VCSE – Az NGC 3972 jelű spirálgalaxis a Hubble Űrtávcső felvételén. A cikk legvégén lehet olvasni a galaxisról és jelentőségéről – HST, NASA, ESA
Minden egyesület lényege, hogy tagjai között megkönnyíti a kommunikációt, az információszerzést, az ismeretek átadását, barátságok és munkakapcsolatok kialakítását. Ha csak egy mód van rá, ehhez az elérhető legmodernebb, leggyorsabb, könnyű archiválását biztosító technikát használ.
A VCSE megalakulása – 1991 – óta előnyben részesíti a személyes kapcsolatok rendszerét, de ez nem elegendő, mert térben nagyon messze vannak egymástól a tagok. Ezért a kezdetek óta különböző (havi, negyedévi, félévi) rendszerességű hírlevéllel, levéllel tartjuk egymással a kapcsolatot. 1994 óta tagtársaink e-mailben is értekeznek egymással, kb. 1995 óta van olyan, hogy VCSE-levlista, ahol elektronikus levelezés történik. 1994 óta van a VCSE-nek honlapja. Eszerint a VCSE honlapja – ami kezdetben még csak egyetlen oldal volt, ahol alapvető elérhetőségi adatainkat adtuk meg csillagos égi háttérkép előtt – kb. a világ első 3000 honlapja között lehetett. Mára már közel 2 milliárd honlap jött létre, de csak 25%-uk aktív, a többi archivált, befagyott állapotban tárolt különböző szervereken. Csak kevés honlap él tehát túl néhány évet. Mivel manapság az információ jelentős része csak a neten, elektronikusan létezik, amit igen könnyű törölni, különösen fontos csillagászattörténetünk és művelődéstörténetünk szempontjából, hogy a VCSE honlap ilyen hosszú ideig fennmaradt, és várhatóan fenn is fog maradni.
A VCSE tette lehetővé elsőként a hazai csillagászati egyesületek közül, hogy tagjai akár elektronikusan is szavazhassanak a közgyűlésen. 2018-ban már 81 tagtárs élt ezzel a lehetőséggel, míg a közgyűlésre személyesen csak alig húszan tudtak eljönni; így a tisztújításon a részvétel 67,5% volt, ami hazai viszonylatban kiemelkedő civil öntevékenységi, aktivitási arányt jelent.
Bartha Lajos neves csillagászattörténész nemrégen a “leginkább elektronizált hazai csillagászati szervezetnek” nevezte a VCSE-t egy e-mailjében. Erre persze a tagság Magyarország- és Európa-szerte történt szétszórtsága kényszerített minket. De az elektronizáltságnak – sőt, bármi más technika használatának – csak akkor van értelme, ha nem öncélúan nyomatni akarjuk magunkat az interneten, hanem ha azt csillagászati, amatőrcsillagászati, ismeretterjesztői céljaink szolgálatába állítjuk. Csak azért felesleges egy csili-vili honlapot létrehozni, hogy megmutassuk, erre is képesek vagyunk. Egy szerkezetileg és kinézetileg vonzó, olvasható, értékes és sok mindenre kiterjedő tartalommal ellátott honlapot viszont érdemes működtetni, amennyiben az segíti a fenti hármas munkát és ha összetartja a társaságot, netán vonz új tagokat az Egyesületbe.
Ugyanígy szükséges beszélgetőfórum is. Először egy fórumszolgáltató oldalán próbálkoztunk egyesületi-csillagászati fórumot létrehozni – gyakorlatilag nem használták tagtársaink. Hogy miért, azt nehéz meghatározni, hiszen a facebookon létrehozott egyesületi fórumunkat viszont rendszeresen és sokat, napi jelleggel használják diszkussziókra, eszmecserékre, információmegosztásra tagtársaink. Ezért a régi fórumunkat meg is szüntettük.
A facebookon VCSE Fórum elnevezéssel 2013. október 13-án hoztunk létre egyesületi-csillagászati fórumot, ennek éppen ötéves születésnapját ünnepeljük. A csoport borítóképe nagy néha változik, a jelenleg aktuális borítókép az NGC 3972 jelű spirálgalaxisról készült Hubble Űrtávcső-felvétel: ez látható a fenti képen is. A csoport tagjainak száma jelenleg 318, ami több, mint kétszeresen haladja meg a VCSE összes tagjának számát.
A VCSE Fórum facebook-csoport adminisztrátorai az Egyesület elnöke (Csizmadia Szilárd), alelnöke (Zelkó Zoltán) és titkára (a kezdetektől 2018. okt. 3-ig Csizmadia Tamás, majd ezután a titkári poszton történt változást követve Jandó Attila). Más csoportokhoz hasonlítva a VCSE Fórum facebook-csoport nemcsak kisebb létszámú, de barátságosabb is, gyakorlatilag új tagok felvételén kívül az adminisztrátoroknak teendőjük nincs, kimoderálni nem nagyon kell hozzászólásokat vagy tagokat.
