Fridrich János – Messier 33 (M33, Triangulum-galaxis) – VCSE
Egy vegyítést csináltam: a 2019-es vezetés nélküli, átalakítatlan fényképezővel készült képeket vegyítettem a 2020-as vezetett és átalakított géppel készült képekkel. Feldolgozás terén főleg a részletekre fektettem a hangsúlyt. Sajnos a mechanikám nem igazán képes a hosszú expozíciós idejű pontos vezetésre, így magasabb ISO értéken kellett a képek majd’ felét felvennem. Az elkészült kép manuális exponálás mellett is több mint 7 órányi össz-expó idővel rendelkezik, ez eddig a legmunkásabb és legtöbb odafigyelést igénylő objektumom.
Kép készítésének dátuma: 2019. október 28.: 71 db, 2020. szeptember 15. – október 15.: 182 db
Kép készítésének helye: Ság-hegy
Expozíciós idő: 71×60 sec, 182×120-150 sec
Érzékenység: átlagosan ISO 3200
Képfeldolgozási lépések: Deep Sky Stacker, Photoshop
Távcső és mechanika: 200/1000 Newton
Mechanika: EQ-5 GoTo
Kamera vagy detektor: Canon EOS 1300D, Canon EOS 4000D
Vezetés: Lacerta MGEN
Kómakorrektor: SkyWatcher kómakorrektor F/5
VCSE – A Vega a Spitzer Űrtávcső különböző infravörös hullámhosszakon készült felvételein. A baloldali képen látható kisebb foltok a képen nem a bolygó képei. – Forrás: NASA/JPL-Caltech/University of Arizona
Egyesületünk névadó csillaga, a Vega körül egy bolygójelöltet fedeztek fel. Ahhoz, hogy ténylegesen elismert bolygóvá váljék, még további észlelésekkel meg kell erősíteni létét, tömeg- és sugáradatát. A Vega az egyik legfényesebb csillag az égbolton (az Égi Egyenlítőtől északra pedig a legfényesebb), neve az ókori araboktól származik, és “kőszáli sas”-t vagy “lecsapó sas”-t jelent. Nulla magnitúdós, a Lyra csillagkép legfényesebb csillaga.
VCSE – Ez az, ami Bánfalvi Péterre oly’ sok jupiterév alatt jellemző volt mindig is, és még ma is (és reméljük sokáig): rengeteg embernek mutatta meg a Holdat egy 100/1000-es távcsővel – Fotó: Csizmadia Szilárd (2013. április 15., Zalaegerszeg)
Bánfalvi Péter zalaegerszegi amatőrcsillagász, nyugalmazott iskolaigazgató, matematika-fizika-számítástechnika szakos tanár. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Öveges József Egyesülete elnöke, a Vega Csillagászati Egyesület elnökségi tagja, Hettyei-díjas. (Valamikor a Csillagászat Baráti Köre vezetőségi tagja is volt.) Kb. 50 éve tart már járdacsillagászatot (eredeti nevén: távcsöves bemutatókat), 2019-ig évente 30-60 alkalommal – 2020-ban az ismert járványügyi korlátozások miatt csak féltucatszor. De tervezi a visszatérést ehhez a tevékenységéhez. Talán Péternek a mára már Zalában legendává vált 100/1000-es Zeiss AS-refraktorral tartott távcsöves bemutatói és Juhász Tibor csillagászati szakkörei és Albireo-lapja alapozták meg az évtizedek alatt az itteni aktív amatőrcsillagászati életet, amiből több hivatásos csillagász is kikerült már.
Péter ezenkívül lelkes ismeretterjesztő is, rengeteg szakkört és nagyközönségnek szóló alapfokú előadást tartott a most már több, mint négy jupiterkeringésnyi idő alatt, amióta első csillagászati ismeretterjesztő tevékenységét végezte. Számtalan interjút adott a helyi médiának. A modern eszközöket ugyanúgy használja, mint bármelyik fiatal.
A csillagászat történéseit figyelemmel követők néhány hete találkozhattak a hírrel, hogy Szabó Zsófia Marianna tagtársunk, az ELTE TTK csillagász mesterszakos hallgatója távcsőidőt nyert az Európai Nagyon Hosszú Bázisvonalú Interferométer Hálózatra (EVN). Vizsgálatának tárgya a csillagkeletkezést kísérő mézer emisszió megfigyelése egy kettős rendszerben.
A nyertes pályázat apropóján Zsíros László Róbert beszélgetett Zsófival a Szertár podcastben. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy miért újszerű ez a megfigyelés vagy arra, hogyan lett egy nemzetközi kutatás vezetője még az MSC diploma megszerzése előtt, akkor hallgassátok meg a beszélgetést!
Az Orion-köd az Orion övétől délre, az Orion csillagképben található (térképet a képen szereplő objektumokról lásd e cikk végefelé). Ez egy diffúz köd a Tejútrendszerben, amely sok fiatal csillagot tartalmaz. A csillagok gyakran csoportosan születnek, úgynevezett nyílthalmazokat alkotnak. A csillagképződés legideálisabb körülményei hideg, poros helyeken vannak, mélyen elrejtve hatalmas molekuláris felhőkben. Amint a fiatal csillagok hidrogénjüket “elégetik”, egyre melegebbek lesznek és megvilágítják környezetüket. Ez kétféleképpen történhet meg. A por ezekben a felhőkben szétszórhatja a csillagfényt, és egy reflexiós ködöt hozhat létre, mint amit Fiastyúk csillagai körül láthatunk. Vagy pedig a forró sugárzás gerjeszti a hidrogénatomokat, és ragyogásra készteti őket, mint ahogy a Rozetta-ködben is látjuk. A nyílthalmazok legtöbb csillaga több tíz, sőt százmillió évig a szülőhelye közelében maradhat, majd egy-két galaktikus keringés alatt szétszóródnak (Shukirgaliyev és tsai 2018).
De nem az Orion köd csillagai! Ez a galaktikus csillagóvoda nagyon dinamikus hely, a csillagok sebessége a szokásosnál nagyobb, mint amire számíthatunk. Ennek oka lehet a nagyon nagy tömegű központi csillagok kölcsönhatása. Kutatók számítógépes szimulációk segítségével még azt is megjósolták, hogy egyes csillagok a köd közepén összeütközhetnek, ahol végül hatalmas fekete lyukat hoznak létre (Šubr, Kroupa és Baumgardt, 2012). Ha ez igaz lenne, akkor nagy energiákon észlelnünk kellett volna ezt a fekete lyukat, amint a ködben lévő gázzal táplálkozik – de nem látunk ilyet! A csillagászok szerint ez azért van, mert a gázelnyelési ráta nagyon alacsony. No de lényeg a lényeg: a csillagok közötti kölcsönhatások miatt egy ilyen dinamikus csillagbölcsőben egyes csillagok szokatlanul nagy sebességgel kilökődhetnek a születési helyükről. És pontosan ez történt a Lángoló Csillaggal (lásd korábbi képünket), amelynek szülőhelye az Orion-ködben volt, de amely ma az Orion csillagképtől messze található.
A főszerk. (Cs. Sz.) megjegyzése: a háttérlevelezés nyomán úgy tűnik, hogy a nagyon fényes csillagok körül a kékes halót vagy a hollandiai párás ég, vagy az egyik használt szűrő, esetleg a kettő együtt okozza.
