Én is nagy izgalommal fogtam hozzá az együttállás észleléséhez. Ezt az eseményt otthon, a kertből fotózva örökítettem meg. Amint lehetett, pólusra állítottam a mechanikát. Ezután a mechanikára szerelt fényképezőgépet a teleobjektívvel a kívánt irányba állítottam. Ezután még egyszer ellenőriztem a pólusra állás pontosságát. A szállemezen a Sarkcsillag pontos helyét a Polar Aligment telefonos applikáció segítségével állítottam be. Korábbi esetekből okulva, páramentesítő fűtést is alkalmaztam az objektíven. A Hold fénye sajnos bezavart, ugyanakkor arra is számítanom kellett, hogy a Vénusz és az M45 közötti fényesség különbséget nem lesz könnyű kezelni. Szerencsére azért viszonylag sok csillag látható a végső kidolgozott képen, szerintem a Fiastyúk is jól kivehető, illetve a Vénusz sem vitte túlságosan telítésbe a képen a környezetét. Sajnos egy zöldes becsillanás is megjelent a kép jobb alsó részén. Először arra gondoltam, hogy a helyi utcai világításból származhat. Mivel azonban a mechanika követésre volt állítva, a becsillanás pedig minden egyes képen ugyanott volt, így azt csak a Vénusz okozhatta. A Hold nem zavarhatta az objektívemet, a napellenzőt is használtam. A kidolgozáskor külön nehézség volt a Vénusz és a csillagok megfelelő megjelenítése együtt, a fényesség különbség miatt. Kompozit technikát és szelektív kidolgozást nem alkalmaztam.
Eszközök:
Objektív: 70-300mm, F/4.0-5.6 (Tamron)
Detektor: Canon 700D – átalakítatlan
Mechanika: Star Adventurer full set fotóállványon – vezetés nem volt
Egyéb: távkioldó, páramentesítő fűtés
Készítés helye, ideje: Pókaszepetk (Zala megye), 2020.04.04. NYISZ 20:54-21:29 (light képekre)
Expozíciós adatok
Objektumkép (light): 36x30sec, ISO800, F/8.0, 300mm – 62 képből válogatva
Sötétkép (dark): 15x30sec, ISO800
Nullkép (bias): 24×1/4000sec, ISO800
Mezősimítás (flat): 10x2s, ISO100, F/8.0
Használt szoftverek: Siril (stackelés), RawTherapee (tónusok átskálázása, képkivágás), Gimp (elforgatás 90 fokkal)
A kép 4×3 fokot fog át, nyugati irányba néz.
Légköri adatok: átlátszóság 6/10, nyugodtság 6/10
2020. április 3-án a Vénusz és a Fiastyúk (M45) nagyon szoros együttállást mutattak, vagyis egymás közelében látszottak az égen. Ilyesmire kb. nyolcévente kerül sor. A legszorosabb látszó égi kölcsönös megközelítést megelőzően egy nappal próbálkoztam a jelenség megörökítésével.
Egy Canon EOS 4000Da átalakított fényképezőgépet használtam (50-250 mm-es zoom-objektívvel), amit EQ-5 GoTo állványra rögzítettem. Az expozíciós idő 30 sec volt ISO 100-on, és hat darab ilyen képet adtam össze a végeredményhez. DSS programmal illesztettem össze őket, és bizony nagyon meg kellett harcolnom a Photoshop Express programmal, hogy a Vénusz körüli csillogást megpróbáljam elhalványítani. A kép mutatja, mennyire sikerült.
Miközben a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójában többekkel közösen az NGC 4568-ban robbant SN 2020fqv jelű szupernóvát észleltük 2020. április 12/13-án, addig a saját távcsövemet is elindítottam, ami szintén Zalaegerszegen található. Így készült ugyanarról a szupernóváról egy fotó, amiről a fenti képkivágást mutatjuk be. A kép 110 perc összexpozícióval készült, 122/722 APO-val, QHY174Mono kamerával. A feldolgozáshoz Astro pixel processor-t használtam. Több kép sajnos nem készülhetett, mert megérkeztek a felhők.
