Az utóbbi napokban több helyen is közölték (pl. itt), hogy fényes, akár félhold fényességű üstökös lesz látható a nyáron, mások óvatosságra intettek (pl. itt).

VCSE - A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójának 250/1200-as Newton-távcsövével 2020. március 28-án. 45x25 sec expozíció 180 felvételből kiválogatva, csak sötétkép-korrekcióval. A kép készítését flat-field problémák zavarták meg és Zalaegerszeg erős fényszennyezése nehezítette. Detektor: Canon 6D (nem átalakított), kómakorrektorral, érzékenység: ISO 1600. Az üstököstől balra látható elmosódott folt az UGC 4326 galaxis csíkja. Az üstökös és a galaxis ekkor kb. 18 ívpercre voltak egymástól, ezért az üstökös kómájának méretét 12 ívpercesre becsülhetjük. Gyenge, rövid, 1-2 ívperces csóva is sejthető a képen balra lefelé (délkeletre). Észak felfelé, balra kelet.- Csizmadia Szilárd és Ágoston Zsolt felvétele.
VCSE – A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójának 250/1200-as Newton-távcsövével 2020. március 28-án. Kb. 80×25 sec expozíció 180 felvételből kiválogatva, csak sötétkép-korrekcióval és az intenzitások átskálázásával. A kép készítését flat-field problémák zavarták meg és Zalaegerszeg erős fényszennyezése nehezítette. Detektor: Canon 6D (nem átalakított), kómakorrektorral, érzékenység: ISO 1600. Az üstököstől balra látható elmosódott folt az UGC 4326 galaxis csíkja. Az üstökös és a galaxis ekkor kb. 18 ívpercre voltak egymástól, ezért az üstökös kómájának méretét 12 ívpercesre becsülhetjük. Gyenge, rövid, 1-2 ívperces csóva is sejthető a képen balra lefelé (délkeletre). Észak felfelé, balra kelet.- Csizmadia Szilárd és Ágoston Zsolt felvétele.

A szóban forgó kométa jelölése a C/2019 Y4 (ATLAS). Néha csak Atlas-üstökösként emlegetik (kiejtése: atlasz). 2019. december 28-án fedezték fel az Asteroidal Terrestrial-impact Last Alert System (ATLAS, Földbe-csapódó Aszteroidákra Végső Figyelmeztetést adó Rendszer) keretében, innen a neve. A Hawaii Egyetem Csillagászati Intézetének két, egyenként 0,5 méteres távcsöve alkotja e rendszer alapjait, amelyek Hawaii-on vannak elhelyezve, egymástól 160 km-re. 2015, illetve 2017 óta működnek. A NASA 5 millió dollárral támogatta a projektet. A rendszer két éjszaka alatt végigfényképezi a távcsövek által látott égterületet, új, Földre veszélyes kisbolygók után kutatva. A folyamat kétnaponta ismétlődik. Eközben természetesen rengeteg más kisbolygó és üstökös is távcsővégre akad, nem is beszélve a szupernóvákról. Ezek egyike a szóban forgó üstökös.

Az üstökös felfedezésekor még csak 19,6 magnitúdós volt a vizuális sávban – ekkor még jó három csillagászati egységre (CSE-re) járt a Naptól. Az első pályaszámítások 4400 év körüli keringésidőt és 0,25 CSE-s napközelpontot mutattak. Felvetették, hogy az 1844-ik évi nagy üstökössel a pályája nagyfokú hasonlóságot mutat (annak az üstökösnek a jelölése C/1844 Y1), így talán annak egy leszakadt darabja is lehetne. A későbbi, további és több megfigyelésre alapuló pályaszámítások azt mutatják, hogy mielőtt ismét a Naprendszer belsőbb részeibe jött volna, keringésideje 4800 év lett volna, de miután elhagyja a Naprendszer belső térségeit, ez 5200 évre fog nőni a bolygók okozta gravitációs perturbációk miatt. A pályaperturbációk olyan nagyok, hogy ha jelenlegi pályáján mozogna tovább mindenféle további perturbáció nélkül, akkor 6026 év lenne a keringésideje. Jelenleg, amíg ilyen közel jár a Naphoz, a pálya gyakorlatilag  folyamatos pályaelem-változásoknak van kitéve! Emiatt a legtöbb planetáriumprogram nem fog jó pozíciókat adni az üstökösre, használjuk felkereséséhez inkább a lenti, IAU Minor Planet Ephemeris-ből származó efemeridákat.

