Címke archívum: APOD

Mai kép – NGC 6744 – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :

A Nap Csillagászati Képe (APOD) május 26-án az NGC 6744 jelű extragalaxis volt. Kb. 30 millió fényévre van tőlünk. 175 ezer fényéves átmérőjével majdnem kétszer akkora a mérete, mint a mi Tejútrendszerünké. Eddig egy szupernóvát figyeltek meg benne, aminek fénye 2005-ben ért el minket.

VCSE - Mai kép - NGC 6744 - Csizmadia Szilárd
VCSE – Mai kép – NGC 6744 – Csizmadia Szilárd

Messze a déli égbolton látszik, a Pavo csillagképben. A kép kb. telehold méretű területet ábrázol (D. Verschatse képe). A képen balra lefelé, de közel a galaxis egyik spirálkarjához, egy, a mi Nagy Magellán Felhőnkre megdöbbentően nagyon hasonlító kísérőgalaxist is lehet látni.

A 9,1 mg-s összfényességű galaxis kis távcsövekkel is megfigyelhető, ha valaki megfelelően déli szélességre utazik – deklinációja ugyanis -63 fok. Ez azt jelenti, hogy kb. 27 fokos északi szélességtől (ez kb., de nem pontosan a Kanári-szigetek szélessége) látszik, de onnét még csak a horizont közelében. Az Egyenlítő tájáról emelkedik csak 30 fok közelébe, és ha valaki a zenitben akarja látni, a déli sarkkör környékére kell utaznia.

A kép 14,5 hüvelykes (36,8 cm-es) Ritchey-Chrétien-távcsőre szerelt, -20 °C-ra hűtött SBIG STL-11000 CCD-kamerával készült. 450 perc fehér fénybeli, 180:180:180 perc RGB-beli expozíciók összeadásával érte el készítője a végeredményt. A képet Chiléből, 8/10-es átlátszóság és 6/10-es nyugodtság mellett készítette (a VCSE gyakorlatában az átlátszóságot 5-ös szubjektív skálán becsüljük) 2006. júl. 20-30-a és aug. 20-23-a között. A képmező pontos mérete 25×37 ívperc (a telehold átmérője kb. 30′).

A Rák-köd – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :
Mai kép - A Rák-köd - Csizmadia Szilárd - VCSE
Mai kép – A Rák-köd – Csizmadia Szilárd – APOD

A Bika csillagképben látható Rák-köd fényessége és közelsége okán az egyik – vagy a – legjobban tanulmányozott szupernóvamaradvány. Arab, kínai, japán és – bizonytalanul értelmezett szövegek szerint – európai csillagászok figyelték meg 1054. július 4-én és az azt követő napokon először, a hajnali égen a szupernóvát. Lehetséges, hogy pueblo-indiánok is hagytak ránk emléket a szupernóva-megfigyelésükről, csak néha nehéz értelmezni az általuk hagyott piktogramokat. Az SN 1054 jelű szupernóva szabad szemmel két évig volt látható az égen. A felrobbant csillag maradványa a táguló M1 vagy becenevén a Rák-köd, de ezt az objektumot csak távcsővel lehet látni, ezért a 18. századig nem ismerték. Ch. Messier fedezte fel a maradványt 1758-ban, jele M1 lett katalógusában.

1921-ben először C. O. Lampland vélt felfedezni a Rák-ködben változásokat. Ugyanabban az évben J. C. Duncan megerősítette ezt a felfedezést, különböző években készített fotók összehasonlításával. Ugyancsak 1921-ben állította össze K. Lundmark a régi kínai krónikák alapján a “vendégcsillagok” (galaktikus nóvák és szupernóvák ősi kínai neve) listáját, időpontjukat, égi helyzetüket, és ezzel összevetve sikerült azonosítani a köd és az 1054-es szupernóva kapcsolatát (Bár Biot-ék már 1843-ban említették az 1054-es nóva régi megfigyeléseit, de Lundmark listája teljesebb).

1928-ban Hubble vizsgálta a ködöt, megállapítva mérete növekedését és annak ütemét. Amikor a ködbeli mozgásokból visszaszámolták, hogy a köd mikor kezdett el tágulni, visszakapták az 1054-es robbanási időpontot.

A 12 fényév legnagyobb méretű Rák-köd kb. 6500 fényévre van tőlünk.

1957 után lassan lehetőség nyílt űrtávcsöveket küldeni az űrbe, így a földfelszínről nem látható hullámhosszakon is lefényképezni a ködöt. A mellékelten bemutatott kép a Rák-köd 21. századbeli képe. Négy űrtávcső: a Chandra röntgenben (rózsaszín), az XMM-Newton ultraibolyában (kék), a Hubble Űrtávcső láthatóban (az összes látható színárnyalatot egy színnel, zölddel jelenítették meg), a Spitzer infravörösben (sárga) fotózta le a ködöt. A földfelszínről pedig a VLA rádiótávcső-rendszer rádióhullámhosszakon vette fel a képét (ez vörössel van jelölve a képen). A kép közepén lévő fényes kerek valami a tengelye körül másodpercenként 30-szor megforduló Rák-ködbeli pulzár, egy neutroncsillag, aminek a képe és a hozzá kapcsolódó spirálszerű áramlatok a túlexponált röntgenképen tűnnek elő, ezért a rózsaszín ott átment fehéres telítettségbe. (A neutroncsillag sokkal kisebb, mint ami a képen látszik: optikai effektus, a kép túlexponálása okozza kiterjedt voltát.)

Ilyen képet az űrtávcsöveket megelőző korban és a modern rádiócsillagászati eszközök nélkül nem lehetett volna készíteni, mert a Föld légköre elnyeli, nem engedi át az égitestek infravörös, röntgen- és ultraibolya sugárzását.

Az itt bemutatott kép a nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the day, APOD) volt a NASA-nál 2017. május 11-én: https://apod.nasa.gov/apod/ap170511.html.

Mai kép – HCG 90 – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :
VCSE - Mai kép - HGC 90 - APOD
VCSE – Mai kép – HCG 90 – APOD

1982-ben a kanadai hivatásos csillagász Paul Hickson kereken 100 olyan kompakt galaxiscsoportot katalogizált, amelyekben nagyon szorosan helyezkednek el a kisebb-nagyobb galaxisok: éppen összeolvadnak. (Később a katalógust több adattal kiegészítették, a csoportokat alaposabban megvizsgálták, ez ingyenesen elérhető itt: http://adsabs.harvard.edu/abs/1989ApJS…70..687H). A táborokban is észlelt Stephan-kvintett pl. a HCG 92 katalógusjelzést viseli ebben az összeállításban, minthogy a 92-ik a Hickson Compact Group listában.

A Hickson-féle kompakt galaxiscsoportot ő maga így határozta meg: “Olyan galaxiscsoportok, amelyek kompaktak, egyben morfológiai vagy kinematikai oldalról nézve nagy arányban tartalmaznak pekuliáris galaxisokat, magbeli rádió és infravörös emisszió jön a tagokból, és/vagy aktív galaxismagok is előfordulnak. Nagy mennyiségű diffúz gázt tartalmaznak és a halmaz dinamikáját elsősorban a sötét anyag gravitációja irányítja. Gravitációs hatások révén fejlődnek és gyakran kisebb alcsoportokat alkotnak gyengén kötődve egy nagyobb csoportosuláshoz.”

A HCG-k listája itt érhető el: https://en.wikipedia.org/wiki/Hickson_Compact_Group

Több közülük amatőr műszerekkel is észlelhető.

A mellékelt képet a HCG 90-ről a Hubble Űrtávcső készítette. Három galaxis mutat erős kölcsönhatást, de csak kettő látszik a képen: egy poros és erősen torzult spirális galaxis a kép közepén, és egy elliptikus galaxis tőle balra lenn. Ez utóbbinak erős, fényes, jól kivehető magja van. A szoros galaxismegközelítés ebben az esetben is heves csillagkeletkezést indukál. A galaxisszimulációk azt mutatják, hogy végül a három galaxis egyetlen nagy galaxisban fog egyesülni. Ez általában véve is a HCG-k végső sorsa.

A HCG 90 a Piscis Austrinis (Déli Halak) csillagképben látszik, tőlünk mintegy 100 millió fényévre van. A kép kb. 40 ezer fényév hosszú területet fog át – emlékeztetőül a mi Tejútrendszerünk átmérője 100 000 fényév.

A Stephan-kvintettről, egy másik Hickson-féle kompakt galaxiscsoportról itt lehet olvasni: http://vcse.hu/tag/stpehan-kvintettet/. (Ugyanott van egy link egy, a galaxiscsoportokról szóló előadás videófelvételére.) A galaxishalmazokról pedig a VEGA 69-ik számában, ami itt érhető el: https://drive.google.com/file/d/0B5vbbBRLdg3sbjh0LXFheW9LYUE/view

Kép és eredeti cikk forrása: APOD, https://apod.nasa.gov/apod/ap170517.html .

