Érdekes év lesz 2020 a holdfogyatkozások terén: egyetlen részlegest vagy teljeset sem láthatunk, helyette lesz viszont négy félárnyékos fogyatkozás is január 10-én, június 5-én, július 5-én és november 30-án. A lent megadott időpontok ugyan másodperc pontosságúak, de mert a földárnyék mérete változik a Föld légkörének aktuális állapota miatt, egy-két perc eltérés lehetséges (a félárnyék amúgy is olyan halvány, hogy a belépés és kilépés pontos időpontja nem látható).
VCSE – A 2009. február 9-i félárnyékos holdfogyatkozás egyik fotója – Forrás: wikipedia.org
Félárnyékos fogyatkozás esetén a Holdról nézve a Föld csak a napkorong egy részét takarja ki – a Hold felénk lévő oldalán lévő képzeletbeli megfigyelő részleges napfogyatkozást lát ilyenkor -, vagyis a Hold kap napfényt, csak kevesebbet a szokottnál. (Mert nem az egész napkorong, csak egy része világítja meg. A többit a Föld kitakarja.) Ezért azt lehet látni szabad szemmel, hogy a Hold sokkal halványabb a szokottnál, és a telehold nem vet árnyékot, mint fogyatkozáson kívüli időben. Ezeket a fényerősség-változásokat érdemes megfigyelni.
A VCSE 2019. szeptember 20-22. között Dobronhegy-Balázsfán megrendezett őszi észlelőhétvégéje során készült fotóimat szeretném megosztani veletek, mely a Messier 13 gömbhalmazról és a Messier 27 planetáris ködről készült, szeptember 21-én.
A kép Skywatcher EQ-5 mechanikára rögzített 200/1000-as Newton-tubussal, átalakított Canon 550D fényképezőgéppel és Skywatcher F/4-es kómakorrektorral készült. Az M13 87 db, az M27 107 db 60 másodperces objektum (light) kép, 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), ISO 1600-as érzékenységű kép összegzéséből készült. A feldolgozás Deepskystacker 4.2.2. és Photoshop segítségével történt, a felvétel készítéséhez szűrőt nem használtam.
VCSE – Messier 13 – Vizsi Csaba
A Messier 13 talán a leglátványosabb gömbhalmaz az északi égbolton, nagyon kedvező elhelyezkedése van a nyári, kora őszi hónapokban. Magjában nem sikerült felbontani a csillagokat, olyan sűrű, kifelé haladva csak lassan csökken a csillagsűrűség, majd a gömbhalmaz peremén gyorsan ritkul, élesen kiugrik környezetéből. Vizuálisan is lenyűgöző látvány.
Sir Edmond Halley fedezte fel, 1714-ben. A Herkules csillagképben található, 11,7 milliárd éves. 25 000 fényévre található a Földtől. 300 000 csillag alkotja, átmérője 140 fényév. Magjában ötszázszor gyakoribbak a csillagok, mint a Nap környezetében.
1974. november 16-án az areciboi rádióteleszkópból rádióadást indítottak a gömbhalmaz felé, ezzel egy esetleges földönkívüli technológiai civilizációnak szerettek volna üzenetet küldeni. Az üzenetet Frank Drake és Carl Sagan írta, 1672 bitből áll, ami két prímszám, 23 és 73 szorzata, 23 oszlopba és 73 sorba rendezve. A digitális formátumban küldött üzenetet grafikusan megjelenítve egy ábra jön ki, mely többek között kettes számrendszerbeli számokat 1-10-ig, a DNS-t felépítő elemek rendszámát, egy emberalakot, a DNS kettős spirál ábráját, a Naprendszert alkotó bolygókat, és az areciboi rádióteleszkóp ábráját tartalmazza, leegyszerűsített formában. Az üzenet elküldése mégis inkább technológiai demonstráció volt, mert ugyan a gömbhalmaz peremén létezhetnek olyan csillagok, melyeknek stabil bolygópályái alakulhattak ki, de mire 25 000 év múlva az üzenet megérkezne, a gömbhalmaz már teljesen más helyen lesz. Az üzenetet egyetlen alkalommal küldték el, 1672 másodperces adás keretében.
