VCSE - Az NGC 7789 nyilthalmaz - G. Seigneuret felvétele, APOD
VCSE – Az NGC 7789 nyílthalmaz – G. Seigneuret felvétele, APOD

 

Caroline Lucretia Herschel (1750 – 1848) William Herschel, az Uránusz felfedezőjének húga volt, maga is neves amatőrcsillagász. Caroline Herschel volt az egyik legelső, ha éppen nem a legelső női megfigyelő csillagász. Több üstököst felfedezett, pl. a 35P/Herschel-Rigollet-t, ami 155 évente kerüli meg a Napot. 1828-ban megkapta az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmét, ami nagyon rangos kitüntetésnek számított; 1835-ben a társaság tiszteletbeli tagjának, 1838-ban az Ír Királyi Akadémia tagjának választották. Együtt dolgozott a bátyjával, ennek eredménye nemcsak a nyolc üstökösfelfedezése volt, de Caroline Herschel is részt vett  távcsövek elkészítésében, és mélyegeket is talált. Az M110-et 1782-ben Messier-től függetlenül detektálta. 1802-ben a bátyja neve alatt publikálták a valójában általa elkészített mélyég-objektum katalógust, ami 2000 ismert és 500 új felfedezésüket tartalmazta. Ez a katalógus lett az alapja a 19. század végén összeállított New General Catalogue-nak, az NGC-nek.

A Herschelek Németországban születtek, de később Angliába költöztek és ott érték el csillagászati felfedezéseiket. Caroline Herschel bátyja halála után visszaköltözött Németországba, onnét folytatta észleléseit, de inkább katalógusának pontosításán dolgozott. Nem volt férje és gyereke, miután beleszeretett a csillagászatba, szinte csak annak élt. 97 éves korában hunyt el. Sírja Hannoverben található.

Mary Sommerville-lel együtt, akivel együtt választották meg a Királyi Csillagászati Társaság tiszteletbeli tagjainak, egyben a társaság első női tiszteletbeli tagjai is voltak.

Róla nevezték el az 1888-ban megtalált (281) Lucretia kisbolygót, és a C. Herschel holdkrátert is.

William bátyjával együtt összesen 2400 csillagászati objektum felfedezői voltak.

1783-ban találta meg a ma NGC 7789-nek nevezett nyílthalmazt a Cassiopeiában. Tiszteletére informálisan, nem hivatalosan néha “Caroline rózsájá”-nak nevezik ezt a csillagcsoportot. A halmaz tőlünk kb. 8000 fényévre fekszik, korát 1,6 milliárd évre becsülik. Látszó átmérője a telehold méretével vetekszik, ezért nagy nagyításokhoz nem jó célpont. Kisebb távcsővel is látható, de ha a halmaztagokból sokat akarunk látni, akkor közepes távcső igen kis nagyítással a megfelelő hozzá. Ezért nyári táborainkban a binokulárok és a kis távcsövek kedvelt célpontja. Binokulárral foltnak látszik, a távcsövekben csillagokra bomlik.

A halmazban a fősorozati csillagok mellett néhány vörös óriáscsillag is látható. Azt a színindex-értéket, amelyeknél kékebb csillagok nincsenek a halmazban a fősorozaton  elfordulási pontnak nevezik a csillagászok a szín-fényesség diagramon, és ezt a pontot lehet felhasználni a halmaz korának mérésére.

 

VCSE - Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án - APOD, D. Jurasevich
VCSE – Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án – APOD, D. Jurasevich

Los Angeles mintegy négymillió lakosú városa felett lévő Wilson-hegyen (Mount Wilson) helyezkedik el a Mt. Wilson Obszervatórium 1740 méter tengerfelszín feletti magasságban. Itt található a 1,5 méteres “kis” Hale-távcső, ami 1908-beli felavatásakor a legnagyobb földi távcső volt. Ugyanide építették a 2,5 méteres Hooker-távcsövet, ami viszont 1917-től 1949-ig bírta a legnagyobb távcső címét. 1949-ben a Palomar-hegyen felállított 5 méteres, “nagy” Hale-távcső hódította el ezt a címet tőle. 1905 óta több naptávcsövet és naptornyot is felállítottak itt, 2004 óta pedig a CHARA nevű nagyfelbontású optikai-közeli infravörös interferométernek is helyt ad. A közeli Los Angeles fényei ellenére általában jó ég van itt, mivel az inverziós réteg többnyire lenn tartja a városi szmogot, ami a fényeket is megszűri.