A 2020. február 18-i pályaszámítás szerint – ami 82 napra kiterjedő pályaíven, 949 darab pozíciómegfigyelésen alapszik – naptávolpontja a Naptól 662 CSE-re van, napközelpontja viszont csak 0,25284 CSE-re. A Merkúr napkörüli pályájának fél nagytengelye 0,39 CSE, tehát a Merkúr-pályán belül éri el napközelpontját az Atlas-üstökös.

Az üstökös pályaelemei a következők:

Fél nagytengely: a = 331 CSE.

Excentricitás: e = 0,99923.

Keringésidő: 6026 CSE.

Inklináció: 45,38 fok.

Felszálló csomó hossza: 120,57 fok.

Perihélium argumentuma: 177,41 fok.

A Földhöz legközelebb 0,63 CSE-re lesz (lásd lejjebb). Összehasonlításul: a Nap-Vénusz átlagos távolság 0,72 CSE.

Felfedezése óta 2020. márciusig 19,6-ról 8 magnitúdóra fényesedett, mert közeledett a Naphoz és a Földhöz is. Egyes előrejelzések szerint akár -1 magnitúdó fényességet is elérhet(ne) 2020. május végén. Ezeket az előrejelzéseket azonban két okból is célszerű óvatosan kezelni. Egyfelől, az üstökösök fényesség-előrejelzése általában véve is a csillagászat legbizonytalanabb területei közé tartozik. Egyszerűen hiányzik hozzá az üstökös szerkezetének és gejzírjei számának, elhelyezkedésének, aktivitásának előzetes ismerete (az üstökösök porkibocsátásának mértékét éppen hogy utólag, a megfigyelésekből szokás meghatározni). Másodszor, mint az alábbi, az Aerith-ről származó ábra mutatja, már eddig is elmaradt időről-időre az ott használt előrejelzésektől a fényessége (fekete pontok a megfigyelések, piros vonal az előrejelzés).

VCSE – A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös előrejelzett fényessége (piros vonal) és megfigyelt fényességei (fekete pöttyök). Figyeljük meg, hogy bizonyos időszakokban a megfigyelt fényesség nem érte el az előrejelzettet. – Forrás: www.aerith.net

Fontos megjegyezni, hogy az üstökös előrejelzett legnagyobb fényességét 2020. május 30-31-e körül éri el, ez az IAU MPC alábbi táblázata szerint (április 7-i számítás alapján) -0,3 magnitúdó körül lesz. (Az előrejelzett fényességeket bármikor frissíthetik újabb adatok alapján.) Az üstökös elongációja a Naptól ekkor 11-12 fok lesz, ami nagyon megnehezíti a megfigyelését. (A híres C/2006 P1 jelű McNaught-üstökös -5,5 magnitúdós volt, amikor kb. 5 fokra látszódott a Naptól, és még tudtuk észlelni. Akkor azonban az január közepi észlelést jelentett és az üstökös a Naptól délkeletre volt, most viszont északkeletre lesz.) A május végén a Fiastyúktól nem messze járó üstökös észlelése – ha tényleg nulla magnitúdó körül lesz – igen jó nyugati horizontot, dombtetőn vagy hegycsúcson lévő észlelőhelyet igényel, és nem sokkal a Nap után le fog nyugodni…

Magyarázat a lenti táblázathoz:

Date: dátum, UT: világidő (NYISZ-2 óra), R.A.: rektaszcenzió, Decl: deklináció, a koordináták 2000-es epochára vonatkoznak; Delta: földtávolság, r: naptávolság, mindkettő CSE-ben, El: Naptól való elongáció (kitérés, látszó szögtávolság) fokokban, Ph: fázisszög fokokban (ilyen szög alatt látszik a Nap és a Föld az üstökösből nézve), m1: előrejelzett vizuális fényesség magnitúdóban, Sky-motion: égi mozgás “/percben (ívmásodperc/percben) és iránya (PA) fokokban. A PA-t az égi északi iránytól (PA=0°) kelet felé (PA=90°) mérjük.

