Újraindultak a szabadtéri rendezvényeink, beltéri előadássorozataink a járványügyi helyzet enyhültével. Így 2021. június hónapban már két távcsöves bemutatót is tudtunk tartani, és korábbról elhalasztott tavaszi észlelőhétvégénkre is sor kerülhetett. Most a 2021. júnuisi távcsöves bemutatókról számolunk be.

Távcsöves bemutató Cserszegtomajon június 24-én

VCSE - Távcsöves bemutató Cserszegtomajon - Fotó: Szalontai Tibor
VCSE – Távcsöves bemutató Cserszegtomajon – Fotó: Szalontai Tibor

2021-ben június 24-ére, Szent Iván éjszakájára esett a telehold. Valaha ezt tartották az északi félteke leghosszabb nappaljának és legrövidebb éjszakájának. Idén Zalaegerszegen a leghosszabb nappalok június 17-25. között voltak, ekkor – percre kerekítve – 15 óra 52 perc telt el mindennap napkeltétől napnyugtáig. A Nap mozgása miatt alakult ez így, ahogy az is, hogy a teljes sötétség és a szürkület aránya viszont változott. Június 21-én csak 2 óra 18 perc hosszú volt (Zalaegerszegről nézve) a teljes sötétség az éjszakából, a többi időben szürkületi ég volt, vagyis az égbolt még sötétetedett be vagy világosodott már ki). Június 24-én már 2 óra 20 perc jutott a teljes sötétségre.

VCSE - Távcsöves bemutató Cserszegtomajon - Fotó: Szalontai Tibor
VCSE – Távcsöves bemutató Cserszegtomajon – Fotó: Szalontai Tibor

Ennek alkalmából és hagyománytiszteletből a cserszegtomaji önkormányzat (Zala megye) szervezett programsorozatot kora délutántól késő estig, aminek része volt egy 22-23 óra közti távcsöves bemutató is: a teleholdon látható holdtengereket, sugársávokat, fényes krátereket, és néhány kettőscsillagot mutattak be tagtársaink (Jandó Attila, Császár Kornél, Péter Attila, Szalontai Tibor). A távcsőbe tekintő résztvevők száma kb. 50 fő volt.

A jelenlévők között feltűnően sok gyerek volt. Köztük volt olyan 11 éves lány is, aki a délutánt még a Zselici Csillagparkban töltötte és Schmall Rafael elődasában ismerkedett a meteoritokkal, valamint a napfoltokkal, protuberanciákkal. Számára így volt teljes a nap csillagászati élményekkel megpakolva. Az érdeklődő lány szüleitől felkérést kaptunk, hogy segítsük beállítani az új 90/900-as Newton távcsövét. Reméljük őt hamarosan tagtársaink között üdvözölhetjük.

A közönség többi tagja is nagyon lelkes  és érdeklődő volt, annak ellenére, hogy a kedvezőtlen holdfázis miatt korlátozott volt a megfigyelhető objektumok száma. Szívesen jövünk máskor is Cserszegtomajra. Köszönjük a meghívást Süléné Elekes Évának.

 

Távcsöves bemutató a Múzeumok Éjszakáján Zalaegerszegen (június 26.)

A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat zalaegerszegi állomására a zalaegerszegi Magyar Gáz- és Olajipari Múzeumtól kaptunk meghívót. Ennek keretében először Császár Kornél tagtársunk tartott előadást “A Naprendszer helye a Tejútrendszerben” címmel, majd ő, Szalontai Tibor, és Péter Attila tartott távcsöves bemutatót kb. 50 főnek. Mivel telehold után nagy volt a holdfázis, az Albireót, a Mizárt, más kettőscsillagokat és egyes fényes nyiltalmazokat (M29, M39, stb.) mutattak meg a műszerekkel a telehold mellett.

Az olajipari múzeum rendezvényére csak védettségi kártya birtokában lehetett bemenni.

VCSE - A nóva (jobbra) és üres helye (balra) mintegy tíz hónap külünbséggel készült felvételeken - Fridrich János Mihály
VCSE – A nóva (jobbra) és üres helye (balra) a mintegy 22 hónap különbséggel készült felvételeken – Fridrich János Mihály