A szerk. megjegyzése (Cs. Sz.): az NGC 4567 – NGC 4568 galaxisok párosát néha “Sziámi Ikreknek” vagy “Sziámi Ikergalaxisoknak” is nevezik. A nem hivatalos becenév érthető: a két galaxis mintha össze lenne nőve. Mindkét galaxist W. Herschel fedezte fel 1784-ben. Az SN 2004cc szupernóvát (a száma a felfedezés évére utal) szintén az NGC 4568-ban látták. Mindkét galaxis kb. 60 millió fényévre van tőlünk, a Virgo Galaxishalmaz tagjai. Jelenleg éppen ütközés előtt állnak: a számítógépes szimulációk szerint egyesülni fog ez a két horgas (más szóval: küllős) spirálgalaxis. A 11 magnitúdó körüli, 4×2 ívperces területen látszó két galaxist a tavaszi hónapokban, a Szűz csillagképben lehet észlelni.
Az utóbbi napokban több helyen is közölték (pl. itt), hogy fényes, akár félhold fényességű üstökös lesz látható a nyáron, mások óvatosságra intettek (pl. itt).
A szóban forgó kométa jelölése a C/2019 Y4 (ATLAS). Néha csak Atlas-üstökösként emlegetik (kiejtése: atlasz). 2019. december 28-án fedezték fel az Asteroidal Terrestrial-impact Last Alert System (ATLAS, Földbe-csapódó Aszteroidákra Végső Figyelmeztetést adó Rendszer) keretében, innen a neve. A Hawaii Egyetem Csillagászati Intézetének két, egyenként 0,5 méteres távcsöve alkotja e rendszer alapjait, amelyek Hawaii-on vannak elhelyezve, egymástól 160 km-re. 2015, illetve 2017 óta működnek. A NASA 5 millió dollárral támogatta a projektet. A rendszer két éjszaka alatt végigfényképezi a távcsövek által látott égterületet, új, Földre veszélyes kisbolygók után kutatva. A folyamat kétnaponta ismétlődik. Eközben természetesen rengeteg más kisbolygó és üstökös is távcsővégre akad, nem is beszélve a szupernóvákról. Ezek egyike a szóban forgó üstökös.
Az üstökös felfedezésekor még csak 19,6 magnitúdós volt a vizuális sávban – ekkor még jó három csillagászati egységre (CSE-re) járt a Naptól. Az első pályaszámítások 4400 év körüli keringésidőt és 0,25 CSE-s napközelpontot mutattak. Felvetették, hogy az 1844-ik évi nagy üstökössel a pályája nagyfokú hasonlóságot mutat (annak az üstökösnek a jelölése C/1844 Y1), így talán annak egy leszakadt darabja is lehetne. A későbbi, további és több megfigyelésre alapuló pályaszámítások azt mutatják, hogy mielőtt ismét a Naprendszer belsőbb részeibe jött volna, keringésideje 4800 év lett volna, de miután elhagyja a Naprendszer belső térségeit, ez 5200 évre fog nőni a bolygók okozta gravitációs perturbációk miatt. A pályaperturbációk olyan nagyok, hogy ha jelenlegi pályáján mozogna tovább mindenféle további perturbáció nélkül, akkor 6026 év lenne a keringésideje. Jelenleg, amíg ilyen közel jár a Naphoz, a pálya gyakorlatilag folyamatos pályaelem-változásoknak van kitéve! Emiatt a legtöbb planetáriumprogram nem fog jó pozíciókat adni az üstökösre, használjuk felkereséséhez inkább a lenti, IAU Minor Planet Ephemeris-ből származó efemeridákat.
A 2020. február 18-i pályaszámítás szerint – ami 82 napra kiterjedő pályaíven, 949 darab pozíciómegfigyelésen alapszik – naptávolpontja a Naptól 662 CSE-re van, napközelpontja viszont csak 0,25284 CSE-re. A Merkúr napkörüli pályájának fél nagytengelye 0,39 CSE, tehát a Merkúr-pályán belül éri el napközelpontját az Atlas-üstökös.
Az üstökös pályaelemei a következők:
Fél nagytengely: a = 331 CSE.
Excentricitás: e = 0,99923.
