Február 3-án a Göcsejben található falu, Kustánszeg művelődési házában tartottam előadást „Magyar nevek az égbolton” címmel. A híres magyarokról vagy földrajzi nevekről elnevezett, vagy magyar vonatkozású, de nem személyhez köthető égitestek (üstökösök és kisbolygók), merkúri, vénuszi, marsi és holdi helyek kerültek bemutatásra. Említést tettem a zalai vonatkozású objektumokról, mint az Izsák-kráter és az Izsák-kisbolygó, valamint az Öveges-kisbolygó névadásának sztorijáról, de a Bak Mars-kráterről is. Természetesen téma volt két magyar nevű üstökös is. A közönségnek szerencséje volt, mert az égbolt lehetővé tette a Vénusz, a Mars és a Hold távcsöves megfigyelését is. Erre a TIT 100/1000-es refraktorát használtam. A műszer kiválasztásában jelentősége volt annak is, hogy gyorsabban üzembe helyezhető, mint a 127/1500-es MC reflektor. Erre a helyszínre az elmúlt 5 évben évente meghívtak, volt időszak, hogy kétszer is. A polgármester asszony mozgatja a kulturális eseményeket, de arra is volt hatalma, hogy ha rövid időre is, de derült eget varázsoljon.

VCSE - Bánfalvi Péter előadása
VCSE – Bánfalvi Péter előadása

Szombaton olyan helyen jártam, ahol eddig még nem tartottam előadást, azaz Vas és Zala határán, Vaspörben.

Itt a planetáriumi jellegű előadást ajánlottam a közönségnek. A hallgatóság soraiban az általános iskolások, középiskolások és korosabb felnőttek egyaránt jelen voltak. Kicsi a világ, többen bukkantak fel olyanok, akik hallottak már tőlem csillagászatot más helyszínen is.

A Stellárium planetáriumprogram segítségével bemutattam az égi mozgásokat, csillaghalmazokat, ködöket, galaxisokat és a kisebb távcsővel is bemutatható bolygókat.

Nehéz volt lezárni a rendezvényt, mert a közönség nagyon érdeklődő volt. Végül is több, mint két óra elteltével a távcső felállítása nélkül – mert borult volt – búcsúztam el a helyiektől.

A meglepetést igazából az okozta, hogy tiszteletdíjat is felajánlottak és a számlázott összeget megtoldották 5000 Ft „borravaló”-val. Természetesen tartottam már pénzért előadást, de a borravaló meglepetés volt.

(Lehetséges, hogy túl olcsón adtam magamat…?)

Másnap egy e-mailen küldött kérdésre is válaszoltam, így vált teljessé a találkozó.

Mindkét helyszínen beszéltem a Vega Csillagászati Egyesület tevékenységéről és a belépés lehetőségéről is.

Elsősorban azért tettem közzé élményemet, mert abban bízom, hogy más egyesületi tagok is kedvet kapnak arra, hogy megosszák csillagászati élményeiket másokkal is.

Frissítve: 2017. jan. 30.

A VCSE nyári táborai plakátjain eddig valamelyik űrtávcső felvétele szerepelt asztrofotóként általában. A 2017. évi tábori plakáton most egyik tagtársunk asztrofotóját vagy asztrotájképét szeretnénk megjeleníteni, és azzal reklámozni a tábort. A pályázati kiírás szövege a következő:

A Vega Csillagászati Egyesület elnöksége pályázatot ír ki a 2017. évi nyári tábori plakáton szereplő asztrofotó kiválasztására. A pályázaton csak azok az egyesületi tagok indulhatnak, akik a pályázati anyag benyújtása idejéig tagdíjukat rendezték.

A 2016-os nyári tábor plakátja. A pályázatra küldött képeket nem kell, nem szabad feliratoznotok!

Pályázni legalább egy, legfeljebb három asztrofotóval lehet személyenként. Többen együtt is benyújthatnak egy fotót, mint közös alkotást: ebben az esetben a közös alkotást a benyújtók mindegyikénél egy-egy darab benyújtott képnek kell venni. A benyújtott asztrofotónak saját alkotásnak kell lennie, de bármelyik megelőző évben készülhetett; felbontása minimum 1024×768 képpont legyen, de törekedni kell a minél nagyobb felbontásban történő benyújtásra. Csak standard képfeldolgozáson átesett fotó nyújtható be, montázs, mesterséges beavatkozáson átesett stb., ún. „fake” asztrofotó nem. (Az elnökség fenntartja a jogot ennek értelmezésére vita esetén.)

