Elkészült a következő asztrofotóm. Van némi hibája, de az már a templomi reflektor számlájára köthető.

VCSE - Messier 101 - Schmall Rafael
VCSE – Messier 101 – Schmall Rafael

A felvétel technikai adatai:

Skywatcher Newton 150/750
Skywatcher EQ5 GOTO
Baader MPCC Mark III kómakorrektor
Astronomik IR/UV eos clip szűrő
Canon EOS1100D teljes spektrum
Lacerta MGEN autoguider
9×50-es kereső

60×600 sec light + / 20 dark / 20 flat / ISO800 / f5 / 750mm

Feldolgozás:

– stackelés Nebulosity-ben
– utómunka PSben

Égbolt tulajdonságai (Kaposfő):

– 2016.03.31.:
– nyugodtság 5 (zenitben hunyorogtak a csillagok – Jupiter pocsék volt..)
– átlátszóság 4,5
– hőmérséklet 15°C

– 2016.04.02.:
– nyugodtság 7
– átlátszóság 3 (szaharai homok…)
– hőmérséklet 5°C

A Messier katalógusban 101-ikként szerepel ez az objektum. Egy szabad szemmel láthatatlan galaxis a Nagy Medve csillagképben, konkrétan a Göncölszekér rúdjának a két utolsó csillagával: a Mizarral és az Alkaiddal alkot majdnem egyenlő szárú háromszöget. A galaxis tőlünk 21 millió fényévre van, átmérője közelítőleg 170 ezer fényév és kb. ezer milliárd csillagot tartalmaz.

A 37-ik kisbolygófelfedezés 1855. október 5-én történt Düsseldorfból, amikor Karl Theodor Robert Luther megtalálta ötödik kisbolygóját. Luther összesen 24 kisbolygót fedezett fel, mindegyiket vizuálisan; nevét a Holdon a Luther-kráter és az (1303) Luther kisbolygó őrzi. A (37)-es kisbolygót Fides-ről (ejtsd: fidész), a hűség római istenéről nevezte el. Ezért, és más érdekes felfedezéseiért a 19. században hétszer is megkapta az akkoriban nevesnek számító Lalande-díjat (amit a Francia Tudományos Akadémia 1993-ban más díjakkal összevont, és Nagydíj néven adja ki azóta).

A (37) Fides volt az utolsó kisbolygó, amely bolygójelet kapott, ezután felhagytak ezzel a gyakorlattal. A Fides jele a kereszt volt.

Ennek a kisbolygónak a forgási ideje 1981-82-es mérések szerint 7,3 óra, és egy periódus alatt három maximumot ad; egyes ötletelések szerint azért, mert a Fides kettős kisbolygó lehet.

A Fides főövbeli kisbolygó, 0,18-as excentricitású pályáján 4,29 év alatt járja körbe a Napot; pályahajlása jelentéktelen, mindössze 3°. 108±2 km átmérőjű, pontosabban alakja ekkora krumpliszerű. Átlagsűrűsége a vízének mindössze kétszerese, 2,0 gr/cm3. Albedóját 0,18-ra teszik, abszolút fényessége (H) 7,3 magnitúdó.

A mostani napokban 11,1 magnitúdó körüli fényességű, és a Jupiter közelében látszik. Ez a közelség azonban csak látszólagos, hiszen észleléseink során a Földtől a Jupiter 4,46 CSE-re, a Fides 1,7 CSE-re volt. A kisbolygó a következő hetekben halványodni fog.

Abból a célból, hogy lássuk, mennyire vehető észre egy főövbeli aszteroida elmozdulása a Vega Csillagászati Egyesület távvezérelt csillagdájából, 2,75 perces szüneteket tartva 32 darab 5-5 másodperces felvételt készítettünk, rossz, felhők átvonulásával tarkított ég mellett. Az első kép 2016. március 28-án 18:16:58-18:17:03 UT között, az utolsó ugyanaznap 19:43:07-19:43:12 UT között készült, vagyis az első és az utolsó kép között 1 óra 43 perc 7 másodperc telt el (az első húszas sorozat után nem tartottuk be a 2,75 perces szünetet). A 2 perc 45 másodperces képkészítési időközt úgy választottuk ki, hogy árnyalatnyit több legyen, mint amennyi idő ahhoz kell, hogy a kisbolygó 1 pixelnyit megtegyen a látómezőben. A képskála ugyanis 1,13 ívmásodperc / pixel, és az előrejelzett mozgási sebesség 0,47 ívmásodperc/perc volt.

