VCSE - Északi fény - Román Dávid
VCSE – Északi fény – Román Dávid

A múlt héten volt szerencsém eljutni Svédországba, azon belül is felautózni egészen az északi részre, és ha csak egy röpke másfél órára is, de gyönyörködni az északi fényben (Aurora borealis). Engedjétek meg, hogy az erről készült fotómat megosszam veletek. Aki teheti, nézze meg élőben, csodálatosan szép jelenség, a barátaimmal úgy visongattunk, mint gyerekek a cukorkaboltban.

A felvétel Jukkasjärvi-ban készült, 2017. március 17-én este 10 óra körül.

A Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day, APOD, NASA-honlap) mai képe egy igazán érdekes együttállást örökített meg. A 41P/Tuttle-Giacobini-Kresák üstökös (a képen balra a zöldes folt) 2017. március 21-én, mindössze 75 fénymásodpercre a Földtől, a Nagy Medve csillagképben haladt és a Messier 97 jelű planetáris köd közelében látszott (a PL a képen jobbra). A planetáris köd természetesen sok-sok fényév távolságban van tőlünk (kb. 12 ezer fényévre), csak látszólag kerültek közel egy irányba). A kép alján a Messier 108 spirálgalaxis látszik közel az éléről, amely 45 millió fényévre van tőlünk. Igazi mélységi felvétel Barri Riu képe.

A 41P-üstököst felfedezőiről és újra felfedezőiről nevezték el. 1858-ban, 1907-ben és 1951-ben figyelték meg, és noha keringésideje mindössze 5,4 év, a köztes években nem látták. Csak a pályaszámítások mutatták meg 1951-ben, hogy e három évben észlelt üstökös egy és ugyanaz. Azóta jobban észlelt, visszatéréseit feljegyezték és megfigyelték. 2017. április 1-én a legutóbbi 100 év legjobb láthatóságát mutatja a kométa.

A 41P/Tuttle-Giacobini-Kresák üstökös a Földhöz és a Jupiterhez is közel kerülhet. 1907-2017 között legközelebb éppen 2017-ben lesz az égi vándor, 0,14 CSE-re, de 1962-ben 0,27 CSE-re járt tőlünk. 2046-ban 0,52 CSE-re halad el a Jupiter mellett, és ekkor, a Jupiter gravitációs perturbáló hatására keringésideje 5,49-ről 5,50 évre nő, napközelpontja pedig 1,08 CSE-ről 1,07 CSE-re csökken majd. 1975-ben még közelebb haladt el a Jupiterhez, akkor csak 0,37 CSE-re, és ennek következtében keringésideje 5,56-ról 5,58 évre nőtt, napközelpontja pedig 1,15 CSE távolságról 1,12-re került. 1986-ban változtak ezek az értékek a jelenlegi közelébe, amikor 0,67 CSE-re járt csak a Jupitertől, és 2046-ban fogja a következő jupiterközelsége ismét jelentősen befolyásolni a pályáját. (A gravitációs erők természetesen folyamatosan hatnak, de a szoros üstökös-bolygó-megközelítésekkor a kisebb távolság miatt felerősödnek és nagyobb változásokat okoznak a kométa pályájában; a bolygókéban gyakorlati oldalról nézve semmit).

A mellékelt kép az M31-et, az Androméda-galaxist mutatja a kép jobb oldalán. A bal oldalán egy hatalmas, kusza ködösség látható, aminek legsűrűbb részét Sivan 2-nek nevezik. Ez a kevésbé ismert mélyég-objektum egy nagy HII-felhő az Androméda-Cassiopeia csillagképek határán. A kép monokróm, hidrogén-alfa (656 nm) hullámhosszon készült, hogy az egyébként megfigyelhetetlennek számító ködösség előtűnjék. A Sivan 2 (röv. Siv 2) és a hozzá hasonló ilyen nagy hidrogénködök a Tejútrendszerünkben vannak, a Siv 2 csak véletlenül látszik az M31 mellett. A kép mérete átlósan kb. 10 fok.

