A csillagászat történéseit figyelemmel követők néhány hete találkozhattak a hírrel, hogy Szabó Zsófia Marianna tagtársunk, az ELTE TTK csillagász mesterszakos hallgatója távcsőidőt nyert az Európai Nagyon Hosszú Bázisvonalú Interferométer Hálózatra (EVN). Vizsgálatának tárgya a csillagkeletkezést kísérő mézer emisszió megfigyelése egy kettős rendszerben.

A nyertes pályázat apropóján Zsíros László Róbert beszélgetett Zsófival a Szertár podcastben. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy miért újszerű ez a megfigyelés vagy arra, hogyan lett egy nemzetközi kutatás vezetője még az MSC diploma megszerzése előtt, akkor hallgassátok meg a beszélgetést!

 

 

Boldog nőnapot kívánunk!

A következőkben bemutatjuk Román Dávid és a Vega Csillagászati Egyesület filmjét, amely a csillagászatban lényeges eredményeket elérő női csillagászok közül 10+1 pályafutását és kutatásait ismerteti dióhéjban. A film hossza 20 perc 09 másodperc. Ezzel a most bemutatásra kerülő filmmel szeretnénk izgalmas szórakozást nyújtani minden csillagászat iránt érdeklődő hölgynek és úrnak, fiatalnak és idősnek egyaránt.

Egyben a film biztatás, hogy bárkiből lehet amatőrcsillagász is, hivatásos csillagász is, ha érdeklődése kitartással és befektetett munkával párosul. A filmben kevéssé ismert csillagászattörténeti érdekességek és modern kutatási eredmények is elhangzanak. A film vége rámutat, hogy a modern tudományban a csapatmunka alapvető fontosságú.

 

VCSE - Schmall Rafael szenzációs fotója a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökösről 2020. július 20-án készült a tábor melletti egyik felhagyott kőbánya környékéről - Fotó: Schmall Rafael
VCSE – Schmall Rafael szenzációs fotója a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökösről 2020. július 20-án készült a tábor melletti egyik felhagyott kőbánya környékéről. A kép hangulata jól visszaadja a tábori érzéseket: a hatalmas üstököslátványt, a családias, baráti légkört ember és Természet, az amatőrcsillagász és a Világegyetem között, valamint a táborlakók felnőttként is gyermeki kedvességgel megélt vidám és csodásan megható együtt töltött egy teljes hetének érzését. A kép azt is bemutatja, milyen üstökös, égi jelenség miatt aggattuk a “generációformáló” jelzőt a táborra. – Fotó: Schmall Rafael (Canon EOS6D, Canon 50 mm f/1.4, Skywatcher Star Adventurer, 1 x 30s, f/4, ISO3200)

Olvasd tovább

VCSE - Az Effelsbergi nagy rádiótávcső - Kép: Nagy Anna
VCSE – Az effelsbergi nagy rádiótávcső – Kép: Nagy Anna

Felejthetetlen élményben lehet része annak, aki ellátogat az effelsbergi rádióteleszkóphoz.

A műszer Németország Észak-Rajna-Vesztfália tartományában található. 100 méter átmérőjű tányérjával ez Európa legnagyobb rádióteleszkópja. 29 éven át ez volt a világ legnagyobb mozgatható rádiótávcsöve (1971-től 2000-ig). A mostani rekorder is csak alig nagyobb nála, 100×110 méteres antennájú, ami az USA Nyugat-Virginia államában található. Az effelsbergi rádiótávcső fókusztávolsága 30 méter, és 1968-1971 között építették. A műszer a németországi Max-Planck Intézethálózat – Rádiócsillagászati Intézet tulajdona.

Olvasd tovább

Az Európai Űrkutatási Ügynökség (European Space Agency, ESA) CHEOPS nevű új exobolygó-kutató küldetése egy közeli csillag körül megtalálta az eddig ismertek közül az egyik legforróbb és legextrémebb exobolygót: a WASP-189b-t. Ez a CHEOPS legeslegelső felfedezése és a legelső tudományos eredménye, egyben demonstrálja a CHEOPS egyedülálló képességeit, amivel fényt deríthet ezeknek az idegen bolygóvilágoknak a titkaira (1.ábra). A felfedezést közzétevő tanulmányt közlésre az Astronomy and Astrophysics című vezető európai csillagászati szakfolyóirat fogadta el, szerzői között több magyar csillagász is található. A tanulmány 106 szerzője közül a Vega Csillagászati Egyesület elnöke, Dr. Csizmadia Szilárd a második, aki a bolygó paramétereinek (pl. mérete) és különleges pályájának a CHEOPS-adatokból való meghatározásán dolgozott.

1. ábra: Így néz ki a CHEOPS-távcső - Forrás: wikipédia
1. ábra: Így néz ki a CHEOPS-távcső – Forrás: wikipédia

Olvasd tovább