Szeptember első hajnalát a csillagok alatt töltöm. Pár napja még 30 fok felett volt a nappali maximum, de most már mérséklődött a meleg. Nagy valószínűséggel az idei nyárnak vége. Érezni ezt a hűvösebb levegőn és a korai sötétedésen is. Lassan nyúlnak az éjszakák, de a Tejút még a fejünk felett szeli ketté az éggömböt. Számos halvány köd várja, hogy a sziporkázó csillagmezők között felkeressük őket.
A nagy látómező varázsa mindig is rabul ejtett. Nem kell magyaráznom, hogy a Tejút pásztázása egy binokulárral micsoda élmény. Manapság már kaphatóak olyan okulárok, amik a korábbi gyakorlathoz képest egész más dimenziókat nyitnak meg. A mostani 150-es, f/3-mas Newtonommal ugyanakkora látómezőt tudok elérni, mint egykor a 12×56-os binokulárommal. Egy ekkora látómező és a viszonylag nagy fénygyűjtő képesség egy jó mély-ég szűrővel kombinálva meglepő dolgokra képes. Megkönnyíti az olyan gázködök megpillantását, amiket korábban inkább csak fotókról ismerhettünk. A most kiszemelt célponthoz azonban nincs feltétlenül szükségünk ilyen szélsőséges felszerelésre. Korábban már sikerült meglátnom 100/500-as lencsés távcsővel, és könnyen észrevehető 300/1200-as Newtonommal is. De mégis, a látvány most ragadott magával leginkább, a párás ég ellenére is.
A vadászok kérésének eleget téve ezúttal a szokásos mezőtől 1-2 kilométerrel délebbre kerestem egy megfigyelőhelyet. Ami az égboltot illeti, a körülmények megegyeznek, de az oda vezető földesút úgymond nem zökkenőmentes. A légkör állapota az 5,5 magnitúdó körüli csillagok szabad szemes láthatóságát engedte meg, de ez nem törte le abbéli lelkesedésem, hogy végre élesben is használjam új felszerelésemet.
Az Sh2-157 diffúz köd és környékének megfigyelése
Cefeusz király és Kassziopeia királyné trónusai között egy mély-ég objektumokban igen gazdag, figyelemreméltó területet találunk, Galaxisunk Perszeusz-karjának irányában. A két csillagkép határán fekszik az Sh2-157 ködösség, amit a külföldi amatőrcsillagászok legtöbbször a Homár ollójának neveznek. Engem inkább egy kézfejre emlékeztet, egy barátom szerint pedig úgy néz ki, mint egy zápfog. A több, mint egy fokos méretű rákolló szomszédságában látható még néhány önmagában is érdekes objektum.
Közülük a legfényesebbtől, az M52 nyílthalmaztól indultam el, ami véleményem szerint az egyik legszebb a maga nemében. Meglehetősen sűrű és sok fényes csillagot tartalmaz. A alkalmazott csekély, 24x-es nagyítással is feltűnt, hogy a déli oldalán lazább és egyenesebb határvonalú, még az északi fele élesebben és ívesen határolt. A halmaz kora 20 millió év körül lehet, átmérője 24 fényév, és kb. 200 darab, 15 magnitúdónál fényesebb csillagot tartalmaz. A Messier katalógusban csak az M11 és az M67 nyílthalmazok sűrűbbek nála.
Az M52-től fél fokkal délnyugati irányban kis nagyítással két hasonló fényességű csillag tűnik fel, melyek közül a nyílthalmazhoz közelebbi egy ködbe burkolózik. Ez a Buborék-köd (NGC 7635), melynek a fotókról ismert jellegzetes formáját esélyem sem volt érzékelni. A ködösség alakját enyhén ívesnek láttam, inkább talán egy lapos egyenlő szárú háromszögre emlékeztetett, de ez nem maga a “buborék” volt, hanem az azt körülvevő, nagyobb kiterjedésű ködösség.
Figyelmemet innen északnyugati irányba fordítottam. Egy ovális, fényes ködpamacsot vettem észre, az NGC 7538 diffúz ködöt. Ezzel a nagyítással nem kerestem benne részleteket, mentem tovább tekintetemmel egy fokkal, délnyugati irányba.
Itt egy megnyúlt foltot láttam, benne néhány csillaggal. Egy szokatlan megjelenésű, hosszúkás alakú nyílthalmaz ez, az NGC 7510. Nagyobb nagyítással bizonyára sok csillagra bomlott volna.
A fenti négy objektumtól délre, de még mindig ugyanabban a látómezőben kell keresni az Sh2-157 diffúz ködöt. Felületi fényessége jóval alacsonyabb, mint szomszédainak, ezért itt már mindenképpen trükközni kell az elfordított látás különböző technikáival, hogy előcsalogassuk a részleteket. Két órán át figyeltem és rajzoltam, hogy minél jobban összeálljon a látvány. A fotókról is ismert, három ujjszerű ködsávból áll az objektum. Ezek közül kettő egymáshoz kapcsolódik, míg a harmadik egy különálló foltot alkot. A ködkomplexum délnyugati oldala szögletes határvonalú. A köd általánosságban nagyon halvány és gyenge kontrasztú. Legfényesebb része a középső “ujj” és a különálló folt. A ködnyúlványokat csillagláncok kísérik. A látómezőben az UHC szűrés ellenére nyüzsögtek a csillagok, meg sem próbáltam berajzolni mindet, hanem csak azokat, amik a tájékozódás és a részletek rögzítése miatt szükségesek voltak.
Néhány nappal később, egy hidegfront utáni tisztább égen kíváncsiságból újra vetettem egy pillantást a területre. Az Sh2-157 részletei ezúttal sokkal könnyebben látszódtak. Sőt, a látómező északi részén az Sh2-161 sejtelemes derengése is érzékelhető volt.
Felhasznált irodalom:
O’Meara S. J. (1998): Deep-Sky Companions – The Messier Objects
A sorozat korábbi részei itt érhetők el:
- rész: Mielőtt a Hattyú elszáll…
- rész: Bújócska az Orionban
- rész: Kabátpróba
- rész: Örvények a fejünk felett.
Stewart Sharplessről és az ő Sh-katalógusáról itt lehet olvasni többet. Az NGC- és IC-katalógusokról pedig itt.
