott. Amikor pár évvel később újjáépítették, akkor nagyjából fél méterrel alacsonyabbra sikerült a kupola magassága, így a későbbi bemutatóknál ennyivel rövidebb Foucault-ingát alkalmaznak. Elmondta, hogy a felfüggesztett inga csak a sarkokon fordul körbe 24 óra alatt. Az északi sarktól délebbre egyre hosszabb ideig tart a teljes köre. Szombathelyen (a 47 fok 15 ívperces földrajzi szélességen) 33 óra lenne az időtartama. Azonban az inga nem képes ennyi ideig lengeni, mert fékezi a levegő közegellenállása és a felfüggesztésnél fellépő súrlódás. A közegellenállást a nagyon vékony huzallal mérsékelik, ez most 1,8 milliméter átmérőjű húzott acélszálat jelent. A felső felfüggesztés súrlódását (az általa is tervezett) különleges mechanikamegoldással minimalizálják. Még így is csak nagyjából egy órán át leng nagy kitéréssel az inga. Ezért minden órában megállítják, oldalra kikötik és újra elindítják.

A Foucault-inga-bemutatóra érkezett tömeg fényképezett, közelebb jött a lengő ingához. Eközben felvételről előadások hangzottak el, amelyet Jankovics István, Kovács József és Fűzfa Balázs tartott a csillagászati fényképezésről, a tudománytörténetről, a Gothardokról, a Foucault-ingákról. Az előadók hangja jól hallatszott. A Nap besütött a templom belsejébe: világos volt, így a kivetítőn a képek alig látszottak.

Az inga március 2-án, 3-án és 4-én lengett, minden nap 9-től 17 óráig. A tudományos háttérmunkához az ELTE Savaria Egyetemi Központ és az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont nyújtott segítséget. Még három tablót is készítettek és kiállítottak a templomban. Ezeken mindazt ismertették a nagyközönséggel, ami a Foucault-ingával kapcsolatos.

Megnyitó ünnepség
Megnyitóünnepség

Az eddig leírtak a 2020. március 2-i történések élményeiről szóltak és a régmúltra vonatkozóan sok újdonságot nem tartalmaztak. Ugyanis a világszerte tartott első Foucault-inga-bemutatók és a szombathelyi első ingakísérlet viszonyával kapcsolatos adatok kerültek elő.

1./ Hányadik volt a világon az 1880-as szombathelyi Foucault-inga-bemutató?

A válasz Szombathelyen közismert, a korábbi és a mostani előadók is gyakran hangoztatták: a harmadik. Nekem mindig nagyon hosszúnak tűnt az 1851 és 1880 közötti csaknem három évtizedes idődilatáció. Viszont most a székesegyházi tabló egyikére nyomtatva ezt olvashattam: “Foucault 1851. évi, a párizsi Pantheonban tartott bemutatóját még ugyanabban az esztendőben több helyszínen – Liverpool, Oxford, Bristol, Dublin, Reims, Köln, Genf, Rio de Janeiro, New York – megismételték. Rómában Angelo Secchi olasz csillagász irányításával a Szent Ignác templomban került sor a bizonyításra.”

Habár nem derült ki a tablóra írt szöveg szerzője, és így nem az én érdemem: mégis örömmel teszem közzé, hogy Foucault 1851-es kísérleteit világszerte gyorsan követték más bemutatók. Az internet segítségével ellenőrizhetők az említett helyszínek. Dublinban (Joseph Galbraith és Samuel Haughton szervezésében) 1851. április 17-től, Reimsben (a székesegyházban) 1851. május elején, Liverpoolban 1851. május 22-én, Rómában Foucault-ot követően “néhány hónapon belül megismételte a kísérletet” (Angelo Secchi a vatikáni Szent Ignác templomban egy 105 láb hosszú ingával) azaz 1851 közepén, Rio de Janeiróban 1851 szeptember és október havában, New Yorkban 1851 végén, emellett még az említett Oxfordban, Bristolban és Genfben egyaránt 1851-ben. Ezután Kölnben (a dómban, Caspar Garthe szervezésében, August Toepler segédletével egy 50 méteres ingával) 1852-ben is bemutatták a Foucault-féle ingát. Kutakodásom közben még az angliai York, a németországi Speyer is előjött 1851-ben és 1852-ben ilyesféle helyszínként.

Mindezek azt jelentik, hogy az 1851-es párizsi és az 1880-as szombathelyi ingakísérlet között legalább tucatnyi helyen készítettek és mutattak be Foucault-féle ingát.

2./ Hányadik volt Magyarországon az 1880-as szombathelyi Foucault-inga bemutató?

A válasz Szombathelyen közismert, az első. A helyes válasz: a második. Ugyanis Magyarországon a Foucault-féle ingakísérletet először 1872 márciusában mutatták be a fővárosban, vagyis Budán, éspedig a budavári Mátyás-templomban. Olvassuk erről az általam talált híradást: “S mégis mozog a föld.” Ezt bizonyítá be dr. Abt Antal egyetemi magántanár Budán. Ugyanis Foucault híres kísérletét mutatta be először ott, egy hosszú inga lengési síkjának látszólagos körforgásából kimutatván, hogy a föld mozog tengelye körül. – Hogy a fölvilágosodás is halad, ez alkalommal szintén bebizonyult, mert a kísérlet a budai Mátyás-templomban történt. A hosszú inga a magas boltozaton függött, s míg a tudomány-szomjas ifjúság mély érdeklődéssel figyelte a természettani tüneményt, a fölvilágosodott tisztelendő úr nyugodt lélekkel keresztelt egy újon szülött polgárt, az oldalsekrestyében. – írta a Kolozsváron megjelenő “Magyar Polgár” napilap 6. évf. 1872. március 21-i 66. számában.

Ugyanez a hír máshol is megjelent, valamivel rövidebben: “S mégis mozog a föld.” Ezt bizonyítá be dr. Abt Antal egyetemi magántanár úr Budán. Ugyanis Foucault híres kísérletét mutatta be először ott, egy hosszú inga lengési síkjának látszólagos körforgásából kimutatván, hogy a föld mozog tengelye körül; a kísérlet a budai Mátyás-templomban történt. A hosszú inga a magas boltozaton függött, s a tudomány-szomjas ifjúság mély érdeklődéssel figyelte a természettani tüneményt. – írta a “Nefelejts” című hetilap 14. évf. 1872. március 24-i 12. számának 143. oldalán.

Mindkét közlésben szerepel az “először” szó, így ez volt az első hazai Foucault-inga bemutató.

Kinek köszönhető ez? Munkásságáról a Wikipédia ezt írja: “Abt Antal (Rézbánya, 1828. november 4. – Kolozsvár, 1902. április 2.) fizikus, egyetemi tanár, a földmágnesesség kutatója. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon kezdte a premontreieknél, majd Szegeden fejezte be a piaristáknál. 1850 és 1856 között mérnöki tanulmányokat folytatott, majd fizikát tanult a bécsi egyetemen, majd 1860-ig Ungváron tanított. 1860-tól Budán, az egyetem főgimnáziumában tanított. 1870-ben Budapesten doktorált fizikából Jedlik Ányos irányításával. 1871–1872-ben a pesti tudományegyetem kísérleti fizika tanszékén magántanár. 1872-től az újonnan alapított kolozsvári egyetemen a kísérleti fizika első nyilvános, rendes tanára. …”

Az oldal főszerkesztőjének (Csizmadia Szilárd) kiegészítése: az 1990-es években az ELTE D. épületében (Bp. Múzeum körút) egy kb. 10 méteres Foucault-ingával hatásosan szemlélteték az I. éves fizikus és fizika-tanár hallgatóknak a négy féléves “Kísérleti fizika” órák egyikén a Föld forgását. Nekünk Skrapits Lajos tanár úr és – akkor még – tanársegédje, Borbély András mutatták be az egyik másfél órás előadás során az eszközt és működését. A fenti cikk is rámutat, hogy már pár perc elegendő a letett bábuk eldöntéséhez. Ahogy néhány percenként dőltek a bábuk, úgy haladt előre Skrapits tanár úr előadása. Feltételezem, mi sem voltunk kivételezett évfolyam, ezért másoknak is bemutatták a kísérletet évről – évre  – így a magyarországi bemutatók száma sokkal több lehet, mint amennyit a wikipédia listája mutat.

Régóta izgatott az asztrofotózás, de az időm és a munkám nemigen engedi, hogy egy átvirrasztott éjszaka után másnap nem sokra használható az ember. Sötét ég alá ritkán jutok el, legfeljebb  évi néhány éjszaka jön össze.
Az utóbbi években azonban elérhetők ingyenes, vagy “filléres” programok, amikkel megvalósítható a robottávcsöves fotózás: én alszom, a műszer dolgozik. Elvileg.
Távcsőmechanikát már korábban beszereztem, soha nem volt azelőtt használható mechanikám. A vizuális mélyég-megfigyelés a kertünkből elég kiábrándító. A fényképezőgép többet lát. Ki is próbáltam a MILC gépemmel, de nem igazán jött be. Inkább észlelés-szerű élményt várok ettől a dologtól.
A témáról szóló rengeteg internetes anyag olvasása (Craig Stark írásait ajánlanám) után találtam egy nagyon jó vételnek tőnő monokróm kamerát és belevágtam. Ezzel a keskenysáv is jól fotózható, ami fényszennyezett észlelőhelyemről nem utolsó szempont.
A távcsőpark a régi: a 220/1500 newtonom (245 milliméterről peremkopás miatt kisebbre blendézve) és a 127/1200 apokromát. Egyik sem igazán fotós műszer, a Newton cserébe dögnehéz, de legalább nem kell kómakorrektor.
Az első esték után teljesen le voltam döbbenve: néhány perces expozícióval galaxisok spirálkarjai látszanak, ködök részletei jönnek elő. Mostanra már pólusraállás, vezetés stb. szinte rutinszerű, este intézem a családi teendőket, a ketyere kint a kertben meg fotóz.
Nagyjából… Ugyanis az 1500 mm-es fókusz vezetése nem egyszerű, off-axis guidert használok (a lencsés műszer + 0,6x reduktor = 710 mm fókusz ehhez képest felüdülés). Nem véletlenül nem található kevés mélyég-fotó 1500 mm-rel.
Most itt tartok: mély-ég fotografikus észlelés városból, de jóval több alkalommal, mintha mindig ki kellene települni. A képeken a legnagyobb küzdelem a fényszennyezés eltüntetése, kíváncsi lennék, sötét helyről mi jöhet össze majd. A luminanciaréteghez CLS szűrőt használok, az eddigi tapasztalatok szerint  f/7-es Newtonnál inkább ront, az f/5,6 -os távcsőnél jobban beválik.
NGC 2371 - Mezei Balázs - VCSE
NGC 2371 – Mezei Balázs – VCSE
NGC 2403 - Mezei Balázs - VCSE
NGC 2403 – Mezei Balázs – VCSE
NGC 2903 - Mezei Balázs - VCSE
NGC 2903 – Mezei Balázs – VCSE
M1 - Mezei Balázs - VCSE
M1 – Mezei Balázs – VCSE
M76 - Mezei Balázs - VCSE
M76 – Mezei Balázs – VCSE
NGC 40 - Mezei Balázs - VCSE
NGC 40 – Mezei Balázs – VCSE
NGC 1514 - Mezei Balázs - VCSE
NGC 1514 – Mezei Balázs – VCSE
VCSE - Az LDN 1622 sötétköd - Forrás: APOD, Min Xie
VCSE – Az LDN 1622 sötétköd – Forrás: APOD, Min Xie

Az LDN a Lynds’ Dark Nebulae: Lynds sötétköd-katalógusa rövidítése. Ennek az 1622-ik objektuma sokat fotózott, mi is bemutattunk már róla képet. Beverly Turner Lynds amerikai csillagásznőről, katalógusáról és az LDN 1622-ről bővebben itt lehet olvasni.

Az LDN 1622 azért látszik olyan jól sötétködként az Orionban, mert egy fényes emissziós köd – a vdB 62 – előtt foglal helyet. Így jól kiemelkedik az égi háttérből.

