Sajnos Európában a január nem éppen arról ismert, hogy különösebben sok derült éjszaka lenne. Ezért érthetetlen, hogy az IAU miért ekkorra szervezi a 100 óra csillagászat akcióját. Jobb lenne a déli és az északi féltekére külön, fél év eltéréssel időzíteni… Ennek ellenére sikerekről számolhatunk be!
Bánfalvi Péter “űridegenvezető” örömmel tudatta, hogy a 2019. január 10-én 16 órára meghirdetett „Utazás a Naprendszerben és azon is túl” című előadása sikerrel lezajlott. A látványos diasorral és filmbejátszásokkal színesített előadáson a 40 fős teremben, mint „űrbuszban”, minden hely elkelt. A videó szerint ketten nem kötötték be a biztonsági öveket és elúszkáltak a helyükről. Másik két utasunk engedély nélkül elhagyta a buszt és a Holdon szaladgálni kezdett. Egyikük talált egy holdautót és az Appenninek lábánál, az Apolló 15 leszállási helyén azzal száguldozott.
Minden olyan égitestre leszálltunk, amelyikre ezt korábban űrszondák megtették, így a Vénusz és a Mars bolygókra, továbbá a Szaturnusz Titán nevű holdjára is. A többi égitest közelében több-kevesebb ideig nézelődtünk. Ezek után magasabb sebességre kapcsolva megszemléltük Galaxisunk több látványos alakzatát, majd körülnéztünk a galaxisok világában. A visszafelé vezető úton már nem terhelte az előadó a zömében felnőttekből álló csoportot, hiszen az eredeti szándékkal bevállalt 1 óra csillagászat másfél órára nyúlt, de ezt a közönség nem nehezményezte.
Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a rédicsi iskolásokat 46 kilométerről a polgármester asszony a falugondnoki busszal hozta el.
A közönség aránya: 8 általános iskolás korú volt a vendégeink között, a többiek a felnőtt korosztályhoz tartoztak.
Az előadásról a Zalaegerszegi Városi TV is beszámolt, az alábbi linken is, 7:20-9:30 percek között megtekinthető: http://zegtv.hu/hirado-10007/.
Szombathelyen tagtársaink (Varga György, Horváth Tamás, Jandó Attila) jan. 10-én 16:30-tól tartottak volna távcsöves bemutatót. Az akcióra érkező néhány érdeklődővel (összesen kb. 10 fő) a távcsövekről, mechanikákról és asztrofotózásról beszélgettünk, miközben záporozott a hó.
A Zalaegerszegen 17 órára (jan. 12.) hirdetett távcsöves bemutatón (tartotta: Jandó Attila és Jandó Dániel) meglepetés ért minket: derült volt! Már kezdéskor látszott a Hold. Közben volt kisebb-nagyobb felhősödés, de összességében végig elfogadható volt az idő. Folyamatosan jöttek-mentek a látogatók. Csak néhány percet kellett várni, hogy újra eljöjjön a Hold. A Marsot is megpróbáltuk, de nem volt igazán látványos és a felhők is sokat rontottak az élményen. Szerintünk jól sikerült a bemutató, kb. 50 látogatónak adtunk élményt.
A zalaegerszegi bemutató képei (Jandó Attila)
A január 11-i, Balatonfűzfőn a Balaton Csillagvizsgálóban szervezett eseményről Jandó Attila és Jandó Dániel hosszabb beszámolót is küldött:
“Amikor először hallottunk a 100 óra csillagászat rendezvényről, még az volt a gondolatom, hogy „de jó is lenne ebből az alkalomból Holdat észlelni Antival, akinek kisujjában van a Hold teljes térképe”. Aztán jöttek a szerveződések, és Kocsis Anti ötletére tovább bővült a program közös bemutatóval és előadással a Vega Csillagászati Egyesületről. Az előadás elkészült, a program meghirdetve, az időjárás nekünk kedvez. Csak az idősíkok véletlen összecsúszása miatt mindez nem egy napra esik. Így lett, hogy pénteken – első gondolatom beteljesült – lehetett egy kiscsoportos észlelés Antival és Lacival, előadás elmaradt, és Antiék nélkülünk tartottak bemutatót szombaton Balatonfűzfőn, mi pedig Zalaegerszegen.
Kis késéssel indultunk Egervárról Danival, de így is éppen a tervezett időben KözEI 17:00-kor értünk Balatonfűzfőre. Ebben az úton poroszkáló szarvasok sem tudtak megakadályozni, mert szerencsére derült, száraz időben, viszonylag kis forgalom mellett tettük meg a 120 km-t. Együtt érkeztünk Kocsis Antival, és ezúttal egészen a Csillagdáig autózhattunk.
A hideg és némi fényszennyezés ellenére remek vizuális észlelési programot sikerült összehozni a bemelegítő teázás után.
Először a Holdat vettük célba, mivel a Csillagdában éppen Anti korábbi tanítványa születésnapozott, és nekik – 4 vendégnek – sikerült bemutatót tartani a Hold krátereiből. Majd végigvizsgáltuk a Theophilus, a Cyrillus és a Catarina krátereket. Ezek éppen a terminátorra estek, így megfigyelhető volt, ahogy a kráter közepén lévő csúcs először árnyékot vet a kráter oldalára, majd a kettős csúcs közepén átvilágító nap fénye megvilágítja a csúcsok közötti lejtőt.
A kráterek megfigyeléséhez használt műszer a Balaton Csillagda 12 hüvelykes, 3048 mm fókuszú Meade ACF katadioptrikus reflektora volt. 15 és 20 mm okulárokkal csodáltuk meg a fényjátékot a kráterek központi csúcsain.
Ezt követően az Aristarchus krátert néztük meg a hamuszürke fényben a 100 mm-es ED lencsés refraktorral és a Meade főműszerrel.
Ismét visszatértünk a kráterekhez: Posidonius, Plinius és végül az Apollo 17 leszállóhelye a Littrow és Vitronius kráterek között.
A Hold után megfigyeltük a 46P/Wirtanen üstököst 203-szoros nagyítással. Sajnos már jelentősen csökkent a fényessége az üstökösnek. Látványa olyan volt, mint 2018. december 13-án binokulárral.
Az üstökös közelében volt található a HJ 2444 kettőscsillag, melyet John Herschel fedezett fel. Elég nehéz volt megfigyelni, mivel a fényes főcsillag mellett nagyon halvány a kettős másik tagja, és elég közel van hozzá.
Az este folyamán megtekintett másik üstökös a 38P/Stephan–Oterma volt. Daninak ez is könnyen ment, Attilának csak harmadik próbálkozásra sikerült megtalálni.
Végül két kihagyhatatlan objektummal zártuk a napot: az Orion köd 72 fokos látószögű, 40 mm-es okulárral (N=76x), és a Trapézium részletes megfigyelése 15 mm okulárral. Dani persze megtalálta mind a hat csillagot, nekem csak a négy legfényesebb adta meg magát. A záró szám pedig az NGC 2392 (Eszkimó-köd) PL volt, éppen úgy, ahogy emlékeimben élt a 46 cm Dobson után.
20:40 KözEI volt, amikor elindultunk haza, kissé átfagyva, de tartalmas program után.”
Amikor e sorokat írom, 2017. november közepe felé járunk. Valami csoda folytán napnyugta után feltűnnek a csillagok. A köd még várat leereszkedésével, a fogyó Hold is csak éjfél után kel majd, hogy maradék fényével a tájat beborítsa. A nyári Tejút nyugati irányban fodrozódik, legfényesebb részei már lenyugodtak. Jó néhány hónapot kell még várnunk, hogy ismét megpillanthassuk a Nyilas fényes ködjeit egy tavaszi hajnalon, versenyfutásban a pirkadattal. A Hattyú még viszonylag magasan van. A magam részéről ő zárja a nyári csillagképeket. Még itt a lehetőség, hogy átkutassuk galaxisunk fősíkjának eme igen gazdag vidékét. Nyílthalmazokat, planetárisokat, gáz- és porködöket rejt szárnyai alatt az égi madár.
