2018. április 20-án, Zalaegerszeg-Andráshidán készült felvételemet szeretném megosztani veletek, melyet a Holdról készítettem. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal és ASI 224 színes bolygókamerával készült, három panel egyesítésével kapott mozaikként. A rögzítés Sharpcap, a feldolgozás Autostakkert, Registax és Photoshop szoftverekkel történt.
Sokszor készítettem fényképet a Holdról sokféle eszközzel, első csillagászati képeim is égi kísérőnkről készültek, de nem értem el azt a minőséget, amit szerettem volna. Most egy ASI 224 hold- és bolygókamera birtokában, tesztkép jelleggel készítettem egy Hold mozaikot három kép összeillesztéséből.
Egyelőre infravörös szűrő nélkül, panelenként másfél perces felvételeket készítettem, 12 000 képből a legjobb 2000-et raktam össze Autostakkert2 segítségével, majd Photoshoppal illesztettem össze egy mozaikká a paneleket; ezután Registax 6 segítségével feldolgoztam a képet. Végül Photoshopban további finomításokat végeztem.
A Csillagászat Napja (angolul: Astronomy Day) rendezvényt 1973-ban javasolta megtartani Doug Berger, az Észak-Kaliforniai Csillagászati Egyesület elnöke: egyszerűen az amatőrcsillagászok tegyék ki a távcsöveket forgalmasabb helyeken, és mutassák be az égbolt látványát bárki arra járónak, elsősorban persze a leglátványosabbat, a Holdat. A Csillagászat Napja nem olyan ENSZ világnap, mint pl. a Föld Napja, hivatalosan az ENSZ nem tart nyilván Csillagászat Napját.
Azóta a rendezvény előbb az egész Egyesült Államokban, majd más országokban is elterjedt, így az utóbbi években Magyarországon is. Az USA-ban a Csillagászat Napja már a Nemzeti Csillagászati Hetük része, amely hét a megelőző hétfőn kezdődik. (Magyarországon is volt valaha rendszeresen Csillagászati Hét, amely egyre megkopottabbá vált. A hét minden napjára jutott ismeretterjesztő csillagászati előadás és/vagy távcsöves bemutató. Pl. Szombathelyen a Gotthard Amatőrcsillagászati Egyesület még a legutóbbi időben is megrendezte ősszel a Csillagászati Hetet.)
A jeles napnak már Magyarországon is több mint két évtizedes múltja van, évről évre több ezer érdeklődő pillanthat távcsőbe, hála a nyilvános távcsöves bemutatóknak. A Csillagászat Napja „mozgó ünnep”, amely a holdfázishoz igazodik, az április közepe és május közepe között bekövetkező első negyedhez legközelebbi szombatra esik. Az USA-ban 2007 óta van egy őszi Csillagászat Napja is, amely szeptember közepe és október közepe között hasonlóképpen van kijelölve, mint a tavaszi. Jobb is lenne őket tavaszi és őszi csillagászat napjának nevezni.
2018-ban április 21-én volt a – tavaszi – Csillagászat Napja. Ebből az alkalomból számos városban tartottak távcsöves bemutatókat. Zalaegerszegen a Vega Csillagászati Egyesület három távcsővel a Dísz téren mutatta meg minden érdeklődő számára a Holdat. A bemutatót Jandó Dániel, Ágoston Zsolt és Jandó Attila vezette. Az egyesületből jelen volt még Borsos Gréta és Németh Ferenc is. Bánfalvi Péternek ezúton is köszönjük a segítséget a szervezésben: a sajtómegjelenés ügyintézését, valamint a kölcsönkapott Zeiss 100/1000 reflektort. Dani a 200/1200 Dobson-nal mutatta meg a Hold krátereit, Zsolt 20×80-as Bresser binokulárt hozott magával. A bemutatón kívül Daninak sikerült elkapni egy súroló csillagfedést is, melynek során hat eltűnést sikerült megfigyelni. A csillag mozgását a Hold krátereihez képest a vendégek is nyomon követhették.
A látogatók száma kb 30-40 fő lehetett, (Feri szerint viszont 59 volt), a legfiatalabb 7 hetesként csak a távcső alatt pihent, míg a többi családtag megcsodálta a Holdat.
A legérdeklődőbbek ezúttal is a 6-10 évesek, valamint a nyugdíjas korúak voltak.
Sokan most látták először a Holdat távcsövön keresztül, rendkívül lenyűgözte őket a látvány. Jó volt hallani a döbbenet hangjait, a csodálkozást. Örülök, hogy sikerült pár látogatónak maradandó élményt adni a látvánnyal.
