A Nap Csillagászati Képe (APOD) egy kisbolygó radarképe; a megfigyelt objektum a Föld mellett idén április 19-én 4,6-szeres átlagos holdtávolságban haladt el. 2004 óta nem került hozzánk ilyen közel ekkora méretű aszteroida. Ez a kisbolygó ugyanis 610 méter legnagyobb átmérőjű, egyébként pedig szabálytalan alakú. A NASA 70 méteres Goldstone rádiótávcsövével radarképeket készítettek róla, és ahogy a kisbolygó forog, alakja több oldalról is megszemlélhető: ez látható a mellékelt képsorozaton.

A 2014 JO25-öt még 2014 májusában fedezte fel a Catalina Sky Survey nevű projekt. A 2500-ik évig nem kerül ilyen közel a Földhöz, mint most 2017-ben. Az ismert, hasonlóan nagy méretű objektumok közül legközelebb a 800 méteres 1999 AN10 kerül a holdtávolságon belülre 2027 augusztusában.

A 41P/Tuttle-Giacobini-Kresák üstökös történetéről itt írtunk bővebben.

Az üstököst a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójából is észleltük 2017. március 25/26-án és 26/27-én (észlelők: Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd, Fábián Kálmán). A képfeldolgozást Zsolt és Kálmán végezte el, alább először Zsolt verzióját mutatjuk be, ami az üstökös márc. 26/27-i éjszakai állapotát mutatja.

 

A kép 250/1200-as Newton-távcsőre szerelt Canon 6D fényképezőgéppel készült Zalaegerszegről. Kómakorrektort használtunk, a látómező kb. 103×68 ívperces. Az itt bemutatott képet 60 objektum (light) képből, 10 sötétképből (darkból) és 6 mezősimító (flat) felvételből állítottuk össze, forró és rossz pixelekre korrekció nem történt. Az egyes képek 1 perc expozícióval, ISO 1600 érzékenységgel kerültek felvételre, összesen tehát egy órányi nyers anyagból lett összeállítva a kép. A feldolgozásokat  DeepSkyStacker szoftverrel végeztük, és az üstökösmagra illesztettük össze a képeket. Az utófeldolgozás Startools 1.3.5 és Photoshop CS 6 szoftverekkel történt. Az üstökös mozgása jelentős, így ha az üstökösre történik a képek összeállítása, akkor a csillagok csíkokat fognak húzni.

Az üstökösmag és a kóma könnyen észrevehető, utóbbi zöldeskék színű, mérete kb. 10 ívperc. A kóma nagyon diffúz, DC=1-et adunk meg a kóma kondenzációjára. Csóva nem látszik.

A következő képen a Kálmán által összerakott kép látható, ezen a márc. 25/26-i kinézet látható:

Az üstökösök észleléséhez szükséges efemeriszek itt érhetők el: http://www.minorplanetcenter.net/iau/MPEph/MPEph.html

A Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day, APOD, NASA-honlap) mai képe egy igazán érdekes együttállást örökített meg. A 41P/Tuttle-Giacobini-Kresák üstökös (a képen balra a zöldes folt) 2017. március 21-én, mindössze 75 fénymásodpercre a Földtől, a Nagy Medve csillagképben haladt és a Messier 97 jelű planetáris köd közelében látszott (a PL a képen jobbra). A planetáris köd természetesen sok-sok fényév távolságban van tőlünk (kb. 12 ezer fényévre), csak látszólag kerültek közel egy irányba). A kép alján a Messier 108 spirálgalaxis látszik közel az éléről, amely 45 millió fényévre van tőlünk. Igazi mélységi felvétel Barri Riu képe.

A 41P-üstököst felfedezőiről és újra felfedezőiről nevezték el. 1858-ban, 1907-ben és 1951-ben figyelték meg, és noha keringésideje mindössze 5,4 év, a köztes években nem látták. Csak a pályaszámítások mutatták meg 1951-ben, hogy e három évben észlelt üstökös egy és ugyanaz. Azóta jobban észlelt, visszatéréseit feljegyezték és megfigyelték. 2017. április 1-én a legutóbbi 100 év legjobb láthatóságát mutatja a kométa.

