A rajz ég alatt készült vázlat utólagos kidolgozásával született, saját fénykép segítségével. A fényképet a SW 90/900 refraktorral, 15 mm-es GSO Plössl okuláron át, Samsung mobiltelefonnal készítettem (egy kép). Az észleléshez használtam a Hino 60/800-as refraktorát is, 10 mm-es Baader ortho okulárral.
A Mare Imbrium (Esők tengere) nevével ellentétben egy bazaltmező a Hold felszínén. A Mare Imbriumot egy 250 km-re becsült kisbolygó becsapódása hozta létre a Kései Heves Bombázás (Late Heavy Bombardment) során, a keletkezett medencét pedig a holdi lávakiömlések feltöltötték. Az uránium izotóparányainak mérésével a láva korát 3,9 milliárd évesre becsülik (sőt, egészen pontosan 3922 ± 12 millió évre), ekkor keletkezett tehát ez a holdtenger. A holdtenger széleit több hegylánc határolja.
Leírás
Látványos, lávával félig feltöltött kráter a Montes Alpes ívén, északra. Szerettem volna a tágabb környezetével együtt lerajzolni, de a feladat túl nagynak bizonyult, így a kisebb rajzra koncentráltam, a látómező középső, nagyjából 10′-es részét szeretem volna lehetőleg pontosan láttatni. Használtam Moon & Skyglow 50% szűrőt.
A 101 km átmérőjű Plato-kráter 3,84 milliárd évvel ezelőtt alakult ki. A kráterben számos tranziens holdjelenséget véltek megfigyelni, de többek véleménye szerint ezek a fényfelvillanások, szokatlan színek, elhomályosodások nem gázkitörések, lávakiömlések voltak, hanem csak a rossz légköri viszonyok és a Nap állásszögének kombinációja által keltett optikai csalódások.
A fotózott nyílthalmaz a Kassziopeia csillagképben, gazdag csillagmezőben található. A kép szerint a halmaz nagyrészt vörös csillagokból áll, kora alapján középkorúnak osztályozott halmaz. A képek gyenge légköri nyugodtság mellett készültek.
Expozíciós adatok: L: 115×1 perc, R: 50×1 perc, G: 61×1 perc, B: 59×1 perc, összesen 4,75 óra
Szűrők: Antlia LRGB
Az IC 166 nyílthalmazt William Frederick Denning (1848-1931) brit amatőrcsillagász fedezte fel. 8×8 ívperces csak, és összfényessége mindössze 11,7 magnitúdós, így vizuálisan 11-13 cm-es távcsővel nehezen, de látszódhat; a biztos látványhoz és felbontáshoz minimum 20 cm-es távcső kell. Nagyon gazdag, a téli Tejút csillagmezejében látszik. A közepesen idős nyílthalmazok csoportjába tartozik 1,32 milliárd éves korával. Csak kevés nyílthalmaz ismert 5 milliárd éves korral, és a legtöbb nyílthalmaz 500-700 millió évnél fiatalabb.
A halmaz jellegzetessége a nagyon narancsos és vöröses színű csillagok. Kék vagy fehér nincs is benne. Ezt a hatást nem az arrafelé egyébként gyakori csillagközi porfelhők okozzák, hiszen a halmaz környezetében a csillagok kékesek-fehéresek is tudnak lenni a képen. Az ok abban keresendő, hogy az IC 166 öreg, ezért mára gyakorlatilag csak kétféle csillag maradt benne: vörös törpecsillagok, amik akár sok tízmilliárd évet is eltölthetnek a fősorozaton, lassan fuzionálva hidrogént magjukban héliummá; és vörös óriáscsillagok, amelyek a közepes tömegű fősorozati csillagokból fejlődtek el és azok ma megfigyelhető állapotait mutatják (ha volt benne nagy tömegű csillag, az már régen II-es típusú szupernóvává vált). De hogyan élhette meg az IC 166 ezt a kort, hogy csak ez a kétféle típusú csillag maradjon benne? Nos, ez a halmaz a Perzeusz-spirálkaron is túl van, tőlünk 4500-5500 parszekre, a Galaxis centrumától 12700 parszekre (a Nap a centrumtól csak kb. 8000 parszekre), ahol a Galaxisunk árapály-ereje már kicsi, és nem tépte szét teljes mértékben pár galaktikus keringés alatt a nyílthalmazt. A többi, közelebbi halmazra ugyanis ez a sors vár, és a csillagaik elszöknek, majd elkeverednek a Galaxis többi csillagával. Az IC 166 nagy halmaz lehetett eredetileg, de a magja, benne vörös óriásokkal és törpékkel, megmaradt. Az IC 166 tehát annak a kevés nyílthalmaznak az egyike, amelyek ritkán, messze a Galaxis középpontjától fordulnak elő, ahol később bomlanak csak fel, mint a beljebb lévők. Forrás: https://iopscience.iop.org/article/10.3847/1538-3881/aad048/pdf (Cs. Sz.)
