Az LL Pegasi egy Mira típusú változócsillag, 9,64-11,6 magnitúdó között változik a fényessége (a K-sávban!), de nagyon rosszul észlelt, az AAVSO adatbázisában pl. egy adatot találtunk csak róla. (A közeli infravörösbe eső K-sávbeli amplitúdó nulla közeli amplitúdót jelenthet látható fényben, ezért is kerülhette el a felfedezést olyan sokáig. Infravörösben viszonylag későn kezdtek el észlelni. Érdekes amatőr munka lenne esetleg egy pár századmagnitúdós fényességváltozást kimutatni látható fényben…) Fényes és relatíve nagy amplitúdójú változócsillag ellenére csak 1995-ben kapott változócsillag-jelölést. Fényváltozásának felfedezését az IBVS 4040 T. LeBertre-nek adja, aki 1992-ben tette közzé vizsgálódásai eredményét. 23 széncsillag fényességváltozását mérte közeli és közepes infravörös tartományban (1-20 mikrométer között). Ezek a csillagok tízezer napluminozitás környéki fényerejűek, és régen maguk mögött hagyták a fősorozati (hidrogénégető) fázisukat, már AGB, azaz aszimptotikus óriásági csillagok. Az AGB csillagok szénből és oxigénből álló magja körül hélium fuzionál szénné és oxigénné, amit egy csendes héliumhéj vesz körül, és e héj peremén a hidrogén fuzionál héliummá. Emiatt kettős héjégető csillagoknak is nevezik őket. Efelett újabb hidrogénhéj található. A konvekciós mozgások (fel-le áramlások) miatt az alsóbb rétegekből sok szén és egyéb anyag felkerül a felszínre és a csillaglégkörbe, ezért ezek a csillagok különösen sok szénhez kapcsolódó színképi jellegzetességet mutatnak: légkörükben sok a szén. Innen kapták nevüket: széncsillagok.

Míg bennük a hidrogénfúzió folyamatos, a héliumfúzió nem. A hélium csak néha-néha gyullad be, átlagosan 10-100 ezer évenként. A héliumfúzió túl sok hőt termel, a megemelkedett hőmérséklet kifelé nyomja az anyagot, a tágulás miatt viszont a hőmérséklet és a sűrűség lecsökken, ami leállítja a héliumfúziót. A leállás után azonban a felső hidrogénfúzió egyre több héliumot juttat le, ami egyre nagyobb tömeget jelent, ami ismét összenyomja az anyagot annyira, hogy a héliumfúzió beindulhat ismét. Az egész folyamat addig ismétlődik, amíg csak van elég anyag a hidrogénfúzióhoz.

A héliumfúzió szinte csak pillanatszerű ideig tart. Amikor bekövetkezik, azt nevezik héliumfelvillanásnak (helium flash).

Az LL Peg távolsága a Naprendszertől 4250 fényév körüli, és egy kettőscsillagrendszer egyik tagja.

A fenti képen a változócsillagot körülvevő halvány, héjszerű ködösséget egy pre-planetáris ködnek gondolják. Ezek a ködök a planetáris ködképződés előtt alakulnak ki, ahogy időről-időre egy-egy réteg leválik a csillagról. A leváló, táguló, hagymahéjszerű alakzat kialakulása után jön létre a csillag utolsó pukkanásakor a planetáris köd. Ez a hagymahéjszerű külső köd sok planetáris-köd körül látható hosszú expozíciós idejű felvételeken. Mivel tágul, fokozatosan ritkásabbá és hűvösebbé válik, ezért lesz az idősebb planetáris ködök körül már nehezen észlelhető.

Érdemes megfigyelni, hogy e pre-planetáris ködben az anyag egy arkhimédeszi spirált rajzol ki. A spirál matematikai tulajdonságai egyezésben vannak azzal, hogy a ködöt létrehozó csillag 810 éves periódussal kering kísérője körül, és éppen e keringés miatt alakul ki a spirál.