C/2019 Y4 (ATLAS) efemeridák:

Date       UT      R.A. (J2000) Decl.    Delta     r     El.    Ph.   m1     Sky Motion
            h m s                                                            "/min    P.A.
2020 04 04 000000 07 33 18.1 +68 16 50   1.035   1.419   88.4  44.8   7.6    1.61    260.0
2020 04 05 000000 07 26 30.2 +68 09 31   1.032   1.401   87.1  45.5   7.5    1.60    258.1
2020 04 06 000000 07 19 51.0 +68 01 02   1.029   1.382   85.8  46.2   7.5    1.58    256.2
2020 04 07 000000 07 13 20.9 +67 51 27   1.025   1.363   84.6  47.0   7.4    1.57    254.4
2020 04 08 000000 07 07 00.1 +67 40 48   1.022   1.345   83.3  47.7   7.3    1.56    252.6
2020 04 09 000000 07 00 48.9 +67 29 09   1.019   1.326   82.0  48.4   7.3    1.55    250.9
2020 04 10 000000 06 54 47.4 +67 16 33   1.016   1.307   80.7  49.2   7.2    1.53    249.2
2020 04 11 000000 06 48 55.5 +67 03 04   1.012   1.287   79.5  49.9   7.1    1.52    247.6
2020 04 12 000000 06 43 13.2 +66 48 43   1.009   1.268   78.2  50.7   7.1    1.51    246.1
2020 04 13 000000 06 37 40.4 +66 33 34   1.005   1.249   76.9  51.5   7.0    1.51    244.5
2020 04 14 000000 06 32 16.9 +66 17 39   1.002   1.229   75.6  52.2   6.9    1.50    243.1
2020 04 15 000000 06 27 02.3 +66 01 01   0.998   1.210   74.4  53.0   6.8    1.49    241.7
2020 04 16 000000 06 21 56.4 +65 43 41   0.994   1.190   73.1  53.8   6.7    1.49    240.3
2020 04 17 000000 06 16 58.8 +65 25 40   0.991   1.170   71.8  54.6   6.7    1.48    239.0
2020 04 18 000000 06 12 09.1 +65 07 01   0.987   1.150   70.6  55.4   6.6    1.48    237.8
2020 04 19 000000 06 07 26.9 +64 47 44   0.983   1.130   69.3  56.2   6.5    1.48    236.6
2020 04 20 000000 06 02 51.6 +64 27 50   0.978   1.110   68.1  57.1   6.4    1.48    235.4
2020 04 21 000000 05 58 23.0 +64 07 19   0.974   1.090   66.8  58.0   6.3    1.49    234.3
2020 04 22 000000 05 54 00.3 +63 46 11   0.970   1.069   65.5  58.8   6.2    1.49    233.2
2020 04 23 000000 05 49 43.2 +63 24 26   0.965   1.049   64.3  59.7   6.1    1.50    232.2
2020 04 24 000000 05 45 31.1 +63 02 02   0.960   1.028   63.0  60.7   6.0    1.51    231.3
2020 04 25 000000 05 41 23.4 +62 39 00   0.955   1.007   61.7  61.6   5.9    1.53    230.3
2020 04 26 000000 05 37 19.7 +62 15 15   0.950   0.986   60.4  62.6   5.8    1.54    229.5
2020 04 27 000000 05 33 19.3 +61 50 48   0.945   0.965   59.1  63.6   5.7    1.57    228.6
2020 04 28 000000 05 29 21.8 +61 25 33   0.940   0.943   57.9  64.6   5.6    1.59    227.8
2020 04 29 000000 05 25 26.6 +60 59 29   0.934   0.922   56.6  65.7   5.5    1.62    227.0
2020 04 30 000000 05 21 33.2 +60 32 30   0.928   0.900   55.3  66.8   5.4    1.65    226.2
2020 05 01 000000 05 17 41.1 +60 04 33   0.922   0.878   53.9  68.0   5.3    1.69    225.4
2020 05 02 000000 05 13 49.7 +59 35 31   0.916   0.856   52.6  69.2   5.1    1.73    224.7
2020 05 03 000000 05 09 58.6 +59 05 18   0.910   0.834   51.3  70.5   5.0    1.78    223.9
2020 05 04 000000 05 06 07.3 +58 33 47   0.903   0.812   49.9  71.8   4.9    1.84    223.1
2020 05 05 000000 05 02 15.3 +58 00 49   0.896   0.790   48.5  73.2   4.7    1.90    222.4