A pályázat során kérjük megadni a kép adatait: készítője neve, az ábrázolt objektum azonosítója, a képen ábrázolt terület mérete vagy a képskála; a készítés dátuma, ideje, helye; a használt műszer adatai (távcső esetén szabad nyílása, fókusza vagy fényereje, típusa, esetleg extra adatként gyártója), a használt fényképezőgép vagy CCD-kamera típusa, gyártója és egyéb adatai; használt érzékenység ISO-ban, expozícós idő, egyedi képek száma összegkép esetén, hazsnált szűrők. képfeldolgozó programok stb.

A pályázatot kizárólag e-mailben, a szokásos képformátumok egyikében, 2017. február 28-ig kell benyújtani a vcse@vcse.hu e-mail címre; a határidő után beérkezett pályázatok csak akkor vehetők figyelembe, ha a határidőig benyújtott anyagok között az elnökség egyetlen megfelelőt sem talált.

 A pályázat benyújtói a pályázat benyújtásával egyidejűleg vállalják, hogy a képüket a VCSE a tábori plakátokon, a tábor propagandájában, hirdetéseiben, honlapján és facebook-oldalán stb. ingyenesen, térítésmentesen, szabadon felhasználhatja (a kép készítője nevének feltüntetésével egyidejűleg).

A pályázatokat az elnökség tagjai és külső szakértők bírálják el. A bírálati folyamatban nem vehet részt az, aki maga is pályázatot nyújt be, vagy az alapszabályban és a törvényekben megállapított kizáró ok vele szemben fennáll (pl. pályázó rokona stb). Külső szakértőnek legkésőbb 2017. február 15-ig kell önkéntesen jelentkezni, díjazás, egyéb jutalom nincs; legfeljebb három külső szakértő vehet részt a munkában. Az első külső szakértő Francsics László. 

Az itt nem szabályozott kérdésekben a VCSE elnöke dönt az alelnök és a titkár véleményének kikérése után.

Érdeklődve várjuk pályázatotokat!

A VCSE Elnöksége 2016. dec. 27.én tartott elnökségi ülésén a 2017. évi szenior tag címet Szente Hajnalkának adta.

Szenior tag az lehet az alapszabály szerint, aki legalább nyolc éve megszakítás óta tag, és kiemelkedően sokat tett a VCSE-ért, vagy a csillagászati ismeretterjesztésért, vagy kiemelkedő amatőrcsillagászati észlelőmunkát végzett vagy kiemelkedő csillagászati kutatómunkát folytatott. Évente legfeljebb egy szenior tag cím adható ki.

Hajni 2002 óta tagja a VCSE-nek. Régebb óta ő végzi a VCSE könyvelését, és elnökségi tag is. A nyári táborokból meteorészleléseiről és egy-egy szöveges mélyég-észleléséről ismerjük (a 2016-os táborban az egyik legszorgalmasabb vizuális távcsöves észlelő volt). Nagyon-nagyon sokan Hajnitól tanulták meg a
csillagképeket, hiszen már talán 2008 óta azzal kezdődik a tábor, hogy Hajni az első este elviszi az újakat (és gyakran a régieket is) csillagképeket tanulni.

A szenior tagok nem kötelesek tagdíjat fizetni. A szeniorság nem az életkorra, hanem az egyesületi tagság hosszára szól és aktív tevékenységgel lehet kiérdemelni.

Gratulálunk Szente Hajnalkának!

VCSE - Képes riport a VCSE csillagdájáról
VCSE – Képes riport a VCSE csillagdájáról

A cikk eÚjság formájában.

Ismereteink szerint 2016-ban úgy tudjuk, hogy az Univerzum tőlünk való legtávolabbi ismert objektuma (önálló galaxis, nem a még messzebbről érkező, de szétkent kozmikus háttérsugárzás) z=8,68-as vöröseltolódásnál van, neve pedig EGSY-2008532660. 2015-ben fedezték fel, a róla szóló felfedező cikk elérhető ingyenesen a https://arxiv.org/abs/1507.02679 weboldalon.

Az ún. együtt mozgó távolságát 6300 megaparszekre becsülhetjük, ez pedig fényévekben 21 milliárd fényév. A Prémium magazin címében 30 milliárd fényév szerepel. A címadás egy jó 50%-os túlzás tehát. Persze, ha az Univerzum egyik szélétől a másikig mértük volna a távolságot, akkor a befogható gömb átmérője 42 milliárd fényév – de az átmérő feléig, a sugárig tudunk csak ellátni. A címadásra nem volt ráhatásunk, de a címbeli túlzástól eltekintve (azért mégse egy nagyságrendi tévedés! – és még az is lehet, hogy a kozmológusok se tudják 50-60%-nál pontosabban a távolságokat ilyen nagy méretekben, tehát ki tudja, mekkora eltérés ez a valóságtól?) örültünk, hogy írtak rólunk és bemutatták a munkánk.