Egy átlagos facebook-csoporthoz képest az aktív tagok száma (257 a 318-ból) nagyobb. Aktív, aki hozzászól, megoszt, tetszikel vagy megnézi a csoport híreit.
E sorok (2018. okt. 3.) írása idején a legnépszerűbb poszt Mikics Károly posztja volt 188 megtekintéssel, 15 tetszikeléssel és 12 hozzászólással. E poszt J. Bell-ről szól, a pulzárok egyik társfelfedezőjéről.
Átlagosan napi két új posztot írnak a csoporttagok. Van, amikor egyet sem, és van, amikor napi hatot is.
Minden tagtársunk e-mail címét szeretnénk látni a VCSE-levlista előfizetői között (ingyenes 🙂 ), és minden olyan tagtársunkat szeretnénk látni a VCSE Fórum facebook csoport tagjai között, aki fenn van a facebookon. A csoport nevére rákeresve megtaláltok minket.
Boldog ötödik születésnapot a VCSE Fórumnak, és további kellemes beszélgetéseket, cseteleléseket ott is!
A VCSE oldala a facebookon elérhető itt (belépés után).
A VCSE Fórum csoport a facebookon elérhető itt (belépés után).
Az NGC 3972 egy SABb típusú spirálgalaxis, amely a Nagy Medve (Ursa Maior, Göncölszekér) csillagképben látszik. Ebben robbant az SN 2011by szupernóva – ez az egyetlen ismert szupernóva benne. Bár hazánkból és attól északabbra is cirkumpoláris, 13 magnitúdós fényessége megnehezíti megfigyelését. Ez a galaxis nem volt része annak a 18 galaxisnak, amelyeket kiválasztottak a Hubble Key Project-hez (Hubble Kulcsprojekt): a Hubble Űrtávcső fő célja ugyanis a Hubble-állandó meghatározása volt e tizennyolc galaxisban található cefeida segítségével. De részese lett annak a projektnek, ami keretében 19 olyan galaxist vizsgáltak meg, amelyekben cefeidákat is lehet látni, és robbant bennük a kozmológiai távolságmérésben előszeretettel használt Ia típusú szupernóva. Ez a cikk itt olvasható el. Összesen 79 cefeidát találtak benne a HST-vel.
A Boyajian-csillagot (katalógusszáma: KIC 8462852) Tabetha Boyajian amerikai csillagásznőről nevezték el, aki az első szerzője volt a csillagot elsőként tanulmányozó kutatócsoport cikkének. Ez a cikkük 2015-ben jelent meg, és a Kepler űrtávcső mérési adatai között vették észre a furcsa fényváltozásokat mutató objektumot. A csillagot néha Tabby csillagaként is nevezik, ami könnyebben kiejthető és megjegyezhető…
VCSE – A Boyajian-csillag fényváltozása az utóbbi időkben. A szaggatott vonal a csillag feltételezett viselkedését mutatja, a zöld kockák V-sávbeli, a zöld körök g’-sávbeli fotometriai mérések. A függőleges tengelyen 1,0 jelentené a csillag normális fényességét, egyébként pedig fluxusértékek vannak feltüntetve (a magnitúdó ennek logaritmusa szorozva 2,5-del lenne, amihez járulna még egy konstans tag). – B. Gary gyűjteményéből
A csillag a fenti ábrán is bemutatott irreguláris, érthetetlen, előrejelezhetetlen és rapszodikus elhalványodásairól vált híressé. Igen sok magyarázat látott napvilágot. A csillagot azóta gyakorlatilag folyamatosan észlelik, színképét sokszor felvették és lényegében minden hullámhosszon több időpontban is megfigyelték.
Az így gyűjtött hatalmas anyag a javasolt magyarázatok némelyikével jobb, másokkal rosszabb egyezésben áll. Egyelőre a csillagászok még nem találták meg a végleges okot, ami a fényességváltozásokat okozza ebben az esetben.
J. T. Wright 2018-ban megjelent rövid cikkében újraértékelte az eddig javasolt megoldásokat a problémára:
Műszerhiba: ma már teljesen kizárható, hogy a Kepler vagy bármelyik másik távcső valamilyen rejtett hibája okozná a fényváltozásokat, hiszen nagyon sok földi és űrtávcsővel is észlelték a jelenségeket. Ennyi távcső ennyi különböző évben ugyanolyan módon nem hibásodhat meg, még rejtett módon sem.
