A mellékelt kép az M31-et, az Androméda-galaxist mutatja a kép jobb oldalán. A bal oldalán egy hatalmas, kusza ködösség látható, aminek legsűrűbb részét Sivan 2-nek nevezik. Ez a kevésbé ismert mélyég-objektum egy nagy HII-felhő az Androméda-Cassiopeia csillagképek határán. A kép monokróm, hidrogén-alfa (656 nm) hullámhosszon készült, hogy az egyébként megfigyelhetetlennek számító ködösség előtűnjék. A Sivan 2 (röv. Siv 2) és a hozzá hasonló ilyen nagy hidrogénködök a Tejútrendszerünkben vannak, a Siv 2 csak véletlenül látszik az M31 mellett. A kép mérete átlósan kb. 10 fok.

A bemutatott H-alfa képet az MDW Égboltfelmérés készítette. Hidrogén-alfa hullámhosszán akarják az egész eget jó felbontással és jó határmagnitúdóval végigfényképezni, hogy ilyen rendkívül halvány, nagy kiterjedésű, alacsony felületi fényességű ködöket és más objektumokat feltérképezzenek. Három neves asztrofotográfus, köztük a legendás Dennis di Cicco projektjéről van szó, akik Új-Angliában élnek (USA), és Új-Mexikóban elhelyezett, távvezérelt távcsöveket használnak a munkához. Projektjük honlapjának címe: https://www.mdwskysurvey.org/. Mindössze két darab 13 cm-es, f/4,5-ös Astrophysics gyártmányú refraktort (lencsés távcsövet) működtetnek, egy keskeny, 3 nm sávszélességű H-alfa szűrővel és egy FLI ProLine 16803 CCD-kamerával. Minden olyan mezőre legalább 4 óra összexpozíciót terveznek, ami Új-Mexikóból elérhető; kb. 4100 képre lesz szükségük a teljes ég lefedésére, de a távcsöveket költöztetni kell a hiányzó részek (kb. az ég 20%-a) pótlására, minthogy a jelen észlelőhelyrúl a felvenni tervezett égrésznek csak kb. 80%-a elérhető. Megjegyzendő, a projekt résztvevői amatőrcsillagászok! Di Cicco 60, már megszámozott kisbolygót fedezett fel, 1974-2014 között a Sky and Telescope szerkesztőségi tagja volt, és 1978-79-ben elsőként készített analemma-fotót a világon.

A Franciaországban dolgozó hivatásos csillagász, J. P. Sivan 1974-ben (Astronomy and Astrophysics Supplement Series 16. kötet, 163. oldaltól) tette közzé felfedezéseit. Nagyon nagy látómezejű felvételeket készített az égről hidrogén-alfa szűrővel: látómezeje 60° volt, és nagyon keskeny sávban áteresztő szűrőt használt. 14 ilyen képpel le tudta fedni a Tejutat. Diffúz H-alfa emissziót észlelt a Sagitarrius-Carina-spirálkarból és a Perzeusz-spirálkarból is. Az Orion-komplexumból nem várt filamentumos (szálas) szerkezetű hidrogén-emisszió érkezett. Néhány hatalmas látszó méretű felhőt is talált – mint a bemutatott Sivan 2-t is -, szám szerint tizenegyet. Eredeti cikke, katalógusa és fényképfelvételei ingyenesen letölthetők innen.

Hosszú expozíciós idejű képeken számos, a Tejútrendszerhez tartozó ködösség előtűnik a képeken, akár az M31 között is. A mellékelt másik két, színes képen R. B. Andreo az M31 körül, de a mi Tejútrendszerünkben lévő vöröses hidrogénködöket fotózott és azonosított.

Ez az amatőr is kis műszert használt: Takahashi 106 refraktort, SBIG STL 11000 CCD-kamerát és több éjszakányi expozíciót.

Az AN rövidítés képein az Andreo Nebulára utal, ezeket a ködöket ugyanis úgy tűnik, ő azonosította először. Sok felfedeznivaló van még, és amatőrök szisztematikus és mély fotózással, ha a képeiket összevetik mások képeivel és a hivatásos csillagászok katalógusaival, találhatnak még több mélyeget. Sőt, időben változó ködösségeket, amik kifényesednek és eltűnnek, ahogy az őket megvilágító csillag változtatja a fényességét, ilyen pl. a Monoceros-ban lévő McNeil-köd (utóbbiról pl. lásd: link).

Képek forrása: APOD. Az ott megjelent eredeti szöveget a jelzett források felhasználásával kiegészítettük, mint azt oly sokszor megtesszük az APOD-képek alatt megjelenő, gyakran soványka szövegekkel.


 

Csak nemrég állítottam össze a tavalyi VEGA ’16 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtáborban, Zselickisfaludon, eredetileg egy csillaghúzós (startrail) képhez készült fotóimból egy timelapse videót.

A fényképezőgépet az észlelőktől keletre helyeztem állványra, északnyugati irányba céloztam vele. A képsorozaton jól látható a csillagok és az észlelők mozgása.

A felvétel 125 darab 30 másodperces képből, összesen 62 percnyi expozícióból készült, Samsung NX300 fényképezőgéppel, illetve Samsung kitobjektívvel 18 milliméteren, F3.5 rekesszel és ISO800 érzékenységgel.

A különálló nyers képeket Adobe Lightroommal dolgoztam fel, és .JPEG fájlokként exportáltam, ezután Virtualdubbal eltüntettem a változó fényviszonyok miatti villódzást (flickering), végül Adobe Photoshop segítségével fűztem össze videóvá, 12 kép/másodperc sebességgel.