VCSE – A szerző, Varga György készíti elő napnyugta előtt észleléshez 30,5 cm-es Dobson-rendszerű távcsövét (az előtérben lévő fehér színű távcső, mellette guggol a szerző).
Beállt a teljes sötétség, pedig még este hét óra sincs. Szokatlan ez a nyári időszámítás után, de ezen a szélességi és hosszúsági körön így természetes. Távcsövemet a Deneb felé fordítom. Még mindig magasan van, de már korántsem olyan nehézkes ráállni az azimutális állvánnyal, mint amikor még a zenit környékén volt. Zöld lézeremmel bevilágítok a keresőtávcső okulárjába, és a fénynyaláb segítségével pontosítom a műszer pozícióját első célpontom hozzávetőleges helyére. Tudom, hogy eme nem túl pontos módszer is elegendő lesz, hiszen 100/500-as akromátom okulárkihuzatában egy 24 mm-es okulár teljesít, így a nagyítás nem több, mint 21x-es, a leképezett látómezeje pedig nem kevesebb, mint 3 és negyed fok. A szemlencsébe tekintve már látom is, hogy jó helyen vagyok. Finom ködösség terül el a látómezőben, temérdek csillag társaságában. De ez így még nem az igazi, a homályos folt kontrasztja kicsi a fényes égi háttérhez viszonyítva. A szűrőváltót áttekerem az UHC pozícióba, és amit ekkor látok, lenyűgöz. Pedig nem most látom először és láttam már jobb körülmények között sokkal szebbnek is. De nem ez a lényeg. Az Észak-Amerika-köd (NGC 7000) nálam kötelező a listán, és ha a körülmények megfelelőek, mindig vetek rá egy pillantást. Valószínű, nem csak én vagyok így ezzel.
Amikor még a mély-ég szűrők nem voltak úgy elterjedve, mint manapság, inkább csak az asztrofotósok körében volt népszerű ez az objektum. Átlagamatőrként én sem kerestem vizuálisan. Megdöbbentő volt látni először a saját szememmel egy 70/500-as lencsés okulárján át. Ott volt, egyértelműen, fényesen. Talán akkor dőlt el, hogy különös figyelmet fogok szentelni a halvány ködösségeknek, és elkezdtem fejleszteni a műszerparkomat ebbe az irányba. Így lett a 7 cm-ből 10 cm, a szűrőkészlet pedig kibővült CLS, UHC, OIII és H-béta szűrőkkel.
Idő kellett, míg rájöjjek, de az észlelés élményét nem a távcső mérete befolyásolja. Ami azt illeti, a fenti összeállítást ugyanolyan gyakran használom, mint a 30-as Newton-távcsövemet. Természetesen azzal is látható az NGC 7000, de csak részleteiben, mert a nagy fókusz miatt képtelenség akkora látómezőt elérni, hogy a teljes ködkomplexum beleférjen. A csillagmezők, sötét ködök gyakran sokkal látványosabbak egy kisebb átmérőjű, de nagyobb látómezővel bíró műszerrel. Nem beszélve arról, hogy a 100/500-asomat egy fotóállvány is elbírja, és mivel csak kis nagyításokhoz használom, nincs is szükség többre. Az egész felszerelés (távcső, állvány, okulárok, atlasz és kisszék) elfér egy túrahátizsákban is.
Sokan azt gondolják, hogy egy kisebb távcsővel csak a legfényesebb mélyég-objektumok érhetőek el. Tévedés! Hogy eloszlassam a kételyeket, elmesélek két történetet.