Sarki csillagfoltok: változó méretű csillagfoltok okozhatnak ilyen elhalványodásokat, hiszen a csillagfoltok a napfoltokhoz hasonlóan többnyire rendszertelenül jelennek meg a csillagok felszínén, és mivel a csillagok felszínénél (fotoszférájánál) halványabbak, a csillag kevesebb fényt küld felénk. A fénygörbén azért nem látunk időben szinuszos modulációt, mert ebben az esetben a csillag pólusain jelennének meg a foltok, így forgási moduláció nem lép fel. A fényességváltozást a folt méretváltozása okozná. (A napon a foltok apró pórusként jelennek meg, növekednek, majd maximális méretük elérése után kisebbednek, végül eltűnnek. Hasonlót más csillagokon is megfigyeltek.) Mindenesetre a csillag mért színindexei nem férnek össze teljesen a sarki csillagfolt-hipotézissel, és ebben az esetben erős kalcium- és hidrogénemissziót is kellene mérnünk. Emiatt a sarki folthipotézis is valószerűtlen a mérések függvényében.
Felhő a Naprendszerben: vajon lehet-e egy felhő a Naprendszerben magas ekliptikai szélességeken, amely elhalad a csillag előtt, és a felhő sűrűbb-ritkább részei eltakarják a csillagot? De miért ilyen kis kiterjedésű ez a felhő, hogy csak ezt az egy csillagot takarja ki, és a látómezejében látszó többit nem? Mi lehet egy ilyen felhő eredete? Wright szerint ez a hipotézis továbbgondolásra, fejlesztésre szorul, mielőtt elfogadnánk vagy elvetnénk.
Csillagközi felhők okozta takarások: mindezidáig ez a legjobb magyarázat, amely – egy kivétellel – minden eddig kapott megfigyelési adattal összhangban áll, különösen a csillagnak az elhalványodások során mért színváltozásaival. Eszerint a felhő valahol a csillagközi térben van, amely köztünk és a Boyajian-csillag között mozog. E felhő sűrűbb-ritkább részei takarnák el a csillagfényt előlünk.
Az egyetlen hiányzó láncszem ebben a magyarázatban az, hogy a csillag felé a csillagközi gáz oszlopsűrűsége (vagyis a csillag felé irányított kúpban) a rádióadatok szerint a fedések során nem növekszik meg. Pedig pont ezt várnánk ebből az elméletből. De lehet, hogy ez nem is probléma. A rádiómérések a gáz mennyiségét mérik, de ilyen kis felhők esetén – esetleg egy másik felhőből leszakadt apró darab, ami a Hattyú csillagképben nem is lenne meglepő – a gázfelhő-darabka nem biztos, hogy tartalmaz port. A port infravörösben lehetne kimutatni, de jelenleg nincs fenn érzékeny infravörös űrtávcső a világűrben (a következő ilyen műszer a késlekedő James Webb űrteleszkóp lesz, kérdés, hogy elég hosszú hullámhosszakon is tudja-e ezt mérni az infravörösben ahhoz, hogy e kérdésben nyilatkozni tudjon), a földfelszínről pedig az érdekes hullámhosszak nem érhetők el a földi légkör e hullámhosszakon történő erős fényelnyelése miatt.
Elnyelt bolygó-hipotézis: e 2017-ben feldobott ötlet szerint 10-10 000 évvel ezelőtt (a bolygó tömegétől függ az időtartam) a csillag elnyelt egy hozzá túl közel merészkedő bolygót. A bolygó korábban is közel volt hozzá, és az árapályerők miatt pályasugara folyamatosan csökkent. A fényváltozásokat részben az okozná, hogy a csillag az elnyelt bolygóból felszabadult gravitációs energiát sugározza vissza – a 19. század vége óta 14%-kal csökkent a csillag fényessége az archív fotólemezek alapján, így ezzel összhangban van az ötlet -, a bolygó széttépődésekor keletkezett törmelékanyag pedig kering a csillag körül, és időről-időre elhalványodásokat okoz. Ez az elképzelés azonban nem magyarázza meg az észlelt színváltozásokat és azt sem, hogy néha mitől fényesedik ki a csillag.
A csillag saját fényváltozása: eszerint a csillag erősen mágneses, ami hihető egy konvekciós héjjal bíró F-csillag esetében. Elméleti számítások szerint a csillagnak e héjában mágneses energia tárolódik, majd amikor véletlenszerű módon erőt gyűjtve felszabadul, a csillag kifényesedik, de hasonlóképpen csillagfoltok jelennek meg rajta és elhalványodik. A konvekciós zónában, ahol a csillag anyaga fel-le áramlik, ott keletkezik a mágneses tér, és elég változékony, már-már véletlenszerű módon viselkedik. Bizonyos speciális csillagparaméterek (kor, tömeg, kémiai összetétel, vékony konvekciós zóna stb.) ilyen viselkedés elképzelhető. Végeredményben tehát ez a magyarázat fényes és sötét csillagfoltokkal operál. Érdekes módon az észlelt színváltozásokkal is összhangban van. Egyetlen dolgot nem magyaráz meg: miért csak egy ilyen csillagot ismerünk a galaxisban, miért nincs belőlük több??? Ugyancsak nem jósolja meg, hogy az elhalványodások során miért van gázabszorpció-növekedés.