A következő években a tavaszi és őszi Csillagászat Napja a következő dátumokon lesz:
Az ősrobbanás-elmélet néven ismert, számtalan megfigyelési bizonyítékkal alátámasztott kozmológia szerint Univerzumunk története kb. 13,8 milliárd évvel ezelőtt kezdődött. A méretét gyorsan növelő Univerzumban az első csillagok a tágulás kezdete után 200-300 millió évvel kezdtek el világítani. Ezek sokkal nagyobbak és fényesebbek voltak a maiaknál, viszont gyakorlatilag egyáltalán nem tartalmaztak asztrofizikai értelemben vett fémeket, vagyis hidrogénnél és héliumnál nehezebb elemeket. Őket hívjuk III. populációs csillagoknak.
A HD 140283 is kb. ekkor formálódott, ez a Galaxisban ismert legősibb csillag. Ugyanakkor ő már a II. populációba tartozik: a III. populáció szupernóvái fémekkel feldúsították a környező csillagközi felhőket, az abból létrejövő II. populációs csillagok ugyan még fémszegények, de a fémek jelenléte már annyira számottevő bennük, hogy könnyen kimutatható. (Az I. populációs csillagok ezután jöttek létre, ők már fémgazdag csillagok.)
A csillagok abszolút – távolságtól független – fényessége kb. a +10 és a -14 magnitúdó határok között mozog, nem számítva a leghevesebb csillagrobbanásokat: az Ia típusú szupernóvák a vizuális sávban -18,6 magnitúdó körüli fényességet is elérnek. A HST-vel detektált leghalványabb – látszó fényességű – csillagok 26 és 28 mag-sak (az NGC 6397 gömbhalmazban), ezek vörös, illetve fehér törpék.
A fényesebb csillag messzebbről is idelátszik. A Proxima Centauri tőlünk mintegy 4,2 fényévre van, de szabad szemmel nem látszik, mert 11 magnitúdós a látszó fényessége, abszolút fényessége pedig +15,49 a vizuális sávban. Eleve halvány ez a Napnál nyolcszor kisebb tömegű törpecsillag, a távolsága még tovább halványítja.
A Hattyú csillagkép főcsillaga, a Deneb (Alfa Cygni) viszont az éjszakai égbolt 19-ik legfényesebb csillaga, holott háromszáz-ötvennégyszer messzebb van tőlünk, mint a Proxima (a Deneb távolsága a Naprendszertől kb. 1500 fényév). Azért látszik 1,3 magnitúdósnak szemmel, mert vizuális abszolút fényessége kb. -7,5. Ez magyarázza, hogy sokkal nagyobb távolságból is könnyebben észrevesszük, mint a Proximát. (2006-os adatbázis szerint egyébként a legnagyobb ismert abszolút fényeségű csillag az LBV 1806-20 névre hallgató fényes kék változócsillag mag-val. Valószínűleg 36 naptömegű és valószínűleg van egy kísérőcsillaga. 40 ezer fényév a távolsága. Vizuálisan nem látszik a galaxisbeli porködök és gázfelhők fényelnyelő hatása miatt, de két mikrométeren nyolc magnitúdós már.)
Elméletben tehát a fényesebb csillagot távolabbról is megpillanthatjuk. Milyen messze van a legtávolabbi ismert csillag?
Néhány közelebbi és távolabbi galaxisban nagy földi és az űrtávcsövekkel különálló csillagokat is láthatunk. Hubble is úgy bizonyította a galaxisok létét, hogy 1925-ben közölt cikkében megmutatta, a 2,5 méteres Hooker-távcső csillagokra bontja az NGC 6822 galaxist. A legtöbb nagyon távoli galaxist azonban távcsöveink sem bontják különálló csillagokra, csak egy összefüggő fényfoltnak látszanak a műszerekben.
De ennél még sokkal távolabbról is detektálhatunk csillagokat, ha figyelembe vesszük, hogy gravitációs lencsehatás akár 100-szorosára vagy jobban is felerősítheti a csillag fényét.
A Hubble Űrtávcső (Hubble Space Telescope, HST) 2011-ben egy váratlan kifényesedést észlelt: a kinagyított képrészleten akkor semmi nem látszott a nyíllal megjelölt helyen, de a 2016-os képen már feltűnt egy fényes csillagszerű fényfolt. Az elemzések alapján úgy tűnik, hogy egy kék szuperóriás csillag fényét erősítette fel jó 2000-szeresére egy előtte elhaladó halványabb, műszereink detektálási határa alatt maradó csillag. Amennyiben tényleg nem egy szupernóva, hanem gravitációs lencsehatás eredménye a fénypötty, akkor z=1,5-ös vöröseltolódásnál van eredetileg csillag, aminek a képét az előtte elhaladó objektum felerősítette.
