2019. április 27-e 23:00 és április 28-a 01:30 KöZEI között, a VCSE tavaszi észlelőhétvégéjén, Dobronhegyen készült felvételemet szeretném megosztani veletek a Markarjan-láncról. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher f/4 kómakorrektorral és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, 42x210s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 kép összegzéséből. A feldolgozás Nebulosity, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.
VCSE – Markarjan-lánc – Ágoston Zsolt
VCSE – Markarjan-lánc – Ágoston Zsolt
Már régóta szerettem volna megörökíteni a tavaszi égbolt egyik legszebb galaxiscsoportját, a dobronhegyi észlelőhétvégén végre lehetőségem is adódott rá. A felvételek megkezdése után két és fél órával felhők érkeztek, ezért csak 42 expozíciót tudtam készíteni.
A felvételen 13 nagyobb galaxis figyelhető meg láncot formálva, legnagyobbak közöttük az elliptikus, sárgás színű M86 és M84. Az NGC 4435 galaxis a láncolat közepén gravitációja miatt megbolygatta az NGC 4438 csillagvárost, melynek jellegzetes “fülei” figyelhetők meg.
A Markarjan-lánc a Virgo szuperhalmaz része. Az 1960-as években Benjamin Markarjan (akinek a vezetéknevét ebben a formában írjuk át magyarra, angolul pedig Markarian formában) figyelte meg, hogy a galaxisláncolatnak egyirányú a sajátmozgása, a Virgo-halmazon belül is külön csoport. Távolsága a Földtől: 52 millió fényév. A felvételen bejelöltem a fényesebb galaxisokat, a legtávolabbi, melynek távolságáról találtam információt, a 19 magnitúdós IC 3382. Távolsága a Földtől 107 megaparszek, ami 349 millió fényévnek felel meg.
VCSE – Benjamin Markarjan egy, az Egyesült Államokban kiadott bélyegen. Figyeljük meg a latin betűk mellett az örménybetűs írásmódot is. Forrás: wikipedia
Benjamin Markarjan (1913-1985) örmény származású szovjet csillagász volt. Nevét részben az általa összeállított galaxiskatalógus tette ismertté (1963-tól gyakorlatilag haláláig folytatta a munkát, 1500 galaxis szerepel munkáiban, a katalógus utolsó része 1981-ben jelent meg), és e katalógus nyomán nevezték el a csillagvárosok egyik csoportját Markarjan-galaxisoknak. Ezek erősen kékes színű galaxisok, színképükben emissziós vonalakkal, és nem-termális eredetű sugárzással. Többnyire aktív galaxismagokat tartalmazó objektumok kerültek be válogatásába.
A Markarjan-láncot az 1960-as években tanulmányozta, és felfedezte, hogy a láncban előforduló számos galaxis egy irányba mozog, közel azonos sebességgel a térben. Így fizikailag ténylegesen összetartozó galaxisokról van szó, amelyek között a csoportot a gravitációs vonzóerő teremti meg. Hét galaxis tartozik fizikailag össze, a többi csak véletlenül látszik abban az irányban.
2019. február 4-én és 6-án 20:30 és 23:59 KöZEI között, Zalaegerszeg kertvárosi részén készült felvételemet szeretném megosztani veletek, az NGC 2244 nyílthalmazról és az azt körülvevő Rozetta-ködről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher f/4 kómakorrektorral és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, 100x90s szűrő nélküli és 32X240s UHC szűrővel exponált objektum (light), 40 sötét (dark), 40 mezősimító (flat), 40 flatdark, ISO 1600 kép összegzéséből. A feldolgozás Nebulosity, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt. A felvétel feldolgozásakor a szűrő nélküli felvételsor színeit az UHC szűrős képsorozat fényintenzitásával kombináltam, Schmall Rafael ötlete alapján.