Mára gyakorlatilag kikerült a lehetséges magyarázatok közül, hogy egy intelligens civilizáció Dyson-szférája venné körül a csillagot (az elhalványodások üteme és színe ezzel nincs összhangban), és az egyik legelsőként felvetett ötlet, az exoüstökösök is elvetett ötletnek tekintendők. Ez utóbbi esetben sok tíz, vagy akár százezernyi exoüstökös repülne rajokban a csillagok körül.
2016-ban felvetették azt is, hogy esetleg egy betolakodó fekete lyuk került a csillag rendszerébe, és az elkezdte az anyagot elszívni a normál F-csillagról, de még csak a folyamat kezdetén jár. Ez a magyarázat sem jó, mert ekkor az anyagbefogási korong (akkréciós diszk) sugárzását, és gázemissziót kellene látnunk.
Wright szerint az eddigi legjobb magyarázat a csillag fény-, szín- és színkép-változásaira egy mozgó csillagközi felhő köztünk és a csillag között, ami nemcsak az első helyen áll a lehetséges magyarázatok közül, de lassan minden bizonyíték összegyűlik rá. Sajnos, az utolsó bizonyíték, a közeli infravörös-beli emissziótöbblet hiányzik e magyarázathoz, pedig a por ilyet sugározna ki. Egyébként nem feltétlenül egy csillagközi felhőről szakadt le egy kis darab felhőcske (ez elég meglepő lenne egyébként is, hiszen egyfelől akkor miért nem észleltünk többször ilyet, másfelől, a felhők mágneses tere elég jól összetartja ezeket), hanem inkább a csillagtól távoli tartományokban, de még a csillag rendszerében sok-sok kisbolygó ütközött össze és keltett törmeléket. Ez legalább azzal is összhangban van, miért csak e csillag fényessége változik, a közelében látszódóké miért nem.
Végső magyarázat azonban még nincs a kezünkben. A mérések folytatása – akár amatőr fényességméréseké is – sokat segíthet.
Éppen a 15-17 évente bekövetkező Nagy Mars Oppozíciók egyikén, 2018. július 27-e éjjelén egy igen hosszú teljes holdfogyatkozás is lesz, ami Európából, így Magyarországról is jól megfigyelhető.
VCSE – Fábián Kálmán sorozatfelvétele a 2016. szept. 16-i félárnyékos holdfogyatkozásról – Fábián Kálmán
A holdfogyatkozás maximális hossza kb. 107 perc lehet. A lentebb közölt adatokból bárki kiszámolhatja, a júl. 27-i holdfogyatkozás 103 perc hosszú totalitással bír, vagyis majdnem a lehetséges leghosszabb holdfogyatkozást láthatjuk, ami csak előfordulhat.
2011. június 15-e óta nem következett be mostanáig centrális holdfogyatkozás. Centrális holdfogyatkozásnak az olyan holdfogyatkozást nevezzük, amelyiknél a Hold legalább egy része áthalad a földárnyék középpontján. A Hold földtávolsága váltakozó, mert ellipszispályán mozog a Föld körül; a Föld naptávolsága is kissé változó, mert mi is ellipszispályán mozgunk a Nap körül. Emiatt a földárnyék sugara, a kölcsönös távolságoktól függően a Hold távolságában 4479 – 4735 km között váltakozó méretű, ami a Hold 1737 km-es sugarával osztva azt eredményezi, hogy a földárnyék sugara az égen a Hold látszó átmérőjének hol a 2,578-szorosa, hol 2,725-szöröse. (1-2. ábrák). A most júliusi után a következő centrális holdfogyatkozás csak 2022. május 16-án következik be, ami az éjszaka második felében majd látszik Európából.