Fátyol-köd a városból?
2014 nyarán késő este váratlanul kiderült az ég. Mivel másnap dolgozni kellett mennem, már nem vállaltam a kitelepülést, ezért csak kinyitottam a szobám ablakát, és elkezdtem mindenféle cél nélkül pásztázni az eget 70/500-as akromátommal, 17x-es nagyítással. Túl sok lehetőségem nem volt, mert a környező házak és az ablak alatt magasodó tiszafa erősen lekorlátozta az elérhető égterületet. A Hattyú viszont pont jó helyen volt. Gondoltam, megnézem, hogy a mélyég-szűrőim meg tudnak-e küzdeni a város fényszennyezésével. Vajon meg tudom-e pillantani a Fátyol-ködöt (NGC 6992) a kis hétcentissel. A város határából már láttam korábban – viszonylag könnyen – 12×56-os binokulárommal, mindenféle szűrés nélkül is.
Most más volt a helyzet. A belváros lámpáinak fényözöne bevilágította az eget is, így a köd nem tűnt elő a megszokott helyén. A három csillag, ami alapján binokulárral szoktam keresni, egyértelműen tudatosította bennem, hogy jó helyen keresem. A három csillag két „szemet” és egy „orrot” rajzol ki, valamint a keleti szegmense a szupernóva-maradványnak képezi le a „zárójelet”. Így áll össze egy „szmájli”, legalábbis az én fejemben. A távcső a megfelelő irányba néz, a ködnek valahol ott kell lennie. Jöjjön hát az OIII szűrő, ami köztudottan a legalkalmasabb ennek a csillagmaradványnak a kiemelésére. A hatás nem maradt el, az ív feltűnt a látómezőben, mégpedig határozottan. Rögtön szembetűnt, hogy az ív mentén nem egyenletesen fényes a köd. 10-20 perc elteltével egyre több részletet sikerült kivenni, ezért úgy döntöttem, hogy le is rajzolom a látottakat.
VCSE – A Fátyol-köd egy részletének észlelése – Varga György
VCSE – A Fátyol-köd negatívban a Hattyúban – Kép forrása: Aladin Sky Atlas
Az Sh2-119 észlelése
Gyuricza István barátom egyszer felhívott, hogy 100/400-as Newtonjába beépített egy új segédtükröt, és miközben kézben tartva próbálgatta, az Észak-Amerika ködtől úgy 5°-kal keletre meglátott egy elnyúlt ködfoltot. Kis nagyítást és UHC szűrőt használt. Gyorsan elővettem atlaszomat, és tájékoztattam, hogy az Sh2-119 ködöt láthatta, más ködös objektum azon az égterületen nincs. Elkezdtem keresgélni az interneten képeket arról az égrészről, és zavarba ejtő módon a fotókon sem volt túl fényes a ködösség. (Az Sh-val vagy csak S-sel rövidített Sharpless-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.)
VCSE – Az Sh2-119 az Észak-Amerika-köd közelében. Az Sh2-119 középpontját a zöld vonalak metszéspontjában találjuk. – A kép forrása: Aladin Sky Atlas
Nem volt okom kételkedni barátom szavában, ezért elhatároztam, hogy a legközelebbi adandó alkalommal én is megpróbálkozok a halvány ködösség észlelésével. A következő derült éjszakán a szokásos észak-amerikás szemszoktatás után kelet felé mozdítottam el a 10 centis kukker látómezejét, amikor egy fényesebb csillag mellett megláttam az elnyúlt foltot. A köd meglehetősen halvány volt, kezdő észlelőknek valószínűleg nem ezzel kezdeném a bemutatást, vagy lehet, inkább meg sem mutatnám nekik. (Néhány újonc az NGC 7000-et sem látja eleinte.) A H-béta szűrő tovább növelte a kontrasztot. Így már további részletek kezdtek nyilvánvalóvá válni, mégpedig, hogy nem egy, hanem két párhuzamos elnyúlt folt van egymás mellett. Büszke voltam a kis távcső teljesítményére és már azon járt az eszem, hogy milyen hasonló kihívások várnak még rám a csillagok között.
