Az IC 349 jelű köd, becenevén Barnard Merope-köde egy nagyon nehéz objektumnak számító észlelési kihívás a Fiastyúk (M45, Plejádok) területén. Edward Emerson Barnard amerikai csillagász fedezte fel 1890-ben. 13 magnitúdósnak és 30 ívmásodpercesnek találta, ami nagyon nehezen megfigyelhetővé teszi a 4,2 magnitúdós Merope (másképp: 23 Tauri) csillag mellett!

VCSE - A felvétel 200/1000 NEwton-távcsővel készült 2023. október 11-én Bobáról, ASI 178 MC kamerával. A távcső EQ5 PRO GoTo mechanikán volt. Expozíciós idő: 53x120sec. - Fotó: Fridrich János
VCSE – A felvétel 200/1000 Newton-távcsővel készült 2023. október 11-én Bobáról, ASI 178 MC kamerával. A távcső EQ5-PRO GoTo mechanikán volt. Expozíciós idő: 53×120 sec. – Fotó: Fridrich János

Olvasd tovább

Az alábbi két vizuális észlelés a VEGA ’23 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborból és a TUTY-projekttalálkozón készült.

Az NGC 404 galaxis (a LM közepe táján) a Mirach nevű fényes csillag alatt. Rajz: Román Dávid
Az NGC 404 galaxis (a LM közepe táján) a Mirach nevű fényes csillag alatt. Rajz: Román Dávid

A remek ispánki ég alatt lehetőségem volt igazán halvány mélyegeket is megpillantani és ezeket meg is örökíteni. Ezek egyike volt az NGC 404 extragalaxis, vagy más néven a Mirach szelleme, ami igen közel található a Mirach csillaghoz (2 magnitúdós, β Andromedae, mindössze 7 ívpercre van a 11,2 magnitúdós galaxis ettől a csillagtól), ezért nem is könnyű megpillantani. Pici, halvány, elnyúlt ködösségként volt megfigyelhető.

Távcső: 130/650 Newton, 6 mm Planetary, nagyítás: 108x
Időpont: 2023.08.19.
Helyszín: Ispánk
Mechanika: EQ3

Az NGC 404 egy ún. lentikuláris mezőgalaxis, kb. 10 millió fényévre tőlünk. W. Herschel fedezte fel 1784-ben. Mérete picit kisebb, abszolút fényessége picit nagyobb a Kis Magellán Felhőénél. Más, hasonló típusú galaxisokhoz képest nagyon gazdag semleges hidrogénben, amelynek többsége a galaxis körüli nagy gyűrűkben van. Közepén és a külső részeiben ma is folyik benne kis ütemben a csillagkeletkezés. Az NGC 404 valaha spirálgalaxis lehetett, de a vizsgálatok szerint kb. 1 milliárd évvel ezelőtt egy vagy több másik galaxissal egyesült, és lentikulárissá (lencse alakúvá) vált. Talán van a közepén egy nagyon nagy tömegű fekete lyuk néhány tízezer naptömeggel. Az NGC 404 egyben a LINER-galaxisok közé is tartozik. Bouchard, A.; Prugniel, P.; Koleva, M.; Sharina, M. (2010). “Stellar population and kinematics of NGC 404”. Astronomy & Astrophysics. 513: A54. arXiv:1001.4087 (Cs. Sz.)
Az NGC 6781 panetáris köd a Sas-ban. Rajz: Román Dávid
Az NGC 6781 planetáris köd a Sasban. Rajz: Román Dávid

Leírás

Az NGC 6781 a 13 cm-es tubusomban egy halvány kis planetáris köd a Sas csillagképben, a megpillantásában sokat segített a OIII szűrő.

Távcső: 130/650 Newton, 6 mm Planetary, nagyítás: 108x
Időpont: 2023.08.15.
Helyszín: Ispánk
Mechanika: EQ3
Szűrő: OIII szűrő

Az NGC 6781 1788 óta ismert; távolsága a Naptól kb. 1500 fényév. A 11,4 magnitúdós, 1,9 ívperces, tehát nagy látszó méretű planetáris közepesen nehéz egy 13 cm-es távcsőnek. A 0,44 fénysugarú, vagyis a Neptunusz Nap körüli pályaméretét jó kilencszázszor felülmúló, hordó alakú ködre feltehetően felülről, a hordó elülső fenekéről nézünk rá. A planetáris ködöt létrehozó vörös óriás (pontosabban egy aszimptotikus óriásági csillag) eredetileg 2,5 naptömegű lehetett, és élete végén 0,41 naptömegnyi gázt és 1,53 naptömegnyi port lökött ki: ez alkotja ma ezt a ködösséget. A 17 magnitúdós központi csillagot vizuálisan nem lehet látni (legalább 65 cm-es távcső kellene hozzá), de fotografikusan kisebb műszerrel is megörökíthető. Érdekesség, hogy a fehér törpe központi csillagtól 5000 Csillagászati Egységre egy M típusú, fősorozati törpecsillag kering. E planetáris köd korát 9400 évre becsülik. A rajz jól visszaadja, milyen halvány objektumra számítsunk 13 cm-es távcsőben. (Cs. Sz.)
Az IC 166 nyilthalmaz akép közepén lévő, sárgás-narancsos csillagok csoportja - Fotó: Mezei Balázs
Az IC 166 nyílthalmaz a kép közepén lévő, narancsos és vöröses csillagok csoportja – Fotó: Mezei Balázs

Leírás

A fotózott nyílthalmaz a Kassziopeia csillagképben, gazdag csillagmezőben található. A kép szerint a halmaz nagyrészt vörös csillagokból áll, kora alapján középkorúnak osztályozott halmaz. A képek gyenge légköri nyugodtság mellett készültek.

Távcső: 250/960 Newton+Skywatcher F4 kómakorrektor

Időpont: 2023.11.07.

Helyszín: Zalaegerszeg

Átlátszóság: 5

Nyugodtság: 2

Kamera: QHY294PROM

Mechanika: Stabi7Proto

Expozíciós adatok: L: 115×1 perc, R: 50×1 perc, G: 61×1 perc, B: 59×1 perc, összesen 4,75 óra

Szűrők: Antlia LRGB

Az IC 166 nyílthalmazt William Frederick Denning (1848-1931) brit amatőrcsillagász fedezte fel. 8×8 ívperces csak, és összfényessége mindössze 11,7 magnitúdós, így vizuálisan 11-13 cm-es távcsővel nehezen, de látszódhat; a biztos látványhoz és felbontáshoz minimum 20 cm-es távcső kell. Nagyon gazdag, a téli Tejút csillagmezejében látszik. A közepesen idős nyílthalmazok csoportjába tartozik 1,32 milliárd éves korával. Csak kevés nyílthalmaz ismert 5 milliárd éves korral, és a legtöbb nyílthalmaz 500-700 millió évnél fiatalabb.

A halmaz jellegzetessége a nagyon narancsos és vöröses színű csillagok. Kék vagy fehér nincs is benne. Ezt a hatást nem az arrafelé egyébként gyakori csillagközi porfelhők okozzák, hiszen a halmaz környezetében a csillagok kékesek-fehéresek is tudnak lenni a képen. Az ok abban keresendő, hogy az IC 166 öreg, ezért mára gyakorlatilag csak kétféle csillag maradt benne: vörös törpecsillagok, amik akár sok tízmilliárd évet is eltölthetnek a fősorozaton, lassan fuzionálva hidrogént magjukban héliummá; és vörös óriáscsillagok, amelyek a közepes tömegű fősorozati csillagokból fejlődtek el és azok ma megfigyelhető állapotait mutatják (ha volt benne nagy tömegű csillag, az már régen II-es típusú szupernóvává vált). De hogyan élhette meg az IC 166 ezt a kort, hogy csak ez a kétféle típusú csillag maradjon benne? Nos, ez a halmaz a Perzeusz-spirálkaron is túl van, tőlünk 4500-5500 parszekre, a Galaxis centrumától 12700 parszekre (a Nap a centrumtól csak kb. 8000 parszekre), ahol a Galaxisunk árapály-ereje már kicsi, és nem tépte szét teljes mértékben pár galaktikus keringés alatt a nyílthalmazt. A többi, közelebbi halmazra ugyanis ez a sors vár, és a csillagaik elszöknek, majd elkeverednek a Galaxis többi csillagával. Az IC 166 nagy halmaz lehetett eredetileg, de a magja, benne vörös óriásokkal és törpékkel, megmaradt. Az IC 166 tehát annak a kevés nyílthalmaznak az egyike, amelyek ritkán, messze a Galaxis középpontjától fordulnak elő, ahol később bomlanak csak fel, mint a beljebb lévők. Forrás: https://iopscience.iop.org/article/10.3847/1538-3881/aad048/pdf (Cs. Sz.)

VCSE - Az NGC 2022 planetáris köd a Hubble Űrtávcső (Hubble Space Telescope, HST) felvételén - Forrás: NASA/ESA
VCSE – Az NGC 2022 planetáris köd a Hubble Űrtávcső (Hubble Space Telescope, HST) felvételén – Forrás: NASA/ESA

Az NGC 2022 planetáris ködöt először William Herschel látta az emberek közül 1785. december 28-án. Ez az Orion-beli planetáris köd kb. 8210 fényévre található a Naprendszertől. A csillagászok alaposan tanulmányozták, és a következőket állapították meg róla:

28″ látszó átmérőjű. (A Jupiter látszó átmérője 30 és 50 ívmásodperc (“) között változik. 30″-nek azonban akkor mutatkozik, amikor együttállásban van a Nappal, és ilyenkor optikai távcsövekkel nem, vagy csak nehezen észlelhető. Szokásosan 40-50″-nek látjuk a korongját, amikor a Nappal átellenes oldalon jár.) Halványabb és ritkásabb halója azonban 40”-ig elnyúlik, ez kis távcsővel nem észlelhető.

Kettős héjú planetáris köd, ami azt jelenti, hogy egy, a csillagszél által összenyomott belső héj és egy sokkal diffúzabb, ködszerűbb külső héj alkotja. A belső, vékonyabb vastagságú, gömb alakú héj sugarát 0,326 ± 0,039 fényévre becsülik. Ez 28 ± 2 km/s sebességgel tágul. A külső héj vetületben kör alakú, így akár a valóságban gömb alakú is lehet; sokkal lassabban tágul, mint a belső héj. (Emiatt a belső héj egyre közelebb kerül a külső héj külső sugarához.) A ködben lévő anyag mindössze a Nap tömegének 19%-a. A központi fehér törpe 15,92 magnitúdós vizuálisan, így nagyon nagy távcső és nagyítás kell a megpillantásához. A törpe felületi hőmérséklete 122 000 K.

8 cm-es távcsővel, OIII szűrő használatával már látható jó égen az Orion tetején, a Vadász feje közelében; ekkora távcsővel azonban még csak egy egyenletes fényű, szürkés fénykorong, aminek a kiterjedése kicsi és fényessége alacsony. Kis nagyításokkal akár csillagszerűnek is tűnhet, esetleg felfúvódott csillagnak, de 60x-os nagyítás környékén már feltűnik, hogy kiterjedtebb, mint a csillagok.

Varga György 30 cm-essel ilyen leírást adott vizuális látványáról:

300/1500 Dobson (2018. jan. 19., Ják): Kicsi, kerek, homályos folt.

Ennek a bejegyzésnek a szerzője örült volna, ha hasonlóan röviden fogalmazhatja meg a látványt. Ő így látta 35,5 cm-es műszerrel:

355/1600 Dobson (2023. nov. 11/12., Őrimagyarósd, VCSE novemberi észlelőhétvége, T=4, S=9): N=239x (6,7 mm Scientific Explorer): azonnal feltűnő, könnyen észrevehető, az M57-hez képest kb. nyolcadakkora méretű planetáris köd az Orion északi részén; fényes, a SAC katalógusban megadott 11,7 magnitúdónál fényesebbnek, olyan 10,5 mag körülinek saccoltam; szürkésfehéres, homogén belső fényességű, közel kör alakú folt szűrő nélkül; OIII szűrővel a széle árnyalatnyit halványabb (kb. a teljes méret 1/8-át kitevő szélességű külső halója van), ami recézett-csipkés szélű; széle az égi háttértől határozottan elválik. OIII szűrő még inkább kiemeli a háttérből. OIII szűrővel közepesen gazdag csillagmezőben látszik. Tetszetős, bár részletet alig mutató PL. (A VCSE 2023. nov. 10-12-i észlelőhétvégéjén történt megfigyelés, amit többek szintén megtekintettek.)

Források:

https://esahubble.org/images/potw1932a/

www.eszleles.hu

Finlay, Warren H. (2014), Concise Catalog of Deep-sky Objects

Pottasch et al. (2005): Abundances of planetary nebulae NGC 2022, NGC 6818 and IC 4191, Astronomy and Astrophysics 436, 953

Sabbadin et al. (1984): The planetary nebulae NGC 1535 and NGC 2022, Astronomy and Astrophysics 136, 193

SIMBAD

(Szalontai Tibor írása)

 Az elmúlt hónapok borult, vagy csak felhőrésekkel megszakított időjárása után már alig vártuk, hogy egy holdtalan és derült éjszakán közösen észlelhessünk!

Február 14-én felmerült annak a lehetősége, hogy szerdán tiszta égbolt várható és Vizsi Csaba elkezdte a közelben lakó, rendszeresen észlelő tagtársakat, köztük engem is hívni egy a VCSE kávási észlelőbázisára szervezett közös megfigyelésre.

Véletlenül úgy adódott, hogy aznap munka után haza tudtam jönni Zalába, de pont nem voltak otthon műszereim, csak az okuláros kofferem. Pontosabban tubus még akadt volna, mert a Makszutov 127/1500-as otthon, de az állványaim és a mechanika fejeim a bécsi legénylakban, a nagyobb 10”-os Dobson távcsövem, meg a 20×80-as binokulárom a mikekarácsonyfai hétvégi házamban voltak. A 12”-os Flex-tube pedig még építés alatt áll, az talán a nyári táborra lesz majd bevethető állapotban.

Így megkérdeztem Csabát, hogy tudna-e nekem egy vizuális megfigyelése alkalmas műszert is magával vinni?

Szerencsére, pont a lányánál, Emíliánál van az Egyesület 150/1200-as Dobsonja, amit rendelkezésemre bocsátottak.

Ágoston Zsolt és Csaba már szürkületkor kitelepültek, mert Csaba fotózni akart, amihez a rendszer összeállítása időigényesebb.

Zsolt most a 82×25-ös, 90°-os prizmás binokulárjával települt ki.

Úgy este 7 óra után pár perccel érkeztem meg Kávásra, s mivel most csak a megfigyelőszékemet és az okuláros kofferem kellett felvinnem, pillanatok alatt készen álltam az észlelésre.

Csaba már odakészítette nekem az egyesületi 6”-os (f/8) Dobsont. Rögtön a nyugati látóhatárhoz közelítő Vénuszt választottam első célpontomnak.

Kora este a Vénusz még egész február hónapban megfigyelhető volt, a Holdhoz hasonló fázisokat mutat (lásd a VCSE havi megfigyelésajánlóját).

Ugyan derült volt szerda este, de a horizont felett 15°-ig párás-ködös volt, emiatt a Newton-rendszerű távcső ellenére színbontást tapasztaltam. Persze tudtam, hogy ezért nem távcső a felelős, hanem az egyre vastagodó légkörön keresztül történő atmoszférikus differenciális refrakció, lévén a Vénusz este 7 felé már csak 5° horizont feletti magasság körül járt.

Rövidesen áttértem a Jupiterre, ami akkor még elég magasan, kb. 20°-on volt megtalálható. Meglepően jó nyugodtságot tapasztalva, elkezdtem egyre nagyobb nagyítással nézni. A Galilei-holdakból akkor csak hármat pillantottam meg, az Európa pont takarásban volt, ahogyan a Nagy Vörös Folt is a bolygó túloldalán tartózkodott. Az SW 7 mm-es Planetary okulárral 172x-es nagyítás mellett gyönyörködtem a látványban, majd a légköri nyugodtságon felbuzdulva egy 2x-es Barlow-lencsét is felraktam. Az már viszont sok volt a 150 mm-es tubusnak, csak maszatos lett tőle a kép. A távcső elvi maximális felbontása 300x-os, e fölé menni nincs értelme. Zsolt is megnézte nálam a Jupitert.

Közben Vizsi Csaba el-eltűnt a megfigyelő teraszról, őt hiába próbáltam a látványhoz invitálni, mint később kiderült, lement melegedni az autójába, mert fagyoskodott.

A Jupitertől feljebb navigáltam a Plejádokra, itt megint észleltem a diffúz ködösség struktúráját, amit Zsoltnak is megmutattam.

Azt hittem, hogy csak odaképzelem a gázokat a látványba, de ő is látta. Ezek szerint nem csak képzelődtem.

Eközben Zsolttal egymás távcsövéhez ingáztunk, megnéztük ugyanazokat az objektumokat, halmazokat, galaxisokat az ő binokulárjában, majd az egyesületi távcsőben is.

Pl. az M81-82 galaxisokat az UMa-ban, azután átváltottunk az egyre magasabbra emelkedő Nagykutya csillagkép objektumaira.

Az M41 után a Cr140-es (Zsoltnál volt részletes kinyomtatott csillagkalauz) halmazt is megnéztük, eközben Csaba az M42-es Orion ködöt fotózta, s azóta is ingázott az autója melege és a megfigyelőterasz között. 

Megpróbáltam az NGC 1579-t is megpillantani, lévén ez volt a februári ajánló „ékköve”, de sajnos a 150 mm kevés hozzá, majd megpróbálom a most következő hétvégén a 254/1250-es nagyágyúval megfigyelni. 

A hiábavaló próbálkozás után, a Mars-ra navigáltam, ami a nyugodt légkör miatt, az eddigi legrészletesebb Mars megfigyelésem lett, Zsoltot is hívtam, nézze meg ő is! Egyértelműen látszott a kb. 90%-os fázis mellett a CO2 jégsapka, valamint a kontrasztosabb felszíni területek.

Folytatásban, kissé sportosan ugráltunk a csillagképek között, pl. átálltunk a Cassiopeia-ra, ott az M103-at, majd a Perseus-beli Ikerhalmazt hasonlítottuk össze látványban a 82 mm-es (f/4,8) binokulár és a 150 mm-es (f/8) Newton között.

A binokulár egyértelműen 3D-s hatást ért el, de a halmazok felbontása és a galaxismagok fényessége elmaradt a Newton-belitól, miközben a jóval nagyobb látómező másféle vizuális élménnyel ajándékozta meg a megfigyelőt.

Konstatáltuk, hogy mindkét műszernek megvan a maga létjogosultsága, erőssége. Nemhiába van egy gyakorló vizuális megfigyelőnek komoly eszközparkja. A célponthoz kell műszert választani.

Végül a Leo csillagkép galaxis halmazait próbáltam megtalálni, de erre tényleg kicsi volt a rendelkezésre álló műszer, a Denebolától a Regulus-ig alaposan végigpásztáztam a területet, hiába.

Eközben vastag jégréteg rakódott a tubus oldalára, majd a fekete okuláros kofferem változott fehéren szikrázóra a kifagyott párától, valamint a többrétegű ruházatom és vaskos alkatom ellenére elkezdtem dideregni, lehetett vagy – 7 °C, ezért befejeztem a megfigyelést.

(Ágoston Zsolt vizuális megfigyelései)

Vizsi Csabával együtt érkeztünk egy kevéssel a sötétedés előtt Kávásra, majd mindketten elkeztük összeállítani a felszerelésünket. Csaba egy EQ-5 GoTo mechanikára rögzített Altair Astro Ascent 102/710mm-es ED apokromát távcsővel és átalakított Canon 6D fényképezőgéppel kezdte el fotózni az M42 Orion-ködöt. Én egy APM 82mm átmérőjű binokulár-távcsövet hoztam vizuális megfigyelések céljára, 24mm-es és 9mm-es okulárokkal.  Az észlelésben a segítségemre volt a Lampert Spix és Frank Gasparini által írt Big binoscout c. könyv is, amiben részletes keresőtérképek és útmutatások vannak 144 mély-ég objektum megfigyeléséhez.

Elsőnek az NGC 457 “Bagoly-halmazt” kerestem meg, különleges alakja már 24X-es nagyítással is látványos volt. Bagolyra, vagy E.T.-re emlékeztetett hosszú szárnyaival/karjaival, rövid törzsével és fényes szemeivel. A közeli M103 nyílthalmaz következett, ám ekkora nagyítással csak pár fényesebb, egymáshoz nagyon közeli csillag látszott. A következő célpontom az NGC 869 – NGC 884 “Ikerhalmaz” volt, 25X-ös nagyításban, az APM 24mm-es, 70° látómezejű okulárjaival csodás látvány volt a két, fényes csillagok sokaságából álló sűrű és nagy kiterjedésű csillaghalmaz! Mintha gyémántok szóródtak volna szét a sötét égen, a binokulár pedig térbeli érzést nyújtott!

Egy rövid pihenőt követően az M42 Orion-köd felé fordultam, már 82mm-es átmérővel is láthatóvá váltak a köd “szárnyai”, az NGC 1977 “Menekülő ember-köd” is halványan látható volt. A 9mm-es okulárokkal, 50X-es nagyítással az Orion-köd magja részletesen vizsgálhatóvá vált, a Trapézium halmaz négy csillagát tudtam elkülöníteni.

Hamarosan megérkezett Szalontai Tibor is, aki az egyesületi 150/1200mm-es dobson távcsövével kezdett el észlelni.

Ahogy az alacsonyan elhelyezkedő déli objektumok egyre magasabbra emelkedtek, célbavettem az M46 és M47 halmazokat, amik egy látómezőben megfigyelhetőek voltak. Az M46 egészen halvány, csaknem ködösség-szerű volt, tagjait alig lehetett egymástól elkülöníteni. Az M47 tagjai jóval fényesebbek voltak, és egészen közel voltak egymáshoz. Talán 20 csillagát láttam, ezek sűrűen, egymáshoz közel helyezkedtek el. A közeli M48 nyílthalmaz már nagyobb kiterjedésű, tagjai közt is nagyobb volt a távolság. Kissé alaktalan homogén eloszlású volt, de nagy kiterjedése miatt ő is látványos! A Szíriusz alatt fekvő M41 nagyon hasonlított hozzá, szintén egy nagyobb kiterjedésű, sűrű, amorf nyílthalmaz, talán 30 taggal. A Cr 140 halmaz már nagyon alacsonyan volt, a légkör ott már annyira átlátszatlan volt, hogy nem ismertem fel.

Némi pihenőt követően a Szekeres csillagkép irányában folytattam a megfigyelést: felkerestem az M36 – M38 nyílthalmaz-párost: az M38 halvány, nagy kiterjedésű, kicsit ritkás, de számos tagból áll. Az M36 kisebb kiterjedésű, de fényes és sűrű halmaz. Mindketten látszottak egy látómezőben, köztük pedig a “Vigyorgó macska aszterizmus” mosolyog 🙂
Az M37 halmaz következik, ami egy közepes méretű, sűrű, 40-50 tagból álló halmaz. Az M45 Fiastyúk szokás szerint nyagyszerű látványt nyújtott, a legfényesebb hét csillagához tucatjával társultak a halványabb, de még így is nagyon fényes csillagok.

Az okulárokat egyre gyakrabban kellett törölgetnem a párától, úgyhogy gyorsan megkerestem a C/2022 (ZTF) üstököst, aminek a fényes magját körbevette az enyhén elnyúlt csóva. Az üstökös már akkor is sokat halványult. Végül felkerestem a közeli M1 Rák-ködöt, ami egy apró, halvány, elliptikus ködöcskének látszott. Mivel egyre hidegebb lett, és észlelőtársaim is elkezdtek összepakolni, én is befejeztem a nézelődést és elpakoltam.