2020 05 06 000000 04 58 22.2 +57 26 15   0.889   0.767   47.1  74.6   4.6    1.97    221.6
2020 05 07 000000 04 54 27.5 +56 49 54   0.882   0.744   45.7  76.2   4.4    2.05    220.8
2020 05 08 000000 04 50 31.1 +56 11 34   0.875   0.721   44.3  77.8   4.3    2.14    220.0
2020 05 09 000000 04 46 32.5 +55 31 01   0.868   0.698   42.8  79.5   4.1    2.24    219.1
2020 05 10 000000 04 42 31.5 +54 48 00   0.860   0.675   41.3  81.3   4.0    2.35    218.2
2020 05 11 000000 04 38 28.0 +54 02 13   0.853   0.651   39.8  83.2   3.8    2.47    217.3
2020 05 12 000000 04 34 21.8 +53 13 22   0.845   0.628   38.2  85.3   3.6    2.61    216.3
2020 05 13 000000 04 30 12.9 +52 21 05   0.838   0.604   36.6  87.4   3.4    2.76    215.2
2020 05 14 000000 04 26 01.6 +51 24 58   0.830   0.580   35.0  89.8   3.2    2.93    214.1
2020 05 15 000000 04 21 48.1 +50 24 35   0.823   0.556   33.3  92.3   3.0    3.11    212.9
2020 05 16 000000 04 17 33.0 +49 19 25   0.815   0.532   31.6  95.0   2.8    3.31    211.6
2020 05 17 000000 04 13 16.9 +48 08 59   0.808   0.507   29.8  97.8   2.6    3.53    210.3
2020 05 18 000000 04 09 00.9 +46 52 42   0.802   0.483   28.0 100.9   2.4    3.78    208.8
2020 05 19 000000 04 04 46.5 +45 29 58   0.796   0.459   26.1 104.2   2.1    4.04    207.2
2020 05 20 000000 04 00 35.5 +44 00 13   0.790   0.435   24.2 107.8   1.9    4.32    205.6
2020 05 21 000000 03 56 30.3 +42 22 50   0.786   0.412   22.2 111.5   1.6    4.61    203.7
2020 05 22 000000 03 52 34.0 +40 37 20   0.783   0.388   20.3 115.5   1.4    4.92    201.7
2020 05 23 000000 03 48 50.5 +38 43 21   0.781   0.366   18.3 119.5   1.1    5.23    199.6
2020 05 24 000000 03 45 24.5 +36 40 43   0.781   0.344   16.4 123.6   0.8    5.53    197.2
2020 05 25 000000 03 42 21.6 +34 29 43   0.784   0.323   14.7 127.4   0.6    5.81    194.5
2020 05 26 000000 03 39 48.6 +32 11 06   0.789   0.304   13.2 130.5   0.3    6.04    191.4
2020 05 27 000000 03 37 52.9 +29 46 21   0.797   0.287   12.1 132.4   0.1    6.19    187.9
2020 05 28 000000 03 36 42.2 +27 17 48   0.809   0.273   11.5 132.4  -0.1    6.24    183.9
2020 05 29 000000 03 36 23.4 +24 48 39   0.825   0.262   11.4 129.9  -0.2    6.18    179.2
2020 05 30 000000 03 37 01.3 +22 22 43   0.845   0.255   11.9 125.1  -0.3    5.99    173.8
2020 05 31 000000 03 38 37.5 +20 03 58   0.869   0.253   12.7 118.4  -0.3    5.71    167.7
2020 06 01 000000 03 41 08.7 +17 55 49   0.896   0.255   13.6 110.6  -0.2    5.38    161.0
2020 06 02 000000 03 44 28.0 +16 00 35   0.925   0.262   14.6 102.4   0.0    5.02    154.0
2020 06 03 000000 03 48 25.7 +14 19 12   0.957   0.272   15.5  94.3   0.3    4.69    147.0
2020 06 04 000000 03 52 51.5 +12 51 26   0.989   0.286   16.4  86.8   0.5    4.40    140.3
2020 06 05 000000 03 57 35.9 +11 36 10   1.022   0.303   17.1  80.1   0.9    4.15    134.3
2020 06 06 000000 04 02 30.9 +10 31 57   1.055   0.322   17.8  74.0   1.2    3.93    128.9
2020 06 07 000000 04 07 30.7 +09 37 13   1.088   0.343   18.4  68.7   1.5    3.74    124.3
2020 06 08 000000 04 12 30.7 +08 50 28   1.120   0.365   18.9  64.1   1.9    3.57    120.3
