Címke archívum: Mai kép

Az ég Los Angeles felett (D. Jurasevich, Mt. Wilson Observatory)

Feltöltve : Szerkesztette :
VCSE - Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án - APOD, D. Jurasevich
VCSE – Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án – APOD, D. Jurasevich

Los Angeles mintegy négymillió lakosú városa felett lévő Wilson-hegyen (Mount Wilson) helyezkedik el a Mt. Wilson Obszervatórium 1740 méter tengerfelszín feletti magasságban. Itt található a 1,5 méteres “kis” Hale-távcső, ami 1908-beli felavatásakor a legnagyobb földi távcső volt. Ugyanide építették a 2,5 méteres Hooker-távcsövet, ami viszont 1917-től 1949-ig bírta a legnagyobb távcső címét. 1949-ben a Palomar-hegyen felállított 5 méteres, “nagy” Hale-távcső hódította el ezt a címet tőle. 1905 óta több naptávcsövet és naptornyot is felállítottak itt, 2004 óta pedig a CHARA nevű nagyfelbontású optikai-közeli infravörös interferométernek is helyt ad. A közeli Los Angeles fényei ellenére általában jó ég van itt, mivel az inverziós réteg többnyire lenn tartja a városi szmogot, ami a fényeket is megszűri.

A második világháború idején Los Angeles közvilágítását lekapcsolták, hogy esetleges japán bombázók ne találják meg a várost. Az így nyert sötét égboltot kihasználva Walter Baade az Androméda-galaxisról a korábbiaknál sokkal jobb képeket készített, és felfedezte a csillagpopulációk létezését.

A fenti, még 2008. nov. 30-án készült kép a Nap Csillagászati Képe (Astronomical Picture of the Day) lett 2017. nov. 12-én. A Hold, a Vénusz és a Jupiter szoros együttállását mutatja be, ami a Wilson-hegyről nézve éppen Los Angeles fényburája felett következett be. A két bolygó közül a fényesebb a Vénusz. A kép vidám hangulatát emeli, hogy bele lehet képzelni a képbe, hogy a Hold rámosolyog a két naprendszer-beli bolygóra… Néhány felhő megjelent az égen, homályossá téve a Hold képét.

Az üstököscsóvák és a meteorok eredete – Cs. Sz.

Feltöltve : Szerkesztette :
VCSE - A 67P/Csurjumov-Geraszimenko (IAU-nevén Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír - ESA, Rosetta
VCSE – A 67P/Csurjumov-Geraszimenkó (IAU-nevén 67P/Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír – ESA, Rosetta

A 2017. november 6-án a Nap Csillagászati Képének (APOD) választott felvételt az ESA (Európai Űrkutatási Ügynökség) Rosetta űrszondája készítette. A kép közepén egy kb. 10 méter magasságra lövellő gejzír látható.

Az üstökösök, ahogy pályájukon egyre közelebb jutnak a Naphoz, egyre több hőt kapnak tőle, ami felmelegíti őket. Az üstökös belsejében a jég elkezd szublimálni, gőzzé válik, és feszíti a környezetében lévő kőzetrétegeket. Ahol gyengébb, ott áttöri, és az anyag a földi gejzírekre hasonlító kilövellésben eltávozik. Eközben a megtört kőzetből és esetleg a belsőbb rétegekből kisebb-nagyobb kőzetdarabokat is magával visz. A gejzírek csak átmeneti ideig – órákig, napokig, hetekig – működnek. Időről időre újabb gejzírek nyílhatnak meg, miközben a régiek bezáródnak vagy kiürülnek.

Az eltávozó és lassan szétoszló gáz a Nap fényét visszaveri: ezt látjuk kómaként, illetve, ahogy a gáz a kezdősebessége függvényében eltávozik és lemarad a pálya mentén, üstököscsóvaként.

Az eltávozó kőzetanyag többnyire meteoritikus méretű, és táplálja az üstökös pályája mentén kialakuló meteorfelhőt. A leszakadt kőzetdarabokat meteoroidnak hívjuk. Ha a meteorfelhő találkozik a Földdel, szép meteorokat, netán tűzgömböket is megfigyelhetünk. A nagyobb tűzgömbökből akár a földfelszínre is hullhat anyag, ezeket meteoritnak nevezzük.

A fenti kép elemzése a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban jelent meg, ennek közérthetőbb kivonata angolul itt található.

