VCSE – Az M3-1 planetáris köd a Hubble Űrtávcső (HST) felvételén. Ez a planetáris köd kb. 14 ezer fényévre van tőlünk, a Nagy Kutya (Canis Maior) csillagképben látszik. ESO 427-30 vagy PK 242-11 1 neveken is ismert. Az M-jelölés a nevében Rudolph Minkowski német-amerikai (1895-1976) csillagász 1948-ban publikált harmadik ködkatalógusára utal, az M3-1 ebben az első objektum. Minkowski abban a cikkében még 1900-as epochára adta meg a koordinátákat – e 12-13 mg-s ködösség felkereséséhez a koordinátákat 2000-re vagy a megfigyelés dátumára kell precesszálni. – HST
A David Jones (Instituto de Astrofísica de Canarias – Tenerife, Spanyolország) által vezetett nemzetközi kutatócsoport egy olyan rövid periódusú fedési kettőscsillagot fedezett fel egy planetáris köd belsejében, ami a jelenlegi elméletek szerint nem is létezhetne. Az M3-1 jelű planetáris ködben talált rendszer csillagai mindössze 160 000 km-re keringenek egymástól, ami kevesebb, mint a Föld-Hold távolság fele, a keringési idejük pedig nagyjából 3 óra. A részletes vizsgálatok során kiderült, hogy a csillagok meglehetősen nagyok, és mivel nagyon közel vannak egymáshoz – jelenleg már majdnem összeérnek -, így várhatóan néhány ezer éven belül kölcsönhatásba lépnek egymással. Ekkor az egyik csillagról anyag fog átáramlani a másikra, ami várhatóan nóvakitörést fog eredményezni.
VCSE – A cikkben szereplő fedési kettőscsillag fénygörbéje (balra) és radiális sebességgörbéje (jobbra). A piros vonalak a modellillesztések, az alsó panelokon az észlelések és az illesztések eltérése, az ún. maradványértékek (reziduálgörbe) látható. – MNRAS, David Jones és mtsai
Mindez azért is érdekes, mert a jelenlegi kettőscsillag-fejlődési elméletek azt mutatják, hogy ahhoz, hogy idáig fejlődjenek a dolgok, viszonylag hosszú időre van szükség. Ez alatt pedig a rövid életű planetáris köd szétoszlik. A most felfedezett kettőscsillag viszont nem illik bele ebbe a képbe. 2007-ben találtak már hasonló objektumot. A Nova Vul 2007 néven ismert nóva is egy planetáris ködben robbant. Ezek alapján kijelenthető, hogy a kettőscsillagok fejlődését leíró elméletek finomításra szorulnak.
Margit híd, csíkhúzó – Soponyai György díjnyertes felvétele – Kattintásra megnő
Idén első alkalommal hirdette meg a világítástechnikai hulladékgazdálkodással foglalkozó Electro-Coord Magyarország „A fény természete” című fotópályázatát, amellyel a természetes és mesterséges fények életünkre gyakorolt hatására és egyben a környezetvédelemre hívja fel a figyelmünket. A fotópályázatot két, a mesterséges, illetve a természetes fény kategóriában hirdették ki. A mesterséges fény kategóriát Soponyai György asztrofotós nyerte el a „Margit híd, csíkhúzó” c. képével, egy izgalmas perspektívájú urbánus asztrotájképpel. Az izgalmasan szerkesztett nagylátómezejű fotót György a Margit híd középső pillére előtt készítette a kora hajnali órákban. A felvételen feltűnnek a város Duna-parti nevezetességei, többek között az Országház is.
A Vega Csillagászati Egyesület három helyszínen négy programmal, tagtársai önkéntes munkájával járult hozzá a 2018. szept. 28-i Kutatók Éjszakája c. országos, ingyenes programrendezvény sikeréhez. Mivel néha-néha csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy az ég derült lesz és tagtársaink ráérnek, nem mindig került bele az országos programlistába a hozzájárulásunk, de a látogatottságra így se lehet panaszunk.
Először a zalaegerszegi Tudomány és Technika Házában Bánfalvi Péter tartott előadást, melynek címe: A csillagos égbolt „csodái” volt. Ez egy planetáriumi jellegű előadás, utazás az égbolton térben és időben. Az előadáson 37-en voltak a hallgatóság soraiban.
Ezzel egy időben és utána a megyeszékhely Dísz terén tartottunk távcsöves bemutatót, ahol Egyesületünk részéről Ágoston Zsolt, Zelkó Zoltán és Jandó Attila vett részt, később előadása végzetével Bánfalvi Péter és hallgatósága is csatlakozott.
Péterrel már fél nyolc körül felállítottuk a TIT távcsövét a tér észak-keleti sarkán, ahonnan kezdetben csak a Szaturnuszt tudtuk megfigyelni. A bemutató kisebb nehézséggel indult, mivel a Dísz tér közepén álló rózsaszín fényű lámpa bevilágította az egész teret. Így a látómezőben is a fekete helyett rózsaszínű égbolt előtt figyelhettük meg a Szaturnuszt. Sajnos a holdjai a fényszennyezés miatt nem voltak láthatók.
A láthatósági korlátok miatt először mindenki a Szaturnuszt csodálhatta meg, mivel a Mars még nem volt kedvező pozícióban. De Zsolt könnyen mozgatható állványos binokulárjával segített fenntartani az érdeklődést a Mars gyors bemutatásával, amíg a sorban állók még a Szaturnusz megfigyelésére vártak.
Összességében 50-60 főnek sikerült élményeket szerezni ezúttal is.
A szokásos kérdések tegnap valahogy elmaradtak: például csak ketten kérdezték meg, hogy mennyibe kerül ez a távcső, és csak egy kérdés volt arra, hogy milyen messze lehet ellátni vele.
Korábbi tapasztalatokból kiindulva Jandó Attila felkészült a Mars és a Szaturnusz lexikális anyagából. Ami hasznosnak is bizonyult több esetben, de mégis mintha a legtöbb látogatót a Szaturnusz átmérője érdekelte volna.
Meglepően sok fiatal jött el; ez lehet, hogy az egy időben zajló Sörfesztiválnak is köszönhető volt. Eddigi tapasztalatunk az volt, hogy főleg a nagyszülők hozzák el a 7-8 éves unokáikat. Tegnap viszont 8-10 középiskolás korú fiatal is érdeklődött, köztük olyan is, aki szeretne hobbi szinten csillagászattal foglalkozni (lehet, hogy észlelő hétvégén is viszont látjuk majd).
Többen szerették volna látni a Holdat, de végül mégsem volt türelmük kivárni, hogy előbukkanjon a házak mögül. Így azt vettük észre 22 óra körül, hogy mindenki elment. Már éppen összepakoltunk volna, amikor csak magunk szórakoztatására célba vettük a Hold krátereit. Ekkor újabb látogatók érkeztek – kb. 10 főnek sikerült a Holdat bemutatni. Közülük három fiatal srác egész hosszan maradt velünk, sok kérdést tettek fel Zolinak, közben bele-bele nézve a távcsőbe.
Miután a kérdések és a látogatók elfogytak, 22:30 után összepakoltunk, és Zolival, Zsolttal egy jól megérdemelt sör mellett zártuk az esti programot. (Jandó Attila)
Szombathelyen is volt járdacsillagászat a Kutatók Éjszakája program keretében. A bemutatót Varga György és Horváth Tamás tartotta. Gyuri a saját készítésű 130/1000-es, Tamás pedig a 250/1200-as távcsövével érkezett a helyszínre, ahol már várt rájuk Keszthelyi Sándor és Sragner Márta. A távcsövek felállítása után röviddel meg is jelentek az első érdeklődők. Első körben a bolygók, a Mars és a Szaturnusz kerültek bemutatásra, de a helyi adottságokat kihasználva mély-ég objektumok is távcsővégre kerültek, mégpedig az M13 a Herkulesben, az M103 és az NGC 457 (Bagoly-, más becenevén ET-halmaz) a Kassziopejában, és az M57, a Gyűrűs-köd a Lírában. A nyolc óra után felbukkanó űrállomás sem maradt kérdezz-felelek-szerű beszélgetés nélkül. A Hold körülbelül 10 óra magasságában emelkedett a házak fölé. Sajnos a beboruló égbolt nem hagyott sok időt a megfigyelésére, de volt, aki pont a Hold előtt elúszó fátyolfelhőket tartotta a legérdekesebb látványnak. A bemutatón többnyire a fiatalabb korosztály képviseltette magát, ők jellemzően kisebb csoportokban érkeztek, de akadtak egyéni látogatók is. Az este alatt körülbelül 30 ember pillantott a távcsövekbe. (Horváth Tamás)
VCSE – Távcsöves bemutató Szombathelyen 2018. szept. 28-án a Kutatók Éjszakáján – Horváth Tamás felvétele
Csizmadia Ákos pedig a Diósjenői Erdei Szabadidőparkba vitt csillagászati témákat és élményt a Kutatók Éjszakájának keretében. Sajnos “sikerült” úgy szervezni a programot, hogy a többek által jelzett 20:30 NYISZ körüli tűzgömbről lemaradtak a résztvevők: akkor épp’ előadáson ültek a teremben.