2020 06 09 000000 04 17 28.0 +08 10 25   1.152   0.387   19.3  60.0   2.2    3.41    116.9
2020 06 10 000000 04 22 20.5 +07 35 56   1.183   0.411   19.7  56.5   2.5    3.27    114.0
2020 06 11 000000 04 27 07.0 +07 06 06   1.213   0.434   20.1  53.3   2.8    3.15    111.6
2020 06 12 000000 04 31 46.6 +06 40 09   1.243   0.458   20.4  50.6   3.1    3.03    109.5
2020 06 13 000000 04 36 18.9 +06 17 26   1.272   0.482   20.7  48.1   3.4    2.92    107.7
2020 06 14 000000 04 40 43.8 +05 57 27   1.301   0.507   21.0  45.9   3.6    2.82    106.1
2020 06 15 000000 04 45 01.3 +05 39 46   1.329   0.531   21.3  43.9   3.9    2.72    104.8
2020 06 16 000000 04 49 11.5 +05 24 01   1.356   0.555   21.5  42.2   4.1    2.63    103.6
2020 06 17 000000 04 53 14.4 +05 09 56   1.383   0.579   21.7  40.6   4.3    2.55    102.6
2020 06 18 000000 04 57 10.5 +04 57 16   1.410   0.603   22.0  39.1   4.5    2.47    101.7
2020 06 19 000000 05 00 59.8 +04 45 48   1.436   0.627   22.2  37.8   4.8    2.39    101.0
2020 06 20 000000 05 04 42.6 +04 35 23   1.462   0.650   22.4  36.6   5.0    2.32    100.3
2020 06 21 000000 05 08 19.3 +04 25 51   1.487   0.674   22.6  35.5   5.1    2.25    099.7
2020 06 22 000000 05 11 50.0 +04 17 05   1.511   0.697   22.8  34.5   5.3    2.19    099.2
2020 06 23 000000 05 15 15.0 +04 08 59   1.536   0.720   23.0  33.5   5.5    2.13    098.8
2020 06 24 000000 05 18 34.5 +04 01 28   1.560   0.743   23.2  32.7   5.7    2.07    098.4
2020 06 25 000000 05 21 48.9 +03 54 26   1.583   0.766   23.4  31.9   5.8    2.01    098.1
2020 06 26 000000 05 24 58.2 +03 47 51   1.606   0.789   23.6  31.1   6.0    1.96    097.8
2020 06 27 000000 05 28 02.7 +03 41 38   1.629   0.811   23.9  30.5   6.2    1.91    097.6
2020 06 28 000000 05 31 02.7 +03 35 45   1.651   0.833   24.1  29.8   6.3    1.86    097.4
2020 06 29 000000 05 33 58.3 +03 30 08   1.673   0.856   24.3  29.2   6.4    1.82    097.2
2020 06 30 000000 05 36 49.7 +03 24 47   1.695   0.878   24.5  28.7   6.6    1.77    097.1
2020 07 01 000000 05 39 37.0 +03 19 38   1.716   0.899   24.7  28.2   6.7    1.73    097.0
2020 07 02 000000 05 42 20.4 +03 14 40   1.737   0.921   24.9  27.7   6.8    1.69    096.9
2020 07 03 000000 05 45 00.2 +03 09 51   1.758   0.942   25.1  27.3   7.0    1.65    096.8
2020 07 04 000000 05 47 36.3 +03 05 11   1.779   0.964   25.4  26.9   7.1    1.62    096.8
2020 07 05 000000 05 50 09.1 +03 00 38   1.799   0.985   25.6  26.5   7.2    1.58    096.8
2020 07 06 000000 05 52 38.5 +02 56 10   1.818   1.006   25.8  26.1   7.3    1.55    096.8
2020 07 07 000000 05 55 04.7 +02 51 48   1.838   1.027   26.1  25.8   7.4    1.52    096.8
2020 07 08 000000 05 57 27.9 +02 47 29   1.857   1.048   26.3  25.5   7.5    1.48    096.9
2020 07 09 000000 05 59 48.1 +02 43 14   1.876   1.068   26.6  25.2   7.7    1.45    097.0
2020 07 10 000000 06 02 05.5 +02 39 02   1.894   1.089   26.8  24.9   7.8    1.43    097.0
2020 07 11 000000 06 04 20.1 +02 34 51   1.913   1.109   27.1  24.7   7.9    1.40    097.1
2020 07 12 000000 06 06 32.0 +02 30 42   1.931   1.129   27.4  24.5   8.0    1.37    097.2