A 41P/Tuttle-Giacobini-Kresák üstökös a Földhöz és a Jupiterhez is közel kerülhet. 1907-2017 között legközelebb éppen 2017-ben lesz az égi vándor, 0,14 CSE-re, de 1962-ben 0,27 CSE-re járt tőlünk. 2046-ban 0,52 CSE-re halad el a Jupiter mellett, és ekkor, a Jupiter gravitációs perturbáló hatására keringésideje 5,49-ről 5,50 évre nő, napközelpontja pedig 1,08 CSE-ről 1,07 CSE-re csökken majd. 1975-ben még közelebb haladt el a Jupiterhez, akkor csak 0,37 CSE-re, és ennek következtében keringésideje 5,56-ról 5,58 évre nőtt, napközelpontja pedig 1,15 CSE távolságról 1,12-re került. 1986-ban változtak ezek az értékek a jelenlegi közelébe, amikor 0,67 CSE-re járt csak a Jupitertől, és 2046-ban fogja a következő jupiterközelsége ismét jelentősen befolyásolni a pályáját. (A gravitációs erők természetesen folyamatosan hatnak, de a szoros üstökös-bolygó-megközelítésekkor a kisebb távolság miatt felerősödnek és nagyobb változásokat okoznak a kométa pályájában; a bolygókéban gyakorlati oldalról nézve semmit).

A mellékelt kép az M31-et, az Androméda-galaxist mutatja a kép jobb oldalán. A bal oldalán egy hatalmas, kusza ködösség látható, aminek legsűrűbb részét Sivan 2-nek nevezik. Ez a kevésbé ismert mélyég-objektum egy nagy HII-felhő az Androméda-Cassiopeia csillagképek határán. A kép monokróm, hidrogén-alfa (656 nm) hullámhosszon készült, hogy az egyébként megfigyelhetetlennek számító ködösség előtűnjék. A Sivan 2 (röv. Siv 2) és a hozzá hasonló ilyen nagy hidrogénködök a Tejútrendszerünkben vannak, a Siv 2 csak véletlenül látszik az M31 mellett. A kép mérete átlósan kb. 10 fok.

A bemutatott H-alfa képet az MDW Égboltfelmérés készítette. Hidrogén-alfa hullámhosszán akarják az egész eget jó felbontással és jó határmagnitúdóval végigfényképezni, hogy ilyen rendkívül halvány, nagy kiterjedésű, alacsony felületi fényességű ködöket és más objektumokat feltérképezzenek. Három neves asztrofotográfus, köztük a legendás Dennis di Cicco projektjéről van szó, akik Új-Angliában élnek (USA), és Új-Mexikóban elhelyezett, távvezérelt távcsöveket használnak a munkához. Projektjük honlapjának címe: https://www.mdwskysurvey.org/. Mindössze két darab 13 cm-es, f/4,5-ös Astrophysics gyártmányú refraktort (lencsés távcsövet) működtetnek, egy keskeny, 3 nm sávszélességű H-alfa szűrővel és egy FLI ProLine 16803 CCD-kamerával. Minden olyan mezőre legalább 4 óra összexpozíciót terveznek, ami Új-Mexikóból elérhető; kb. 4100 képre lesz szükségük a teljes ég lefedésére, de a távcsöveket költöztetni kell a hiányzó részek (kb. az ég 20%-a) pótlására, minthogy a jelen észlelőhelyrúl a felvenni tervezett égrésznek csak kb. 80%-a elérhető. Megjegyzendő, a projekt résztvevői amatőrcsillagászok! Di Cicco 60, már megszámozott kisbolygót fedezett fel, 1974-2014 között a Sky and Telescope szerkesztőségi tagja volt, és 1978-79-ben elsőként készített analemma-fotót a világon.

A Franciaországban dolgozó hivatásos csillagász, J. P. Sivan 1974-ben (Astronomy and Astrophysics Supplement Series 16. kötet, 163. oldaltól) tette közzé felfedezéseit. Nagyon nagy látómezejű felvételeket készített az égről hidrogén-alfa szűrővel: látómezeje 60° volt, és nagyon keskeny sávban áteresztő szűrőt használt. 14 ilyen képpel le tudta fedni a Tejutat. Diffúz H-alfa emissziót észlelt a Sagitarrius-Carina-spirálkarból és a Perzeusz-spirálkarból is. Az Orion-komplexumból nem várt filamentumos (szálas) szerkezetű hidrogén-emisszió érkezett. Néhány hatalmas látszó méretű felhőt is talált – mint a bemutatott Sivan 2-t is -, szám szerint tizenegyet. Eredeti cikke, katalógusa és fényképfelvételei ingyenesen letölthetők innen.