5 gyerek és 10 felnőtt vendég először egy gyerekekre optimalizált “A csillagok világa” előadást követett végig – a Naprendszer és az azon túli világ ismertetése között kivonultunk az ég alá, és az előadások illusztrálásaként távcsövezést iktattunk be: szabad szemes célpontok a könnyen felismerhető csillagképek, majd különböző nagyításokkal a Szaturnusz, a Mars, az Androméda-köd, – mindezek még az első előadás aláfestéseként – 20 óra után az ISS átvonulása (már a második, Izsák Imre életére felhúzott előadás felvezetéseként) az Arcturustól a Polaris felé tartó útvonalon.
A második előadás és némi kézzelfogható alapvető távcsőismeret (Newton, lencsés és binokulár távcsövekkel való ismerkedés) után a kelő Holdat kaphattuk még távcsővégre Diósjenőn. (Csizmadia Ákos)
VCSE – NGC 7000, az Észak-Amerika-köd – Fábián Kálmán felvétele
A kép 63×8 perc objektum (light), 17 db sötétkép (dark), 40 db mezősimító kép (flat-field) felhasználásával készült el, amiket 2018. augusztus 10-17. között vettem fel Zselickisfaludról, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtáborból. Átalakított Canon EOS 700D-t használtam hozzá egy 150/750-es Skywatcher Newton-távcsövön, ami EQ-5 GoTo mechanikán volt. A vezetéshez egy Lacerta Mgen-t alkalmaztam. A kép feldolgozása Photoshopban történt. Talán minden egyes pixelében megbújt a VEGA ’18-as tábor kiváló hangulata.
A szerk. kiegészítése:
Az NGC 7000 felfedezését általában William Herschelnek tulajdonítják (1786), de más források szerint nem ezt figyelte meg, és a felfedező a fia, John Herschel, aki valamikor 1833 előtt találhatta meg. Először 1890-ben sikerült lefotózni. Nevét az egyik földrészre hasonlító alakjáról kapta. Nagy nagyítások előnytelenek megfigyeléséhez, azokkal szinte semmi nem látszik belőle, mert a kontraszt lecsökken. Inkább kisebb nagyítású (akár csak 10-szeres!), nagyobb látómezejű, fényerős távcsővel érdemes próbálkozni, hogy vizuálisan megfigyeljük. Érdemes három fokos vagy nagyobb látómezőt használni, mert a köd hatalmas kiterjedése – négy teleholdnyi – ezt megkívánja. De leghalványabb részeit is beleszámítva hat szögfokra kiterjed az égen. Beszámoltak már arról is, hogy ha valaki UHC típusú mélyégszűrőt tett a szeme elé, akkor szabad szemmel is látta vidéki, sötét, holdtalan ég alól!
Az NGC 7000 egy csillagkeletkezési terület, ahol ma is születnek új csillagok. Vöröses színét a benne lévő ionizált hidrogén sugárzása adja. Távolsága a becslések szerint 1800, az átmérője 100 fényév. Ez a becslés akkor érvényes, ha a köd ionizációját a Deneb, a Hattyú főcsillaga okozza. Ez azonban nem biztos, a köd távolsága nem igazán ismert pontosan. A köd és a Föld között sötét csillagközi felhők helyezkednek el, ezek a köd egyes részeit eltakarják előlünk, ezzel járulva hozzá a megfigyelhető alakzat kinézetéhez.
Az NGC 7000 a Denebtől pár fokra van. Ha a Vegától indulunk el a Deneb felé, akkor a Deneben még túl kell menni a meghosszabbított egyenesen, de csak kb. annyi távolságot, amennyi a Vegát elválasztja a hozzá legközelebbi Lyra-beli csillagtól. E ponttól a Hattyú szárnya felé lesz kb. 1-2 fokra a köd közepe.
A távolságok ismerete a csillagászatban rendkívül fontos, mert ez alapján mondhatjuk meg, hogy például egy objektum a valóságban mekkora teljesítménnyel sugároz, mekkora a mérete, vagy hogyan tágul az Univerzum stb.
