2017. április 1-én, Zalaegerszeg-Andráshidán készült felvételem az M95, M96 és M105 galaxisokról. 42×240 sec objektum (light), 20 sötét (dark), 30 mezősimító (flat), ISO 1600 képből került összeállításra az itt bemutatott felvétel.
A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 150/750-es Newton-távcsővel és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült.
A “galaxis-évszakot”, illetve a felszerelésem viszonylag nagy látómezejét kihasználva készítettem ezt az asztrofotómat, az M95, M96 és M105 katalógusszámú, ritkábban fotózott galaxisokról, amelyek az Oroszlán csillagképben találhatók. Az M105 közelében elhelyezkedő NGC 3384 és NGC 3389 csillagvárosok szintén rákerültek a képre.
Pierre Méchain 1781. március 20-án fedezte fel az M95 és M96 galaxisokat, majd Messier négy nappal később katalógusába vette. Az M105-öt Pierre Méchain 1781. március 24-én találta meg, viszont nem ismert okból Charles Messier nem vette fel katalógusába. William Herschel fedezte fel újra 1784. március 11-én az NGC 3384-gyel és NGC 3389-cel együtt, végül 1947-ben Helen Sawyer Hogg sorolta be a Messier-objektumok közé.
Az említett galaxisok a Leo I, vagy más néven M96 galaxiscsoport tagjai, a csoport maga pedig a Virgo szuperhalmaz tagja. A csoport ismert tagjait (legalább huszonkettő galaxist) gravitációjuk tartja össze.
A 36 millió fényévre található, 40 milliárd csillagot tartalmazó M95 egy spirális galaxis, a magot egy “rúd” keresztezi, a “rúd” végeiből ágaznak el a spirálkarok, amik körbeveszik a központi régiót. A belső spirálkarokat halvány külső spirálkarok övezik, elliptikus alakban. (A magyar szakirodalomban kevésbé jó fordításként a horog vagy küllő szót használják rúd helyett – a szerk.)
A 35 millió fényévre található, 100 milliárd csillagot tartalmazó M96 szintén spirális galaxis, belső, fényes spirálkarjai közvetlenül a magból indulnak ki. A belső spirálkarokat halvány külső spirálkarok veszik körül, elliptikus alakban.
A 35 millió fényévre található, 40 milliárd csillagot tartalmazó M105 elliptikus galaxis, alakja inkább gömbre hasonlít, mint ellipszisre, egyéb részletet nem mutat.
Az NGC 3384 egy elliptikus galaxis, fényes magot övező halvány régióval.
Az NGC 3389 a felvételen spirális galaxisnak tűnik, néhány spirálkarja kivehető.
Az üstököst a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójából is észleltük 2017. március 25/26-án és 26/27-én (észlelők: Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd, Fábián Kálmán). A képfeldolgozást Zsolt és Kálmán végezte el, alább először Zsolt verzióját mutatjuk be, ami az üstökös márc. 26/27-i éjszakai állapotát mutatja.
A kép 250/1200-as Newton-távcsőre szerelt Canon 6D fényképezőgéppel készült Zalaegerszegről. Kómakorrektort használtunk, a látómező kb. 103×68 ívperces. Az itt bemutatott képet 60 objektum (light) képből, 10 sötétképből (darkból) és 6 mezősimító (flat) felvételből állítottuk össze, forró és rossz pixelekre korrekció nem történt. Az egyes képek 1 perc expozícióval, ISO 1600 érzékenységgel kerültek felvételre, összesen tehát egy órányi nyers anyagból lett összeállítva a kép. A feldolgozásokat DeepSkyStacker szoftverrel végeztük, és az üstökösmagra illesztettük össze a képeket. Az utófeldolgozás Startools 1.3.5 és Photoshop CS 6 szoftverekkel történt. Az üstökös mozgása jelentős, így ha az üstökösre történik a képek összeállítása, akkor a csillagok csíkokat fognak húzni.
Az üstökösmag és a kóma könnyen észrevehető, utóbbi zöldeskék színű, mérete kb. 10 ívperc. A kóma nagyon diffúz, DC=1-et adunk meg a kóma kondenzációjára. Csóva nem látszik.
A következő képen a Kálmán által összerakott kép látható, ezen a márc. 25/26-i kinézet látható:
Ismereteim szerint most kerül először publikálásra hazánkban asztrofotó az NGC 2170-ről. Ez egy diffúzköd az Egyszarvú (Monoceros) csillagképben. 1784. október 16-án fedezte fel William Herschel.
Varga György vetette fel nekem, hogy ezt jó lenne lefotózni. Teljes reménységgel fordítottam rá a távcsövet. Természetesen a teljes reménységet alapos tervezés előzte meg, hogy hogyan komponáljam, mennyit fotózzak rá. Utóbbiból alapos meglepődés lett.
A tervem az volt, hogy legalább 200 képet készítek róla és azok összeadásával készül majd az összegkép. 200-ból lett 250 úgy, hogy olyan 15-20 darabot kitöröltem. A feldolgozás nem ment egyszerűen. Két-három hétig szenvedtem vele, ugyanis ez a darabszám nem elég erre az amúgy halvány objektumra.
Halvány, és mivel nekem a fátylak, meg a halvány részek is kellenek a képre, sok munkám volt vele. Az objektumot futószalagszerűen illesztettem be a hosszú éjszakák műszakjaiba. Volt olyan, hogy 3-4 objektumot is fotóztam közben, mint például az IC 405-t, vagy a következő objektum az M81-82 galaxispárt.
VCSE – NGC 2170 – Schmall Rafael
A fotóhoz dupla rendszert használtam, attól függően, hogy épp hol vagyok.
Rendszerösszeállítás
Skywatcher AZEQ6 / EQ6
200/800 T, Skywatcher carbon
Skywatcher kómakorrektor f/4
IDAS LPS D1-es szűrő
Canon EOS1100D FS
Lacerta MGen
9×50-es kereső
250 x 5 perc / ISO800 / f/4 / 800mm
Kevés információ érhető el az objektumról, gyakorlatilag vakon tapogatóztam. Csak annyit tudok róla hogy viszonylag közel van – 2500 fényévre – és reflexiós ködök sokasága alkotja. Ez a képről is jól kitűnik.
A szerkesztő (Cs. Sz.) megjegyzése: Különböző ismeretetrjesztő lapokon, pl. a wikipédián alig egy-két sor található csak az NGC 2170-ről. A SIMBAD csillagászati adatbázis 34 hivatásos csillagászok által írt tanulmányt sorol fel 1850-2017 közöttről, ami így vagy úgy említi az objektumot. Ez a csillagászatban inkább kevésnek mondható, nem túl jól ismert és alig tanulmányozott objektum. A Planck űrszonda eredményei alapján az NGC 2170 ködösségében a hőmérséklet mindössze 20,1 K, ami a kozmikus háttérsugárzás 2,7 K-jénél azért melegebb, de elég hideg helynek számít így is. Hőmérséklete így gyakorlatilag megegyezik az Orion-ködével, amely ugyanazon Planck-eredmények szerint 21 Kelvin-fok.
2017. február 25/26-án (szombat/vasárnap) este tiszta ég mellett észleltünk a VCSE zalaegerszegi távvezérelt, fényszennyezett helyen lévő csillagdájából. A 250/1200-as Newton-távcső (SkyWatcher cégjelzésű) távcsövére egy ugyancsak SkyWatchertől származó f/4-es kómakorrektor és Canon 6D fényképezőgép volt feltéve. A vezetést ekkor is az 50/190-es keresőre feltett Lacerta MGEN biztosította, és a távcsövet számítógépről, Cartes du Cielen, EQmod-on keresztül vezéreltük. Az észlelés célja mindössze tesztelés volt, felmérni, a fényszennyezett város széléről mit láthatunk. Az észlelők Bánfalvi Péter, Csizmadia Szilárd és Fábián Kálmán voltak, a képfeldolgozás egyes lépéseit Ágoston Zsolt is kommentálta. A képfeldolgozás, így a munka nagyobb része Fábián Kálmán tagtársunk műve.
VCSE – M82 (Szivar-galaxis) – 250/1200 T, Fábián Kálmán képfeldolgozása.
Huszonöt db 5, illetve 15 másodperc expozíciós idejű mezősimító (flat-field) és 7 db négy perces, 7 db egyperces sötét kép (dark) készült. Magáról a célpontról, az M81-82 galaxispárról 75 db egyperces képet vettünk fel.
A képeket Fábián Kálmán a DSS-sel adta össze és igazította egymásra, majd Photoshopban végezte az utómunkát. Ezután kivágta a galaxisok környezetét, mert a két galaxis más és más átskálázást igényel. Ezután még élkiemeléssel élesített a finomabb részletek bemutatása érdekében. A színeket a “camera raw” szűrő segítségével pontosította, majd háromszor növelte kis adagokban a szaturációs szintet.
Az M82 = NGC 3034 egy csillagontó galaxis, az M81-galaxiscsoport egyik tagja. Ötször nagyobb luminozitású, mint a mi Tejútrendszerünk. Korábban irreguláris galaxisnak gondolták, de 2005-ben infravörös távcsövekkel felfedeztek benne két spirálkart. Így, bár a legtöbb fotón és látható fény-tartományban továbbra is irregulárisnak néz ki, valójában spirálgalaxis. Mivel az M82-re majdnem éléről látunk rá (a galaxis fősíkjára csak mintegy 10 fokos szögből nézünk rá), a galaxis nagyon erős fényelnyelőképességű, fősíkbeli porsávjai egyszerűen eltakarták előlünk látható fényben a spirálkarokat. Az infravörös fény áthatol e porfelhőkön, így váltak láthatóvá nem is olyan régen.
Az M82 erős röntgenforrás, ezen kívül extraként egy igencsak röntgenfényes pulzárt is tartalmaz. Nagy szomszédja, az M81 spirálgalaxis árapályereje indította be benne kb. 100 millió évvel ezelőtt a csillagkeletkezést. Többször megközelítették egymást az utóbbi 500 millió évben, akár háromszor-négyszer is, ami heves csillagkeletkezést indukált az M82-ben. A mi képünkön is számos, a csillagkeletkezést kísérő nagy porsáv és porfelhő látszódik a képeken.
VCSE – M81 (Bode galaxisa) – 250/1200 T, Fábián Kálmán képfeldolgozása. (A képre klikkelve jobb felbontás jön elő.)
Az M81 = NGC 3031 egy SA típusú spirálgalaxis, és a Szivar galaxissal együtt a Göncölszekérben látható, akár kis, 5 cm-es távcsővel, sőt 7×50-es binokulárral is holdtalan, derült éjjel. A legtöbb távcsőben egy látómezőben látszanak, hét magnitúdó körüli a fényességük. A mi képünkön nagyon szépen kirajzolódnak kékes spirálkarjai (ahol fiatalabb, ezért forróbb és fényesebb csillagok találhatók, de kisebb számuk miatt a karok halványabbak), és az öregebb csillagokat tartalmazó sárgás magvidék. Ha a mag környékére nézünk, több, ív alakban látszó sötét porsáv is feltűnik a galaxis magja környékén, rengeteg részletet megmutatva a galaxis szerkezetéről már 75×1 perc expozíciós idővel és 25 cm-es távcsővel is, fényszennyezett helyről.
Az M81 közepén egy 70 millió naptömegű fekete lyuk van, és róla nevezték el az M81-galaxiscsoportot, amelyik e két galaxison kívül még 34 ismert tagból áll. Az NGC 3077, bár szintén fényes – csak alig halványabb a híres párnál -, és az M81-82 közelében látszik, nem kapott Messier-től számot.
Az M81-ben és a 82-ben is figyeltek már meg szupernóvát.
Az M81-et és 82-t 1774-ben fedezte fel Johann Bode. Méchain és Messier 1779-ben figyelte meg ismét, ekkor vették bele a Messier-katalógusba.
Bode szintén összeállította saját mélyég-katalógusát, ami 79 objektumból (75 eredetileg és négy kiegészítés) áll. Bode katalógusa nincsen teljes átfedésben Messier-ével, valahogy mégis elfeledkeztünk katalógusáról, ami egyébként itt érhető el: http://messier.seds.org/xtra/similar/bode.html. Talán azért kevésbé ismert, mert a Bode-katalógusban aszterizmusok, nehezen észrevehető, látszólagos csillagcsoportosulások is szerepelnek, némelyik objektumát pedig a mai napig nem sikerült azonosítani. Bode nevét inkább a Naprendszer-beli nagybolygókra vonatkozó, és csak közelítő érvényű Titius–Bode-szabályról ismerjük, ami mind a mai napig bámulatba ejti a bolygókat és exobolygókat kutató csillagászokat.
Képünket azért mutatjuk be, hogy kedvet csináljunk tagtársainknak a csillagdával való észleléshez.
A következőkben a 2017. március 3-i és 6-i estéken a Vega Csillagászati Egyesület távvezérelt csillagvizsgálójával végzett észlelést ismertetjük. Az észlelést mindkét alkalommal derültben kezdtük, de hamar megjelentek a felhők. Először csak a vezetést tették tönkre azáltal, hogy a vezetőcsillag nagyon gyorsan hol elhalványodott, hol felfényesedett, néha pedig teljesen eltűnt, ami megbolondította a Lacertát. Végül mindkét alkalommal teljesen beborult, így hiába állt rá a távcső elsőre a megfelelő pozícióra – figyelem, ez azért nagy szó, mert egyik észlelő sem volt jelen, mindenki legalább pár tucat méterre egy másik épületben, vagy km-re, vagy éppenséggel mintegy 1000 km-re volt a műszertől az észlelők közül! Mivel az első néhány kép után mindkét alkalommal felhőátvonulásban észleltünk a teljes borultság bekövetkeztéig, ez nem a távcső vagy az észlelők igazi próbája, inkább csak előrejelzi, mire is lenne képes a csillagda akkor, ha végre sikerülne kifognunk derült egeket. A tervezett 4-5 órányi exponálásból alig lett 49 perc végül, az is az említett, észlelésre majdhogynem alkalmatlan ég mellett. Mégis bemutatjuk a képet, mert még kérdés, mire is számíthatunk ettől a megyeszékhelyen, fényszennyezett helyen lévő városból, és e kép alapján tagtársaink biztatást kapnak, hogy érdemes lenne nekik is észlelést kezdeményezniük a műszerrel, illetve mások is meggyőződhetnek arról, hogy a csillagda működik, és egyszer a derült is eléri majd!
A fotografikus észlelés 250/1200-as Newton-távcsővel (a SkyWatcher cégtől), EQmod segítségével távvezérelt EQ-6 GoTo mechanikával, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és Canon 6D fényképezőgéppel történt, Zalaegerszeg Landorhegy nevű városrészéből, Bánfalvi Péter hátsó kertjéből. A vezetést az 50/190-es keresőtávcsőre feltett Lacerta MGEN biztosította – volna, ha a felhők nem zavarták volna munkáját. Az észlelés ismételten teljes távvezérlés mellett zajlott, senki sem volt a távcső mellett, mindenki otthon ült a saját számítógépe előtt.
Az észlelésen Bánfalvi Péter, Csizmadia Szilárd, Fábián Kálmán és Ágoston Zsolt vett részt, Skype, illetve TeamViewer szoftverek használatával. A Messier 51 katalógusszámú galaxist vettük célba, és összesen 56×60 sec objektum (light), 6 sötét (dark), 8 mezősimító (flat), ISO 1600-on felvett kép készült a két éjszaka során.
A képfeldolgozást Ágoston Zsolt végezte el. Az összesen elkészült 56 db képből végül 49-et adott össze az Iris nevű szoftverrel, az így összesített képet Startools 1.3.5 segítségével feldolgozta, végül a további igazítások Photoshop CS6 felhasználásával történtek.
A feldolgozott képen már szépen kirajzolódik az “Örvény-galaxis” jellegzetes alakja a két spirálkarral, és az egyik spirálkarhoz csatlakozó NGC 5195 elliptikus galaxissal. A karok szabályos spirális alakban hagyják el a fényes galaxismagot, majd az NGC 5195 erős gravitációjának hatására torzulnak: csaknem egyenesen haladnak kifelé, ahol el is halványodnak. A spirálkarok mentén helyenként hosszú sötét ködök futnak végig. Az NGC 5195 szintén torzul az M 51 tömegvonzásának hatására: elliptikus formája megnyúlik az M 51 spirálkarjának irányában, a vele ellentétes irányban pedig halványan látszanak a távolabbi, “kiszóródó” csillagok.
A Vadászebek (Canes Venatici) csillagképben található galaxist 1773. október 13-án fedezte fel Charles Messier, majd 1781-ben felvette katalógusába. A közeli NGC 5195 galaxist Pierre Méchain 1781. március 20-án fedezte fel. Az M 51 23 millió fényévre található a Földtől, átmérője 60 ezer fényév, mintegy 100 milliárd csillagot tartalmaz.
1994-ben, 2005-ben és 2011-ben észleltek szupernóvát a galaxisban.