Van némi bizonytalanság, mit is észleltünk, de ha a gravitációs mikrolencsehatás-interpretáció helyes, akkor ez a legtávolabbi észlelt csillag, kb. 9 milliárd fényévre tőlünk. (Vagyis messzebb van, mint a képen bemutatott galaxishalmaz, amin részleteket is látunk. A képen látható galaxisok egyik, nagyon halvány, ezért nem látott csillaga is felelős lehet a mikrolencse-hatásért.)
A gravitációs lencsehatások egyes típusairól itt írtunk korábban:
A Sharpless 202 egy hatalmas hidrogénfelhő rendszer, melyben a Stock 23-as számú nyílt csillaghalmaz helyezkedik el.
A vörös a hidrogén emissziója, de például atomos oxigén egyáltalán nincs a területben. A sötét kar egy porfelhő, mely teljesen elfedi a mögöttük világító csillagok fényét. A csillaghalmaz előterében további porfelhők vannak, melyek halvány derengést adnak a területnek. A szomszédságban a vdB 14 és 15 van, melyeknél több reflexiós csillagköd is található. A kis csillaghalmazt akár kistávcsővel is megtalálhatjuk a Camelopardalis (Zsiráf) csillagképben.
A kép adatai:
Távcső: SkyWatcher 200/800 Newton
Mechanika 1: SkyWatcher AZ-EQ-6 Pro mechanika
Mechanika 2: SkyWatcher EQ-6 Pro mechanika SynScan vezérléssel
Kamera: Canon EOS 1100D (átalakított)
Vezetőegység: Lacerta/MGEN standalone autoguider
Szűrő 1: Astronomik IR/UV-Block CCD-szűrő
Szűrő 2: Astronomik Ha 12nm EOS Clip
Korrektor: SkyWatcher kómakorrektor f/4 távcsövekhez
Exp. idő: 280×300 sec RGB, ISO800
Helyszín: Zselici Csillagpark
Stewart Sharpless-ről és katalógusáról itt lehet bővebben olvasni. Sidney van den Berg vdB-katalógusáról pedig pár szóban itt emlékeztünk meg. (A vdB katalógust sokszor VdB rövidítéssel lehet megtalálni, máskor VDB-vel, utóbbi biztosan helytelen – a szerk.)
A kép a Nagy- és a Kis Orion-ködöket ábrázolja. Guernsey-szigetről készítettem erős, 56-72 km/h-s szélben a képeket 2018. március 4/5-e éjszakáján 200/1000-es Newton-távcsővel, Baader MPCC MkIII kómakorrektorral, és Canon EOS 60D átalakított fényképezőgéppel. Egy IDAS LPS-D1 Eos fényszennyezés-elleni szűrő is használatban volt, amivel egyben az éjszakai égbolt légkörfényét (angolul airglow vagy nightglow) is csökkenteni lehet. A vezetést egy 50/210-es távcsőre tett Lacerta MGEN-nel oldottam meg. A távcső a Skywatcher cég EQ-6R mechanikájára volt feltéve.
Expozíciós idők: 45×10 sec, 31×1 perc és 12×5 perc ISO 800 érzékenységen. (8/10-es átlátszóásg, 4/10-es nyugodtság, 6°C.)
Ezek az expozíciós idők megfelelőek voltak ahhoz, hogy a képek összeillesztése után a Trapézium ne égjen be (rövid exp. idők), de a nagyon halvány ködrészletek is előjöjjenek a hosszabb expozíciós idejű képeken. A Trapézium a kép közepén lévő, egymáshoz nagyon szorosan látszó négy csillagot jelenti, amelyek a valóságban is négyes rendszert alkotnak. (Sőt, többszöröset, mert közülük kettő fedési kettőscsillag.) A Nagy-Orion-köd legfényesebb részén foglal helyet ez a szép csillagalakzat.
Valaha a fehéres sáv középen nem látszódott kisebb távcsövekkel, ezért az egyébként egybetartozó ködöt két külön ködként katalógizálták, méreteik alapján lettek Kis- és Nagy-Orion ködök (M43 és M42). Manapság ezért összefoglaló néven Orion-ködnek nevezik őket.