A most bemutatott újabb képet Min Xie készítette az LDN 1622-ről Takahashi FSQ-85EDP távcsővel, ASI1600mm Pro kamerával és természetesen vezetéssel. Egy 0,73x-os Takahashi fókuszreduktort is használt. Egy-egy 3 nm sávszélességű H-alfa,  SII (ionizált kén), OIII (kétszeresen ionizált oxigén), valamint RGB szűrőkön át felvett képsorozatból állította össze a végeredményt. Használt szoftverek: Astro Pixel Processor,  Sequence Generator Pro,  ProDigital Software StarSpikes Pro 4,  Adobe Photoshop 2019 CC,  Nikita Misiura StarNet++,  PixInsight 1.8 Ripley. A képek készítésének dátumai: 2019. okt. 28., 29., 30., nov. 1., 2., 3., 8., 9., 10., 14., 15., 16., 23., 24. és 25-e. Az össz-expozíciós idő 62,9 óra volt.  Sötétkép-, világoskép-korrekciók készültek.  A képskála 7,262 ívmásodperc/pixel, a kép kb. 2 fokot fog át. A kép Texas-ból és Oklahomából egy sötétégbolt-parkból készült.

VCSE - UGC 12591 extragalaxis a Hubble Űrtávcsővel - Forrás: APOD, HST
VCSE – UGC 12591 extragalaxis (a nagy balra) a Hubble Űrtávcsővel. A képen rengeteg halványabb, kisebb, távolabbi más galaxist is fel lehet ismerni. – Forrás: APOD, HST, NASA, ESA

A galaxisok forgási sebességét spektroszkópiai úton lehet megmérni: amennyiben a galaxis mérete elég nagy, akkor a színképelemző készülék rését a galaxis különböző részeire helyezik, és megmérik a színképvonalak eltolódását. Általában – nem mindig, egy kivétel pl. az M31 – a galaxisok vöröseltolódást mutatnak, tehát távolodnak tőlünk, azonban a galaxis egyik fele nagyobb, a másik oldala kisebb vöröseltolódást mutat. Ennek oka az, hogy az átlagos vöröseltolódás felel meg a galaxis távolodása okozta színképvonal-eltolódásnak, de a galaxis forgása miatt az egyik része ehhez képest kékeltolódást, a másik extra vöröseltolódást mutat. Az átlaghoz képest a két oldal különbsége a forgássebességgel lesz arányos.

Az ilyen mérésekből az derült ki, hogy az UGC 12591 jelű extragalaxis az egyik leggyorsabban forgó galaxis. (UGC: Uppsala Galaxy Catalogue). Mintegy merev testként forog (ezért valószínűleg a sötét anyag a felelős), 480 km/másodperc kerületi sebességgel. Összehasonlításul: a Tejútrendszer kb. 210 km/s sebességgel forog, az Androméda-galaxis 275 km/s-mal, és kb. 200-300 km/s között van az átlag.

Az UGC 12591 nemcsak forgási sebességét illetően különleges. Az ISOHDFS 27 jelű extragalaxis után ez a második legnagyobb ismert tömegű spirálgalaxis. Tömegét a Tejútrendszer tömegének négyszeresére becsülik.

Egy viszonylag friss tanulmány szerint úgy tűnik, hogy a legnagyobb tömegű spirálgalaxisok szisztematikusan gyorsabban forognak. Ezek a legnagyobbak 300 milliárd vagy még több naptömegnyi anyagot tartalmaznak csak a csillagaikban (a Tejútrendszer csillagokban lévő tömegét korábban 46 milliárd, újabban 64 milliárd naptömegre becsülik – a csillagközi gázfelhőkkel és a benne lévő sötét anyaggal együtt elérheti a Tejútrendszer össztömege a 200 – 1500 milliárd naptömeget is). Hatalmas tömegük miatt újabban szuperspirálisoknak nevezik őket. Gyakran 30-szor több csillag keletkezik bennük egy év alatt, mint most itt a Tejútrendszerben.

De mitől forognak ezek a szuperspirálisok gyorsabban? Ma még csak találgatjuk ezt: lehet, hogy lassan nyelte el közeli törpe kísérőgalaxisait és ez pörgette fel az UGC 12 591-et, vagy – csillagászati időskálán mérve – nem olyan régen egy másik, nagyobb galaxissal ütközött és annak következményeként forog gyorsan. Egyelőre további észleléseket végeznek, más hullámhosszakon is, hogy sikerüljön jobban felderíteni a galaxis szerkezetét, amely többet elárulhat arról, mi történt vele a múltban.