A Nova Stella latin kifejezés új csillagot jelent. A szóösszetétel Tycho de Brahe-től származik a 16. századból. Tycho azt szerette volna kifejezni vele, hogy az égbolton 1572-ben feltűnt egy új csillag, ami korábban nem volt még ott. (Ezt ma SN 1572 szupernóvaként ismerjük.) Tycho és mások korabeli megfigyelései alapján az ő “Új Csillaga” kb. pár nap alatt fényesedett fel, néhány hétig ragyogott maximális fényességgel, majd halványodni kezdett, és kb. két év alatt eltűnt az égboltról: szabad szemmel többé már nem lehetett megfigyelni. Az ilyen jelenségeket a csillagászok nóvának vagy szupernóvának nevezik, attól függően, mi hozta létre a gyors felfényesedést (amit kitörésnek hívnak a kutatók). 2021-ben egy szintén felfényesedő, majd lassan halványodni kezdődő nóvát lehet megfigyelni a Cassiopeia (röv.: Cas) csillagképben, amit ezért Nova Cas 2021-nek kereszteltek. Fridrch János fenti képpárja egyaránt az M52 nyílthalmazról (jobbra lévő sűrű csillagcsoport) és a Buborék-ködről (NGC 7635, balra lévő pirosas-rózsaszínes ködösség) készült, de a baloldali, 2019. június 2-i képen még nem látszik a nóva, a jobboldali, mintegy 22 hónappal később készült, 2021. március 31-i képen a két vonal metszéspontjában van egy új csillag: a nóva. (A két kép mérete a különböző fényképezőgépek és képkivágások miatt kissé eltérő, de az azonosítást, összehasonlítást nem zavarja.)

Olvasd tovább

VCSE - Meglopták az ismeretterjesztő csillagászt - Forrás: Arcanum
VCSE – Meglopták az ismeretterjesztő csillagászt – Forrás: Arcanum

Néha veszélyessé válhat a járdacsillagászat (régi nevén: távcsöves bemutató az utcán). Ilyen esemény keretében egy csillagász vagy amatőrcsillagász a nagyközönségnek, az odahívottaknak, az utcán járkálóknak mutatja meg meg a Holdat vagy más égitestet távcsövén keresztül. Vannak, akik ingyen teszik ezt, mások önkéntes adományra hívják fel a figyelmet, megint mások belépődíjat szednek. A Társalkodó c. 1832-1848 között létezett folyóirat egyik 1841. évi száma (144. oldal) arról számol be, hogy egy “vándorcsillagász” Párizs egyik forgalmas helyén állította fel a távcsövét járdacsillagászat céljából, ahol 10 centime-ért (ejtsd kb. szántim, a frank váltópénze) mutogatta a Holdat. Eközben viszont alaposan meglopták… Észrevétlenül elvitték zsebkendőjét, óráját, pénztárcáját. Vajon igaz-e a történet?

Fridrich János - NGC 2903 - VCSE

Fridrich János képe: az NGC 2903 extragalaxis fotója. A képen észak felfelé, kelet balra van. – VCSE

Kép készítésének dátuma: 2019. február 7.: 28 db, 2021. március 9.: 34 db
Kép készítésének helye: Ság-hegy, Boba
Expozíciós idő: 28×60 sec, 34×180 sec
Érzékenység: ISO3200, ISO1600
Képfeldolgozási lépések: Deep Sky Stacker, Photoshop
Távcső és mechanika: 200/1000 Newton
Mechanika: EQ-5 GoTo
Kamera vagy detektor: Canon EOS 1300D, Canon EOS 4000Da
Vezetés: Nem volt, Lacerta MGEN
Kómakorrektor: SkyWatcher kómakorrektor F5

Az oldal főszerkesztőjének (Csizmadia Szilárd) kiegészítései a képhez:

Az NGC 2903 egy úgynevezett izolált horgas spirálgalaxis.

Olvasd tovább

A Földről nézve ritka esetekben a Naprendszer két nagybolygója elfedheti egymást: a Földhöz közelebbi kitakarhatja a Földtől távolabbi teljes korongját vagy csak annak egy részét. Ezt a jelenséget nevezik kölcsönös bolygófedésnek. Nagyon ritkán következik be ilyen, szerencsésnek mondhatja magát az a generáció, amelyik ilyennek lehet tanúja…

A Sky and Telescope 1979. márciusi száma 220-222. oldalán S. C. Albers közölt egy cikket Kölcsönös bolygófedések 1557-től 2230-ig címmel (Mutual Occultations of Planets: 1557 to 2230). Az akkori számítógépek sebessége és számolási teljesítménye a maiakhoz képest nagyon alacsony volt, de így is megkönnyítette neki a komputer, hogy felderítse az ilyen események bekövetkezésének időpontját évszázadokra hátra és előre. Az általa vizsgált 673 éves időszak alatt csak 21 kölcsönös bolygófedést talált, amelyek közül egyik sem a 20. században következett be. A 19. század is vérszegény volt kölcsönös bolygófedésekben, mindössze kettő esett az 1801-1900 közti évekre. A következő kölcsönös bolygófedés csak 2065-ben lesz.

Olvasd tovább