VCSE – A Föld árnyékának legnagyobb mérete az égre vetítve (nagy szürke kör). A tengelyeken az egységek a Hold látszó sugarát jelentik. A két kis kör két lehetséges holdhelyzetet mutat holdfogyatkozások idején. A beljebb lévő holdhelyzet centrális fogyatkozást mutat, a külső, ami éppen érinti belülről a Föld árnyékát, egy nem-centrálisat. – Kép: Cs. Sz.VCSE – A belső, sötétebb szürke kör a Föld teljes árnyéka (umbra), itt állva egy képzeletbeli megfigyelő teljes napfogyatkozást látna. A külső, világosabb szürke körgyűrű a Föld félárnyéka (penumbra), ahonnét nézve a Föld csak a Nap egy részét takarja ki, tehát ott részleges napfogyatkozást lehetne látni. Amikor a penumbrán kívül halad el a Hold, a Föld árnyéka alatt vagy felett, akkor nincs holdfogyatkozás (ang. “no eclipse”). Amikor csak a penumbrán halad át a Hold, félárnyékos holdfogyatkozást látunk, ami alig, de észrevehető módon csökkenti a telehold fényességét, de a telehold továbbra is kereknek látszik. Amikor a Hold egy része belemerül az umbrába, akkor részleges, amikor pedig a holdkorong egésze belép a teljes árnyékba, teljes holdfogyatkozást látunk. (A teljes holdfogyatkozást értelemszerűen megelőzi egy részleges, és egy félárnyékos fogyatkozás, illetve követi idősorrendben egy részleges, majd egy félárnyékos fogyatkozás is). A Hold a földárnyék közepéhez képest kisebb-nagyobb távolságban haladhat el, így a főszövegben részletezett módon lehetséges centrális vagy nem-centrális fogyatkozás is. (moon: Hold, partial/penumbral eclipse: részleges/félárnyékos fogyatkozás, total (umbral) eclipse: teljes (umbrális) fogyatkozás) – Forrás: www.wikipedia.org
A centrális holdfogyatkozások közül is azok a hosszabbak, amelyek nem a Hold földközelében következnek be, amikor is a Hold gyorsabban mozog földkörüli pályáján Kepler II. törvénye miatt, hanem azok, amelyek földtávol közelébe esnek: ekkor a Hold lassabban halad pályáján, tehát több időre van szüksége ahhoz, hogy keresztezze a földárnyékot. Július 27-én a fogyatkozás közepe idején a Hold a Föld centrumától 406 184 km-re lesz, vagyis a 406 700 km legnagyobb földtávolságához igen közel. Mindezek a körülmények (centrális holdfogyatkozás, földtávol idején bekövetkező telehold) együttesen igen hosszúvá teszik a július 27-i teljes holdfogyatkozást.
A 2000. júl. 16-i, még a 20. században bekövetkezett teljes holdfogyatkozás 107 perces volt, a 2011. jún. 15-i pedig 100 perces. A 2029. jún. 26-i és a 2047. júl. 7-i 102 perces, a 2076. jún. 17-i 100 perces, a 2094. jún. 28-i ismét 102 perces totalitású lesz. Más holdfogyatkozás nem lesz 100 percesnél hosszabb a 21. században. Ezekből az adatokból következik, hogy a 21. század leghosszabb totalitású holdfogyatkozására kerül sor idén júliusban. Kár lenne kihagyni az élményt!
A jelenség legfontosabb időadatai UT-ben (zárójelben NYISZ-ben) a következők, óra:perc:másodperc:
P1 – a félárnyékos fogyatkozás kezdete: 17:14:49 UT (19:14:49 NYISZ)
U1 – a részleges holdfogyatkozás kezdete: 18:24:27 UT (20:24:27 NYISZ)
U2 – a teljes holdfogyatkozás kezdete: 19:30:15 UT (21:30:15 NYISZ)
A teljes fogyatkozás (totalitás) közepe: 20:21:44 UT (22:21:44 NYISZ)
U3 – a teljes holdfogyatkozás vége: 21:13:12 UT (23:13:12 NYISZ)
U4 – a részleges holdfogyatkozás vége: 22:19:00 UT (00:19:00 NYISZ)
P4 – a félárnyékos holdfogyatkozás vége: 23:28:37 UT (01:28:37 NYISZ)
(UT: világidő, NYISZ: nyári időszámítás.)
Holdfogyatkozások esetében – a totalitás közepének időpillanatát leszámítva – minden időpont pár perces eltérést mutathat későbbi vagy korábbi időpontok felé, és a különböző előrejelzések között is lehet pár másodperc eltérés. Előbbinek oka, hogy a Föld árnyékának pontos effektív méretét a Föld légkörében lévő vulkáni hamu is befolyásolja, ami nem teljesen pontosan ismert előre. Ha sok ilyen van a légkörben, a Föld árnyéka nagyobbnak látszik, mint tisztább légkör esetén (és ekkor a fogyatkozás is sötétebb lesz, nem pedig vöröses-narancsos árnyalatú). Ezért az előrejelzés és a megfigyelt időpont különbsége értékes információ légkörünk állapotáról, minden észlelő jegyezze fel pontosan, az U1-2-3-4 kontaktusokat mikor látta! (Az előrejelzések közötti különbségért leginkább az felelős, hogy a szökőmásodperceket, az időskálák közötti korrekciókat korábbi vagy a legfrissebb adatok alapján veszik-e figyelembe.)
Zalaegerszegről nézve a Hold 2018. júl. 27-én 20:22 NYISZ-kor kel (az ország keleti részein akár fél órával is korábban), 00:17 NYISZ-kor delel és júl. 28-án hajnali 4:54 NYISZ-kor nyugszik le. Ez azt jelenti, hogy a megelőző félárnyékos fogyatkozást gyakorlatilag nem lehet az ország nyugati részeiből megfigyelni, a Hold pedig a részleges fogyatkozást Zalaegerszegről nézve két perccel a felkelése után elkezdi. Emiatt magas dombra, hegyre, igen jó keleti horizontú helyre van szükség a fogyatkozás megfigyeléséhez, ha valaki a kezdetek kezdetétől látni akarja: se fák, se épületek, se bokrok stb. nem akadályozhatják a kilátást!