A következőkben ajánlani szeretnék néhány objektumot márciusi csillagászati megfigyelésekhez.

A Nap március folyamán 06:00 körül kel, 18:00 körül nyugszik, az észlelés ezután – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkületet a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold március 28-án, első negyed 5-én, telihold 12-én, utolsó negyed 20-án lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).

A Merkúr kedvező koraesti láthatóságba kerül, 03.18-án -1,3 magnitúdófényesség, 5,5″-es átmérő, és 0,90 fázis mellett megtalálható nyugati irányban, alacsony szögben.

A Vénusz, Uránusz és Mars napnyugtakor még megfigyelhető nyugati irányban, de korán eltűnnek a horizonton.

A Jupiter este tíz óra körül, a Szaturnusz hajnali négy óra körül kel keleten.

Látványosabb események:

03.01. 18:11 Vénusz-Mars-Uránusz-holdsarló együttállás a Halak csillagképben
03.04. 22:08 A Callisto 8″-el halad el a Jupiter északi pólusa mellett.
03.14. 20:28 A Jupiter 1,8°-kal délnyugatra látható a Holdtól a Szűz csillagképben
03.20. 10:29 tavaszi nap-éj egyenlőség
03.20. 20:41 Ganymedes fogyatkozásának kezdete
03.20. 20:52 Io fogyatkozásának kezdete
03.27. 22:46 Io fogyatkozásának kezdete
03.28. 00:39 Ganymedes fogyatkozásának kezdete

Kora estétől látható a Fiastyúk, az M36, M37, M38 nyílthalmazok is.

Olvasd tovább

A VEGA 107-ik számában írtunk a gravitációs fényelhajlás jelenségéről (nem keverendő össze az optikai fényelhajlással v. más nevén diffrakcióval) és az Einstein-gyűrűkről. Ez az írás a VCSE-honlapon is megjelent rövidebben: http://vcse.hu/einstein-gyuruk-csizmadia-szilard/.

 

A Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day, APOD) ma egy, a Hubble Űrtávcső által készített ESA/Hubble felvétel. A kép közepétől kissé lejjebb, egy spirális galaxistól felfelé és balra egy furcsa képződmény látható: egy középen lévő halványabb galaxismagféleség, amit egy halovány gyűrű vesz körbe, és a gyűrűn, egymástól pontosan 90°-kra négy egyforma fényes csillag látható.

Valójában ezek nem csillagok. Színképük elemzése elárulta, hogy egy és ugyanazon távoli kvazárnak a négyszeres képe. A kvazár neve: HE0435-1223.

Egy közelebbi galaxis helyezkedik el köztünk és a távoli kvazár között. A galaxis elhajlítja a kvazár képét, és az négyszeresen is leképződik felénk. Azért nem keletkezik Einstein-gyűrű, hanem helyette négy kép, mert itt a lencsét alkotó galaxis nem tekinthető pontszerű objektumnak, hanem elnyúlt alakú  és tömegeloszlású, valamint a kvazár sem a galaxis centruma mögött látszik, hanem attól eltolódva valamerre. A fénysugarak pályáját felrajzolva kapjuk meg a négyszeres képet.

Mivel a négy kvazárkép mindegyike kissé más távolságban és úton halad el a galaxistól, nem ugyanazt az úthosszat teszik meg hozzánk: egyik rövidebb, másik hosszabb úton ér el minket. A kvazárok gyakran mutatnak fényességváltozásokat: hirtelen kifényesednek és utána elhalványodnak. Ez a kvazárban egy és ugyanazon időben történik, de mi a négy képen különböző időpontokban látjuk, mert a fénynek különböző időtartamokra van szüksége ahhoz, hogy a különböző úthosszakat befussa.

A mért időkülönbségekből ki lehet számítani ezeket az úthosszakat, és mivel óriási távolságokról és távolságkülönbségekről van szó, már számít, hogy időközben mennyit is tágult az Univerzum, miközben a kvazár fénye ideért hozzánk a négy különböző útvonalon? Ezért a tágulás ütemének becslésére igen jól felhasználhatók az ilyen többszörös képet adó kvazárok. Öt ilyen többszörös képet adó kvazár-galaxis párból már 3,5%-knál pontosabban lehet mérni a Hubble-állandó értékét, egyben a gyorsulva táguló Univerzumra vonatkozó Lambda paramétert is pontosan meg lehet velük határozni (https://arxiv.org/pdf/1607.00017.pdf).

Mintegy tucatnyi ilyen gravitációs lencsehatás által létrejött többszörös kvazár- vagy galaxishalmazképet ismerünk. Van, ahol csak kettő vagy három, másutt négy vagy hat kép is keletkezik.

VCSE - Vénusz - 2017.02.16 - Bognár Tamás
VCSE – Vénusz – 2017.02.16. – Bognár Tamás

 

A fényképen a  -4,8 magnitúdós, 27,8% fázisú (calsky.com adatai alapján) Vénusz látható. A végleges kép 2500 képkocka feldolgozásával készült.  A felvétel további adatai a képen láthatóak. A felvétel készítésekor a csillagda melletti focipálya fényvetői derengésbe vonták az égbolt alsó közel negyed részét. A köd is kezdett leszállni. Párás derengésbe kezdett burkolózni a város. A kupola belseje csillogott a kicsapódott párától.

Döbbenetes felfedezni, hogy a szabad szemmel igen fényes “csillagnak” látszó Vénusz a felvételen egy vékonyodó “kifli” csupán.