VCSE – NGC 2244 és Rozetta-köd – Ágoston Zsolt
Az NGC 2244 nyílthalmaz 6-8 fényesebb, téglalap alakba rendeződő és néhány kisebb csillagból áll, melyet a Rozetta-köd középen lyukas, szabálytalan “fánk” alakban vesz körül. A nagy kiterjedésű emissziós ködöt fodrozódások, továbbá a látható fényt kitakaró porködök teszik látványosabbá. A ködösség több NGC számot kapott: NGC 2237, 2238, 2239 és NGC 2246. A különböző számok a köd különböző részeit jelölik, a régi vizuális észlelések során ugyanis csak a köd fényesebb részeit látták meg, az őket összekötő halványabb részeket nem: így különállóknak gondolták. A főleg hidrogénből és oxigénből álló emissziós köd anyagából keletkezett az NGC 2244 halmaz számos más csillaggal együtt, ezek sugárzása ionizálja a ködösséget.
5000 fényévre található a Földtől, átmérője 130 fényév. Tízezer naptömegű, A nyilthalmazt John Flamsteed fedezte fel 1690-ben. William Herschel is megfigyelte a halmazt 1784-ben. Az NGC 2237-2238-2244 néven ismert ködrészeket John Herschel fedezte fel először. A 2237 a köd északnyugati része, a 2238 a déli, a 2246 pedig az északkeleti. Az NGC 2239 pedig azonos az NGC 2244-gyel, de J. Herschel pozíciómeghatározási hibát követett el, így sokáig az NGC 2239-et egy nemlétező halmazra használták megnevezésként. 1864-ben Albert Marth német csillagász részletesebben is megfigyelte a komplexumot. 1871-ben Lewis A. Swift észlelte a ködösség nagyobb, nyugati részét. Szokás őt megadni sok helyen – pl. a wikipédián is – felfedezőként. Ez, mint látjuk, kissé sommás összefoglalása egy bonyolult történetnek. Hogy fokozzuk: Swift munkáját nem ismerte E. E. Barnard, és 1884-ben ő is tanulmányozta a köd nyugati oldalát. Csak az 1890-es években realizálták, hogy itt egyetlen összefüggő ködról van szó. (A dőlt betűvel szedett részeket a szerkesztő, Csizmadia Szilárd adta hozzá.)
A köd jelenleg is csillagkeletkezési régió, valószínűleg az évmilliók alatt az anyagából születő új csillagok az NGC 2244 nyílthalmazt fogják tovább bővíteni. Keskeny sávú felvételeken jól látható, hogy a halmaz korábban keletkezett, nagytömegű csillagai keltette szupernóva-robbanások által szétszórt oxigén nagy mennyiségben van jelen, így a távoli jövőben esetleg kialakuló élethez adottak a legszükségesebb alkotóelemek.
E sorokat 2017. november végén írtam eredetileg – ekkortájt már nem éri meglepetés az embert, hogy fagyosak az éjszakák. Mégis, gyakran elkövetett hiba, hogy alábecsüljük a hideget és nem öltözünk fel megfelelően. Hamar elmegy a kedv a megfigyeléstől, ha nincs meg a komfortérzet, ezért kell biztosra menni.
Készülök a télre. Az új zoknim és hótaposóm már bizonyított egy korábbi mínuszos éjszakán, most az új télikabát került górcső alá. Már a pénteki előrejelzés biztató volt: vasárnap késő estére tisztulást írt. Ennek reményében szabadságot vettem ki hétfőre, hogy az éjfél körüli holdnyugtát követően kitelepülhessek szokásos megfigyelőhelyemre. A délutáni alvásnak köszönhetően könnyű volt az ébredés fél 12 körül. Az ég valóban kitisztult!
VCSE – A felhőzet megnyílása a nyugati országrészben 2017. november 27-én hajnalban – Forrás: sat24.com
Betettem az autóba a 100/500-ast is, mert volt egy-két célpont, amit mindenképp szerettem volna azzal is megnézni. Az előre elkészített lista szerint az Orion, a Nagy-Kutya, a Hajófara és az Egyszarvú csillagképek területén volt a legtöbb megfigyelnivaló. Kiérve a helyszínre örömmel láttam, hogy átlagon felüli az átlátszóság és a csillagok vibrálása is mérsékelt volt. Megkezdtem a 300-as Dobson felállítását. Először az ekvatoriális platformot igazítottam be a Sarkcsillag irányába. Ezután jött a zsámoly, majd a tubus, amire felaggattam a szokásos extrákat: szabályozható ledes világítás, ventilátoros tükörhűtés, valamint okulár-, keresőtávcső- és segédtükör-fűtés. (Utóbbiak nélkül rövid lenne az észlelés ilyen körülmények között. A párásodás télen is probléma, sőt, ilyenkor a lehelet könnyen rá is fagyhat az optikákra.) A zöld lézer célzó ezúttal a 100/500-asra került. Még egy gyors jusztírozás és kezdődhetett a megfigyelés.