A fogyatkozás későbbi fázisait már könnyebben lehet megfigyelni, mert a Hold egyre magasabbra emelkedik az égen. Azonban Zalaegerszegről nézve delelésekor sem lesz a Hold magasabban, mint 23° 25′, vagyis alig-alig fog a horizont fölé jönni. Ez azért van így, mert a nyári teleholdak egyikét figyelhetjük meg, amikor a Hold az év folyamán majdnem a legalacsonyabban, a Nap majdnem a legmagasabban jár. A keleti horizont mellett tehát a déli horizont megválasztására is ügyelni kell a megfigyelőknek, a távcsöves bemutatást tartóknak.
Mivel a Hold földtávolban jár, látszó átmérője a legkisebb lehetséges értékhez közeli lesz (29,4 ívperc, 3. ábra).
VCSE – Animált – és a színváltozásokat tekintve elnagyolt – előrejelzés, hogyan változhat a Hold fényessége és színe a fogyatkozás alatt; a belső kör az umbra, a külső a penumbra határa. A Hold színváltozását az okozza, hogy tiszta felső légkör esetén a földi légkör lencsehatást mutat, megtöri a napfényt, és kevéske napfényt beszór az umbrába. Így a Föld árnyéka a Hold távolságában nem árnyék, hanem nagyon halovány fénylés, így a Hold nem mindig tűnik el az égről teljes holdfogyatkozás alatt sem. A légkör fénytörő képessége hullámhosszfüggő, vörösből több jut az árnyékba, ezért a Hold vörösre színeződik. Centrális fogyatkozás esetén sötétebb közepet várunk, mert oda jut a legkevesebb napfény a földi légkör által. Angolszász nyelvterületen az ilyen vörösre elszíneződött Holdat vérholdnak (blood moon) nevezik, a magyar néprajzban ez nem egy meghonosodott elnevezés. Az indításhoz klikkelj a képre. – Forrás: www.wikipédia.org
Korábbi holdfogyatkozás-megfigyeléseink közül néhányat példaként állítva, itt lehet megtalálni:
A holdfogyatkozások megfigyeléséről a VEGA 80. számának 4-7. oldalán írtunk, a Holdról pedig a VEGA 93. számában több cikket is. Érdemes ezeket holdfogyatkozás előtt áttanulmányozni.
A VEGA 80. száma alapján kissé bővebben is írunk a holdfogyatkozások megfigyeléséről:
“1702-ben Pierre de La Hire francia csillagász a Föld árnyékának érdekes tulajdonságát vette észre. Holdfogyatkozások kezdetének és végének időpontjait számította ki, de azt találta, hogy a tényleges észlelésekkel való egyezés elérése végett a Föld árnyékának méretét egy ívperccel meg kell növelni ahhoz képest, mint ami a Föld méretéből következne (ezt nevezik földárnyék-megnagyobbodásnak). Az eltérés magyarázata egyértelműen a Föld légköre. De az eltérés pontos értéke holdfogyatkozásról holdfogyatkozásra változik. A földárnyék-megnagyobbodás egyszerűen mérhető amatőrcsillagász módszerekkel is, ha valaki pontosan feljegyzi az egyes holdkrátereknek a Föld árnyékába való beléptének és kiléptének időpontját. Ilyen észleléseket legegyszerűbben kis nagyítást adó távcsövekkel és pontos, a rádióhoz állított órákkal lehet végezni. Az egyes krátereknek a földárnyékba való belépéseinek és kilépéseinek időpontját kb. 5-6 másodperc pontossággal lehet és kell feljegyezni. A földárnyék mindig kicsit elmosódott szélű, de felfedezhető benne, hogy a legkülső része elmosódottabb kb. 1’ méretben, majd egy befelé erőteljes sötétedést mutató, hasonló vastagságú rész mutatkozik, és csak azon túl teljesen sötét az árnyék. Kisebb krátereknél azt az időpontot kell feljegyezni, amikor az árnyéknek nem a legkülső elmosódottabb, hanem a nagyobb, ugrásszerű változást mutató része kerül a kráter közepébe. Nagyobb kráterek esetében (pl. Tycho vagy a Copernicus), azt kell feljegyezni, hogy az árnyék mikor érte el a kráter szélét, közepét és mikor a másik szélét (és takarta be teljesen).