Egy hónap alatt kétszer is találkoztunk a Hegyháti Csillagvizsgálóban. Ennek egyik indítéka, hogy a Horváth Tibor által készített, és mostanáig az udvarán álló Scutum Csillagvizsgálót áthelyezték a csillagvizsgáló udvarára, ahol felújított állapotában avattuk. A második találkozásra a Hegyháti Csillagvizsgáló felújítása adott okot.
Az NGC 2022 planetáris ködöt először William Herschel látta az emberek közül 1785. december 28-án. Ez az Orion-beli planetáris köd kb. 8210 fényévre található a Naprendszertől. A csillagászok alaposan tanulmányozták, és a következőket állapították meg róla:
28″ látszó átmérőjű. (A Jupiter látszó átmérője 30 és 50 ívmásodperc (“) között változik. 30″-nek azonban akkor mutatkozik, amikor együttállásban van a Nappal, és ilyenkor optikai távcsövekkel nem, vagy csak nehezen észlelhető. Szokásosan 40-50″-nek látjuk a korongját, amikor a Nappal átellenes oldalon jár.) Halványabb és ritkásabb halója azonban 40”-ig elnyúlik, ez kis távcsővel nem észlelhető.
Kettős héjú planetáris köd, ami azt jelenti, hogy egy, a csillagszél által összenyomott belső héj és egy sokkal diffúzabb, ködszerűbb külső héj alkotja. A belső, vékonyabb vastagságú, gömb alakú héj sugarát 0,326 ± 0,039 fényévre becsülik. Ez 28 ± 2 km/s sebességgel tágul. A külső héj vetületben kör alakú, így akár a valóságban gömb alakú is lehet; sokkal lassabban tágul, mint a belső héj. (Emiatt a belső héj egyre közelebb kerül a külső héj külső sugarához.) A ködben lévő anyag mindössze a Nap tömegének 19%-a. A központi fehér törpe 15,92 magnitúdós vizuálisan, így nagyon nagy távcső és nagyítás kell a megpillantásához. A törpe felületi hőmérséklete 122 000 K.
8 cm-es távcsővel, OIII szűrő használatával már látható jó égen az Orion tetején, a Vadász feje közelében; ekkora távcsővel azonban még csak egy egyenletes fényű, szürkés fénykorong, aminek a kiterjedése kicsi és fényessége alacsony. Kis nagyításokkal akár csillagszerűnek is tűnhet, esetleg felfúvódott csillagnak, de 60x-os nagyítás környékén már feltűnik, hogy kiterjedtebb, mint a csillagok.
Varga György 30 cm-essel ilyen leírást adott vizuális látványáról:
Ennek a bejegyzésnek a szerzője örült volna, ha hasonlóan röviden fogalmazhatja meg a látványt. Ő így látta 35,5 cm-es műszerrel:
355/1600 Dobson (2023. nov. 11/12., Őrimagyarósd, VCSE novemberi észlelőhétvége, T=4, S=9): N=239x (6,7 mm Scientific Explorer): azonnal feltűnő, könnyen észrevehető, az M57-hez képest kb. nyolcadakkora méretű planetáris köd az Orion északi részén; fényes, a SAC katalógusban megadott 11,7 magnitúdónál fényesebbnek, olyan 10,5 mag körülinek saccoltam; szürkésfehéres, homogén belső fényességű, közel kör alakú folt szűrő nélkül; OIII szűrővel a széle árnyalatnyit halványabb (kb. a teljes méret 1/8-át kitevő szélességű külső halója van), ami recézett-csipkés szélű; széle az égi háttértől határozottan elválik. OIII szűrő még inkább kiemeli a háttérből. OIII szűrővel közepesen gazdag csillagmezőben látszik. Tetszetős, bár részletet alig mutató PL. (A VCSE 2023. nov. 10-12-i észlelőhétvégéjén történt megfigyelés, amit többek szintén megtekintettek.)
Horváth Tamás, a TMS-Astro alapítója egy kényelmes, állítható magasságú észlelőszéket ajánl fel karácsonyra annak, aki a legszebb/legjobb vizuális, rajzos észlelést beküldi 2023. december 15-ig a www.eszleles.hu-ra! Minden korábban küldött észlelést is figyelembe veszünk, nem szükséges őket újraküldeni. Döntéshozatal december 16-17-én lesz.
A játékban való részvételhez viszont nevezés szükséges. A pályázathoz, nevezéshez az alábbi űrlapon keresztül küldjed be a neved, e-mail címed, és hogy a www.eszleles.hu oldalra feltöltött észlelések közül milyen sorszámú saját észleléseiddel nevezel! Egy pályázó több észlelést is megadhat.