Az NGC 7000 és a Pelikán-köd (IC 5067) környéke jó néhány további ködösséget is rejt. Gondos áttanulmányozásuk valószínűleg sok éjszakát venne igénybe még egy 10 cm-es objektívátmérőjű távcsővel is. És még nem beszéltünk a lebilincselő szupernóva-maradványról, a Fátyol-ködről, a Gamma Cygnit körülvevő HII régiókról és porködökről. A Sarló-ködről (NGC 6888) – ami egy Wolf-Rayet csillag táguló gázfelhője -, vagy a Selyemgubó-köd (IC 5146) sejtelmes pamacsáról, amire a hosszúkás B 168 pazar sötét köd egyenesen rávezeti a tekintetünket. Roppant izgalmas terület egy nagy látómezejű távcső társaságában.
VCSE – Ködök sokasága a Hattyúban – Forrás: Guide 9
Elsősorban az a célom, hogy megosszam másokkal észlelési élményeimet. Korunk fejlett és könnyen elérhető digitális technikája elindított egy folyamatot, amiben az asztrofotózás erősen háttérbe szorította a vizuális megfigyeléseket. A tendencia érthető: megfelelő felszereléssel gyors sikereket lehet elérni, látványos felvételek készíthetőek el, amiket megoszthatunk másokkal. A felvételek sokszor lenyűgözik a közönséget, amire büszkék vagyunk – legtöbbször jogosan. Egyetlen felvételben sok-sok óra expozíciós idő mellett rengeteg felkészülés és utómunka van. Meg kell dolgozni egy jó képért.
A vizuális megfigyelések esetében más a helyzet. Megfigyeléseink megosztása kisebb érdeklődést vált ki, ha egyáltalán rögzítjük valamiképpen a látottakat és nem csak saját örömünkre észlelünk. Felmerül a kérdés, hogy vajon lehet-e még valami újat mutatni egyáltalán. A legtöbb objektumról már készült rengeteg szöveges leírás, rajz. Azonban ha ezeket összevetjük, azt vesszük észre, hogy mindig akad egy kis különbség. Ez nem azt jelenti, hogy egyikünk rosszul lát valamit, a másik meg jól. Másképpen látunk. Egy-egy halmaznál, ködnél, galaxisnál más-más jellegzetes jegyeket tartunk lényegesnek, más alakzatokat, mintákat látunk bele egy aszterizmusba. Ezen kívül különböző méretű távcsövekkel, eltérő nagyításokkal, egyéb speciális szűrőkkel vizsgáljuk az eget – ezért sem lesznek egyformák észleléseink. De ha megkeresünk egy korábban már megfigyelt objektumot, akár ugyanazzal a felszereléssel, akkor is jó eséllyel egy kicsit másnak fogjuk látni. Feltűnik valami olyan részlet, ami korábban elkerülte a figyelmünket.
A vizuális megfigyelések szépsége szerintem abban rejlik, hogy az űr mélyéről érkező fotonokat nem egy kamera érzékelője gyűjti össze, hanem az emberi retina. Én így jutok közelebb a távoli világokhoz és ezt az érzést szeretném továbbadni észlelési élményeim megosztásával.
Az amatőrcsillagászat a természet szeretetének egy aspektusa, életre szóló élmények forrása lehet. Máig élénken él bennem a pillanat, amikor először láttam csillagokra bomlani az M13 gömbhalmazt egy tavaszi estén szülői házam udvarából. Most is hallom a fülemben a varangyok brekegését, ha visszagondolok rá. Hangok, illatok, élmények kapcsolódnak egy-egy megfigyeléshez, és teszik azokat még emlékezetesebbé.