A kráterfedések időpontjainak megfigyelését úgy kell végezni, hogy a holdfogyatkozás előtti napok valamelyikén először igyekszünk térkép alapján beazonosítani a krátereket. A holdfogyatkozás alkalmával a kráterek be- és kilépését az előrejelzett időpont előtt három-hat perccel kezdjük el megfigyelni, de előtte még azonosítsuk be a krátert biztosan! Az időpont feljegyzése után térjünk át a következő kráterre. Az az értékes munka, amelyik legalább négy-öt belépés, és ugyanannyi kilépés időpontját is tartalmazza! Az adatokat másodperc pontosan kell megadni, de nem baj, ha néhány másodperces bizonytalanságunk van. […]
Danjon-fokozatok. André-Louis Danjon francia csillagász javasolta, hogy a holdfogyatkozások színárnyalatait egy ötfokozatú skálán állapítsák meg az észlelők a teljes holdfogyatkozás alatt. A skála értékei a következők:
L = 0: Nagyon sötét fogyatkozás, a Hold láthatatlan vagy
majdnem láthatatlan. L = 1: Sötét fogyatkozás, a Hold szürkés vagy barnás színű. L = 2: Mélyvörös fogyatkozás, nagyon sötét belső középpel, de az árnyék külsőbb részei viszonylag fényesebbek.
L = 3: Téglavörös holdfogyatkozás, az umbra széle esetleg sárgás. L = 4: nagyon világos, rézvörös vagy narancsos színű fogyatkozás, az umbra széle esetleg kékes, nagyon fényes.
A Danjon-fokozat észlelése nagyon fontos, a Föld felső légkörének állapotáról ad információt. Mindig a teljes fogyatkozás közepén kell megbecsülni szabad szemmel!
A holdfogyatkozás alatt érdemes feljegyezni a Holdra vetülő földárnyék színeit, színváltozásait is.
A holdfogyatkozás-megfigyelések dokumentálásához a mellékelt észlelőlap használható.”
Észlelőlap holdfogyatkozás megfigyeléséhez
Észlelő neve:
Észlelő lakcíme:
Észlelés helye:
Használt műszerek és nagyítások:
A holdfogyatkozás Danjon-skála fokozatai:
_____ h _____ m UT L = ______
_____ h _____ m UT L = ______
_____ h _____ m UT L = ______
_____ h _____ m UT L = ______
_____ h _____ m UT L = ______
Kontaktusok mért időpontjai:
P1: _____ h _____ m_____ s UT
P2: _____ h _____ m_____ s UT
U1: _____ h _____ m_____ s UT
U2: _____ h _____ m_____ s UT
U3: _____ h _____ m_____ s UT
U4: _____ h _____ m_____ s UT
P3: _____ h _____ m_____ s UT
P4: _____ h _____ m_____ s UT
Színváltozások és egyéb megfigyelések szöveges leírása (külön
papíron folytatható):
VCSE – Ütközés az NGC 3256-ban – APOD, NASA, ESA, HST
Az NGC 3256-ot John Herschel fedezte fel 1835. február 3-án déli útja során. 1833-ban ment hajóval Angliából Dél-Afrikába, a következő év elején érkezett meg Fokvárosba, és 1838-ig ott is maradt. Déli féltekei észleléseit 1847-ben egy könyvben publikálta. (Ugyanebben a könyvében adott neveket a Szaturnusz akkor ismert holdjai közül a Mimas-nak, az Enceladus-nak, a Tethys-nek, a Dione-nek, a Rhea-nak, a Titan-nak és a Iapetus-nak. E déli utazás során megfigyelte a Halley-üstökös 1835. évi visszatérését, ami arról a féltekéről jobban látszódott, az Éta Carinae 1837. évi kitörését, fogadta a világ körüli úton lévő Charles Darwint, akit részben John Herschellel Fokvárosban folytatott beszélgetései is inspiráltak később az evolúcióval kapcsolatos kutatómunkára (főleg az időről és a geológiáról értekezett ekkor Herschel), feleségével együtt virágmintákat gyűjtöttek. Tartalmas egy út lehetett!
A Dél-Afrikai Csillagvizsgálótól csak pár utcára van a fokvárosi Herschel-utca, nevének egyik megörökítése a sok közül.
Az NGC 3256 vizuálisan 11,5 magnitúdós, Sb típusú spirálgalaxis, és messze délen, a Vela (Vitorla) csillagképben látszik -43°54′-es deklináción. Magyarország legdélebbi települése mostanság Beremend, onnét nézve 0°19′-re emelkedik a horizont fölé nagy néha. Gyakorlatilag tehát Közép-Európából megfigyelhetetlen objektum, és Dél-Európában sem jön sokkal 5-10° horizont feletti magasság fölé. Látszó mérete kb. 3×2 ívperc. Távolsága kb. 100 millió fényév, a Hydra-Centaurus – szuperhalmaz tagja.
Az NGC 3256 valójában két, éppen ütköző galaxisból áll. Az árapályerők által létrehozott, leszakadó csóvákban fiatal nyílthalmazok látszanak. magja kettős, hiszen a két ütköző galaxis magját látjuk benne. Éppen ezért érdemes kinagyítani a képet és a magjában nézelődni kicsit. Infravörösben nézve az NGC 3256 a legfényesebb közeli galaxis.
