Fridrich János képe: az NGC 2903 extragalaxis fotója. A képen észak felfelé, kelet balra van. – VCSE
Kép készítésének dátuma: 2019. február 7.: 28 db, 2021. március 9.: 34 db
Kép készítésének helye: Ság-hegy, Boba
Expozíciós idő: 28×60 sec, 34×180 sec
Érzékenység: ISO3200, ISO1600
Képfeldolgozási lépések: Deep Sky Stacker, Photoshop
Távcső és mechanika: 200/1000 Newton
Mechanika: EQ-5 GoTo
Kamera vagy detektor: Canon EOS 1300D, Canon EOS 4000Da
Vezetés: Nem volt, Lacerta MGEN
Kómakorrektor: SkyWatcher kómakorrektor F5
Az oldal főszerkesztőjének (Csizmadia Szilárd) kiegészítései a képhez:
Az NGC 2903 egy úgynevezett izolált horgas spirálgalaxis.
2021. február 12-én, 13-án, és március 7-én, Zalaegerszeg-Jánkahegyen és Zalaegerszeg-Andráshidán készült felvételemet szeretném megosztani veletek, mely az Sh2-240 jelzésű, más nevén Spagetti-ködről készült. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420 mm-es ED refraktorral és átalakított Canon 6D fényképezőgéppel, illetve Samyang 135 mm f/2 objektívre rögzített ASI294 hűtött csillagászati kamerával és Optolong L-enhance szűrővel készült, f/5 rekeszen 35×360 s, míg f/2,8 rekeszen 130×210 s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 3200 és Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, Topazlabs DeNoise (Mezei Balázs segítségével) és Photoshop szoftverek segítségével történt.
Ez az leghalványabb mélyég-objektum, amit fotóztam; összesen 11 órányi expozíciót gyűjtöttem össze a három fok kiterjedésű szupernóva-maradványról, mely Simeis 147 megjelöléssel is ismert. A Szekeres csillagképben található, megközelítőleg 3000 fényév távolságban. Átmérőjét 150 fényévre becsülik, egy 40 000 éve történt szupernóva-robbanás maradványa. A felrobbant óriáscsillag neutroncsillaggá összeomlott magja nagy sebességgel hagyhatta el a szupernóva-maradvány központját, jelenleg is gyorsan forgó pulzárként szeli át a világűrt.
1952-ben fedezték fel a Krími Asztrofizikai Obszervatóriumban, egy 65 cm átmérőjű Schmidt-Cassegrain távcsővel.
Stewart Sharpless-ről itt lehet olvasni – az ő katalógusában is megjelenik ez a köd.
VCSE – Középen az NGC 1647 nyilthalmaz csillagai (Kalózhold-halmaz). A (16) Psyche csíkja a Kalózhold-halmaz alatt, a (257) Sapientiáé felette látszik (nyílakkal megjelölve) – Budai Beáta, Paragi Zsolt Olvasd tovább →
Az Orion-köd az Orion övétől délre, az Orion csillagképben található (térképet a képen szereplő objektumokról lásd e cikk végefelé). Ez egy diffúz köd a Tejútrendszerben, amely sok fiatal csillagot tartalmaz. A csillagok gyakran csoportosan születnek, úgynevezett nyílthalmazokat alkotnak. A csillagképződés legideálisabb körülményei hideg, poros helyeken vannak, mélyen elrejtve hatalmas molekuláris felhőkben. Amint a fiatal csillagok hidrogénjüket “elégetik”, egyre melegebbek lesznek és megvilágítják környezetüket. Ez kétféleképpen történhet meg. A por ezekben a felhőkben szétszórhatja a csillagfényt, és egy reflexiós ködöt hozhat létre, mint amit Fiastyúk csillagai körül láthatunk. Vagy pedig a forró sugárzás gerjeszti a hidrogénatomokat, és ragyogásra készteti őket, mint ahogy a Rozetta-ködben is látjuk. A nyílthalmazok legtöbb csillaga több tíz, sőt százmillió évig a szülőhelye közelében maradhat, majd egy-két galaktikus keringés alatt szétszóródnak (Shukirgaliyev és tsai 2018).
De nem az Orion köd csillagai! Ez a galaktikus csillagóvoda nagyon dinamikus hely, a csillagok sebessége a szokásosnál nagyobb, mint amire számíthatunk. Ennek oka lehet a nagyon nagy tömegű központi csillagok kölcsönhatása. Kutatók számítógépes szimulációk segítségével még azt is megjósolták, hogy egyes csillagok a köd közepén összeütközhetnek, ahol végül hatalmas fekete lyukat hoznak létre (Šubr, Kroupa és Baumgardt, 2012). Ha ez igaz lenne, akkor nagy energiákon észlelnünk kellett volna ezt a fekete lyukat, amint a ködben lévő gázzal táplálkozik – de nem látunk ilyet! A csillagászok szerint ez azért van, mert a gázelnyelési ráta nagyon alacsony. No de lényeg a lényeg: a csillagok közötti kölcsönhatások miatt egy ilyen dinamikus csillagbölcsőben egyes csillagok szokatlanul nagy sebességgel kilökődhetnek a születési helyükről. És pontosan ez történt a Lángoló Csillaggal (lásd korábbi képünket), amelynek szülőhelye az Orion-ködben volt, de amely ma az Orion csillagképtől messze található.
A főszerk. (Cs. Sz.) megjegyzése: a háttérlevelezés nyomán úgy tűnik, hogy a nagyon fényes csillagok körül a kékes halót vagy a hollandiai párás ég, vagy az egyik használt szűrő, esetleg a kettő együtt okozza.