2019. február 4-én és 6-án 20:30 és 23:59 KöZEI között, Zalaegerszeg kertvárosi részén készült felvételemet szeretném megosztani veletek, az NGC 2244 nyílthalmazról és az azt körülvevő Rozetta-ködről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher f/4 kómakorrektorral és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült,  100x90s szűrő nélküli és 32X240s UHC szűrővel exponált objektum (light), 40 sötét (dark), 40 mezősimító (flat), 40 flatdark, ISO 1600 kép összegzéséből. A feldolgozás Nebulosity, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt. A felvétel feldolgozásakor a szűrő nélküli felvételsor színeit az UHC szűrős képsorozat fényintenzitásával kombináltam, Schmall Rafael ötlete alapján.

VCSE - NGC 2244 nyílthalmaz és Rozetta-köd -Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 2244 nyílthalmaz és Rozetta-köd – Ágoston Zsolt

Az NGC 2244 nyílthalmaz 6-8 fényesebb, téglalap alakba rendeződő és néhány kisebb csillagból áll, melyet a Rozetta-köd középen lyukas, szabálytalan “fánk” alakban vesz körül.  A nagy kiterjedésű emissziós ködöt  fodrozódások, továbbá a látható fényt kitakaró porködök teszik látványosabbá. A ködösség több NGC számot kapott: NGC 2237, 2238, 2239 és NGC 2246. A különböző számok a köd különböző részeit jelölik, a régi vizuális észlelések során ugyanis csak a köd fényesebb részeit látták meg, az őket összekötő halványabb részeket nem: így különállóknak gondolták. A főleg hidrogénből és oxigénből álló emissziós köd anyagából keletkezett az NGC 2244 halmaz számos más csillaggal együtt, ezek sugárzása ionizálja a ködösséget.

5000 fényévre található a Földtől, átmérője 130 fényév. Tízezer naptömegű, A nyilthalmazt John Flamsteed fedezte fel 1690-ben. William Herschel is megfigyelte a halmazt 1784-ben. Az NGC 2237-2238-2244 néven ismert ködrészeket John Herschel fedezte fel először. A 2237 a köd északnyugati része, a 2238 a déli, a 2246 pedig az északkeleti. Az NGC 2239 pedig azonos az NGC 2244-gyel, de J. Herschel pozíciómeghatározási hibát követett el, így sokáig az NGC 2239-et egy nemlétező halmazra használták megnevezésként. 1864-ben Albert Marth német csillagász részletesebben is megfigyelte a komplexumot. 1871-ben Lewis A. Swift észlelte a ködösség nagyobb, nyugati részét. Szokás őt megadni sok helyen – pl. a wikipédián is – felfedezőként. Ez, mint látjuk, kissé sommás összefoglalása egy bonyolult történetnek. Hogy fokozzuk: Swift munkáját nem ismerte E. E. Barnard, és 1884-ben ő is tanulmányozta a köd nyugati oldalát. Csak az 1890-es években realizálták, hogy itt egyetlen összefüggő ködról van szó. (A dőlt betűvel szedett részeket a szerkesztő, Csizmadia Szilárd adta hozzá.)

A köd  jelenleg is csillagkeletkezési régió, valószínűleg az évmilliók alatt az anyagából születő új csillagok az NGC 2244 nyílthalmazt fogják tovább bővíteni. Keskeny sávú felvételeken jól látható, hogy a halmaz korábban keletkezett, nagytömegű csillagai keltette szupernóva-robbanások által szétszórt oxigén nagy mennyiségben van jelen, így a távoli jövőben esetleg kialakuló élethez adottak a legszükségesebb alkotóelemek.

VCSE - Az LDN 1622 sötétköd hosszú expozíciós idjeű felvételen - APOD, T. Lahtinen
VCSE – Az LDN 1622 sötétköd hosszú expozíciós idejű felvételen – APOD, T. Lahtinen

A Nap Csillagászati Képe 2019. február 2-án T. Lahtinen nagyon hosszú expozíciós idejű felvétele volt. Bár egyesek esztétikája szerint ízléstelenül rózsaszínes a felvétel, a valóságban számos asztrofizikai érdekesség látszik rajta (a természet színeiről pedig nem tehet senki).

Sajnos, az APOD nem adja meg a felvétel adatait, és csak nagyon nehezen találta meg a magyar változat szerzője (Cs. Sz.) a kép adatait, de itt elérhetők: https://www.taivaanvahti.fi/observations/show/81033. Eszerint a felvétel – finnből fordítva a jelen bejegyzés szerzője által, aki nem tud finnül – Sky-Watcher Esprit 100ED 100/550-es műszerrel készült, a mechanika 10 Micron GM 1000 HPS volt, a kamera Atik 460EX. Ezek Magyarországon kevésbé ismert, alig használt eszközök. A képhez 75 db 10 perces szűrő nélküli (light), 62 db 5 perces  RGB szűrőkkel (vörös, zöld, kék), és 40 db 10 perces hidrogén-alfa szűrővel készült felvételt használt fel.

A kép közepén lévő sötét folt az LDN 1622 sötétköd sziluettje. A sötétköd halványan fénylő hidrogénfelhő előtt látszik, annak a fényét, és a mögötte lévő csillagok fényét is eltakarja. Ez a hidrogénfénylés csak hosszú expozíciós idejű felvételeken látszik.

Az LDN 1622 a Barnard-ívtől nem messze van az égen. Az LDN 1622 csak kb. 500 fényévre van tőlünk, átmérőjét 10 fényévre becsülik. A fenti kép 1°-os égi területet ábrázol, tehát a ködösség az égen is igen nagy látszó kiterjedésű. Az ilyen sötétködöket néha abszorpciós ködöknek is nevezik, lévén, hogy elnyelik a mögöttük lévő objektumok fényét. Többnyire nagyon hidegek, és csillagközi porból állnak, amelyek jól összegyűltek ezeken a helyeken. Gyakran van bennük gáz, néha bonyolultabb molekulákkal együtt (pl. szén-monoxid, ammónia, formaldehid stb.). Az ilyen ködök legsűrűbb magjainak összehúzódásából lesznek majd a csillagok magjai később, ahogy azt manapság elképzelik a csillagászok.

Az LDN a Lynds’ Catalogue of Dark Nebulae c. munka rövidítése. (Párja, a Lynds’ Catalogue of Bright Nebulae szintén sokat idézett munka.) Beverly Turner Lynds (1929-) amerikai csillagásznő állította össze ezeket a katalógusokat. 1949-ben szerezte meg diplomáját, 1955-ben doktori címét. Meglehetősen hosszú karriert mondhat magáénak. Dolgozott a Green Bank Obszervatóriumban, az Arizonai Egyetemen, a CfA-ban stb., és a Kitt Peak-i Nemzeti Csillagvizsgálóban is, ahol 1971-1975 között igazgatóhelyettes is volt.

VCSE - A Chang'e-4 leszállóegység a Holdon. - APOD, Kínai Űrügynökség
VCSE – A Chang’e-4 leszállóegység a Holdon. – APOD, kínai űrügynökség

2019. január 5-én a nap csillagászati képe (APOD, Astronomy Picture of the Day) a Chang’e-4 leszállóegység “szelfije” volt. Szelfizés már az űrben is megszokott dolog, pl. némelyik Marsot vizsgáló űreszköz is készített korábban az űrhajósokat nem is számítva…

A jelen esetben valójában a leszállóegység és a rover egymást fotózta, így ez nem igazi szelfi.

2019. január 3-án landolt a kínaiak embert nem szállító űrszondája a Holdon. Ez volt az első leszállás a Hold túlsó, Földről nem látható oldalán. (Helyesen ez a túlsó oldal, de magyarul elterjedt a helytelen “sötét oldal” megnevezés, noha kéthetes nappal és kéthetes éjszaka a túlsó oldalon is van…)

A leszállás helye a Kármán Tódorról elnevezett von Kármán-holdkráter. Kármán Tódor a Jet Propulson Laboratory első, alapító igazgatója, valamint a kínai űrügynökség első igazgatójának PhD-témavezetője  volt.

Egy hatkerekű holdjárót (rovert) is vitt magával, ami Jutu-2-re (angol átírással: Yutu 2) hallgat (magyarul: Jáde Nyúl-2). A holdjáró első eredményeiről itt lehet olvasni. A leszállóegység egy helyben marad, a hatkerekű ide-oda mozog majd.

VCSE - Quadrantida-meteorok az égen - APOD, Daniel Lopez felvétele
VCSE – Quadrantida-meteorok az égen – APOD, Daniel Lopez felvétele

A csillagképek száma, nevei és határai modern formában csak 1930-ra alakultak ki. Azelőtt néhány más csillagképet is javasoltak-használtak, így az 1930-ban a mai csillagképek közé be nem került Quadrans Muralis-t, vagyis falikvadránst is. Az év legerősebb meteorrajának a radiánsa (kisugárzási pontja) ebbe a csillagképbe esik, ezért lett a neve Quadrantidák. Ez akkor sem változott meg, amikor a Quadrans Muralis-t beolvasztották a mai Ökörhajcsár (Bootes) csillagképbe.

A Quadrantidák (QUA) rövid ideig, január 1-6. között jelentkeznek csak, és legtöbbször alig lehet ez idő alatt óránként 1-2 QUA-t látni. Január 3/4-e (néha 4/5-e) éjszakáján azonban 3-5 órán keresztül, rövid időszakon át záporoznak a QUA-meteorok, óránként akár 110 darab is.

A kanári-szigeteki El Teide vulkán közelében készült ez a kép, amelyre mintegy 30, aznap éjjel megfogott meteort montírozott rá a kép szerzője. Aki kinagyítja a képet, a kép tetején, a vulkán csúcsa felett a 46P/Wirtanen-üstökös pici, zöldes fényfoltját is megtalálhatja a felvételen.

Nagyon ritka, hogy a QUA-meteorok tűzgömböket produkáljanak, és a raj is inkább halvány, többnyire 3 mg-nál halványabb meteorokból áll. Ez összefüggésben van azzal, hogy fiatal a raj, még sok apró porszem van benne, amik halványabb meteorjelenséget okoznak. Ezeket a kicsi meteoroidokat a Nap fénynyomása csak később nyomja külsőbb pályákra, ahol már nem keresztezik majd a földpályát. Pár évezred múlva a QUA-meteorraj átlagfényessége megnő – és kevesebb meteort is adnak majd.

A Quadrantidák szülőégitestjét P. Jenniskens holland-amerikai csillagász azonosította 2003-ban az abban az évben felfedezett 2003 EH1 jelű kisbolygóval. Ez valószínűleg a Mátyás király halála évében, 1490-ben feltűnt C/1490 Y1 jelű üstökösnek a maradványa. Igaz, Európából ezt az üstököst nem észlelték – legalábbis európai írott feljegyzés nem maradt róla -, de a több, mint 500 évvel ezelőtti koreai, japán és kínai csillagászok látták és le is írták.

A Quadrantidákat először valószínűleg 1825-ben említette A. Brucalassi olasz csillagász. 1839-ben A. Quetelet is észlelte Brüsszelből és E. C. Herrick az USA-ból. Ekkor derült ki, hogy a QUA-raj évente visszatér.

A raj visszatérése stabil, aktivitása mindig nagy, mégis nagyon hektikusan változik a csúcs-ZHR:

2008: 82 meteor/óra

2009: 146 meteor/óra

2010: majdnem telehold miatt nincs megbízható adat

2011: 90 meteor/óra

2012: 83 meteor/óra

2013: 137 meteor/óra

2014: 315 meteor/óra

2019. január 8-án a nap csillagászati képe, vagy inkább videója volt a HESS távcsőrendszert bemutató rövidke kis film.

Az égboltot távcsöveink nem csak a látható fény tartományában vizsgálják. Mára már az elektromágneses spektrum minden részén: gamma- és röntgentartományban, láthatóban, ultraibolyában és infravörösben, rádió-hullámhosszakon ugyanúgy figyelik a csillagászok kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában pl. nincsen ultraibolya műholdunk), mint ahogy neutrínókat és gravitációs hullámokat is detektálunk az űrből.

A HESS: High-Energy Stereoscopic System Observatory (Nagyenergiájú Sztereoszkópikus-rendszerű Obszervatórium) 12-28 méteres távcsövekből áll, de nem a fényt fogja fel. Ehelyett a légkörünket a világűrből eltaláló részecskék keltette Cserenkov-sugárzásra vadászik.  A HESS teraelektronvolt nagyságrendű részecskék keltette ilyen sugárzásokra érzékeny. A távcsőrendszer Namíbiában található.

Ilyen Cserenkov-sugárzást olyan kozmikus események kelthetnek, mint pl. szupernóva-robbanások, szupernóva-maradványok, fekete lyukak körüli akkréciós korongok (akár más galaxisok centrális fekete lyukai) stb.

A videón a különleges távcsövek mögött feltűnik a Tejút, a két Magellán felhő, csillagvárosunk tagjai hangulatos zene kíséretében.