These calculations have been performed on the Tamkin Foundation Computing Network.


Valid HTML 4.01!

 

 

Frissítés 2020. március 16-án: a Covid-19 koronavírus okozta helyzet következményeként a kiállításnak helyt adó zalaegerszegi VMK bezárt, ezért a kiállítás jelenleg nem látogatható. Amennyiben a kiállítás újra megnyílik, annak hírét itt is közzétesszük.

Zalaegerszegen is megtekinthető lesz a Csillag-Képek 2019 asztrofotós képkiállítás, amelyen magyar amatőr asztrofotósok mutatják be munkájuk legszebb – gyakran nemzetközileg is elismerést nyert – eredményeit. A kiállítás időtartama 2020. március 11 – április 4. A kiállítás ezalatt keddtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 10-13 óráig tekinthető meg (vasárnap és hétfőn zárva). A kiállítás helyszíne a Keresztúry Dezső Városi Művelődési Központ (VMK) – Gönczi Galéra (Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.) A tárlat megtekintését minden tagtársunknak, csillagászat iránt érdeklődőnek ajánljuk!

Az ünnepélyes megnyitóra 2020. március 10-én kerül sor, Francsics László (Magyar Asztrofotósok Egyesülete, elnök), Bánfalvi Péter (TIT Öveges József Egyesület, elnök) és Dr. Csizmadia Szilárd (Vega Csillagászati Egyesület, elnök) megnyitó beszédeivel. A megnyitóra szeretettel várunk minden érdeklődőt. Lehetőség szerint kérjük, hogy aki részt venne, részvételi szándékát jelezze a vcse@vcse.hu címen. Szükség esetén elektronikus meghívót tudunk küldeni.

A kiállítás időtartama alatt Ágoston Zsolt, Bánfalvi Péter, Jandó Dániel, Jandó Attila és Vámosi Flórián tart vezetést majd.

Csoportoknak előzetesen regisztrálnia kell a Keresztury Dezső VMK telefonján: 92/314 120

A kiállítás felvezetéseként 2020. március 1-én távcsöves bemutatót tartunk 18 órai kezdettel, a VMK mögötti lépcső felett. A távcsöves bemutatóra kizárólag derült, észlelésre alkalmas időjárás esetén kerül sor! Ugyanott szintén tartunk távcsöves bemutatót 2020. március 31-én este 18:30 órai kezdettel, szintén csak és kizárólag derült idő esetén.

A Rák-ködről készült képem adatai a következők:

Távcső: 200/1000 Newton (gyártó: SkyWatcher), mechanika: EQ5 GoTo funkcióval
Fényképezőgép: Canon EOS 1300D (átalakítás nélküli)
Feldolgozás: DSS és Photoshop-Express programokkal
Expozíciós idő: 72×1 perc
ISO 6400 illetve ISO3200

Körülbelül hatszor álltam neki és beledolgoztam pár tavaly készült képemet is. A 2019-es VCSE nyári tábor óta sokat finomodott az asztrofotós tudásom. Mint később rájöttem, a táborban változtattam a cső befogási helyzetén, így ezen a képen is látszik hogy a tavalyi képeken máshol voltak a diffrakciós tüskék.

Fridrich János - Messier 1 - Rák-köd - VCSE
Fridrich János – Messier 1 (Rák-köd) a Bika csillagképben – VCSE

Szóval ez így jött össze. De a magas ISO értéken készült képeknél ritkán engedhetem el a régebbi képeket, nálam a nagy jel/zaj arány a minél több képpel tud csak csökkenni. A kép részeredmény, mindenképpen szeretném még folytatni, természetesen ehhez megfelelő, jó ég is kell. Remélem, hogy egyre jobb képeket készítek mind az éjszakai fénygyűjtések, mint a szoftveres feldolgozások során a jövőben, ahogy tudásom és gyakorlatom egyre gyarapszik majd.

Rák-köd (Messier 1) szupernóva-maradvány a Bika csillagképben. 1054-ben kínai és arab csillagászok megfigyeltek egy 23 napon át szabad szemmel is látható szupernóvát; ennek a maradványa a Rák-köd. Nevét onnan kapta, hogy az 1844-ben Lord Rosse által készített rajzon nagyon hasonlított egy rákra, azonban amikor később nagyobb távcsövekkel is megvizsgálták, akkor egészen másmilyennek tűnt. Addigra azonban már rögzült a Rák-köd elnevezés.

