A következőkben januári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap januárban 7:20 (KözEI) körül kel, 16:20 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed január 6-án, újhold január 13-án, első negyed január 20-án, telehold január 28-án lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. január 20-án este 20 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább

A következőkben decemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap decemberben 7:30 (KöZEI) körül kel, 16:00 (KöZEI) körül nyugszik. (A KöZEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KöZEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed december 8-án, újhold december 14-én, első negyed december 22-én, telehold december 30-án lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. december 20-án este 20 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

A következőkben az októberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap Zalaegerszegről nézve október közepén 07:00 (NYISZ) körül kel, 18:00 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése – NYISZ = UT + 2 h, NYISZ = KözEI + 1 h, ahol UT a világidő, KöZEI a közép-európai idő rövidítése. Az ország keleti területein félórás, a középső területein negyedórás eltérés előfordulhat a földrajzi hosszúságkülönbség miatt a napkelte-napnyugta időpontjában.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telihold október 1-én és 31-én, utolsó negyed október 10-én, újhold október 16-án, első negyed október 23-án lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. október 20-án este 22 óra NYISZ-kor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető a térkép. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség (éjszaka).

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ – 2 óra):

10.01. 16:06 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja, a Szaturnusz gyűrűjének legjobb láthatósága
10.03. 02:13 A Vénusztól 10′-re látható a Regulus
10.03. 23:47 A Hold mögé belép az Éta Ceti, ugyanekkor a Hold mögül kilép a 64 Ceti
10.07. 20:59 A Hold mögül kilép a 109 Tauri
10.14. 02:07 A Vénusz 3,6°-ra látható a 11%-os fázisú Holdtól az Oroszlán csillagképben
10.14. A Mars oppozícióban a Halak csillagképben (-2,6 magnitúdó, 22″ átmérő)
10.22. 19:07 A Jupiter 3°-ra a 42%-os fázisú Holdtól
10.25. 19:50 A Merkúr alsó együttállásban a Nappal
10.31. 15:53 Az Uránusz oppozícióban a Kos csillagképben

A Merkúr október 1-én van a legnagyobb keleti kitérésben, láthatósága kedvezőtlen, mivel fél órával a Nap után lenyugszik. Láthatósága tovább romlik a hónap során, de a 25-ei alsó együttállás után, 31-én már egy órával a Nap előtt kel.

A Vénusz keleten, 3 órával napkelte előtt kereshető. -4 magnitúdós, 81%-ra nő a fázisa, átmérője 13″-re csökken.

A Mars 14-én szembenállásba kerül a Nappal, egész éjszaka megfigyelhető. Fényessége -2,6 magnitúdóra, látszó átmérője 22,4″-re nő.

A Jupiter megfigyelhető a Nyilas csillagképben napnyugta után, a koraesti órákban. -2,3 magnitúdós.

A Szaturnusz késő estig megfigyelhető a délnyugati ég alján, fényessége 0,5 magnitúdó.

Az Uránusz egész éjszaka megfigyelhető a délkeleti ég alján. A Kos csillagképben található. 31-én szembenállásban van a Nappal.

A Neptunusz az éjszaka első felében figyelhető meg, a Vízöntő csillagképben található.

Olvasd tovább

A Nap Budapesten júniusban 04:45 (NYISZ) körül kel, 20:45 (NYISZ) körül nyugszik. Az ország keleti részeiben akár negyedórával korábban, a nyugati részen akár negyedórával később is történhet a napkelte/napnyugta. (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telihold június 5-én, utolsó negyed június 13-án, újhold június 21-én, első negyed június 28-án lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. június 21-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. június 21-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább

A következőkben az októberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap Zalaegerszegről nézve október közepén 07:00 (NYISZ) körül kel, 18:00 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése – NYISZ = UT + 2 h, NYISZ = KözEI + 1 h, ahol UT a világidő, KöZEI a közép-európai idő rövidítése. Az ország keleti területein félórás, a középső területein negyedórás eltérés előfordulhat a földrajzi hosszúságkülönbség miatt a napkelte-napnyugta időpontjában.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed október 5-én, telihold október 13-án, utolsó negyed október 21-én, újhold október 28-án lesz. (Forrás: VCSE Almanach 2019-re.).

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2019. október 22-én este 22 óra NYISZ-kor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A képre nagyítva nagyobb méretben is megtekinthető a térkép. A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség (éjszaka).

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ – 2 óra):
10.03. 16:53 A Jupiter 2,6°-ra a 15%-os fázisú Holdtól.
10.05. 16:49 A Szaturnusz 2,3°-ra az 50%-os fázisú Holdtól.
10.20. 04:02 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja.
10.22. 03:26 Az Orionidák meteorraj maximuma (ZHR=20).
10.25. 12:08 A Merkúr dichotómiája.
10.28. 08:15 Az Uránusz oppozícióban.
10.31. 16:39 Az Io és az Europa árnyéka látszik a Jupiteren.
10.31. 16:57 A Callisto érinti a Jupiter korongját az északi pólusnál.

A Merkúr 2019. évi láthatóságát lásd itt. A 20-i legnagyobb kitérésen kívül kedvezőtlen helyzetben van.

A Vénusz a hónap végén napnyugta után ötven perccel még megfigyelhető, egyre kedvezőbb helyzetben van.

A Mars napkelte előtt már kereshető keleten.

A Jupiter délnyugati irányban még kora este megfigyelhető, de korán lenyugszik.

A Szaturnusz késő estig megfigyelhető alacsonyan, délnyugati irányban.

Az Uránusz a Kos csillagképben jár, egész éjszaka látható.

A Neptunusz a Vízöntőben jár, az éjszaka első felében kereshető.

Olvasd tovább