A használt műszer a csillagda 250/1200-as Newton távcsöve volt, kómakorrektorral, Canon 6D – nem átalakított – fényképezőgéppel, ISO 6400-on.

Az időjárási körülmények rosszak voltak, fátyolfelhők, felhőátvonulások zavartak. Ahhoz, hogy a kisbolygót észlelni lehessen, 5 sec expozíciós idő kellett, ezzel még pontszerűnek is mutatkozott a kisbolygó. Ugyanakkor a közeli Jupiter ennyi expozíciós idővel nagyon beégett, és hatalmas fényudvart áraszt a képen.

A kisbolygó pozícióját a Cartes du Ciel (CdC) – amit a távcső vezérléséhez használunk – a rendszeres frissítések ellenére is csak közelítőleg számolja ki. Azonban a megcélzott aszteroida így is benne volt a látómezőben. Az IAU Minor Planet Ephemeris Center szolgáltatását használva pontosabb pozíciót kaptunk, de csak pár ívperccel tért el attól, amit a CdC adott. Mivel a látómező nagy (103×68 ívperc), ez a pár ívperc eltérés nem jelentett gondot.

A képeket a vezetési hibák kiküszöbölése céljából összetoltuk, hogy a csillagok fedésben legyenek önmagukkal, majd a képeket egyszerűen összeadtuk. Jól látható az alábbi képkivágáson, hogy míg a csillagok pontszerűek, a közel egy és háromnegyed órás megfigyelés alatt a kisbolygó elmozdul: csíkot húz. 11 képet kihagytunk az összegzésből, mert nagyon megnövelte a zajt a rajtuk átvonuló felhőzet. A képkihagyások inkább az észlelési sorozat második felére jellemzők, ezért ott éppen csak kivehető a kisbolygó nyoma. Persze, miután abbahagytuk a Fides észlelését, kiderült…

a DSS-ből Aladinnal kivágott, megfelelően tükrözött égbolt-kép
a DSS-ből Aladinnal kivágott, megfelelően tükrözött égbolt-kép

 37_fides_20160328_ver1aa

Felül: a DSS-ből Aladinnal kivágott, megfelelően tükrözött égbolt-kép. Alatta: a mi képünk fele (a keleti részt levágtuk, hogy a Jupiter kevésbé zavarjon be; még így is érezhető, hogy jobbról becsillan). A közölt kép az eredeti kb. fele. Sárga ellipszis jelöli a (37) Fides-t, a többi csillag szépen megfeleltethető DSS-képen szereplőnek (csak amikor az készült, a Fides természetesen nem ott járt).

A mellékelt csillagtérkép az Aladin programból származik, amely egyebek mellett a mély DSS-felmérésből származik. A megtükröztük, hogy a távcső által adott képet mutassa. Szépen lehet látni, hogy a kisbolygó pozíciójában nincsen ismert objektum (sem elnyúlt, sem pontszerű csillag vagy galaxis), vagyis mozgásának sebessége, iránya, és a csík helyzete alapján egyértelműen a (37) Fides-t észleltük. A lenti képre kattintva jobb minőségben lehet a felvételt tanulmányozni.

37_fides_20160328_ver2

Egy kinagyított részletkép az előző összegképről (kb. 15×15 ívperc). Míg az összegképen a csillagok pontszerűek maradnak, a kisbolygó elmozdul, és ez csíkhúzást eredményez a felvételen. A kisbolygó csíkja balra fenn látható.