Mai kép – Markarjan-lánctól a Messier 64-ig – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :
Benjamin Markarjan (1913-1985) örmény csillagász volt, a Szovjetunióban alkotott. (Markarjan nevét így kell átírni magyarra, angolul láthatjuk Markarian formában.) Legismertebb munkája a pekuliáris galaxisok egyik katalógusa, az ún. Markarjan-katalógus. Ebbe a katalógusba azokat a galaxisokat vette bele, amelyek magja erős ultraibolya többlettel bír.
Egy másik felfedezése az ún. Markarjan-lánc (ang. Markarian’s chain), amit a Szűz csillagképben egy láncszerű alakzatként megmutatkozó galaxiscsoport alkot, szám szerint nyolc csillagváros: M84 és 86, NGC 4477, 4473, 4461, 4458, 4438 és 4435. Mindegyik a Virgo-halmaz része. Az 1960-as években vette észre Markarjan, hogy e galaxisoknak egyirányú a sajátmozgása, tehát még a Virgo-halmazon belül is alcsoportot képeznek.
VCSE - Mai kép - Markarjan-lánctól az Messier 64-ig - Csizmadia Szilárd
VCSE – Mai kép – Markarjan-lánctól a Messier 64-ig – Csizmadia Szilárd
A fenti képen a Markarjan-lánc a kép tetején látszik, alján pedig a lánchoz nem tartozó, már a Coma Berenices-ben lévő M64 galaxisig és M53 gömbhalmazig láthatunk le a kb. 20 teleholdnyi területet átfogó képen (R. B. Andreo felvétele). A képen egyes csillagokat és több galaxis nevét is bejelölte. Képe a Nap Csillagászati Képe (APOD) volt 2017. június 24-én.

Mai kép – Westerlund 1 csillaghalmaz – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :

A Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day, APOD) 2017. június 20-án a Hubble Űrtávcsőnek a Westerlund 1 csillaghalmazról készített csodálatos felvétele volt.

VCSE - Mai kép - Westerlund 1 csillaghalmaz - Csizmadia Szilárd
VCSE – Mai kép – Westerlund 1 csillaghalmaz – Csizmadia Szilárd

 

Bengt Westerlund (1921-2008) svéd csillagász, 1969-1975 között az ESO igazgatója, három csillaghalmazt fedezett fel. A Westerlund 1-et 1961-ben találta, ami egy ún. szuper csillaghalmaz a Tejútrendszerben. Az Ara (Oltár) csillagképben látszik. Becsült távolsága a Földtől 3500-5000 parszek. Pontos távolságát csak 2018-ra méri meg a jelenleg is adatokat gyűjtő Gaia asztrometriai műhold. A halmaz irányában mutatkozó nagyon erős csillagközi fényelnyelés miatt sokáig alig tanulmányozták. Hat sárga szuperóriás, négy vörös szuperóriás, 24 Wolf-Rayet csillag, egy fényes kék változócsillag és sok fényes OB szuperóriás csillag található benne. Legalább egy pulzárt is tartalmaz. Olvasd tovább →

Mai kép – Messier 89 – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :
A mai képen csodálatos, és tudományosan is nagyon érdekes halvány halorészletek láthatók a Messier 89 extragalaxis körül.
A Messier 89 (M89, NGC 4552) elliptikus galaxist 1781. március 18-án fedezte fel Charles Messier. A Virgo-galaxishalmaz tagja. A Szűz (Virgo) csillagképben látszik, és míg a legtöbb elliptikus galaxis kisebb vagy nagyobb mértékben elnyúlt, addig az M89-et jobb lenne gömbgalaxisnak hívni, mert szinte tökéletesen gömb alakú. Némely csillagász felvetette azt a lehetőséget, hogy esetleg csak azért látjuk tökéletes kör alakúnak az égi vetületét, mert pont a nagytengelye felől nézünk rá: az ilyen orientáció valószínűsége elég kicsi, úgyhogy ha erről van szó, akkor is igen szerencsések vagyunk.
A fényes galaxismagot halvány halo veszi körbe (HST-felvétel), de hosszú expozíciós idejű felvételeken kagylószerű héjakat formázó, kis sűrűségű csillaghéjak is előkerülnek. (Ez arra utal, hogy az M89 több galaxis egyesüléséből jöhetett létre.)
A Chandra műhold két gyűrűszerű röntgensugárzó alakzatot is látott az M89 magja körül, ami arra utal, hogy 1-2 millió éve a magbeli fekete lyuk kitörésen esett át.
A kép készítője M. Hanson (USA), 25 éve amatőrcsillagász. Akvárium-készítő cége van. A fentebb bemutatott M89 képét 17 hüvelykes (43,1 cm-es) nyílású távcsővel vette fel, SBIG 16803 CCD-kamerával Új-Mexikóból, RGB szűrőkkel, összesen színenként 1000 perc (kb. 17 óra) expozíciós idővel. Érdemes a képen a galaxis belső részét körbevevő nagyon alacsony felületi fényességű, kisszámú csillag lepelszerű fátylat keltő fényeit tanulmányozni. Mindkét képen látszik egy nagyobb, távoli, élét mutató spirálgalaxis is.
Hansonnak nincsen semmilyen csillagász végzettsége, mégis, Dr. D. Martínez-Delgadó hivatásos csillagász csoportjának dolgozik be, utóbbi a német Max-Planck-Institut für Astronomie kutatója. Nagyon mélyre hatoló, hosszú expozíciós idejű képeket vesznek fel közösen, amiken kisebb törpegalaxisok nagyobb galaxisok általi elnyelését tanulmányozzák. Az amatőr-profi együttműködés szép példája ez.
Egy 2006-os tanulmány szerint az M89 magja körüli 25 ívperces látszó területen mintegy 1300-2700 gömbhalmaz lehetséges. Ez felülmúlja az M87 körül ismert mintegy 1000 gömbhalmazt is. Összehasonlításul: a Tejútrendszerben kb. 200 gömbhalmazt ismerünk.