A bemutatott H-alfa képet az MDW Égboltfelmérés készítette. Hidrogén-alfa hullámhosszán akarják az egész eget jó felbontással és jó határmagnitúdóval végigfényképezni, hogy ilyen rendkívül halvány, nagy kiterjedésű, alacsony felületi fényességű ködöket és más objektumokat feltérképezzenek. Három neves asztrofotográfus, köztük a legendás Dennis di Cicco projektjéről van szó, akik Új-Angliában élnek (USA), és Új-Mexikóban elhelyezett, távvezérelt távcsöveket használnak a munkához. Projektjük honlapjának címe: https://www.mdwskysurvey.org/. Mindössze két darab 13 cm-es, f/4,5-ös Astrophysics gyártmányú refraktort (lencsés távcsövet) működtetnek, egy keskeny, 3 nm sávszélességű H-alfa szűrővel és egy FLI ProLine 16803 CCD-kamerával. Minden olyan mezőre legalább 4 óra összexpozíciót terveznek, ami Új-Mexikóból elérhető; kb. 4100 képre lesz szükségük a teljes ég lefedésére, de a távcsöveket költöztetni kell a hiányzó részek (kb. az ég 20%-a) pótlására, minthogy a jelen észlelőhelyrúl a felvenni tervezett égrésznek csak kb. 80%-a elérhető. Megjegyzendő, a projekt résztvevői amatőrcsillagászok! Di Cicco 60, már megszámozott kisbolygót fedezett fel, 1974-2014 között a Sky and Telescope szerkesztőségi tagja volt, és 1978-79-ben elsőként készített analemma-fotót a világon.

A Franciaországban dolgozó hivatásos csillagász, J. P. Sivan 1974-ben (Astronomy and Astrophysics Supplement Series 16. kötet, 163. oldaltól) tette közzé felfedezéseit. Nagyon nagy látómezejű felvételeket készített az égről hidrogén-alfa szűrővel: látómezeje 60° volt, és nagyon keskeny sávban áteresztő szűrőt használt. 14 ilyen képpel le tudta fedni a Tejutat. Diffúz H-alfa emissziót észlelt a Sagitarrius-Carina-spirálkarból és a Perzeusz-spirálkarból is. Az Orion-komplexumból nem várt filamentumos (szálas) szerkezetű hidrogén-emisszió érkezett. Néhány hatalmas látszó méretű felhőt is talált – mint a bemutatott Sivan 2-t is -, szám szerint tizenegyet. Eredeti cikke, katalógusa és fényképfelvételei ingyenesen letölthetők innen.

Hosszú expozíciós idejű képeken számos, a Tejútrendszerhez tartozó ködösség előtűnik a képeken, akár az M31 között is. A mellékelt másik két, színes képen R. B. Andreo az M31 körül, de a mi Tejútrendszerünkben lévő vöröses hidrogénködöket fotózott és azonosított.

Ez az amatőr is kis műszert használt: Takahashi 106 refraktort, SBIG STL 11000 CCD-kamerát és több éjszakányi expozíciót.

Az AN rövidítés képein az Andreo Nebulára utal, ezeket a ködöket ugyanis úgy tűnik, ő azonosította először. Sok felfedeznivaló van még, és amatőrök szisztematikus és mély fotózással, ha a képeiket összevetik mások képeivel és a hivatásos csillagászok katalógusaival, találhatnak még több mélyeget. Sőt, időben változó ködösségeket, amik kifényesednek és eltűnnek, ahogy az őket megvilágító csillag változtatja a fényességét, ilyen pl. a Monoceros-ban lévő McNeil-köd (utóbbiról pl. lásd: link).

Képek forrása: APOD. Az ott megjelent eredeti szöveget a jelzett források felhasználásával kiegészítettük, mint azt oly sokszor megtesszük az APOD-képek alatt megjelenő, gyakran soványka szövegekkel.


 

Csak nemrég állítottam össze a tavalyi VEGA ’16 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtáborban, Zselickisfaludon, eredetileg egy csillaghúzós (startrail) képhez készült fotóimból egy timelapse videót.

A fényképezőgépet az észlelőktől keletre helyeztem állványra, északnyugati irányba céloztam vele. A képsorozaton jól látható a csillagok és az észlelők mozgása.

A felvétel 125 darab 30 másodperces képből, összesen 62 percnyi expozícióból készült, Samsung NX300 fényképezőgéppel, illetve Samsung kitobjektívvel 18 milliméteren, F3.5 rekesszel és ISO800 érzékenységgel.

A különálló nyers képeket Adobe Lightroommal dolgoztam fel, és .JPEG fájlokként exportáltam, ezután Virtualdubbal eltüntettem a változó fényviszonyok miatti villódzást (flickering), végül Adobe Photoshop segítségével fűztem össze videóvá, 12 kép/másodperc sebességgel.

Ismereteim szerint most kerül először publikálásra hazánkban asztrofotó az NGC 2170-ről. Ez egy diffúzköd az Egyszarvú (Monoceros) csillagképben. 1784. október 16-án fedezte fel William Herschel.

Varga György vetette fel nekem, hogy ezt jó lenne lefotózni. Teljes reménységgel fordítottam rá a távcsövet. Természetesen a teljes reménységet alapos tervezés előzte meg, hogy hogyan komponáljam, mennyit fotózzak rá. Utóbbiból alapos meglepődés lett.

A tervem az volt, hogy legalább 200 képet készítek róla és azok összeadásával készül majd az összegkép. 200-ból lett 250 úgy, hogy olyan 15-20 darabot kitöröltem. A feldolgozás nem ment egyszerűen. Két-három hétig szenvedtem vele, ugyanis ez a darabszám nem elég erre az amúgy halvány objektumra.

Halvány, és mivel nekem a fátylak, meg a halvány részek is kellenek a képre, sok munkám volt vele. Az objektumot futószalagszerűen illesztettem be a hosszú éjszakák műszakjaiba. Volt olyan, hogy 3-4 objektumot is fotóztam közben, mint például az IC 405-t, vagy a következő objektum az M81-82 galaxispárt.

 

VCSE - NGC 2170 - Schmall Rafael
VCSE – NGC 2170 – Schmall Rafael

 

A fotóhoz dupla rendszert használtam, attól függően, hogy épp hol vagyok.
Rendszerösszeállítás
Skywatcher AZEQ6 / EQ6
200/800 T, Skywatcher carbon
Skywatcher kómakorrektor f/4
IDAS LPS D1-es szűrő
Canon EOS1100D FS
Lacerta MGen
9×50-es kereső
250 x 5 perc / ISO800 / f/4 / 800mm

Kevés információ érhető el az objektumról, gyakorlatilag vakon tapogatóztam. Csak annyit tudok róla hogy viszonylag közel van – 2500 fényévre – és reflexiós ködök sokasága alkotja. Ez a képről is jól kitűnik.

A szerkesztő (Cs. Sz.) megjegyzése: Különböző ismeretetrjesztő lapokon, pl. a wikipédián alig egy-két  sor található csak az NGC 2170-ről. A SIMBAD csillagászati adatbázis 34 hivatásos csillagászok által írt tanulmányt sorol fel 1850-2017 közöttről, ami így vagy úgy említi az objektumot. Ez a csillagászatban inkább kevésnek mondható, nem túl jól ismert és alig tanulmányozott objektum. A Planck űrszonda eredményei alapján az NGC 2170 ködösségében a hőmérséklet mindössze 20,1 K, ami a kozmikus háttérsugárzás 2,7 K-jénél azért melegebb, de elég hideg helynek számít így is. Hőmérséklete így gyakorlatilag megegyezik az Orion-ködével, amely ugyanazon Planck-eredmények szerint 21 Kelvin-fok.