A második világháború idején Los Angeles közvilágítását lekapcsolták, hogy esetleges japán bombázók ne találják meg a várost. Az így nyert sötét égboltot kihasználva Walter Baade az Androméda-galaxisról a korábbiaknál sokkal jobb képeket készített, és felfedezte a csillagpopulációk létezését.

A fenti, még 2008. nov. 30-án készült kép a Nap Csillagászati Képe (Astronomical Picture of the Day) lett 2017. nov. 12-én. A Hold, a Vénusz és a Jupiter szoros együttállását mutatja be, ami a Wilson-hegyről nézve éppen Los Angeles fényburája felett következett be. A két bolygó közül a fényesebb a Vénusz. A kép vidám hangulatát emeli, hogy bele lehet képzelni a képbe, hogy a Hold rámosolyog a két naprendszer-beli bolygóra… Néhány felhő megjelent az égen, homályossá téve a Hold képét.

VCSE - A Béla-kráter a Holdon
VCSE – A Béla-kráter a Holdon

Mindezidáig úgy tudtam, hogy 16 magyar vonatkozással bíró kráter van a Holdon, az Izsák-könyvet bemutató előadásomban és cikkemben is ennyit említettem. Ugyanennyiről tud pl. a Puli-projekt vonatkozó honlapja is. Az elnevezések csillagászokról (Petzval, Zach, Fényi, Hell, Izsák, Weinek, és az amatőrcsillagász Hédervári), Nobel-díjasokról (Békésy, Hevesy, Zsigmondy – bár utóbbi magát osztráknak vallotta), illetve más matematikusokról, fizikusokról (Eötvös, Kármán, Szilárd, Neumann, Bolyai, Segner) történtek. A csillagaszat.hu vonatkozó oldala sem sorol fel többet.

Teljesen véletlenül bukkantam rá a 17-ik magyar vonatkozású holdkráterre egy borongós vasárnap délután, a Bélára, pedig a https://planetarynames.wr.usgs.gov/ vonatkozó oldala szerint már 1976-ban elnevezték. Az elnevezés indoklása angolul, és az általam hevenyészett magyar fordítása a következő:

“Hungarian male name, also Slovak female name.”

Azaz: “magyar férfi név, egyben szlovák női név is.”

Vagyis nem egy konkrét személyről nevezték el ezt a pici krátert, hanem egy, a magyarban (és a szlovákban is) előforduló keresztnevet adtak neki. Sőt, az angol nyelvű wikipédia oldal kizárólag annyit mond a név eredetéről, hogy ez egy “magyar férfinév” (Hungarian masculin name).

Érdekes lenne az elnevezés történetét felkutatni, a javaslattevő személyét kideríteni.

Maga a kráter egyébként elég érdekes, mert erősen aszimmetrikus, nagyon elnyúlt: 11×2 km-es! Megfigyelése nem reménytelen nagyobb amatőr távcsövekkel.

A Béla-kráter a Holdon az északi szélesség 24,7°-án, és a keleti hosszúság 2,3 fokán fekszik, mégpedig a Hadley-rianásnál. A mellette lévő másik három krátert spanyol, japán és afrikai férfi keresztnevekről nevezték el, a Béla-kráter tehát ebbe a sorba illeszkedik.

 

VCSE - A 67P/Csurjumov-Geraszimenko (IAU-nevén Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír - ESA, Rosetta
VCSE – A 67P/Csurjumov-Geraszimenkó (IAU-nevén 67P/Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír – ESA, Rosetta

A 2017. november 6-án a Nap Csillagászati Képének (APOD) választott felvételt az ESA (Európai Űrkutatási Ügynökség) Rosetta űrszondája készítette. A kép közepén egy kb. 10 méter magasságra lövellő gejzír látható.

