A C/2022 E3 (ZTF) névre hallgató üstököst 2022. március 2-án fedezték fel a Zwicky Transient Facility (ZTF; Zwicky svájci csillagászról elnevezett tranziens (hirtelen megjelenő) objektumok keresésére szolgáló projekt) 1,2 méteres távcsövével. Ez a távcső Kaliforniában, a Palomar Csillagvizsgálóban található. Felfedezésekor a Sas csillagképben járt és 17,3 magnitúdós volt, vagyis a szabad szemmel, nagyon sötét égbolt alól látható 6,5 magnitúdós csillagoknál majdnem 21 000-szer halványabb.
Schmall Rafael felvétele a még fényesedőben lévő C/2020 E3 (ZTF) üstökösről 2022. december 29-én készült. “Fátyolfelhős égen készült a sorozat, de mindent beleadva akkor is elkészítettem és feldolgoztam a fotót. Lehet, hogy lesz még egy-két nap, amikor derült lesz az ég és nem lesz ott a Hold, de úgy gondoltam, hogy ha van rá lehetőség, akkor miért ne? Persze a feldolgozásnál megszenvedtem a felhők miatt rendesen, melyek rengeteg gradienst hagytak a képen, meg hát nem voltam elhalmozva a képek darabszámával se. Ahogy az üstökös közelít felénk, úgy meglehetősen lassan mozog az égi háttér előtt, így nehéz úgy stackelni, hogy a csillagok kiátlagolódjanak, ezért szimplán csak összestackeltem a sorozatot. Vizuálisan már láttam amúgy az esti égen, de fotografikusan csak most engedte az időjárás megörökíteni.” – írta a képről. (Távcső: Skywatcher Quattro 200/800 (átépített), Zselic, R1 Observatory, átlátszóság: 3, nyugodtság: 3, Canon EOS 6Da, Skywatcher EQ6-Pro GOTO, 20×75 sec RGB, ISO3200, f/4).
Felfedezéskori képein kisbolygóként azonosították a pontszerűnek tűnő égitestet. Későbbi képeken feltűnt egy nagyon pici és sűrű kóma, ami nyilvánvalóvá tette, hogy valójában üstökösről van szó.
A galaktikus cirruszfelhő (ang.: galactic cirrus cloud) – más nevükön infravörös cirruszfelhők (ang.: infrared cirrus clouds) – a Galaxisunkban előforduló, szálas – filamentáris – szerkezetű, ritka eloszlású por. Legerősebben távoli infravörösben sugároz. (A távoli infravöröst egyes szerzők 25-350 mikrométeres, mások megengedőbben a 15 mikrométer – 1 mm hullámhosszú elektromágneses sugárzásként határozzák meg.) Először 1965-ben figyelte meg őket látható fényben B. T. Lynds a Palomar Observatory Sky Survey (POSS, Palomar Csillagvizsgáló Égboltfelmérés) fotografikus lemezein. Részletes tulajdonságaikat az IRAS (Infrared Astronomical Satellite) holland-amerikai-egyesült királyságbeli műhold észlelte 1983-ban, 60 és 100 mikrométeren, és ekkor sikerült őket első alkalommal alaposabban feltérképezni. Nevüket kinézetükről kapták.
Az Orion csillagkép látható fényben (balra), az Orion öve alatt a fényes Orion-köddel (M42-43). Jobbra szintén az Orion csillagkép, távoli infravörösben, az IRAS műhold képeiből összerakva. A jobb tájékozódás érdekében mindkét képen összekötötték az Orion csillagait. Figyeljük meg, mennyivel másképp néz ki az égboltnak ez a része látható fényben és infravörösben. Forrás: NASA/IRAS, Wikipédia
A 81P/Wild 2 üstökös jelenleg az Oroszlán (Leo) csillagképben jár, az éjszaka vége felé-hajnalban észlelhető.
