A következőkben decemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap decemberben 7:30 (KözEI) körül kel, 16:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h, ahol UT a Universal Time, a világidő.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed december 5-én, újhold december 13-án, első negyed december 19-én, telehold december 27-én lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2023. december 14-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább