A 41P/Tuttle-Giacobini-Kresák üstökös történetéről itt írtunk bővebben.

Az üstököst a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójából is észleltük 2017. március 25/26-án és 26/27-én (Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd, Fábián Kálmán). A képfeldolgozást Zsolt és Kálmán végezte el, alább először Zsolt verzióját mutatjuk be, ami az üstökös márc. 26/27-i éjszakai állapotát mutatja.

 

A kép 250/1200-as Newton-távcsőre szerelt Canon 6D fényképezőgéppel készült Zalaegerszegről. Kómakorrektort használtunk, a látómező kb. 103×68 ívperces. Az itt bemutatott képet 60 objektum (light) képből, 10 sötétképből (darkból) és 6 mezősimító (flat) felvételből állítottuk össze, forró és rossz pixelekre korrekció nem történt. Az egyes képek 1 perc expozícióval, ISO 1600 érzékenységgel kerültek felvételre, összesen tehát egy órányi nyers anyagból lett összeállítva a kép. A feldolgozásokat  DeepSkyStacker szoftverrel végeztük, és az üstökösmagra illesztettük össze a képeket. Az utófeldolgozás Startools 1.3.5 és Photoshop CS 6 szoftverekkel történt. Az üstökös mozgása jelentős, így ha az üstökösre történik a képek összeállítása, akkor a csillagok csíkokat fognak húzni.

Az üstökösmag és a kóma könnyen észrevehető, utóbbi zöldeskék színű, mérete kb. 10 ívperc. A kóma nagyon diffúz, DC=1-et adunk meg a kóma kondenzációjára. Csóva nem látszik.

A következő képen a Kálmán által összerakott kép látható, ezen a márc. 25/26-i kinézet látható:

Picture saved with settings embedded.

Az üstökösök észleléséhez szükséges efemeriszek itt érhetők el: http://www.minorplanetcenter.net/iau/MPEph/MPEph.html

200/1000-es Newton (Skywatcher) távcsővel készült a kép, ami HEQ5 mechanikán volt synscan vezérléssel. 3x-os Barlow-t és ASI 120MC  kamerát használtam. A képfeldolgozás Registax és sharpcap programokkal történt. Észlelés helye: Guernsey szigete.

VCSE - Vénusz - 2017.03.04. - Majoros Attila
VCSE – Vénusz – 2017. március 4. – Majoros Attila

 

A felvétel 200/1000-es Newton (Skywatcher) távcsővel készült, ami HEQ5 mechanikán volt, GoTo vezérléssel ellátva. 3x-os Barlow-ot és ASI 120MC kamerát használtam. Registax és sharpcap programokkal történt  képfeldolgozás.

Észlelés helye: Guernsey szigete.

VCSE - Vénusz - 2017.01.18. - Majoros Attila
VCSE – Vénusz – 2017. január 18. – Majoros Attila
VCSE - AR 2645 – Bognár Tamás
VCSE – AR 2645 – Bognár Tamás

Dátum/Időpont :  2017. március 28., 08:31 UT
Felszerelés: 150/750 Newton + 3x Barlow +  Baader Solar Filter ND5 + DMK 41AU02.AS (USB) + AviStack 2.0 + GIMP
Légkör nyugodtsága: 5-8/10
Légkör átlátszósága: 2-4/5
Hőmérséklet: 19°C
Helyszín : Canis Maior Nap Obszervatórium, Nagykanizsa
Észlelő: Bognár Tamás

Mivel még nincs megoldva a távcsövem vezetése, ezért 30 másodperces fotókat készítettem a Rák-ködről. Összesen 60 darab felvételből állítottam össze a közölt képet, ezért nem látni rajta nagyobb részleteket. A felvétel érdekessége viszont az, hogy a szobámból vezéreltem a távcsövet, így nem kellett fagyoskodnom, viszont a távcsövet vastagon borította a dér!

VCSE - Rák-köd - Molnár Iván
VCSE – Rák-köd – Molnár Iván

Celestron 280/2800 SC távcső, Celestron f/6,3 reduktor-korrektor, eredő fókusz 1764 mm, Canon 600D átalakítatlan, szűrők nélkül, ISO 1600, 60 x 30 sec, 10 sötétkép (dark), képfeldolgozás DSS, PS, DPP programokkal. A kép készítésének időpontja és helye: 2017. február 15., Negyed, Szlovákia.