Az UGC 12591 egy 13,9 magnitúdós objektum a Pegasus-ban, így Európából nyáron, ősszel és a tél kezdetén jól látható. Még derült, holdtalan, nagyon jó égen – szabadszemes határmagnitúdó legalább hat magnitúdó – 20 cm-es távcső kell ahhoz, hogy a láthatóság határára kerüljön. 25 vagy 30 cm-es távcsövekkel azonban meg lehet pillantani ezt az 1,7×0,7 ívperces apró halvány fényfoltot. Távolsága 400 millió fényév – amikor a szemünkbe érkezett fény elindult erről a galaxisról, az első fák még éppen csak megjelentek a Földön.

 

A Rák-ködről készült képem adatai a következők:

Távcső: 200/1000 Newton (gyártó: SkyWatcher), mechanika: EQ5 GoTo funkcióval
Fényképezőgép: Canon EOS 1300D (átalakítás nélküli)
Feldolgozás: DSS és Photoshop-Express programokkal
Expozíciós idő: 72×1 perc
ISO 6400 illetve ISO3200

Körülbelül hatszor álltam neki és beledolgoztam pár tavaly készült képemet is. A 2019-es VCSE nyári tábor óta sokat finomodott az asztrofotós tudásom. Mint később rájöttem, a táborban változtattam a cső befogási helyzetén, így ezen a képen is látszik hogy a tavalyi képeken máshol voltak a diffrakciós tüskék.

Fridrich János - Messier 1 - Rák-köd - VCSE
Fridrich János – Messier 1 (Rák-köd) a Bika csillagképben – VCSE

Szóval ez így jött össze. De a magas ISO értéken készült képeknél ritkán engedhetem el a régebbi képeket, nálam a nagy jel/zaj arány a minél több képpel tud csak csökkenni. A kép részeredmény, mindenképpen szeretném még folytatni, természetesen ehhez megfelelő, jó ég is kell. Remélem, hogy egyre jobb képeket készítek mind az éjszakai fénygyűjtések, mint a szoftveres feldolgozások során a jövőben, ahogy tudásom és gyakorlatom egyre gyarapszik majd.

Rák-köd (Messier 1) szupernóva-maradvány a Bika csillagképben. 1054-ben kínai és arab csillagászok megfigyeltek egy 23 napon át szabad szemmel is látható szupernóvát; ennek a maradványa a Rák-köd. Nevét onnan kapta, hogy az 1844-ben Lord Rosse által készített rajzon nagyon hasonlított egy rákra, azonban amikor később nagyobb távcsövekkel is megvizsgálták, akkor egészen másmilyennek tűnt. Addigra azonban már rögzült a Rák-köd elnevezés.

6500 fényév távolságra van a Földtől, átmérője jelenleg kb. 11 fényév és másodpercenként 1500 km-rel növekszik. Központjában egy 16m fényességű neutroncsillag (pulzár) található, melyet 1968-ban fedeztek fel. Ez másodpercenként 30-szor fordul meg a tengelye körül, és rendkívül erős rádióhullámokat bocsát ki magából. 1969-ben ezt a villogást az optikai tartományban is kimutatták.

Látható fényben a Rák-köd nagyjából ovális alakú filament-tömeg, melynek hossza 6 ívperc, szélessége 4 ívperc és egy diffúz kék központi régiót vesz közre. A filamentek az egykori csillag atmoszférájának maradványai és főleg ionizált héliumból és hidrogénből állnak. A filamentek hőmérséklete 11 000 és 18 000 K közötti, sűrűségük kb. 1300 részecske/cm³.

1953-ban Joszif Sklovszkij felvetette, hogy a diffúz kék fénylést főleg a fénysebesség felével körpályán mozgó elektronok sugárzása (szinkrotron sugárzás) okozza. Három évvel később ezt megfigyelésekkel is megerősítették. Az 1960-as években kiderítették, hogy az elektronok körpályájának forrása az erős mágneses mező, amelyet a köd közepén lévő neutroncsillag állít elő.

Ha kinagyítjuk a fotót, akkor a kép közepén láthatjuk a Rák-ködbeli pulzár (V-ben 16 magnitúdós) képét is, amint összeolvad egy előtércsillaggal. Az alábbi, mások által készített kép segíthet a pulzár beazonosításában.

VCSE – A Rák-köd közepén lévő kettőscsillag közül a nyíllal jelölt – alsó – csillag a pulzár, a mellette lévő, hasonló fényességű csillag csak egy előtércsillag. Forrás