A 81P/Wild 2 üstökös égi útja a www.aerith.net oldal nyomán
A The Astronomer’s Telegram 15 694-ik számában (2022. okt. 19.) M. S. P. Kelley amerikai csillagász a Zwicky Transient Facility Consortium (ZTF) kutatócsoport nevében közölte, hogy a 81P/Wild 2 üstökös két kitörését is észlelték. (Az üstökösök kitörése azt jelenti, hogy fényességük, esetleg ezzel párhuzamosan a kómájuk mérete jelentősen megnő. A kitörések okai sokfélék lehetnek: egy új gejzír lép működésbe az üstökös felszínén, vagy egy meteoroid csapódik bele, vagy akár anyagleválás történik az üstökösről, netán szétesik az üstökös magja.) Az október 5-én és 7-én készített észlelések szerint az üstökös az 5-ei 14,05 (+/- 0,02) magnitúdóról 7-ére 13,90 (+/- 0,02) magnitúdóra fényesedett az üstökös; ez az üstökösök esetében két nap alatt jelentős fényességnövekedésnek mondható (15%), bár ez még a kisebb kitörések közé számít. Ezek után október 10-e és 14-e között is volt egy kitörés, amikor 13,96 (+/- 0,02) magnitúdóról 12,98 (+/- 0,02) magnitúdóra nőtt a fényessége, és ez már jelentős kitörésnek minősül. Egy magnitúdónyi fényességnövekedés ugyanis annyit jelent, hogy két és félszeresére nőtt az üstökös fénykibocsátási teljesítménye – vagyis a konkrét esetben a fénykibocsátási teljesítmény 246%-kal nőtt meg!
A jelentősen kifényesedett üstökös nyilván könnyebben észlelhető, mind fotografikusan (akár 5-7 cm-es műszerrel is), mind vizuálisan (azért vizuális észlelésekhez a jó, városoktól-falvaktól távoli égen is minimum 20 cm-es átmérő szükséges, városból pedig akár 35-40 cm-est is igényelhet, ha a kontrasztviszonyok miatt látszik egyáltalán vizuálisan).
Az észleléseket a ZTF Palomar Csillagvizsgálóban lévő 48 hüvelykes (122 cm-es) nyílású Samuel Oschin-távcsővel végezték. Ez egy 1939-1948 között épített Schmidt-távcső, amit modernizáltak és ma is használnak. 1986 óta hívják így; előtte csak a 122 cm-es (48 hüvelykes) Palomar-hegyi Schmidtként emlegették. Ezzel fedezték fel a Sedna, Quaoar és Eris törpebolygókat, és a híres Palomar Observatory Sky Survey (POSS) mintegy 2000 fotólemezét is ezzel a távcsővel vették fel – összesen mintegy 19 000 fotólemez készült a műszerrel.
2022. július 25-én, a VEGA ’22 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborban készült felvételem az NGC 6905 jelű planetáris ködről, más néven a Kék Ragyogás-ködről (Blue Flash Nebula irodalmibb jellegű magyarosításából született a neve). A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, ASI294 monokróm hűtött kamerával, TS Maxfield kómakorrektorral, Optolong hidrogén és oxigén szűrőkkel készült, 2x45x180 sec objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair PRO vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.
2022. július 21-22-én, a VEGA ’22 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor során készült felvételem az M57 jelű planetáris ködről, más néven a Gyűrűs-ködről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, ASI294 monokróm hűtött kamerával, TS Maxfield kómakorrektorral, Optolong hidrogén és oxigén szűrőkkel készült, 2x45x180 sec objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair PRO vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.
Messier 57 – M57 – VCSE – Ágoston Zsolt
Talán a legismertebb és az egyik legtöbbet fényképezett planetáris köd, remélem azért sikerül valami újat mutatnom.
Az M57 egy planetáris köd, ami akkor keletkezett, amikor egy közepes méretű csillag vörös óriássá válása után a külső rétegeit lassan ledobta magáról. A halvány, középső csillag a kihunyt csillag fehér törpévé alakult magja.
A felvételt a hűtött kamerám magasabb felbontású, de alacsonyabb érzékenységű “bin1” módjával készítettem, oxigén és hidrogén szűrőkkel.
A ködösség egy fényes, elliptikus alakú vöröses, hidrogénben gazdag külső gyűrűből, és egy zöldeskék, nagyrészt oxigénből álló belső alakzatból áll. A köd közepén egy halvány csillag látható, ez a ködöt létrehozó csillag magjából kialakult fehér törpe. A ködöt egy nagyon halvány haló is körbeveszi.
A Gyűrűs-köd elnevezést azért kapta, mert vizuálisan megfigyelve a fényes külső gyűrű élesen elkülönül a halvány belső területtől, a külső gyűrű ezért kifejezetten szembetűnő.
A Lant csillagképben található planetáris ködöt Charles Messier fedezte fel 1779 januárjában, miközben üstökösöket keresett. Elsőként Gothard Jenő fényképezte le 1886-ban, a központi csillag először ezen a felvételen vált megfigyelhetővé, így annak felfedezője a kiváló magyar csillagász. Látszólagos átmérője 2′, valós átmérője 1,3 fényév. 2500 fényév távol van a Földtől. Kb. 20 000 évvel ezelőtt alakult ki.
