A következőkben júniusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap júniusban 4:45 (NYISZ) körül kel, 20:45 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 óra, ahol UT a Universal Time = Világidő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold június 6-án, első negyed június 14-én, telehold június 22-én, utolsó negyed június 28-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2024. május 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ-2 óra):
06.03. 01:00 A Mars 3 fokkal északnyugatra a 15%-os fázisú holdsarlótól
06.05. 16:00 1%-os holdsarló 4 fokra a Jupitertől
06.07.             Az Arietidák meteorraj maximuma
06.09.             A Zéta Perszeidák meteorraj maximuma
06.16. 16:00 A Spica 2°-ra a 75%-os Holdtól
06.20. 20:51 Nyári napforduló
06.27-28.       A Júniusi Bootidák és a Béta Tauridák meteorraj maximuma


Merkúr láthatósága a hónap első felében kedvezőtlen, 18-án viszont már fél órával a Nap után nyugszik. Láthatósága innentől gyorsan javul, az északnyugati égen koraesténként már kereshető.

Vénusz a hónap során nem figyelhető meg.

Mars kora hajnalban kereshető a keleti ég alján. Fényessége 1 magnitúdó, látszó átmérője 5,4″.

Jupiter napkelte előtt kereshető a keleti ég alján, láthatósága gyorsan javul.

Szaturnusz éjfél után kereshető a délkeleti ég alján.

Az Uránusz a hónap második felétől figyelhető meg napkelte előtt, a keleti ég alján.

Neptunusz éjfél után, a keleti ég alján már megfigyelhető.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, téli időszámítás szerint március 31-e vasárnapig, utána nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési, delelési, nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik0h UT-kor
06. 01.Szo2460462.516:39:5305:0212:5120:4002:1808:2014:3636%
06. 02.V2460463.516:43:5005:0112:5120:4102:3509:0815:5625%
06. 03.H2460464.516:47:4605:0112:5120:4102:5409:5817:1816%
06. 04.K2460465.516:51:4305:0012:5120:4203:1610:5018:418%
06. 05.Sze2460466.516:55:3905:0012:5120:4303:4411:4620:033%
06. 06.Cs2460467.516:59:3605:0012:5120:4404:1912:4521:190%
06. 07.P2460468.517: 3:3204:5912:5220:4405:0613:4522:240%
06. 08.Szo2460469.517: 7:2904:5912:5220:4506:0514:4323:143%
06. 09.V2460470.517:11:2504:5912:5220:4607:1315:3923:517%
06. 10.H2460471.517:15:2204:5812:5220:4608:2416:30-13%
06. 11.K2460472.517:19:1904:5812:5220:4709:3717:1600:1821%
06. 12.Sze2460473.517:23:1504:5812:5320:4810:4617:5900:4030%
06. 13.Cs2460474.517:27:1204:5812:5320:4811:5318:4000:5639%
06. 14.P2460475.517:31: 804:5812:5320:4912:5819:1901:1148%
06. 15.Szo2460476.517:35: 504:5812:5320:4914:0219:5801:2657%
06. 16.V2460477.517:39: 104:5812:5320:4915:0820:3801:4067%
06. 17.H2460478.517:42:5804:5812:5420:5016:1621:2001:5575%
06. 18.K2460479.517:46:5404:5812:5420:5017:2722:0602:1383%
06. 19.Sze2460480.517:50:5104:5812:5420:5018:4022:5602:3590%
06. 20.Cs2460481.517:54:4804:5812:5420:5119:5323:5103:0495%
06. 21.P2460482.517:58:4404:5812:5520:5121:01-03:4399%
06. 22.Szo2460483.518: 2:4104:5912:5520:5121:5900:4804:36100%
06. 23.V2460484.518: 6:3704:5912:5520:5122:4401:4905:4399%
06. 24.H2460485.518:10:3404:5912:5520:5123:1802:4907:0095%
06. 25.K2460486.518:14:3005:0012:5520:5123:4403:4608:2389%
06. 26.Sze2460487.518:18:2705:0012:5620:51-04:3909:4581%
06. 27.Cs2460488.518:22:2305:0012:5620:5100:0405:2911:0671%
06. 28.P2460489.518:26:2005:0112:5620:5100:2306:1812:2561%
06. 29.Szo2460490.518:30:1705:0112:5620:5100:4107:0513:4449%
06. 30.V2460491.518:34:1305:0212:5620:5100:5907:5415:0438%


Az Eljegyzési Gyűrű-aszterizmus észlelése kezdőktől haladókig:

Egész évben észlelhető az északi féltekéről az Eljegyzési Gyűrű-aszterizmus (néhány helyen: Törött vagy Deformálódott Eljegyzési Gyűrű-aszterizmus), mivel cirkumpoláris. A legjobb látványt 5 cm körüli keresőtávcsövekben adja, de észlelhető bármilyen pici binokulárral és nagyobb távcsövekkel is, ha utóbbiak látómezeje 1 fokos legalább.

Az Eljegyzési Gyűrű-aszterizmust úgy kell megkeresni, hogy a Sarkcsillagot kell a látómezőbe állítani. Ekörül lehet látni egy kör alakú csillagívet, ami az egyik odalán be van horpadva. Ezen a fényképen összekötötték az aszterizmust alkotó csillagokat:

VCSE - A kb. kétharmad fok méretű
VCSE – A kb. kétharmad fok méretű “Eljegyzési Gyűrű” aszterizmus a Sarkcsillag (Polaris) körül – Forrás: Sky and Telescope

Az aszterizmus első leírása és elnevezése William L. Duttontól származik 1961-ből, aki a Sky and Telescope azévi januári számában közölte megfigyelését.

Ez az aszterizmus kellemes célpont minden este binokulároknak, keresőtávcsöveknek, nagyobb műszereknek, és fotózni is lehetséges.

Napnyugtától hajnalig folyamatosan emelkedve látható lesz néhány, a Messier-katalógushoz tartozó gömbhalmaz (M3, M13, M92, M5).


Kora estétől megfigyelhetők az M57 és az M27 planetáris ködök, az NGC 7000 Észak-Amerika köd, a Fátyol-köd és a Sadr-környéki emissziós ködök.

Éjszaka 11 óra körül a Tejút centruma kel fel – számos mélyég-objektum kerül elő ilyenkor (pl. M8 Lagúna-köd, M20 Trifid-köd, az Antares-környéki ködök, M16 Sas-köd, M17 Omega-köd, a Nyilas csillagkép nyílthalmazai).


Hajnali egy óra körül alacsonyan megfigyelhető a Perzeusz csillagképben az NGC 884 – NGC 869 (Ikerhalmaz), az Androméda csillagképben az Androméda-köd, a Triangulum csillagképben a Triangulum-galaxis.


A Kassziopeia csillagkép számos látványos nyílthalmaza is észlelhető az éjszakák folyamán, mint pl. az NGC 457 Bagoly-halmaz.

Az ajánló összeállításához a Meteor Csillagászati Évkönyv 2024-et és a Stellariumot is használtuk, június 15-ei dátummal (az időpontok körülbelüli időpontok).