VCSE – Messier 27 – Vizsi Csaba
A Kis Róka (Vulpecula) csillagképben található Messier 27 (Dumbbell-köd, Súlyzó-köd, Almacsutka-köd) katalógusjelű mélyég-objektum az egyik legfényesebb és legnagyobb látszólagos kiterjedésű planetáris köd, népszerű célpont amatőrcsillagászok és asztrofotósok között. 15 cm átmérőjű Newton-távcsővel 27x-es nagyítás mellett mérsékelten fényszennyezett külvárosi égen könnyen észrevehető a halvány, almacsutkaszerű középső régiója.
Az asztrotofotómon a fényesebb, súlyzószerű területen világoskék és “S” alakban elhelyezkedő vörös térségek különíthetőek el, a vöröses színt az ionizált hidrogén adja a ködnek. A központi területet kétoldalt halvány, kék színű térség övezi.
1764. július 12-én fedezte fel Charles Messier, aki fel is vette katalógusába a kb. 1300 fényév távolságra található, kb. 3000-4000 éve kialakult ködöt. Az 1,44 fényév átmérőjű planetáris köd valójában egy közepes méretű csillag életciklusának végén ledobott ionizált gázburka, közepén egy fehér törpe figyelhető meg, mely az elpusztult csillag magjából kialakult fehér törpe.
A VCSE 2019. november 23-án Dobronhegy-Balázsfán megrendezett téli észlelőhétvégéje során készült fotómat szeretném megosztani veletek, mely a Szekeres csillagképben található IC 405 és IC 410 ködről készült.
A felvétel egy Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420-as apokromát tubussal, Skywatcher 0,85x reduktor-korrektorral, Castell UHC szűrővel és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült 20×300 s objektum (light) ISO 3200 kép összegzéséből (a széllökések és fátyolfelhők az expozíciók harmadát használhatatlanná tették). A korrekciós felvételeket 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark képből állítottam össze. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.
VCSE – IC 405 és IC 410 – Ágoston Zsolt
A felvétel bal felső sarkában látható az IC 410 “Ebihal-köd”, melyet az NGC 1893 nyílthalmaz sugárzása gerjeszt. A képen a ködöt alkotó hidrogén jellegzetes emisszióját láthatjuk. A csillagszél sötét, sűrű felhőkbe söpri össze a hidrogént, ezeket a sötétebb foltokat láthatjuk a köd közepén.
A felvétel jobb oldalán az IC 405 “Lángoló csillag-köd” látható, melyet az AE Aurigae szökevénycsillag gerjeszt (a ködösség közepén), mely nagy sebességgel halad el a gázfelhő közelében.
Egyesek egy időben úgy vélték, hogy az AE Aurigae az 53 Arietis és a Mű Columbae csillaggal együtt egy négyes csillagrendszer tagja volt valaha. A negyedik csillag szupernóvaként felrobbant, és a robbanás energiája kilökte a három másik társcsillagot különböző irányokba, és ma nagy sebességgel repülnek kifelé (ezért lenne szökevénycsillag az AE Aur is). E három csilag pályáját visszafelé meghosszabbítva azok tényleg egy pontban találkoznak a Trapezium környékén, az Orion OB1 asszociációban.
Újabban azonban kétségek merültek fel ezzel a tetszetős magyarázattal szemben. Az 53 Ari és a Mű Col ún. kinematikus kora nem egyezik egymással, tehát ezek aligha keletkeztek együtt, egy időben egy négyes csillagrendszerben. A fő probléma pedig az, hogy az 53 Arietis idősebb (4,8 millió éves), mint az Orion OB1 (ami csak 1,1 millió éves). Az 53 Ari nem jöhetett az Orion OB1-ből. Ugyanakkor az újabb keletű, pontosabb asztrometriai mérések fényt derítettek a rendszer történetére, ami a 70-80 évvel ezelőtti, kisebb pontosságú mérésekkel akkor nem volt lehetséges.
Az AE Aur inkább egy kettősrendszer tagja lehetett, mely két millió évvel ezelőtt az Orion csillagképben egy másik kettőscsillaggal történt közeli találkozást követően kezdte el száguldását a Tejúton keresztül. Az 53 Arietisnek nincs köze a megfigyelt jelensgekhez. A kettőst az AE Aur és Mű Columbae alkotta. Kettősük az esemény részese volt, a harmadik és negyedik résztvevő pedig feltehetően az Ióta Orionis volt. Az Ióta Orionos ma is kettős. Az AE Aur és a Mű Col is kettőscsillagot alkothatott, és amikor a két kettőscsillag egymás közelébe került, akkor a kölcsönös gravitációs erők szétszakították az egyik kettőst, az Ióta Ori viszont egybenmaradt. A másik kettős két komponense pedig különböző irányokba folytatta nagy sebességgel az útját. A találkozás 2,5 millió évvel ezelőtt történhetett a Trapezium környékén. (Forrás: https://arxiv.org/pdf/astro-ph/0010057.pdf)
Az IC 410 12 000 fényévre, az IC 405 1500 fényévre található a Földtől.