Az átlátszóság tesztelésére az Orion keleti övcsillaga (Alnitak) feletti NGC 2024 ködöt állítottam be először a 30 centissel. A közeli fényes csillag és a viszonylag alacsony felületi fényesség miatt ez egy jó alany az égbolt minőségének megállapítására. Ezúttal fantasztikusan látszódtak benne a sötét hasadások. Kicsit délebbre vettem az irányt, és a Lófej-ködöt (B 33) hoztam a látómezőbe. Próbáltam a lófej alakot meglátni, de sajnos most is csak egy kerek „beharapás” látszódott az IC 434 ködfüggönyébe.
VCSE – Az Alnitak környéki ködök. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 3,45°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
Folytatva az utat délre az Orion köd alatti Kulcslyuk-köd (NGC 1999) következett. Próbáltam erősen felnagyítani, hogy a kulcslyuk forma jobban kivehető legyen, de az 500x-os nagyítás soknak bizonyult ennél a nyugodtságnál, és egy megnyúlt sötét foltnál jobbat nem tudtam kihozni a témából. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve rámozdítottam az M 42-re a csövet ugyanezzel a nagyítással, konkrétan a Trapéziumra. Érdemes kipróbálni! Főleg, amikor OIII szűrőre váltottam, nagyszerű, hálós szerkezet terpeszkedett keresztül a látómezőn, és egyáltalán nem volt halvány. Na de ennyi elég volt bemelegítésnek.
Az első objektum a listámon az Sh2-308 szupernóva-maradvány volt. (A Sharpless-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.) Könnyű rátalálni, a Nagy Kutya közepe táján van. OIII szűrővel szépen látszódott, ahogy egy kb. negyed körív észak felé fokozatosan halványul. Sokkal könnyebb látvány, mint az Ikrekben levő IC 443 csillagmaradvány. Kipróbáltam a 100/500-assal is. Ugyanúgy követhető volt az ív OIII-mal, csak halványabb volt. Ha már a lencsés került a kezembe, megnéztem az IC 2177 ködkomplexumot. A 24 mm-es okulárba belefért a komplett ködösség, a csomókkal, és a környező nyílthalmazokkal együtt. Bár nem volt olyan részletes a látvány, mint a 300-assal, mégis jobban tetszett így, hogy az egész belefért egyszerre a látómezőbe.
VCSE – Az Sh2-308 szupernóva-maradvány a Nagy-Kutyában. Figyeljük meg, hogy még negatívba átfordítva is a nagytávcsöves képet, milyen halovány a ködösség. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 2°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
VCSE – A Sirály-köd és környéke. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 4,5°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
Nagy távcsővel vizsgálva kitűnik, hogy egy 3°-os égterületen egész sok mélyég-objektum zsúfolódik össze. Csillaghalmazok és ködösségek birodalma ez. A külföldi írásokban Sirály-ködként elhíresült gázköd hazánkban nem népszerű, pedig -10 fok körüli deklinációja még egészen barátságosnak mondható. Valójában több különálló ködöt különböztethetünk meg. Némelyik reflexiós tulajdonságokkal bír, másoknak erős H-emissziója van, vagy éppen az OIII vonalak hullámhosszán sugároznak erősebben. Maga a „sirály” az IC 2177. Nagy kiterjedése és alacsony felületi fényessége nem teszi könnyű célponttá, könnyen el lehet siklani felette. Ennek déli végén van a Ced 90, ami viszont már kis távcsövekkel is jól kivehető egy csillag körüli ködpamacs formájában. A sirály úgymond feje az Sh2-292, ami jól reagál a H-béta szűrőre. Egy sötét porsáv szeli át, ami látszik is a 300-as Newtonnal. Az NGC 2327 egy reflexiós köd. Jelentősebb nyílthalmazok az NGC 2343, az NGC 2335, a Cr 465 és Cr 466. A terület hatékony vizsgálatához nem árt a nagy látómező, a mélyég-szűrők használata pedig elengedhetetlen.
Maradva a 10 centisnél, átfordítottam a Perzeusz irányába a csövet és megpróbáltam meglátni az Sh2-216 óriás planetáris ködöt. A fotók alapján nem számítottam rá, hogy ilyen „könnyen” megpillantható lesz – persze csak szűrővel. Lelkesen ráállítottam a 300-ast is, de azzal csak bizonytalanul látszódott enyhe fénylésként, holott a 100/500-asban 21x-es nagyítással szépen jött egy hosszúkás folt. Ezúttal győzött a nagy látómező.
VCSE – Az Sh2-216 extrém nagy méretű planetáris köd. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 4,5°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
A nagy látótér erejében bízva, a Barnard-ív (Sh2-276) következett. Láttam már korábban is mindkét távcsövemmel, de ilyen szépen még nem bontakozott ki, mint most a 100/500-as 3,3°-os látómezejében, H-béta szűrővel. Jól lehetett követni az Orion-ködnél délebbi deklinációig is. Legfényesebb része mellett szépen kiegészítette a látványt az NGC 2112 nyílthalmaz, ami egy felbontatlan, kerek foltként tűnt elő.
Innen északkeletre indultam és pillanatokon belül a Rozetta-köd (NGC 2237) lebegett a látómezőben. Gyakran fotózott objektum, az unikornis sztárja, vizuálisan mégis ritkábban észlelik. Kár, mert megfelelő körülmények között lenyűgöző tud lenni. Ez alkalommal is OIII szűrővel fényképszerű volt még a kis lencsésben is. Itt is igaz volt, hogy a nagy látómező adott valami pluszt. A 300-assal bár sokkal több a részlet, de teljesen kitölti a köd az 1,1°-os látómezőt, így nem mutatkozik meg pompás alakja.
Tovább folytatva a kalandozást a Dobsonnal, néhány kevésbé izgalmas diffúz köd (Sh2-307) planetáris köd (IC 418, IC 2149, NGC 2452) és nyílthalmaz (NGC 2453) után megkerestem az Sh2-311 diffúz ködöt, a Hajófarában. Egy új kedvenc lett azonnal. Legmarkánsabb része egy fényes, kerek folt, benne sötét mintázattal. Ettől északkelet felé egy szép nyílthalmaz (NGC 2467) van, valamint további halványabb ködcsomók. Kicsit emeltem is a nagyításon (107x), hogy jobban jöjjenek az apróbb részletek. Miközben gyönyörködtem a látványban, egy hullócsillag szelte át a látómezőt és hagyott is egy kb. 5 másodperces nyomot. Egyébként meglepően sok hullócsillag tűnt fel az égen a hajnal folyamán. Jellemzően nagyon gyors mozgásúak voltak, közepesen fényesek és valahonnan a téli hatszög területéről jöttek.
VCSE – Az NGC 2467 emissziós köd és nyílthalmaz. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 1,3°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
Ez lett a vége a megfigyelésnek, mert a következő jelölt megkeresését már elkezdték zavarni a beúszó felhők. Úgy döntöttem, pakolok. Elégedett voltam a körülményekkel és az új kabáttal is. Jól tartotta a meleget. Még az éppen nem használt okulárokat is be tudtam tenni nagyméretű hálós belső zsebeibe, hogy kevésbé párásodjanak, ha hirtelen más nagyításra térnék át. Az okulárfűtésnek kell pár perc, míg átmelegíti az okulárt, így ezt az időt tudtam gyakorlatilag 0-ra csökkenteni. A pakolás befejeztével hajnali négy óra körül be is felhősödött.
A következőkben februári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnék ajánlani néhány objektumot.
A Nap februárban 07:20 (KözEI) körül kel, 17:15 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. KöZEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold február 4-én, első negyed február 12-én, telihold február 19-én, utolsó negyed február 26-án lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).
Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.