VCSE – A Naphoz legközelebb lévő ismert csillagok és barna törpék. A cikkben ismertetett barna törpe ezeknél messzebb van, 19,2 fényévre. A képen szereplő angol nyelvű feliratok magyarul: Light-year: fényév. Oort Cloud: Oort-felhő. disc. és évszám: a felfedezés éve. Az Alfa Centauri esetében az 1839-es évszám arra utal, hogy ekkor mérték meg trigonometrikus parallaxisát, vagyis ekkor fedezték fel, hogy milyen közel van hozzánk – szabad szemmel látható csillagként természetesen ismerték korábban is. A kép forrása: https://www.space.com/25659-coldest-brown-dwarf-near-sun-discovery.html
A barna törpék távolságát igen nehéz megmondani, mert halványak. A most bemutatásra kerülő WISE J154151.65-2250249 barna törpét csak 2011-ben fedezték fel, mert halványsága miatt a korábbi műszerekkel nem lehetett megtalálni. A WISE egy infravörös felmérés volt, amiben halvány, hideg, optikaiban nem, de infravörösben elég fényes objektumokat is meg lehetett örökíteni. Fényessége a J-sávban 20,99 magnitúdó, látható fényben még halványabb. Pl. a 20 magnitúdóig észlelő Gaia nem is látja, így nincs rá közvetlen trigonometrikus parallaxissal mért távolságértékünk. A Hubble Űrtávcső (HST) és a Spitzer infravörös űrtávcső felvételein viszont látszik. Y1 színképosztályú, 350-441 K között lehet a hőmérséklete, és modellszámítások szerint 12-31 jupitertömegű lehet.
Ha ismerjük egy objektum spektrumát, vagy legalább a magnitúdóit több hullámhosszon, akkor megmondhatjuk, melyik elméleti spektrummodell illeszkedik legjobban a mérésekhez. Az illeszkedés megtalálásához a távolságot is változtatni kell, hiszen a távolabbi objektum halványabb. Addig kell változtatni a távolságot, hőmérsékletet, kémiai összetételt stb., amíg a megfigyelt magnitúdókat vissza nem kapjuk a lehető legjobb egyezéssel. Ilyen módszerrel ennek a barna törpének a távolságára mindössze 2,8 parszeket (pc) kaptak, a hibahatár lefelé 0,6 pc, felfelé 1,3 pc volt. Vagyis igen közel lenne hozzánk (az Alfa Centauri hármas rendszere, ami a Proxima Centaurit is tartalmazza és a Naphoz legközelebbi csillagnak szokás nevezni, mintegy 1,3 pc-re van). Ugyanakkor több spektrummodell is létezik barna törpékre, és más modell illesztésével a távolság 8,2 pc-nek adódott, tehát a kétféle módszer jelentős ellentmondásban volt. 2012-ben ezt gondosabb analízis révén 4,3 parszekre javították. Mint látható, meglehetősen ellentmondó eredményeket kaptak korábban.
2013-ban egy vizsgálat 6,75 pc-s távolságot állapított meg, egy másik azt mondta, hogy legalább 6 parszekre vagy többre van.
2014-ben felfedeztek egy 2,5 mg-vel fényesebb, tőle 1″-re lévő másik csillagot, ami zavarta az ilyen elméleti modellspektrumok illesztését – ez lehetett az egyik fő oka a korábbi, ellentondó eredményeknek. Mivel a Spitzer képskálája nem túl jó, korábban nem lehetett a két objektumot szétválasztani. A Hubble űrtávcső jobb képskálája – vagyis nagyobb térbeli felbontása – viszont lehetővé tette a szoros, optikai kettőscsillag felbontását, és a barna törpe távolságára parszeket kaptak.
A Gaia DR2 az optikaiban jól látható csillagok milliárdjára mérte meg a nagyon pontos trigonometrikus parallaxisértékeket. Ezekkel a HST korábbi képeit jobban lehetett kalibrálni és pontosabban lehetett figyelembe venni a csillagok sajátmozgását, illetve azt, hogy a parallaxisok miatt ők is elmozdultak a képen az idők folyamán. Ezzel a háttércsillagok pozícióját pontosabban meghatározták a HST-képeken – a Gaia nem látta a barna törpét. A barna törpe pozícióját az így kalibrált HST-képeken szereplő csillagokhoz mérték, és pontosabb távolságot kaptak: a barna törpe eszerint tőlünk parszekre van, ami most már megbízható értéknek tekinthető. Ez a távolság kb. 19,2 fényévet jelent a Naptól.
Ez is mutatja, hogy még a Gaia DR2 fantasztikus pontosságú parallaxisértékeinek világában is milyen nehéz egy-egy nagyon közeli objektum távolságát pontosan meghatározni. Jelen esetben három nagy értékű műhold (Gaia, Spitzer, HST) kellett hozzá.