Csillagászati érdeklődésem alapját édesapám fektette le, amikor még egész kis koromban megmutatta a Göncölszekeret, a Fiastyúkot és a Tejutat. Ezután újra és újra meg akartam nézni a csillagos eget. Az óvodai rajzfoglalkozásokon már naprendszer-rajzok készültek.
12 éves koromban egy 6 cm-es nyílású távcsővel kezdtem ismerkedni elsősorban a Holddal és a bolygókkal, majd két évre rá egy 15 cm-es tükrös távcső megnyitotta számomra a mély-ég világát is. Ekkor kezdtem járni rendszeresen a bólyi Draco Csillagászati Egyesület szakkörére, ahol betekintést nyerhettem az amatőr-műkedvelő csillagászat igazi világába.
Manapság főleg két távcsövet használok. Egy 100/500-as akromátot és egy 300/1500-as Newton távcsövet. Érdeklődésem legfőképpen a mélyég-objektumokra irányul, de a Naprendszer égitestjeit is felkeresem időről időre.
A sorozatot a jövőben folytatni szeretném újabb élményeim közzétételével itt.
A Vega Csillagászati Egyesület három helyszínen négy programmal, tagtársai önkéntes munkájával járult hozzá a 2018. szept. 28-i Kutatók Éjszakája c. országos, ingyenes programrendezvény sikeréhez. Mivel néha-néha csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy az ég derült lesz és tagtársaink ráérnek, nem mindig került bele az országos programlistába a hozzájárulásunk, de a látogatottságra így se lehet panaszunk.
Először a zalaegerszegi Tudomány és Technika Házában Bánfalvi Péter tartott előadást, melynek címe: A csillagos égbolt „csodái” volt. Ez egy planetáriumi jellegű előadás, utazás az égbolton térben és időben. Az előadáson 37-en voltak a hallgatóság soraiban.
Ezzel egy időben és utána a megyeszékhely Dísz terén tartottunk távcsöves bemutatót, ahol Egyesületünk részéről Ágoston Zsolt, Zelkó Zoltán és Jandó Attila vett részt, később előadása végzetével Bánfalvi Péter és hallgatósága is csatlakozott.
Péterrel már fél nyolc körül felállítottuk a TIT távcsövét a tér észak-keleti sarkán, ahonnan kezdetben csak a Szaturnuszt tudtuk megfigyelni. A bemutató kisebb nehézséggel indult, mivel a Dísz tér közepén álló rózsaszín fényű lámpa bevilágította az egész teret. Így a látómezőben is a fekete helyett rózsaszínű égbolt előtt figyelhettük meg a Szaturnuszt. Sajnos a holdjai a fényszennyezés miatt nem voltak láthatók.
A láthatósági korlátok miatt először mindenki a Szaturnuszt csodálhatta meg, mivel a Mars még nem volt kedvező pozícióban. De Zsolt könnyen mozgatható állványos binokulárjával segített fenntartani az érdeklődést a Mars gyors bemutatásával, amíg a sorban állók még a Szaturnusz megfigyelésére vártak.
Összességében 50-60 főnek sikerült élményeket szerezni ezúttal is.
A szokásos kérdések tegnap valahogy elmaradtak: például csak ketten kérdezték meg, hogy mennyibe kerül ez a távcső, és csak egy kérdés volt arra, hogy milyen messze lehet ellátni vele.
Korábbi tapasztalatokból kiindulva Jandó Attila felkészült a Mars és a Szaturnusz lexikális anyagából. Ami hasznosnak is bizonyult több esetben, de mégis mintha a legtöbb látogatót a Szaturnusz átmérője érdekelte volna.
Meglepően sok fiatal jött el; ez lehet, hogy az egy időben zajló Sörfesztiválnak is köszönhető volt. Eddigi tapasztalatunk az volt, hogy főleg a nagyszülők hozzák el a 7-8 éves unokáikat. Tegnap viszont 8-10 középiskolás korú fiatal is érdeklődött, köztük olyan is, aki szeretne hobbi szinten csillagászattal foglalkozni (lehet, hogy észlelő hétvégén is viszont látjuk majd).