Az üstökösök, ahogy pályájukon egyre közelebb jutnak a Naphoz, egyre több hőt kapnak tőle, ami felmelegíti őket. Az üstökös belsejében a jég elkezd szublimálni, gőzzé válik, és feszíti a környezetében lévő kőzetrétegeket. Ahol gyengébb, ott áttöri, és az anyag a földi gejzírekre hasonlító kilövellésben eltávozik. Eközben a megtört kőzetből és esetleg a belsőbb rétegekből kisebb-nagyobb kőzetdarabokat is magával visz. A gejzírek csak átmeneti ideig – órákig, napokig, hetekig – működnek. Időről időre újabb gejzírek nyílhatnak meg, miközben a régiek bezáródnak vagy kiürülnek.

Az eltávozó és lassan szétoszló gáz a Nap fényét visszaveri: ezt látjuk kómaként, illetve, ahogy a gáz a kezdősebessége függvényében eltávozik és lemarad a pálya mentén, üstököscsóvaként.

Az eltávozó kőzetanyag többnyire meteoritikus méretű, és táplálja az üstökös pályája mentén kialakuló meteorfelhőt. A leszakadt kőzetdarabokat meteoroidnak hívjuk. Ha a meteorfelhő találkozik a Földdel, szép meteorokat, netán tűzgömböket is megfigyelhetünk. A nagyobb tűzgömbökből akár a földfelszínre is hullhat anyag, ezeket meteoritnak nevezzük.

A fenti kép elemzése a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban jelent meg, ennek közérthetőbb kivonata angolul itt található.

Az alábbiakban mutatjuk be a 2012 TC4 jelzésű földsúroló kisbolygóról a Balaton Csillagvizsgálóból készült felvételünket. Az észlelés 2017. október 11-én este készült, ekkor ez az aszteroida alig 0,1 holdtávolságnyira haladt el a Föld mellett. Később még közelebb került a Földhöz. A 304/3048 SC-ACF távcsőre szerelt Canon 500D-vel készültek 30 másodperces képek, ISO 3200 érzékenységgel. Szerencsére a fátyolfelhők már elég jól eloszlottak és az Aqr-ban látszó kisbolygó már az első képen is könnyen megtalálható “csíkot” húzott. Most ezekből mutatunk be két képet, az első 18:45:58 UT-kor készült, a képkivágás kb. 8×8 ívperces. A Guide 9 programmal a képen látható legfényesebb csillagot a 8,789 magnitúdós TYC5814-514 néven azonosítottuk.

VCSE - A kisbolygó nyoma (középen a hosszú csík) - Balaton Csillagvizsgáló, Kocsis Antal, Gubicza Sándor
VCSE – A kisbolygó nyoma (középen a hosszú csík) 18:46 UT-kor – Balaton Csillagvizsgáló, Kocsis Antal, Gubicza László

 

Egy későbbi időpontban, szintén egyetlen 30 másodperces felvétel készült, amit pozítivban és negatívban is bemutatunk. Készítésének ideje 2017. október 11. 19:21:23 UT, a képkivágás, kb. 9×9 ívperc.
VCSE - A 2012 TC4 kisbolygó nyoma egy 30 sec-es felvételen 2017. okt. 11-én 19:23 UT-kor - Kocsis Antal és Gubicza Sándor felvétele a Balaton Csillagvizsgálóból
VCSE – A 2012 TC4 kisbolygó nyoma egy 30 sec-es felvételen 2017. okt. 11-én 19:21 UT-kor – Kocsis Antal és Gubicza László felvétele a Balaton Csillagvizsgálóból

 

VCSE – A 2012 TC4 kisbolygó nyoma a Balaton Csillagvizsgálóból fotózva 2017. okt. 11-én: az előző kép negatívba átfordítva a kontrasztviszonyok kiemelése érdekében. A kép közepén lévő hosszú csík a kisbolygó nyoma. – Kocsis Antal és Gubicza László képe
A pozíció beállításához az JPL Horizons szolgáltatását használtuk, a Balaton Csillagvizsgáló koordinátáira számoltattuk 10 perces időfelbontásban a pozíciókat. 14,5 – 15,1 magnitúdó körüli lehetett a kisbolygó. 

 

A 2012 TC4 Apollo-típusú földsúroló kisbolygó méretét mindössze 15 méteresre becsülik. A szerk.