A következőkben májusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap májusban 5:00 (KözEI) körül kel, 20:00 (KözEI) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed május 9-én, telehold május 16-án, utolsó negyed május 22-én, újhold május 30-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. május 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-2 óra):
05.01. 02:50 A Vénusz és a Jupiter közelsége a hajnali szürkületben.
05.02. 18:36 A Merkúr 2°-ra a 4%-os fázisú Holdtól a Bika csillagképben.
05.06. 08:00 Az Éta Aquaridák meteorraj maximuma (ZHR=50).
05.16. 02:28 Teljes holdfogyatkozás, legnagyobb fázis 04:12 UT-kor, vége: 04:54 UT.
05.25. 02:13 A Jupiter 4°-ra a 26%-os fázisú Holdtól. A Mars 4°-ra a Holdtól.
05.27. 02:11 A Vénusz 1°-ra a 10%-os fázisú Holdtól.
05.29. 02:10 A Mars és a Jupiter 37′-es közelsége a Halak csillagképben.

A Merkúr a hónap első felében koraeste kereshető a nyugati ég alján. 1-én még két órával, 16-án már csak fél órával nyugszik a Nap után. Ezután eltűnik az alkonyati fényben.

A Vénusz hajnalban kereshető a keleti égen. -4 magnitúdós, átmérője 17″-ről 14″-ra csökken, fázisa 68%-ról 78%-ra nő.

A Mars hajnalban figyelhető meg a Vízöntő, majd a Halak csillagképben keleten. Fényessége 0,6 magnitúdó, látszó átmérője 6,4″.

A Jupiter a Halak csillagképben látható hajnalban, délkeleten. Fényessége -2,2 magnitúdó, látszó átmérője 36″.

A Szaturnusz a Bak csillagképben látható napkelte előtt, délkeleten. Fényessége 0,7 magnitúdó, átmérője 17″.

Az Uránusz a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.

A Neptunusz a Halak csillagképben látható napkelte előtt, délkeleten.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
05. 01.V2459700.514:35:3805:3812:5020:0305:5713:1820:530%
05. 02.H2459701.514:39:3405:3612:5020:0406:2014:0422:011%
05. 03.K2459702.514:43:3105:3512:5020:0506:4814:5323:074%
05. 04.Sze2459703.514:47:2805:3312:5020:0707:2315:42-9%
05. 05.Cs2459704.514:51:2405:3212:5020:0808:0616:3300:0715%
05. 06.P2459705.514:55:2105:3012:4920:0908:5717:2401:0023%
05. 07.Szo2459706.514:59:1705:2912:4920:1109:5718:1301:4231%
05. 08.V2459707.515: 3:1405:2712:4920:1211:0219:0202:1940%
05. 09.H2459708.515: 7:1005:2612:4920:1312:1019:4802:4750%
05. 10.K2459709.515:11: 705:2512:4920:1413:2020:3403:1160%
05. 11.Sze2459710.515:15: 305:2312:4920:1614:3221:1903:3270%
05. 12.Cs2459711.515:18:6005:2212:4920:1715:4422:0403:5079%
05. 13.P2459712.515:22:5705:2112:4920:1817:0022:5104:0987%
05. 14.Szo2459713.515:26:5305:1912:4920:1918:1923:4104:2894%
05. 15.V2459714.515:30:5005:1812:4920:2119:42-04:5098%
05. 16.H2459715.515:34:4605:1712:4920:2221:0800:3605:18100%
05. 17.K2459716.515:38:4305:1612:4920:2322:3201:3405:5399%
05. 18.Sze2459717.515:42:3905:1512:4920:2423:4602:3806:4095%
05. 19.Cs2459718.515:46:3605:1312:4920:26-03:4407:4189%
05. 20.P2459719.515:50:3205:1212:4920:2700:4504:4808:5480%
05. 21.Szo2459720.515:54:2905:1112:4920:2801:3005:4910:1370%
05. 22.V2459721.515:58:2605:1012:4920:2902:0406:4411:3359%
05. 23.H2459722.516: 2:2205:0912:4920:3002:3007:3512:5048%
05. 24.K2459723.516: 6:1905:0812:5020:3102:5108:2214:0437%
05. 25.Sze2459724.516:10:1505:0812:5020:3203:0909:0615:1527%
05. 26.Cs2459725.516:14:1205:0712:5020:3303:2609:4916:2318%
05. 27.P2459726.516:18: 805:0612:5020:3403:4410:3217:3311%
05. 28.Szo2459727.516:22: 505:0512:5020:3504:0311:1518:416%
05. 29.V2459728.516:26: 105:0412:5020:3604:2412:0119:502%
05. 30.H2459729.516:29:5805:0412:5020:3704:5012:4820:560%
05. 31.K2459730.516:33:5505:0312:5020:3805:2213:3721:590%

Olvasd tovább

A következőkben áprilisi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap áprilisban 6:00 (KözEI) körül kel, 19:30 (KözEI) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold április 1-én és 30-án, első negyed április 9-én, telehold április 16-án, utolsó negyed április 23-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. április 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. április 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-2 óra):
04.05. 03:40 A Mars és a Szaturnusz 18′-es közelsége a Bak csillagképben
04.19. 06:00 A Hold minimális librációja
04.25. 10:43 A Merkúr dichotómiája (esténként kedvező láthatóság)
04.27. 02:56 A Vénusz 4°-ra a 14%-os fázisú Holdtól
04.30. 19:01 A Merkúrtól 1,4°-ra látható a Fiastyúk nyílthalmaz a Bika csillagképben

A Merkúr 3-a után megjelenik az esti égen, láthatósága gyorsan javul. 29-én van a legkedvezőbb pozícióban, 20°-ra a Naptól.

A Vénusz hajnalban kereshető a délkeleti égen. -4,1 magnitúdós, átmérője 22″-ről 17″-re csökken, fázisa 55%-ról 67%-ra nő.

A Mars hajnalban figyelhető meg a Bak, majd a Vízöntő csillagképben keleten. Fényessége 0,9 magnitúdó, látszó átmérője 5,7″.

A Jupiter láthatósága a hónap során kedvezőtlen, nem figyelhető meg.

A Szaturnusz a Bak csillagképben látható, napkelte előtt, délkeleten. Fényessége 0,8 magnitúdó, átmérője 16″.

Az Uránusz a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.

A Neptunusz láthatósága a hónap során kedvezőtlen, nem figyelhető meg.

Olvasd tovább

A következőkben márciusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap márciusban 6:00 (KözEI) körül kel, 18:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold március 2-án, első negyed március 10-én, telehold március 18-án, utolsó negyed március 25-én lesz.

A nyári időszámítás 2022. március 27-én (vasárnap) kezdődik, aznap hajnali kettőkor egy órával előre, három órára kell állítani az órákat Magyarországon is. (Nyári időszámítás = NYISZ = UT + 2 óra). A lenti táblázatban is ezért van ugrás a Nap- és a Hold kelési-nyugvási adataiban március 27-énél.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. március 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

A következőkben februári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap februárban 6:50 (KözEI) körül kel, 17:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold február 1-én, első negyed február 8-án, telehold február 16-án, utolsó negyed 23-án lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. február 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

A következőkben januári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap januárban 7:30 (KözEI) körül kel, 16:30 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold január 2-án, első negyed január 9-én, telehold január 18-án, utolsó negyed 25-én lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. január 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.