Elképesztő sarki fényt láttunk 2024. május 10/11-én. Már napokkal előbb sejteni lehetett, hogy az erős naptevékenység, a felénk irányuló napkitörések és anyagkidobódások miatt sarki fény várható május második hétvégéjén. A május 10-i, péntek délutáni órákban egyre erősödött a sarki fény tevékenységet előrejelző, földi és műholdas mérésekre alapozott Kp index. Amikor már 7 volt az értéke egy 10-es skálán, a VCSE riasztást küldött ki levelezőlistáján, illetve számos Facebook-csoportban. A riasztást megerősítettük a napnyugta utáni órákban, amikor még kékes, világos volt az égbolt, de az index értéke már maximálisra, azaz 10-esre nőtt. Ilyen maradt egészen másnap délelőttig. (A következő éjszakára 9-es az index előrejelzett értéke, érdemes lesz kimenni az ég alá ismét!) Ritka nagy sarki fényre került tehát sor, egész éjjel látszódott (a VCSE Májusi Észlelőhétvégéjének résztvevői és vendégei is megfigyelték Őrimagyarósdról). Sokan látták vizuálisan, alább pedig fotók következnek.
A sarki fények okairól, fizikájáról itt és itt írtunk bővebben.
A képek után egy részletes leírás található a sarki fényről, és konkrétan erről a jelenségről is!
(Szerkesztette: Fröhlich Viktória, Csizmadia Szilárd)
Utoljára ekkora sarki fényt okozó napkitörés 2003. októberében, 21 évvel ezelőtt volt (de a 2003. november 20-i sarki fény-jelenség a mostaninál nagyobb volt).
A sarki fény idegen eredetű nevét a római hajnalistennő Aurora nevéből alkották, de északi fény néven is ismert (a borealis jelentése északi, az australis pedig déli).
A sarki fény (az északi féltekén gyakran: északi fény – aurora borealis, délen aurora australis) a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Az északi féltekén leginkább késő ősztől kora tavaszig figyelhető meg gyakrabban (de nem állandóan) az északi sarkkörtől északra. Magyarországról ritkán, átlagosan háromévente egyszer látható. Az átlag azonban úgy jön ki, hogy a 11 éves naptevékenység minimumakor szinte soha, maximumakor néhány hetente-havonta látunk sarki fényt. Most éppen a napfolt-tevékenység maximuma előtt vagyunk. A következő maximumot 2025. nyarára várják. A mostani jelenséget a Napon lévő AR 3664 jelű aktív régió okozta, amely 17-szer nagyobb méretű, mint a Föld (a Nap átmérője 108-szor nagyobb a Földénél, tehát még a Nap méretéhez képest is nagy napfoltcsoportról és aktív régióról van szó). Ez több napkitörést, flert is produkált, köztük nagyon nagyokat is (pl. X3.9-es kategóriájút). A sarki fényt tehát a Nap kitöréseiből származó, elektromosan töltött részecskék hozzák létre: e részecskéket a Föld mágneses tere csapdába ejti, mágneses pólusai felé irányítja, és a részecskék eközben ionizálják a felsőlégkört, amely ionizáció következményeként létrejövő fényjelenséget látjuk. (Az ionizált oxigén- és nitrogénmolekulák hamar visszaszerzik leszakított elektronjaikat, és eközben sugároznak ki egy fotont.) A zöldes sarki fényt az oxigén rekombinációs sugárzása okozza 100 és 300 km magasságban. A rózsaszínt a nitrogéné 100 km magasság körül. A vöröset 300-400 km magasságban az oxigénatomok ütközése (nem pedig rekombinálódása), ami ilyenkor gyakoribb. Egyes teljeségbolt-kamera képeken mintha SAR-ok is feltűntek volna most, akárcsak 2023. november 5-én. A SAR a a Stable Auroral Red (stabil vörös auróraív) rövidítése. A SAR-ok különösen mobiltelefonnal feltűnőek, szabad szemmel kevésbé; vörösesek, és délebbi szélességekről látszanak jól, tőlünk nézve akár a zenitben is lehetnek. Valójában a SAR-ok nem sarki fények (a sarki fény a magaslégköri atomoknak a napszél részecskéivel való ütközéséből fakad: az ütközés ionizálja őket, és akkor bocsátanak ki sugárzást sarki fényként, amikor visszaszerzik elektronjaikat, azaz rekombinálódnak). A SAR-ok az aurórák (sarki fények) által felerősített, a felső légkörben lévő (1956-ban felfedezett), több millió amper erősségű áramgyűrűk okozta fénylések.
A töltött részecskék túlnyomóan a Napból származnak (napszél), kisebb hányadukat a Naprendszeren kívülről érkezett részecskék teszik ki. A töltött részecskéket a földi magnetoszféra nagyrészt eltéríti, a mágneses pólusok körüli tartományban azonban bejutnak a légkörbe. A részecskék ütköznek a légkör atomjaival, ionizálják és gerjesztik az atomokat, a gerjesztett atomok pedig fénykisugárzással térnek vissza alapállapotukba. A kibocsátott fény az atomra vagy molekulára jellemző színű. A színkép látható tartományában elsősorban az oxigén zöld és vörös, valamint a nitrogénmolekulák kékes-ibolya vonalai jelentkeznek, a sarki fény az ultraibolya tartományban is erős. A jelenség 80–1000 km magasságban keletkezik, de leggyakrabban 100 km magasságban figyelhető meg.
A sarki fény formái sokfélék, állandóan változnak, gyakran függönyre, ívelt szalagokra emlékeztetnek vagy sugaras szerkezetűek. Műholdról készült felvételek tanúsága szerint a jelenség fénygyűrűként, glóriaként veszi körül a mágneses pólust. Összefüggést találtak a déli és az északi pólusnál fellépő fényjelenségek között. Erős naptevékenységet követően, mágneses viharok idején megváltozik a magnetoszféra szerkezete, ilyenkor a sarki fény alacsonyabb szélességi körökön, így nagyon ritkán Magyarországon is megfigyelhető. Sarki fényt a Naprendszer más, mágneses térrel rendelkező bolygóinál (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) és azok egyes holdjainál (Io, Ganymedes) is megfigyeltek. A sarki fénynek 5 formája ismert:
-folt-forma: kis méretű fényjelenségek
-ív-forma: enyhén görbülő szalagok
-sáv-forma: csomós vagy ráncos alakúak
-sugár-forma: egyenes fénynyalábok, amelyek a Föld mágneses erővonalait követik
-fátyol-forma: diffúz, nagy kiterjedésű fénylések
(Bognár Tamás, Csizmadia Szilárd)
