Egy lyukas garast sem adtam volna a felhőkép-modellezések alapján azért, hogy sikerülni fog bármit is látni és bemutatni a csillagos égboltból. Ennek ellenére kiautóztunk a gébárti gátra, amely Zalaegerszeg északi szélén található.

VCSE – Gébárti-tó Zalaegerszegen a bemutató éjszakáján – Fotó: Vizsi Csaba

Annak ellenére, hogy a ház vezetőinek jeleztem az érkezésünket, mindjárt egy sorompó állta utunkat. Volt, aki megtalálta a kerülőutat és az észlelési helyszínig hajtott fel, mások kézben vitték a műszerüket.

21 óra után gyülekeztek a Vega Csillagászati Egyesület tagjai. Ágoston Zsolt, Bánfalvi Péter, Császár Kornél, dr. Cseh Ferenc, Hajgató Zoltán, Péter Attila, Péter Petra, Vizsi Csaba, Vizsi Emília.

Az Emília által aláíratott jelenléti ív szerint 24 fő vett részt a bizonytalan égbolt miatt kétséges találkozón.

A 23 órakor kelő, utolsó negyedhez közelítő Hold és a Szaturnusz mellett számos mélyég-objektumot sikerült távcsővégre kapni. Néhány példa a javából: M12, M13, M57, M56, M27, M29, Albireo, Bagoly-halmaz, Perzeusz-ikerhalmaz, Gránátcsillag, Bode- és Szivar-galaxisok, Androméda-galaxis és az M32; az M110-et is láttuk, de az nagyon halvány volt. A listából is kiderült, hogy érdemes volt helytállni a gáton, még akkor is, ha a tömegek fogadása nem okozott különösebb gondot.

A távcsövekkel megfigyelt objektumokon kívül élmény volt az eszmecsere, beszélgetés tagtársakkal és vendégekkel. Érdemes volt kimenni erre a csendes, sötét és kellemes levegőjű helyre. Vizsi Csaba és Holdampf Bence is fotózott, de az égbolt derengésén és a tó vizének tükröződésén kívül semmi más nem látszott, olyannyira sötét volt. Szóval jó volt együtt!

VCSE - Sötét volt - Fotó: Holdampf Bence

VCSE – Sötét volt – Fotó: Holdampf Bence

 

A Nemzetközi Meteoros Szervezet 2023. évi meteor-naptára szerint idén augusztus 13-án 7-14 UT (magyar idő szerint 9-16 óra között) lesz a Perseidák maximuma. Az előrejelzés beválása esetén előtte és utána éjszakán (vagyis 12/13-án hajnalban és 13/14-én az éjszaka első felében) számíthatunk maximumközeli aktivitásra, ebből – a radiáns magassága és időbeli közelsége okán – az aug. 12/13-a éjszaka néz ki jobbnak. Perseidákat azonban július 17-e tájától augusztus 24-ig minden éjjel láthatunk, de minél távolabb vagyunk időben aug. 12/13-a fordulójától, annál kevesebbet.

Érdemes lenne 2023. augusztus 14-én 1-3 h UT (vagyis 13/14-e éjszakáján hajnali 3-5 óra magyar idő szerint) is észlelni a Perseidákat, mert J. Vaubaillon szerint egy, a szülőüstökösből Kr. e. 68-ban kidobott porcsomó (meteoroidfelhő) ekkor éri el a Földet, és a meteoraktivitás ismét megnő egy picit (hogy mennyivel, azt nem tudták előrejelezni).

Tartalom: Mik azok a meteorok, más néven hullócsillagok? – Mik azok a Perseidák? – Szent Lőrinc könnyei: mik azok? – Mik azok a meteoroidok? – Mik azok a meteoritok? – A Perseidákról részletesebben – Tippek a megfigyeléshez

Perseidák Schmall Rafael, Kaposfő, 2021-08-13 00:00 - 03:00.
Perseidák Schmall Rafael, Kaposfő, 2021-08-13 00:00 – 03:00. Canon EOS 6D, ISO 6400, expozíció (s/ms): 15 s, felvételek száma: 300. Az észlelt Perseidák esetében elmaradt a tűzgömbök sokasága, melyek inkább más rajokból érkeztek. Amelyek a képre hullottak, azokat sikerült észlelni is az adott időintervallumban a kiváló zselici ég alatt. Megjegyzés: A felvétel 300 képkockából a meteort tartalmazó képek kiválogatásának összeadásából készült. Egy Star Adventurer mechanika által lett követve az égbolt és a nagy érzékenység, közepesen hosszú záridő és a tág f/2-es rekesz miatt szinte minden hullócsillag, ami látszódott, az a képre került.

MIK AZOK A METEOROK, MÁS NÉVEN HULLÓCSILLAGOK?

A világűrből a Föld légkörébe érkező apró, porszemnyitől a méteres darabig nagy sebességgel érkező kőzetdarabok a Föld légkörében lefékeződnek. A fékeződéskor elvesztett energia nagyobb része a kőzetdarab pályája mentén a légkör ionizálására fordítódik. Az ionizációkor az oxigén- és nitrogénatomokról és molekulákról elektron(ok) szakad(nak) le. Amikor ezt az atom gyorsan (század-, tizedmásodpercen belül) visszaszerzi, fényjelenséget bocsát ki. Úgy mondjuk, izzik az ioncsatorna: a kőzetdarab pályája mentén pár száz méteres átmérőjű területen, de sok-sok kilométeren (akár 10-30 km is lehet) fénylik pár tizedmásodpercig – pár másodpercig a légkörünk. Ezt a fénylést nevezzük meteornak, a belépő kőzetdarabot, ami a rövid időtartamú fénylést létrehozta, meteoroidnak. A meteor népi neve: hullócsillag.

Olvasd tovább

A következőkben augusztusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot!

A Nap augusztus közepén 5:35 (NYISZ) körül kel, 20:00 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 óra, ahol UT a Universal Time = Világidő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül két órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telehold augusztus 1-én és 31-én, utolsó negyed augusztus 8-án, újhold augusztus 16-án, első negyed augusztus 24-én lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2023.augusztus 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2023. augusztus 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább