Milyen sorrendben észleljük az objektumokat a Messier-maraton során?

A Messier-maraton során nem mindegy, milyen sorrendben észleljük az objektumokat. Mivel a maraton célja az, hogy mind a 110 Messier-objektumot észleljük egyetlen éjszaka, a sorrend nagyon fontos: azokkal kell elkezdeni, amelyek a nyugati égen gyorsan lenyugszanak, és kelet felé kell haladni szigorú sorrendben, hogy mindegyik távcsővégre kerüljön.

VCSE - A Messier-katalógus objektumainak eloszlása az égbolton. Forrás: wikipedia
VCSE – A Messier-katalógus objektumainak eloszlása az égbolton. Forrás: Wikipedia

A Messier-maratont tőlünk csak március végén, esetleg április elején lehet teljesíteni, mert nincs másik éjszaka az év folyamán, hogy a katalógus mindegyik objektum látszódjék egyetlen éjszaka alatt (lásd még lejjebb, pontosan hány M-objektum látható ilyenkor egy éjszaka). Néhány Messier-maraton korábbi eredményeit itt lehet böngészni.

A Messier-katalógus objektumainak száma vitatott. Az M102 lehet, hogy az M101 ismétlése tévedés folyamán. Hasonlóképpen lehetséges, hogy az M91 az M58 ismétlése. Az újabb keletű feldolgozások azonban az M91-et és az M102-t is önálló objektumnak veszik, és egy-egy galaxissal azonosítják, így tettünk mi is az alábbi listában.

A Messier-maraton teljesítése nehéz. Az első, aki teljesítette, Gerry Ratley amerikai amatőr volt, akinek negyedik nekifutására sikeredett a bűvös 110 észlelés egyetlen éjszaka 1985. március 23/24-én Arizonából, tőlünk délebben fekvő szélességeken; még ugyanazon az éjszakán, egy órával később Kaliforniából Dick Hull is elérte a bűvös számot.

Olvasd tovább

Egyes nagy tömegű csillagok szupernóva-robbanásai elpusztítják a csillagukhoz közel keringő bolygókat. Ugyanakkor a szupernóva-robbanásban kidobott anyagból új bolygók is születhetnek (halál utáni bolygók (ang. after-death planets) vagy második generációs bolygók).

Hasonlóképpen születhet új hold egy már elpusztult, korábbi hold maradványaiból. Lehetséges, hogy a Cassini űrszonda egyes képein éppen ennek nyomait láthatjuk, bár magát a holdat nem.

Peggy
VCSE – A lehetséges születőben lévő új szaturnuszhold keltette sűrűsödés és a Prometheus nevű szaturnuszhold a Cassini felvételén – Forrás: NASA/JPL

19. századi elméleti számolásokból (Maxwell, 1859) tudjuk már és spektroszkópiai mérésekből (Keeler, 1895) bizonyíték is lett rá, hogy a Szaturnusz gyűrűrendszere apró, a mikrométerestől a méteresig, esetleg a nagyobb átmérőjű tartományba eső törmelékből áll. A Szaturnuszt meglátogató űrszondák képei ezt megerősítették. A törmelék úgy keletkezett, hogy az árapályerők és/vagy gravitációs perturbációk hatására egy vagy több szaturnuszhold túl közel került a Szaturnusz ún. Roche-határához, és az árapályerők darabokra tépték. A darabok törmelékként folytatják útjukat, és közel körpályára állva a Szaturnusz körül létrehozták a szinte mindenkit lenyűgőző szép gyűrűrendszert.

Olvasd tovább

A következőkben márciusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap márciusban 6:00 (KözEI) körül kel, 18:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold március 2-án, első negyed március 10-én, telehold március 18-án, utolsó negyed március 25-én lesz.

A nyári időszámítás 2022. március 27-én (vasárnap) kezdődik, aznap hajnali kettőkor egy órával előre, három órára kell állítani az órákat Magyarországon is. (Nyári időszámítás = NYISZ = UT + 2 óra). A lenti táblázatban is ezért van ugrás a Nap- és a Hold kelési-nyugvási adataiban március 27-énél.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. március 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

A következőkben februári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap februárban 6:50 (KözEI) körül kel, 17:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold február 1-én, első negyed február 8-án, telehold február 16-án, utolsó negyed 23-án lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. február 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

A következőkben januári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap januárban 7:30 (KözEI) körül kel, 16:30 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold január 2-án, első negyed január 9-én, telehold január 18-án, utolsó negyed 25-én lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. január 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.