A Jupiter, a Szaturnusz és a Vénusz napkeltekor keleten, a Mars, az Uránusz kora estétől délnyugati irányban, a Neptunusz nyugaton napnyugtakor figyelhető meg.
Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = KözEI – 1 óra): 02.02. 05:42 a Szaturnuszt elfedi a 6%-os Hold.
02.13. 23:40 a Hold mögé belép a 63 Tauri
02.18. 05:14 a Vénusz és a Szaturnusz 1°-os közelsége
02.19. 15:54 a Hold földközelben 02.26. 16:00 a Merkúr dichotómiája és kedvező esti láthatósága: 18°-os keleti elongáció, 7″-es látszó átmérő
VCSE – Az Sh2-91 szupernóva-maradvány negatív fotón. A szupernóva-maradvány a kép közepétől balra húzódó halvány csíkszerű alakzat. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 1,7°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
2017. november 14-ét írunk. Egy hidegfrontot követően a délutáni órákban kitisztult az ég. Igézően kék volt, szinte már napközben éreztem, hogy bizseregnek a pálcikáim. Nagy reményekkel vártam az estét, ugyanis még el akartam csípni a Hattyú csillagkép egy kevésbé ismert szupernóva-maradványát, az Sh2-91-et. (A Sharpless-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.)
VCSE – Műholdkép az időjárási helyzetről – (Forrás: https://hu.sat24.com/hu/hu)
Nem sokkal a sötétedés kezdete után elindultam szokásos észlelőhelyemre. A helyszín Szombathelytől délkeletre található, légvonalban kb. 10 km-re. Ez pont elég ahhoz, hogy a város fénybúrája csak az északnyugati égboltot terítse be. Északkelettől keleten át a nyugati irányig csak kisebb települések vannak a közelben, fényszennyezésük nem jelentős. Fa, vagy egyéb, a körpanorámát akadályozó tereptárgy nincs a közelben.
Összeraktam a 300-as Dobsont és vártam, hogy beálljon a teljes sötétség. A Tejút már jól látszódott, de még világos volt a a háttér. A nappal oly sok reményt keltő kék ég a napszálltát követően már nem volt annyira ígéretes. A Sarkcsillag körüli összehasonlító csillagok alapján a szabad szemes határt 5,5-6 magnitúdó közöttire becsültem. Ekkor már tudtam, hogy nem ez lesz az ideális este a halvány Sharpless-féle ködösség megfigyelésére. Azért tettem egy próbát.
A Hattyú nyakánál található ez az ősi szupernóva-maradvány. Az Sh2-91 állítólag 30 000 éves, így kb. négyszer idősebb a jól ismert Fátyol-ködnél. Könnyű megtalálni, legalábbis a helyét. A φ Cygni csillag mellett található a legfényesebb filament, de a többi száldarab több fokos területen oszlik szét. Én csak a legfényesebb szegmenssel próbálkoztam. Úgy tűnt, mintha három fényesebb csillagot összekötne egy nagyon halvány ködszál. De a látvány annyira gyenge volt, hogy nem erőltettem a témát.
Jobb körülményeket keresve olyan égterületeket kezdtem el vizsgálni, amik a zenit közelében voltak. Az 1 Arietis csillag körül levő objektumok közül utólag sikerült beazonosítani az NGC 678, NGC 680, NGC 691 és NGC 697 galaxisokat. Az NGC 694 is minden bizonnyal bent volt a látómezőmben, de a gyenge nyugodtság és a nem túl nagy nagyítás (107x) nem fedte fel galaxis mivoltát, csillagnak nézhettem.
VCSE – Az 1 Arietis körüli galaxisok. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 1,7°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
Felfedező körutamat a Cefeuszban folytattam. Rálestem a Ced 214 emissziós ködre, ami meglepően fényesnek bizonyult, bár sok részletet nem mutatott. Ugyanebben a csillagképben felkerestem az Sh2-142-t, nem hivatalos becenevén a Varázsló-ködöt. Vizuálisan egyáltalán nem emlékeztet varázslóra, de másra sem. Inkább úgy írnám le, hogy az NGC 7380 nyílt halmaz csillagai ködbe burkolóznak.