A VCSE 2019. november 23-24. között Dobronhegy-Balázsfán megrendezett kiváló hangulatú téli észlelőhétvégéje során készült fotómat szeretném megosztani veletek, mely az IC 342 galaxisról készült. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, egyelőre átalakítatlan Nikon D5300 fényképezőgéppel és TS Maxfield kómakorrektorral készült, 27x210s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 800 kép összegzéséből. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.
VCSE – IC 342 – Ágoston Zsolt
Változékony időjárás mellett készült a kép, előbb erős széllökések, majd felhősödés miatt csak elég későn tudtam elkezdeni nyugtalan légkör mellett a felvételsor készítését, hajnali egy óra után pedig átálltam a következő célpontra.
Mérete és relatív közelsége miatt sokkal fényesebbnek kellene lennie, de a Földről megfigyelve a Zsiráf csillagképben, és szinte teljesen a Tejút síkjában helyezkedik el (galaktikus szélessége mindössze 10°), ezért a mi Galaxisunk por- és gázfelhői eltakarják, emiatt színe is torzul. Átmeneti galaxis a spirálgalaxisok és küllős spirálgalaxisok között. Becslések szerint 7-11 millió fényévre található tőlünk, 75 000 fényév átmérőjű, kb. 100 milliárd csillag alkotja. Ha nem takarnák el a por- és gázfelhők, fényszennyezéstől távoli megfigyelőhelyekről akár szabad szemmel is látható lehetne a harmadik legközelebbi galaxisként.
2019. október 21-e este Zalaegerszeg kertvárosi részén, az erkélyemről készült felvételemet szeretném megosztani veletek az NGC 7293-ról, más nevén Csiga-ködről, vagy ahogy angol nyelvterületen nevezik: a Helix-ködről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel, Castell UHC szűrő alkalmazásával és most először TS Maxfield kómakorrektorral készült, 28x240s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 kép összegzéséből. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.
VCSE – NGC 7293 Hélix-köd – Ágoston Zsolt
Ezúttal Zalaegerszeg-Kertvárosból, erkélyemről készítettem a felvételsorozatot az új, a 36 mm széles “fullframe” érzékelőfelületet csaknem teljesen korrigáló TS Maxfield kómakorrektor tesztjeként. A korrigált látómező mérete jelentősen növekedett, ugyanakkor a pára és fényszennyezés kijavítása komoly kihívás volt. Az erkélyes asztrofotózást némileg nehezítette, hogy nincs kilátásom északi irányban, így a pólusraállás nem lehetett igazán pontos: korábbi megfigyeléseim során kijelöltem a mechanika lábainak helyét, és ebbe a pozícióba állítottam fel ismét a távcsövemet. Az összesen készült 46 db nyers képből 28 volt csak használható, 4 perces expozíciós idő mellett.
A Csiga-köd egy planetáris köd, az egyik legnagyobb látszó kiterjedésű, amit belföldről láthatunk. A planetáris ködök közepes méretű csillagok maradványai: miután vörös óriássá váltak, külsejük folyamatosan rétegről-rétegre leszakad, és a csillagközi térben szóródik szét, oxigént és egyéb nehezebb elemeket juttatva több fényév távolságba, amíg csak az egykori csillag magja fehér törpeként marad. A felvételre nézve egyből szembetűnhet a ködösség körkörös szerkezete, kívül vöröses, ionizált hidrogénburok veszi körbe a középső zöldeskék, oxigénben gazdag térséget. A két terület határán, a képet kinagyítva “kometáris csomókat” figyelhetünk meg. Ezek az anyagcsomók a Naprendszer méretének felelnek meg. A köd közepén megfigyelhető a fehér törpe, az egykori csillag forró magja, ami még évmilliókig fényleni fog. Sugárzása ionizálja az őt körülvevő gázburkot.
A Csiga-ködöt Karl Ludwig Harding fedezte fel 1824-ben a Vízöntő (Aquarius) csillagképben. Távolsága a Földtől kb. 655 fényév; ezzel az egyik legközelebbi planetáris köd. Átmérője 2,5 fényév, korát 9 000 – 13 000 év közé becsülik.