Többen szerették volna látni a Holdat, de végül mégsem volt türelmük kivárni, hogy előbukkanjon a házak mögül. Így azt vettük észre 22 óra körül, hogy mindenki elment. Már éppen összepakoltunk volna, amikor csak magunk szórakoztatására célba vettük a Hold krátereit. Ekkor újabb látogatók érkeztek – kb. 10 főnek sikerült a Holdat bemutatni. Közülük három fiatal srác egész hosszan maradt velünk, sok kérdést tettek fel Zolinak, közben bele-bele nézve a távcsőbe.
Miután a kérdések és a látogatók elfogytak, 22:30 után összepakoltunk, és Zolival, Zsolttal egy jól megérdemelt sör mellett zártuk az esti programot. (Jandó Attila)
Szombathelyen is volt járdacsillagászat a Kutatók Éjszakája program keretében. A bemutatót Varga György és Horváth Tamás tartotta. Gyuri a saját készítésű 130/1000-es, Tamás pedig a 250/1200-as távcsövével érkezett a helyszínre, ahol már várt rájuk Keszthelyi Sándor és Sragner Márta. A távcsövek felállítása után röviddel meg is jelentek az első érdeklődők. Első körben a bolygók, a Mars és a Szaturnusz kerültek bemutatásra, de a helyi adottságokat kihasználva mély-ég objektumok is távcsővégre kerültek, mégpedig az M13 a Herkulesben, az M103 és az NGC 457 (Bagoly-, más becenevén ET-halmaz) a Kassziopejában, és az M57, a Gyűrűs-köd a Lírában. A nyolc óra után felbukkanó űrállomás sem maradt kérdezz-felelek-szerű beszélgetés nélkül. A Hold körülbelül 10 óra magasságában emelkedett a házak fölé. Sajnos a beboruló égbolt nem hagyott sok időt a megfigyelésére, de volt, aki pont a Hold előtt elúszó fátyolfelhőket tartotta a legérdekesebb látványnak. A bemutatón többnyire a fiatalabb korosztály képviseltette magát, ők jellemzően kisebb csoportokban érkeztek, de akadtak egyéni látogatók is. Az este alatt körülbelül 30 ember pillantott a távcsövekbe. (Horváth Tamás)
VCSE – Távcsöves bemutató Szombathelyen 2018. szept. 28-án a Kutatók Éjszakáján – Horváth Tamás felvétele
Csizmadia Ákos pedig a Diósjenői Erdei Szabadidőparkba vitt csillagászati témákat és élményt a Kutatók Éjszakájának keretében. Sajnos “sikerült” úgy szervezni a programot, hogy a többek által jelzett 20:30 NYISZ körüli tűzgömbről lemaradtak a résztvevők: akkor épp’ előadáson ültek a teremben.
5 gyerek és 10 felnőtt vendég először egy gyerekekre optimalizált “A csillagok világa” előadást követett végig – a Naprendszer és az azon túli világ ismertetése között kivonultunk az ég alá, és az előadások illusztrálásaként távcsövezést iktattunk be: szabad szemes célpontok a könnyen felismerhető csillagképek, majd különböző nagyításokkal a Szaturnusz, a Mars, az Androméda-köd, – mindezek még az első előadás aláfestéseként – 20 óra után az ISS átvonulása (már a második, Izsák Imre életére felhúzott előadás felvezetéseként) az Arcturustól a Polaris felé tartó útvonalon.
A második előadás és némi kézzelfogható alapvető távcsőismeret (Newton, lencsés és binokulár távcsövekkel való ismerkedés) után a kelő Holdat kaphattuk még távcsővégre Diósjenőn. (Csizmadia Ákos)