Keringésidő: 6026 CSE.
Inklináció: 45,38 fok.
Felszálló csomó hossza: 120,57 fok.
Perihélium argumentuma: 177,41 fok.
A Földhöz legközelebb 0,63 CSE-re lesz (lásd lejjebb). Összehasonlításul: a Nap-Vénusz átlagos távolság 0,72 CSE.
Felfedezése óta 2020. márciusig 19,6-ról 8 magnitúdóra fényesedett, mert közeledett a Naphoz és a Földhöz is. Egyes előrejelzések szerint akár -1 magnitúdó fényességet is elérhet(ne) 2020. május végén. Ezeket az előrejelzéseket azonban két okból is célszerű óvatosan kezelni. Egyfelől, az üstökösök fényesség-előrejelzése általában véve is a csillagászat legbizonytalanabb területei közé tartozik. Egyszerűen hiányzik hozzá az üstökös szerkezetének és gejzírjei számának, elhelyezkedésének, aktivitásának előzetes ismerete (az üstökösök porkibocsátásának mértékét éppen hogy utólag, a megfigyelésekből szokás meghatározni). Másodszor, mint az alábbi, az Aerith-ről származó ábra mutatja, már eddig is elmaradt időről-időre az ott használt előrejelzésektől a fényessége (fekete pontok a megfigyelések, piros vonal az előrejelzés).
Fontos megjegyezni, hogy az üstökös előrejelzett legnagyobb fényességét 2020. május 30-31-e körül éri el, ez az IAU MPC alábbi táblázata szerint (április 7-i számítás alapján) -0,3 magnitúdó körül lesz. (Az előrejelzett fényességeket bármikor frissíthetik újabb adatok alapján.) Az üstökös elongációja a Naptól ekkor 11-12 fok lesz, ami nagyon megnehezíti a megfigyelését. (A híres C/2006 P1 jelű McNaught-üstökös -5,5 magnitúdós volt, amikor kb. 5 fokra látszódott a Naptól, és még tudtuk észlelni. Akkor azonban az január közepi észlelést jelentett és az üstökös a Naptól délkeletre volt, most viszont északkeletre lesz.) A május végén a Fiastyúktól nem messze járó üstökös észlelése – ha tényleg nulla magnitúdó körül lesz – igen jó nyugati horizontot, dombtetőn vagy hegycsúcson lévő észlelőhelyet igényel, és nem sokkal a Nap után le fog nyugodni…
Magyarázat a lenti táblázathoz:
Date: dátum, UT: világidő (NYISZ-2 óra), R.A.: rektaszcenzió, Decl: deklináció, a koordináták 2000-es epochára vonatkoznak; Delta: földtávolság, r: naptávolság, mindkettő CSE-ben, El: Naptól való elongáció (kitérés, látszó szögtávolság) fokokban, Ph: fázisszög fokokban (ilyen szög alatt látszik a Nap és a Föld az üstökösből nézve), m1: előrejelzett vizuális fényesség magnitúdóban, Sky-motion: égi mozgás “/percben (ívmásodperc/percben) és iránya (PA) fokokban. A PA-t az égi északi iránytól (PA=0°) kelet felé (PA=90°) mérjük.
2020. április 1-én megkíséreltem én is észlelni a C/2019 Y4 (ATLAS) üstököst fotografikusan és vizuálisan is.
Az üstökös helyét a SkySafari applikáció segítségével sikerült megtalálni és először fotóztam, aztán megpróbáltam 52x-es nagyítás mellett észlelni. Az eredmény egy határozott talán volt. Elfordított látással a fotókról beazonosított helyen, ha nagyon figyeltem, néha, mintha, talán feltűnt volna. Sajnos elég halvány még (tegnap az app szerint 7,7 magnitúdó volt) és a holdfény se sokat segített. A fotók 130/650 Newton tubusra szerelt Canon 600D-vel készültek, ISO 6400 értéken 30 s záridővel, 60 light és 10-10 dark és flat képpel. A gif 50 percnyi mozgást ölel át. Nem lettek egy óriási minőségűek, de kísérletezgetni élmény volt vele, biztosan visszanézek majd még rá később is.