A Perzeusz galaxishalmaz hullámai – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :

A Nap Csillagászati Képe (APOD) 2017. május 4-én a Chandra Röntgen Űrobszervatórium felvétele volt. A mellékelt képen kb. 1 millió fényév átmérőjű terület látható. A fantasztikus ábra a tőlünk 240 millió fényévre lévő Perzeusz galaxishalmaz forró gázeloszlását mutatja be a galaxishalmaz centrumához közel.

Mai kép - Perseus Galaxishalmaz hullámai - VCSE
Mai kép – A Perzeusz galaxishalmaz hullámai – VCSE

A galaxishalmazok legalább kettő, de inkább sokkal több galaxisból állnak, a leggazdagabbakban akár több ezer galaxis is lehet – a Perzeusz galaxishalmaz a gazdagabbak közé tartozik. Az ilyen halmazokon belüli térrész ott sem üres, ahol nincsenek benne galaxisok. A galaxisközi tér (intergalaktikus tér) jobbára gázzal van kitöltve, amelynek a hőmérséklete több tízmillió fok is lehet, ezért sugároz halovány röntgenfényben. Ennek a gáznak az eloszlása tanulmányozható így ezen a képen.

A galaxisközi gáz több forrásból is táplálkozik: egyfelől a halmazt létrehozó eredeti, ún. primordiális gázfelhők maradványa is lehet – szétoszlott, vagy más galaxisok széttépték a felhőcsomót -, vagy még nem indult be a galaxisképződés egy ilyen felhőben, és sötét galaxisként éli életét; de a galaxisok is vesztenek gázt a halmazokban, és táplálják a galaxisközi teret.

Hiába több tízmillió fokos ez a gáz, nagyon, de nagyon ritka. Látható fénybeli fotókon gyakran elő sem jön, mert nem ver vissza elég fényt ahhoz, hogy lássuk. Mivel a hőmérséklet a gázt alkotó részecskék mozgási (kinetikus) energiájával van kapcsolatban az

f/2 kT = 1/2 mv2

egyenletnek megfelelően (ahol f a szabadsági fokok száma, ami egy-, két-, ill. háromatomos molekulákra 3, 5, ill. 6; k a Boltzmann-állandó, m a gázrészecskék átlagos tömege, v2 az átlagos sebességnégyzetük), a hőmérséklet valójában-lényegében csak a mozgási energiát fejezi ki más egységekben. Mivel a galaxisközi nagyon ritka sűrűségű helyeken nagyon gyorsan mozognak ezek a részecskék, és nagyon ritkán ütköznek egymással, nem is vesztik el sebességüket – tehát e gáz hőmérséklete nagy.

A hőérzet viszont attól függ, hány darab részecske és milyen sebességgel ütközik az ember testének. Ha csak kevés, mégoly nagy sebességgel is, hideget érzünk, mert egy részecske alig képvisel átadható mozgási energiát. Ha sűrűbb közegben vagyunk, pl. a földi légkörben, akkor jóval alacsonyabb hőmérsékletű – tehát lassabban mozgó – gázrészecskék is jobban felmelegítenek minket, mert gyakrabban ütköznek testünknek.

A galaxisközi gáz eloszlása igen izgalmas képet tár fel ennek a galaxishalmaznak a belső szerkezetéről.

2014 JO25 kisbolygó radarképe – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :

A Nap Csillagászati Képe (APOD) egy kisbolygó radarképe; a megfigyelt objektum a Föld mellett idén április 19-én 4,6-szeres átlagos holdtávolságban haladt el. 2004 óta nem került hozzánk ilyen közel ekkora méretű aszteroida. Ez a kisbolygó ugyanis 610 méter legnagyobb átmérőjű, egyébként pedig szabálytalan alakú. A NASA 70 méteres Goldstone rádiótávcsövével radarképeket készítettek róla, és ahogy a kisbolygó forog, alakja több oldalról is megszemlélhető: ez látható a mellékelt képsorozaton.

A 2014 JO25-öt még 2014 májusában fedezte fel a Catalina Sky Survey nevű projekt. A 2500-ik évig nem kerül ilyen közel a Földhöz, mint most 2017-ben. Az ismert, hasonlóan nagy méretű objektumok közül legközelebb a 800 méteres 1999 AN10 kerül a holdtávolságon belülre 2027 augusztusában.