(A szerk. kiegészítése: itt egy nyílthalmazt és egy ködösséget láthatunk egyszerre. A nyílthalmaz csillagai még ma is születnek a köd anyagából. Az Sh2-142 jelölés egyértelműen a ködösségre vonatkozik csak. A szakirodalom nem egységes, mire is vonatkozik az NGC 7380 jelölés: egyesek csak a nyílthalmazra veszik, mint ahogy a szerző, Varga György is. Mások a ködre és a nyílthalmazra együttesen értik az NGC-jelölést, mint ahogy tette pl. Ágoston Zsolt is egy más helyen, vagy teszi azt a wikipédia és annak nyomán sokan mások. Az eredeti NGC-katalógusban Dreyer csak a nyílthalmazt értette NGC 7380 alatt, a modern NGC-katalógus azonban a ködösséget és a nyílthalmazt együtt érti alatta. A zavar oka tehát az, hogy a modern NGC-katalógus kiterjesztette a régi NGC-katalógus értelmezését. A legjobb, ha a modern katalógusokat használjuk, de a régi használata sem hiba. A nyílthalmazra és a ködösségre együtt is lehet használni az NGC 7380 és a Varázsló-köd nevet, és csak a nyílthalmazt értve alatta szintén jó – attól függően, melyik NGC-katalógusról beszélünk…)
Ezután a Kassziopeia felé vettem az irányt, továbbra is kihasználva a zenit adta jobb lehetőségeket. A κ Cassiopeiae csillagtól északra egy érdekes dologra bukkantam. Négy csillagcsoport került a távcső kevesebb, mint egy fokos látómezejébe. Az NGC 146, az NGC 133 és a King 14 nyílthalmazok, míg a Pothier 7 egy aszterizmus.
Úgy éreztem, itt az ideje, hogy rajzoljak is egyet. Ehhez egy viszonylag egyszerű, de azért látványos galaxist kerestem. A választás az NGC 891 galaxisra esett, az Androméda csillagképben. Hatalmas, éléről látszó spirálgalaxis, feltűnő, vastag porsávval. Viszonylag fényes, így érdemes nagyobb nagyításokkal is próbálkozni, úgy a porsáv még markánsabb megjelenésű.
(A szerk. megjegyzése: érdemes a rajzot az itt található fotóval összehasonlítani és a csillagokat beazonosítani.)
VCSE – Az NGC 891 extragalxis rajza – Varga György munkája
A rajzolást követően láttam, hogy már észlelhető az Orion is, legalábbis az északabbi részei. A térképemen találtam egy planetáris ködöt (Abell 12), amit viszonylag fényesnek jelölt az atlasz, közvetlen a μ Orionis mellett. Gondoltam, rápróbálok.
Rögtön 214x-es nagyítással kezdtem. A csillag olyan fényes volt, hogy látszottak a segédtükör tartólábak okozta diffrakciós tüskék. Planetáris ködöt nem láttam. OIII szűrőre váltottam, és azonnal megjelent közvetlenül a csillag mellett, szinte azzal érintkezve egy kerek, egyenletes fényű folt. A szűrő hatékonyan elnyomta a csillag erős fényét, így előbújt rejtekéből ez a meglepően fényes és méretét tekintve sem kicsi planetáris.
VCSE – Rajzos észlelés az Abell 12 planetáris ködről és környezetéről – Varga György munkája
Rajz az Abell 12 planetáris ködről.
A szituáció kicsit az NGC 404 és a Mirach esetére emlékeztet („Mirach szelleme” az Andromédában), de itt sokkal szorosabb a pár. A csillag „zavaró” közelsége miatt érthető, hogy nem szerepel az objektum sem a Messier, sem az NGC és IC katalógusokban. Ennek ellenére mindenkit biztatok, hogy figyelje meg ezt az objektumot. Internetes források szerint könnyen észlelhető már 10 cm-es távcsővel is. Én még nem kerestem meg a 100/500-asommal, de legközelebb tenni fogok egy próbát. Ne feledjük, mélyég-szűrőkkel könnyebb dolgunk lesz!
VCSE – Az Abell 12 planetáris köd a képen jelölt μ Orionis mellett található. – A térkép a GUIDE9 szoftverrel készült.
