A 41P/Tuttle-Giacobini-Kresák üstökös történetéről itt írtunk bővebben.

Az üstököst a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójából is észleltük 2017. március 25/26-án és 26/27-én (észlelők: Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd, Fábián Kálmán). A képfeldolgozást Zsolt és Kálmán végezte el, alább először Zsolt verzióját mutatjuk be, ami az üstökös márc. 26/27-i éjszakai állapotát mutatja.

 

A kép 250/1200-as Newton-távcsőre szerelt Canon 6D fényképezőgéppel készült Zalaegerszegről. Kómakorrektort használtunk, a látómező kb. 103×68 ívperces. Az itt bemutatott képet 60 objektum (light) képből, 10 sötétképből (darkból) és 6 mezősimító (flat) felvételből állítottuk össze, forró és rossz pixelekre korrekció nem történt. Az egyes képek 1 perc expozícióval, ISO 1600 érzékenységgel kerültek felvételre, összesen tehát egy órányi nyers anyagból lett összeállítva a kép. A feldolgozásokat  DeepSkyStacker szoftverrel végeztük, és az üstökösmagra illesztettük össze a képeket. Az utófeldolgozás Startools 1.3.5 és Photoshop CS 6 szoftverekkel történt. Az üstökös mozgása jelentős, így ha az üstökösre történik a képek összeállítása, akkor a csillagok csíkokat fognak húzni.

Az üstökösmag és a kóma könnyen észrevehető, utóbbi zöldeskék színű, mérete kb. 10 ívperc. A kóma nagyon diffúz, DC=1-et adunk meg a kóma kondenzációjára. Csóva nem látszik.

A következő képen a Kálmán által összerakott kép látható, ezen a márc. 25/26-i kinézet látható:

Az üstökösök észleléséhez szükséges efemeriszek itt érhetők el: http://www.minorplanetcenter.net/iau/MPEph/MPEph.html

A következőkben a 2017. március 3-i és 6-i estéken a Vega Csillagászati Egyesület távvezérelt csillagvizsgálójával végzett észlelést ismertetjük. Az észlelést mindkét alkalommal derültben kezdtük, de hamar megjelentek a felhők. Először csak a vezetést tették tönkre azáltal, hogy a vezetőcsillag nagyon gyorsan hol elhalványodott, hol felfényesedett, néha pedig teljesen eltűnt, ami megbolondította a Lacertát. Végül mindkét alkalommal teljesen beborult, így hiába állt rá a távcső elsőre a megfelelő pozícióra – figyelem, ez azért nagy szó, mert egyik észlelő sem volt jelen, mindenki legalább pár tucat méterre egy másik épületben, vagy km-re, vagy éppenséggel mintegy 1000 km-re volt a műszertől az észlelők közül! Mivel az első néhány kép után mindkét alkalommal felhőátvonulásban észleltünk a teljes borultság bekövetkeztéig, ez nem a távcső vagy az észlelők igazi próbája, inkább csak előrejelzi, mire is lenne képes a csillagda akkor, ha végre sikerülne kifognunk derült egeket. A tervezett 4-5 órányi exponálásból alig lett 49 perc végül, az is az említett, észlelésre majdhogynem alkalmatlan ég mellett. Mégis bemutatjuk a képet, mert még kérdés, mire is számíthatunk ettől a megyeszékhelyen, fényszennyezett helyen lévő városból, és e kép alapján tagtársaink biztatást kapnak, hogy érdemes lenne nekik is észlelést kezdeményezniük a műszerrel, illetve mások is meggyőződhetnek arról, hogy a csillagda működik, és egyszer a derült is eléri majd!

A fotografikus észlelés 250/1200-as Newton-távcsővel (a SkyWatcher cégtől), EQmod segítségével távvezérelt EQ-6 GoTo mechanikával, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és Canon 6D fényképezőgéppel történt, Zalaegerszeg Landorhegy nevű városrészéből, Bánfalvi Péter hátsó kertjéből. A vezetést az 50/190-es keresőtávcsőre feltett Lacerta MGEN biztosította – volna, ha a felhők nem zavarták volna munkáját. Az észlelés ismételten teljes távvezérlés mellett zajlott, senki sem volt a távcső mellett, mindenki otthon ült a saját számítógépe előtt.

Az észlelésen Bánfalvi Péter, Csizmadia Szilárd, Fábián Kálmán és Ágoston Zsolt vett részt, Skype, illetve TeamViewer szoftverek használatával. A Messier 51 katalógusszámú galaxist vettük célba, és összesen 56×60 sec objektum (light), 6 sötét (dark), 8 mezősimító (flat), ISO 1600-on felvett kép készült a két éjszaka során.

A képfeldolgozást Ágoston Zsolt végezte el. Az összesen elkészült 56 db képből végül 49-et adott össze az Iris nevű szoftverrel, az így összesített képet Startools 1.3.5 segítségével feldolgozta, végül a további igazítások Photoshop CS6 felhasználásával történtek.

A feldolgozott képen már szépen kirajzolódik az “Örvény-galaxis” jellegzetes alakja a két spirálkarral, és az egyik spirálkarhoz csatlakozó NGC 5195 elliptikus galaxissal. A karok szabályos spirális alakban hagyják el a fényes galaxismagot, majd az NGC 5195 erős gravitációjának hatására torzulnak: csaknem egyenesen haladnak kifelé, ahol el is halványodnak. A spirálkarok mentén helyenként hosszú sötét ködök futnak végig. Az NGC 5195 szintén torzul az M 51 tömegvonzásának hatására: elliptikus formája megnyúlik az M 51 spirálkarjának irányában, a vele ellentétes irányban pedig halványan látszanak a távolabbi, “kiszóródó” csillagok.

A Vadászebek (Canes Venatici) csillagképben található galaxist 1773. október 13-án fedezte fel Charles Messier, majd 1781-ben felvette katalógusába. A közeli NGC 5195 galaxist Pierre Méchain 1781. március 20-án fedezte fel. Az M 51 23 millió fényévre található a Földtől, átmérője 60 ezer fényév, mintegy 100 milliárd csillagot tartalmaz.

1994-ben, 2005-ben és 2011-ben észleltek szupernóvát a galaxisban.

Zalaegerszeg Andráshida városrészéről észleltem, 2017. február 25/26-án, vizuálisan és fotografikusan is. Ekkor készült a most bemutatott asztrofotó.

Abell 426 – Ágoston Zsolt. Az azonosított galaxisok katalógusjelükkel vannak megjelölve. NGC: New General Catalogue, IC: Index Catalogue, UGC: Uppsala Galaxy Catalogue. A hosszabb nevű 2MAXS nevek nem férnének el kényelmesen a képen, ezért a képen rövidítéseket alkalmaztunk, feloldásuk a kép alatti táblázatban érhetők el. A kép feliratmentes változata lejjebb látható.

A megfigyeléshez a Skywatcher cég HEQ-5 mechanikára rögzített 150/750-es Newton-távcsövét, Baader MPCC Mk III kómakorrektort és Canon EOS 6D fényképezőgépet használtam. A vizuális észleléshez  28 mm-es APEX okulárt, illetve 4 mm-es Planetary okulárt tettem be a távcsőbe.

Nagyon tiszta volt az ég Zalaegerszeg-Andráshida fölött, a fényszennyezés is visszafogott, a hőmérséklet elviselhető volt. A fényképezőgép csatlakoztatása előtt a Vénuszt sikerült vizuálisan megfigyelnem a 4 mm-es “Planetary” okulárral, 188x-os nagyítással. Vékony éles sarlóként jelent meg a felénk eső megvilágított terület. 28x-os nagyítás mellett az APEX okulárral diffrakciós tüskék voltak  megfigyelhetők.

A fotografikus megfigyelés során a Perzeusz-galaxishalmazról (Abell 426) készítettem 44×240 sec objektum (light), 10 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), ISO 1600-on felvett képet.

Az időjárás miatti hosszabb – hetek – kihagyás után, nagyon tiszta égbolt alatt készítettem a felvételt,  de ahogy a halmaz egyre közelebb süllyedt a horizonthoz, egyre erősebbé vált a nyers képeken megfigyelhető háttérgradiens, elsősorban emiatt nem tudtam jobban előhozni a halmaz tagjait. A múltkori alkalomhoz képest egészen simán sikerült a felszerelés beindítása, az MGen gyorsan talált vezetőcsillagot (némi fókuszálás után), és tartotta is azt, nagyon könnyen használható, és pontos az egész rendszer.
Abell 426 – Ágoston Zsolt
Az Abell 426 az egyik legnagyobb ismert galaxishalmaz, ezer feletti taggal. Perzeusz-halmaznak is nevezik. A halmazt alkotó galaxisok kb. 200-250 millió fényévre találhatóak a Földtől, legfényesebb tagja az NGC 1275 elliptikus galaxis 12,6 magnitúdóval, mely egyben az egyik legerősebb ismert röntgen- és rádióforrás. A kb. 230 millió fényévre található extragalaxis erős sugárzását a magjában elhelyezkedő nagyon nagy tömegű fekete lyuknak köszönheti: ez a fekete lyuk 340 millió naptömegű.
A fenti kép a teljes képmező kb. 1/6-a, ez tartalmazza a halmaz legsűrűbb részét, nagyobb kép esetén teljesen elvesznek a galaxisok. A halmaz kb. 40 tagját sikerült azonosítanom, néhány halvány galaxisnak nem találtam katalógusszámát, de a képet kinagyítva egyértelműen látszanak.
A leghalványabb galaxis, amit azonosítani tudtam, az UGC 2626 galaxis, 15,7 magnitúdóval.
A Perzeusz-halmaz teljes kiterjedése az égen 863 ívperc, azaz 14 fok. A képen csak a legsűrűbb belső része látható, a kép mérete átlósan kb. 43′.
A galaxisokról és galaxishalmazokról a VEGA korábbi számaiban is lehet olvasni:
Csizmadia Szilárd: Galaxisok, VEGA (1995) 20. szám, 4-14. oldalak http://www.vcse.hu/vega/vega20/page4.html

Eicher, J. David: A galaxisok arcai, VEGA (1996) 27. szám 7-9. oldalak, Astronomy 1995 dec. Fordította: Csizmadia Ákos. http://www.vcse.hu/vega/vega27/page7.html

Csizmadia Ákos: M87 extragalaxis, VEGA (1997) 32. szám 4. oldal http://www.vcse.hu/vega/vega32/page4.html

Csizmadia Szilárd: Galaxis szuperhalmazok, VEGA (2004), 69. szám 12-19. oldalak
http://www.vcse.hu/vega/vega69/vega69.pdf

Nagy Zsófia: Az elliptikus galaxisok kozmológiai jelentősége az M86 tükrében, VEGA (2005), 70. szám, 5-12. oldalak http://www.vcse.hu/vega/vega70/VEGA70.doc

Csizmadia Szilárd: Közeli galaxisok, VEGA (2014), 102. szám, 3-5. oldalak, https://drive.google.com/open?id=0B5vbbBRLdg3sSUZWc1pMdi1sdk0

A következőkben ajánlani szeretnék néhány objektumot márciusi csillagászati megfigyelésekhez.

A Nap március folyamán 06:00 körül kel, 18:00 körül nyugszik, az észlelés ezután – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkületet a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold március 28-án, első negyed 5-én, telihold 12-én, utolsó negyed 20-án lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).

A Merkúr kedvező koraesti láthatóságba kerül, 03.18-án -1,3 magnitúdófényesség, 5,5″-es átmérő, és 0,90 fázis mellett megtalálható nyugati irányban, alacsony szögben.

A Vénusz, Uránusz és Mars napnyugtakor még megfigyelhető nyugati irányban, de korán eltűnnek a horizonton.

A Jupiter este tíz óra körül, a Szaturnusz hajnali négy óra körül kel keleten.

Látványosabb események:

03.01. 18:11 Vénusz-Mars-Uránusz-holdsarló együttállás a Halak csillagképben
03.04. 22:08 A Callisto 8″-el halad el a Jupiter északi pólusa mellett.
03.14. 20:28 A Jupiter 1,8°-kal délnyugatra látható a Holdtól a Szűz csillagképben
03.20. 10:29 tavaszi nap-éj egyenlőség
03.20. 20:41 Ganymedes fogyatkozásának kezdete
03.20. 20:52 Io fogyatkozásának kezdete
03.27. 22:46 Io fogyatkozásának kezdete
03.28. 00:39 Ganymedes fogyatkozásának kezdete

Kora estétől látható a Fiastyúk, az M36, M37, M38 nyílthalmazok is.

Olvasd tovább

A következőkben ajánlani szeretnék néhány objektumot februári csillagászati megfigyelésekhez.

A Nap február folyamán 06:30 – 07:00 körül kel, 17:00 körül nyugszik, az észlelés ezután – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkületet a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold február 26-án, első negyed 4-én, telihold 11-én, utolsó negyed 18-án lesz. (Forrás: http://vcse.hu/holdfazisok-2016-2030/).

A Vénusz és Mars napnyugta után nem sokkal még megfigyelhető délnyugati irányban, a Vénusz -4,5 magnitúdójával nagyon látványos szabadszemmel is.

Az Uránusz kora este megfigyelhetőek nyugati irányban, a Halak csillagképben.

A Jupiter este tizenegy óra körül kel keleten.

Február során egyre kedvezőbb pozícióba kerül a 45P/Honda-Mrkos-Pajdusakova üstökös, a hónap közepén este tíz óra körül keleten már jól megfigyelhető (Bereniké haja csillagkép), a jelenlegi előrejelzések szerint fényessége 6-7 magnitúdó körül marad március elejéig.

Forrás: http://www.aerith.net/comet/catalog/0045P/2016.html

Már kora estétől megfigyelhető a Perzeusz csillagképben az Ikerhalmaz, Szív-köd és Lélek-köd, az Androméda csillagképben az Androméda-köd, a Triangulum csillagképben a Triangulum-galaxis.


 

Szintén kora estétől látható a Fiastyúk, az M36, M37, M38 nyílthalmazok is.


Sötétedéstől kezdve megfigyelhető északi irányban az NGC 2403 (Caldwell 7) galaxis.


Sötétdéstől megfigyelhetőek az Orion csillagkép és környékének látványos mély-ég objektumai: az Orion-köd (M42), Rozetta-köd (NGC 2237), Tölcsér-köd (NGC 2264), Lófej-köd (Barnard 33, IC 434), Rák-köd (M1) és Praesepe halmaz (M44)



Kora estétől láthatóak a Hajófara és Egyszarvú csillagképek nyílthalmazai, az M46, M47, M48 és M50 halmazok, melyek vizuálisan és fotografikusan megfigyelve is nagyon látványosak, az M46 egy kisebb planetáris köddel (NGC 2438) együtt látható.

Este tíz órától megfigyelhetőek a Leo-tripletként is ismert galaxisok (Messier 65, Messier 66, NGC 3628)

 

Este tíz – tizenegy óra körül a Virgo-halmaz is kedvező pozícióba kerül, számos galaxist figyelhetünk meg egymás közelében:

(A Szűz csillagkép felett, és az Oroszlán csillagképtől balra)

Az észlelési időpontokat a Stellarium szoftver segítségével, február 17-ére adtam meg.