A két mag 5″-re van egymástól, valós távolságuk egymástól mindössze 850 parszek. Mindkét galaxismag jól látszik infravörösben és rádiótartományban, de a déli magot a porfelhők elrejtik az optikai tartománybeli szemek elől. Egyes tanulmányok szerint akár egy harmadik mag is lehet, ami csak közepes infravörösben látszik – talán egy harmadik volt galaxis magja, ami szintén részt vesz a magok egyesülésében. Az északi magból ionizált gáz fúvódik ki.
Az NGC 3256 az ütközött, majd az összeolvadó galaxisok egyesülésének utolsó fázisaiba enged részletes bepillantást, mert közel van hozzánk. Éppen ezért a Spitzer infravörös és a Chandra röntgentávcsővel is megfigyelték. Ez alapján a déli, optikaiban nem látszódó mag Seyfert 2-es típusú galaxismag lehet, a másik mag normálisnak tűnik.
A galaxisban rengeteg rózsaszínes, vöröses HII-régió látszik, köztük szuper-csillaghalmazok és a Tarantula-ködnél a valóságban 75-ször fényesebb ködös csillaghalmazok is. Sok HII-régióban figyeltek meg szupernóva-maradványoktól és talán fekete lyukat tartalmazó kettősöktől származó röntgensugárzást. Nem egy HII-régióból a későbbiekben valószínűleg gömbhalmazok is fognak keletkezni.
A galaxis hidrogénhez kapcsolható sugárzásának jó 75%-a a leszakadó csóvákból érkezik. Két ilyen csóvája van a galaxisnak. A két csóva színe különböző, mert koruk is különböző: 841 és 288 millió éve alakultak ki a bennük látható csillagok.
Az NGC 3256-nak sok apró kísérőgalaxisa is van, némelyiket az árapályerők éppen szétszakítják (pl. NGC 3263).
A fenti felvételt a Hubble Űrtávcső (HST) készítette erről a csillagvárosról.
A 2011-ben útjára bocsátott Juno űrszonda 2016-ban érkezett meg a Jupiterhez. E küldetés részleteiről korábban már részletesen írtunk honlapunkon, és képei közül néhányat be is mutattunk. A Juno feladata azonban a Jupiter gravitációs terének feltérképezése, a képeket majdhogynem egy amatőr szintű kamerával, majdnem csak PR-célokból készíti.
Ezek a képek, mint a Juno fenti képe is, csodálatos világot mutatnak be egy nagyszerű űreszközről fotózva. Bár a Jupitert korábban is vizsgálták űrszondák, a Jupiter még mindig nagyon komplex, összetett rendszernek bizonyul, és tartogat meglepetéseket. Junónak köszönhetően tudjuk, hogy mágneses tere a korábban ismertnél összetettebb, sokkal több tekergést mutatnak mágneses erővonalak, mint egy sima dipólrendszer, pl. a Föld esetében (de a Jupiter gyorsabban is forog, mint a Föld). Olyan, mintha többpólusú mágneses tere lenne, nem csak déli és északi…
A Juno rádiómérései a Jupiter légkörét sokkal részletesebben térképezték fel, rádióhullámhosszakon több száz km mélyre is le lehet látni az óriásbolygóba.
A Juno elnyúlt pályáján mintegy 53 nap alatt teljesít egy keringést a római főistenről elnevezett bolygó körül. A fenti kép a Jupiter körüli 11-ik keringése során készült. Mindenfelé egymáshoz képest párhuzamos öveket: sávokat és zónákat figyelhetünk meg, amelyek tele vannak pöttyökkel. Egyes pöttyök kerülete sötét színű és belül fehéresek. Mások belül sötétek, egyesek barnásak, barnásvörösesek. Mindenütt kavargó, turbulens leszakadó és újrakeletkező félörvényeket, hullámokat lehet látni főleg kék, de más színekben is. A kerek foltokat (nevezik őket néha színük után sötét vagy világos, fehér foltoknak is) akár kisebb távcsővel, 100x-os vagy nagyobb nagyítással elmosódottan a Földről is látni amatőrtávcsövekkel. A színeket ilyen-olyan anyagok összegyűlése és összesűrűsödése okozza. A Jupiter meteorológiája nagyon összetett, a szelek sokkal erősebbek a földinél, és ilyen részletes képekkel jobban tanulmányozhatók, a színek nagyon erősek (főleg, ha a képfeldolgozás során ki is emelik őket kissé…). A Juno-küldetés sikerét földi távcsövek támogatása is fokozza, lehetséges ugyanis a kamerával célba venni érdekesebb jelenségeket. Éppen ezért kérik az amatőröket, hogy jobban sikerült Jupiter-fotóikat töltsék fel ide, amelyekről a küldetés irányítói könnyebben le tudják szűrni, mire lenne érdemes legközelebb irányozni.