6500 fényév távolságra van a Földtől, átmérője jelenleg kb. 11 fényév és másodpercenként 1500 km-rel növekszik. Központjában egy 16m fényességű neutroncsillag (pulzár) található, melyet 1968-ban fedeztek fel. Ez másodpercenként 30-szor fordul meg a tengelye körül, és rendkívül erős rádióhullámokat bocsát ki magából. 1969-ben ezt a villogást az optikai tartományban is kimutatták.

Látható fényben a Rák-köd nagyjából ovális alakú filament-tömeg, melynek hossza 6 ívperc, szélessége 4 ívperc és egy diffúz kék központi régiót vesz közre. A filamentek az egykori csillag atmoszférájának maradványai és főleg ionizált héliumból és hidrogénből állnak. A filamentek hőmérséklete 11 000 és 18 000 K közötti, sűrűségük kb. 1300 részecske/cm³.

1953-ban Joszif Sklovszkij felvetette, hogy a diffúz kék fénylést főleg a fénysebesség felével körpályán mozgó elektronok sugárzása (szinkrotron sugárzás) okozza. Három évvel később ezt megfigyelésekkel is megerősítették. Az 1960-as években kiderítették, hogy az elektronok körpályájának forrása az erős mágneses mező, amelyet a köd közepén lévő neutroncsillag állít elő.

Ha kinagyítjuk a fotót, akkor a kép közepén láthatjuk a Rák-ködbeli pulzár (V-ben 16 magnitúdós) képét is, amint összeolvad egy előtércsillaggal. Az alábbi, mások által készített kép segíthet a pulzár beazonosításában.

VCSE – A Rák-köd közepén lévő kettőscsillag közül a nyíllal jelölt – alsó – csillag a pulzár, a mellette lévő, hasonló fényességű csillag csak egy előtércsillag. Forrás

2019. 12. 29-én a Zselici Csillagparkban tartottuk az év, egyben a tízes évek utolsó asztrofotózását, Schmall Rafael és Vámosi Flórián társaságában. Az itt bemutatott felvétel egy Skywatcher HEQ-5-ös mechanikára rögzített 72/420-as apokromát tubussal, Skywatcher 0,85x-ös reduktor-korrektorral, Optolong L-enhance szűrővel és átalakított Nikon D5300 fényképezőgéppel készült 37×360 s objektum (light) ISO 1600 kép összegzéséből. A korrekciós felvételeket 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark képből állítottam össze. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - Lófej-köd - Ágoston Zsolt
VCSE – Lófej-köd – Ágoston Zsolt

Klasszikus asztrofotós célpont a Lófej-köd, de én csak most találtam alkalmat a megörökítésére. A kép közepén egyből feltűnik a látványos lófej alakú sötétköd, ami a Barnard 33 (vagy rövidítve B33) katalógusszámot kapta felfedezőjétől, Edward Barnardtól 1899-ben.

A bal oldalon a levélszerű Láng-köd figyelhető meg, katalógusszáma: NGC 2024. A háttérben változatos, örvénylő-hullámos formákkal tarkított IC 434 emissziós köd figyelhető meg, melynek hidrogén anyagát a Szigma Orionis csillag erős ultraibolya sugárzása gerjeszt fénykibocsátásra.

A Lófej-köd 1375 fényévre van tőlünk, átmérője 7 fényév. Az IC 434 mögötte van, valamivel távolabb, tőlünk 1600 fényévre található. A Lófej-köd így kitakarja az emissziós köd egy részét, ezért láthatjuk.

VCSE - Lófej-köd szintetikus Hubble-paletta - Ágoston Zsolt
VCSE – Lófej-köd szintetikus Hubble-paletta színezéssel – Ágoston Zsolt

A Lófej-köd készítésekor használt L-enhance szűrő és a feldolgozáshoz használt AstroPixel Processor segítségével lehetőségem volt különválasztani a hidrogén-alfa sugárzását az oxigénétől, így két külön monokróm képet kaptam (Hα és OIII). A két képet újraegyesítettem színes képként a vörös-zöld-kék színcsatornák arányának elosztásával, így kaptam a Hubble-palettával kidolgozott monokróm keskeny sávú asztrofotókhoz hasonló színeket.

A VCSE 2019. szeptember 20-22. között Dobronhegy-Balázsfán megrendezett őszi észlelőhétvégéje során készült fotóimat szeretném megosztani veletek, mely a Messier 13 gömbhalmazról és a Messier 27 planetáris ködről készült, szeptember 21-én.

A kép Skywatcher EQ-5 mechanikára rögzített 200/1000-as Newton-tubussal, átalakított Canon 550D fényképezőgéppel és Skywatcher F/4-es kómakorrektorral készült. Az M13 87 db, az M27 107 db 60 másodperces objektum (light) kép, 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), ISO 1600-as érzékenységű kép összegzéséből készült. A feldolgozás Deepskystacker 4.2.2. és Photoshop segítségével történt, a felvétel készítéséhez szűrőt nem használtam.

 

VCSE - Messier 13 - Vizsi Csaba
VCSE – Messier 13 – Vizsi Csaba

 

A Messier 13 talán a leglátványosabb gömbhalmaz az északi égbolton, nagyon kedvező elhelyezkedése van a nyári, kora őszi hónapokban. Magjában nem sikerült felbontani a csillagokat, olyan sűrű, kifelé haladva csak lassan csökken a csillagsűrűség, majd a gömbhalmaz peremén gyorsan ritkul, élesen kiugrik környezetéből. Vizuálisan is lenyűgöző látvány.

Sir Edmond Halley fedezte fel, 1714-ben. A Herkules csillagképben található, 11,7 milliárd éves. 25 000 fényévre található a Földtől. 300 000 csillag alkotja, átmérője 140 fényév. Magjában ötszázszor gyakoribbak a csillagok, mint a Nap környezetében.

1974. november 16-án az areciboi rádióteleszkópból rádióadást indítottak a gömbhalmaz felé, ezzel egy esetleges földönkívüli technológiai civilizációnak szerettek volna üzenetet küldeni. Az üzenetet Frank Drake és Carl Sagan írta, 1672 bitből áll, ami két prímszám, 23 és 73 szorzata, 23 oszlopba és 73 sorba rendezve. A digitális formátumban küldött üzenetet grafikusan megjelenítve egy ábra jön ki, mely többek között kettes számrendszerbeli számokat 1-10-ig, a DNS-t felépítő elemek rendszámát, egy emberalakot, a DNS kettős spirál ábráját, a Naprendszert alkotó bolygókat, és az areciboi rádióteleszkóp ábráját tartalmazza, leegyszerűsített formában. Az üzenet elküldése mégis inkább technológiai demonstráció volt, mert ugyan a gömbhalmaz peremén létezhetnek olyan csillagok, melyeknek stabil bolygópályái alakulhattak ki, de mire 25 000 év múlva az üzenet megérkezne, a gömbhalmaz már teljesen más helyen lesz. Az üzenetet egyetlen alkalommal küldték el, 1672 másodperces adás keretében.

VCSE - Messier 27 - Vizsi Csaba
VCSE – Messier 27 – Vizsi Csaba
A Kis Róka (Vulpecula) csillagképben található Messier 27 (Dumbbell-köd, Súlyzó-köd, Almacsutka-köd) katalógusjelű mélyég-objektum az egyik legfényesebb és legnagyobb látszólagos kiterjedésű planetáris köd, népszerű célpont amatőrcsillagászok és asztrofotósok között. 15 cm átmérőjű Newton-távcsővel 27x-es nagyítás mellett mérsékelten fényszennyezett külvárosi égen könnyen észrevehető a halvány, almacsutkaszerű középső régiója.
Az asztrotofotómon a fényesebb, súlyzószerű területen világoskék és “S” alakban elhelyezkedő vörös térségek különíthetőek el, a vöröses színt az ionizált hidrogén adja a ködnek. A központi területet kétoldalt halvány, kék színű térség övezi.
1764. július 12-én fedezte fel Charles Messier, aki fel is vette katalógusába a kb. 1300 fényév távolságra található, kb. 3000-4000 éve kialakult ködöt. Az 1,44 fényév átmérőjű planetáris köd valójában egy közepes méretű csillag életciklusának végén ledobott ionizált gázburka, közepén egy fehér törpe figyelhető meg, mely az elpusztult csillag magjából kialakult fehér törpe.