Hosszú expozíciós idejű képeken számos, a Tejútrendszerhez tartozó ködösség előtűnik a képeken, akár az M31 között is. A mellékelt másik két, színes képen R. B. Andreo az M31 körül, de a mi Tejútrendszerünkben lévő vöröses hidrogénködöket fotózott és azonosított.

Ez az amatőr is kis műszert használt: Takahashi 106 refraktort, SBIG STL 11000 CCD-kamerát és több éjszakányi expozíciót.

Az AN rövidítés képein az Andreo Nebulára utal, ezeket a ködöket ugyanis úgy tűnik, ő azonosította először. Sok felfedeznivaló van még, és amatőrök szisztematikus és mély fotózással, ha a képeiket összevetik mások képeivel és a hivatásos csillagászok katalógusaival, találhatnak még több mélyeget. Sőt, időben változó ködösségeket, amik kifényesednek és eltűnnek, ahogy az őket megvilágító csillag változtatja a fényességét, ilyen pl. a Monoceros-ban lévő McNeil-köd (utóbbiról pl. lásd: link).

Képek forrása: APOD. Az ott megjelent eredeti szöveget a jelzett források felhasználásával kiegészítettük, mint azt oly sokszor megtesszük az APOD-képek alatt megjelenő, gyakran soványka szövegekkel.

A VEGA 107-ik számában írtunk a gravitációs fényelhajlás jelenségéről (nem keverendő össze az optikai fényelhajlással v. más nevén diffrakcióval) és az Einstein-gyűrűkről. Ez az írás a VCSE-honlapon is megjelent rövidebben: http://vcse.hu/einstein-gyuruk-csizmadia-szilard/.

 

A Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day, APOD) ma egy, a Hubble Űrtávcső által készített ESA/Hubble felvétel. A kép közepétől kissé lejjebb, egy spirális galaxistól felfelé és balra egy furcsa képződmény látható: egy középen lévő halványabb galaxismagféleség, amit egy halovány gyűrű vesz körbe, és a gyűrűn, egymástól pontosan 90°-kra négy egyforma fényes csillag látható.

Valójában ezek nem csillagok. Színképük elemzése elárulta, hogy egy és ugyanazon távoli kvazárnak a négyszeres képe. A kvazár neve: HE0435-1223.

Egy közelebbi galaxis helyezkedik el köztünk és a távoli kvazár között. A galaxis elhajlítja a kvazár képét, és az négyszeresen is leképződik felénk. Azért nem keletkezik Einstein-gyűrű, hanem helyette négy kép, mert itt a lencsét alkotó galaxis nem tekinthető pontszerű objektumnak, hanem elnyúlt alakú  és tömegeloszlású, valamint a kvazár sem a galaxis centruma mögött látszik, hanem attól eltolódva valamerre. A fénysugarak pályáját felrajzolva kapjuk meg a négyszeres képet.

Mivel a négy kvazárkép mindegyike kissé más távolságban és úton halad el a galaxistól, nem ugyanazt az úthosszat teszik meg hozzánk: egyik rövidebb, másik hosszabb úton ér el minket. A kvazárok gyakran mutatnak fényességváltozásokat: hirtelen kifényesednek és utána elhalványodnak. Ez a kvazárban egy és ugyanazon időben történik, de mi a négy képen különböző időpontokban látjuk, mert a fénynek különböző időtartamokra van szüksége ahhoz, hogy a különböző úthosszakat befussa.

A mért időkülönbségekből ki lehet számítani ezeket az úthosszakat, és mivel óriási távolságokról és távolságkülönbségekről van szó, már számít, hogy időközben mennyit is tágult az Univerzum, miközben a kvazár fénye ideért hozzánk a négy különböző útvonalon? Ezért a tágulás ütemének becslésére igen jól felhasználhatók az ilyen többszörös képet adó kvazárok. Öt ilyen többszörös képet adó kvazár-galaxis párból már 3,5%-knál pontosabban lehet mérni a Hubble-állandó értékét, egyben a gyorsulva táguló Univerzumra vonatkozó Lambda paramétert is pontosan meg lehet velük határozni (https://arxiv.org/pdf/1607.00017.pdf).

Mintegy tucatnyi ilyen gravitációs lencsehatás által létrejött többszörös kvazár- vagy galaxishalmazképet ismerünk. Van, ahol csak kettő vagy három, másutt négy vagy hat kép is keletkezik.