A képen a kisbolygó elmozdulásának szép látványa reményt ad arra nézve, hogy a jövőben akár kisbolygópozíciókat, akár fényváltozásaikat, akár csillagfedéseiket, akár mélyég-objektumokkal alkotott szép együttállásaikat észleljük. Remélhetőleg jobb égen, mint most, amikor is az átlátszóság 2/10-es volt… (Tesztnek persze megfelel.)


Dátum/idő: 2016. március 17 .,  16:40-17:05 UT.
Felszerelés: 150/2250 Newton + DMK 41AU02.AS (USB)
Nyugodtság: 6-8/10
Átlátszóság: 2-4/5
Hőmérséklet: ~6°C
Helyszín: Canis Maior Nap Obszervatórium, Nagykanizsa
Készítette: Bognár Tamás

A mozaik  8 kép felhasználásával készült. A képeket 500 képkockából álló avi-ból készült AviStack 2 program felhasználásával választottam ki.

Március 14-én a kedvező időjárást kihasználva végre sikerült kitelepülnöm az udvarra észlelni. A délutáni szél hihetetlen tisztára söpörte a levegőt. Hiába volt a közelben a vasútállomás térvilágítása, most mégsem derengett az egész égbolt narancssárga fényben.

Öröm volt kipakolni a távcsövet és “csak úgy” megcsodálni a Holdat. Megdöbbentő volt, hogy 256x-os nagyítás mellett is tiszta, részletes volt a kép, minimális vibrálást lehetett csak érzékelni a látómezőben. A már-már tökéletes látómező hatására felbátorodva megpróbáltam mobiltelefonnal “belefényképezni” az okulárba. Kíváncsi voltam mi lesz a végeredmény?

Valószínűleg nem kell nagyon részleteznem, hogy csak kézből odatartott és automatán fókuszáló és exponáló képrögzítő eszközzel nem szokás jó felvételeket készíteni. Igen fontos és lényeges a felvétel minősége szempontjából a fényképező eszköz pontos, elmozdulás mentes rögzítése a  megfelelő pozícióban. Ha nem az optikai tengelyben, a párhuzamosság és merőlegesség szabályait be nem tartva készül a felvétel, a kép eltorzulhat, vignettálódhat, geometriailag torzulhat. A felvételen töredék és deformált látómező fog megjelenni. Ha az okulárhoz nem megfelelő távolságra kerül a fényképező eszköz, ami ráadásul autofókusszálással készíti a képet, a képen csak a látómező töredéke fog szerepelni, esetleg nem is élesen. Az automatikus fókuszálás pedig részben a leképzett képre teszi az élességet, részben – és sajnos eléggé dominánsan – az optikai elemek felszínén található lerakódásokra (vagyis a lencséken lévő koszokra, porszemcsékre). Ennek végeredménye zavaró foltok lesznek az elmosódó szélű felvételeken – mobiltelefonnal nem is lehet ennél jobbat csinálni, ne így asztrofotózzunk!

Ettől függetlenül  a ma elérhető, digitális képrögzítésre alkalmas eszközök a régi hagyományos, filmes technológiával dolgozó fényképező gépekhez képest hatalmas előrelépést jelentenek. gyorsan, könnyen, és nem utolsó sorban azonnal látható felvételeket lehet velük készíteni. Ezzel valamennyire elveszik a kép kiválasztásának és beállításának már-már művészi határokat feszegető varázsa. Ha a felvétel nem megfelelő,  fogyazstói társadalom kultúrájának megfelelően eldobható, és azonnal megismételhető. Így a nagy számok törvénye alapján előbb, vagy utóbb biztosan születni fog használható felvétel.

Az én kísérletezéseimnek az eredményei:

A felvétel egyetlen képkocka, amin egy minimálisan igazítottam csak a világos-sötét arányon. Az autofókusz a terminátorra volt beállítva. Ez a terület éles, míg a Hold pereme viszont már elmosódó. A képen a ferdén tartott telefon miatt további elszíneződés és finom elmosódás látható. Ettől függetlenül, jól megfigyelhetők rajta a felszíni részletek.

A kép, két darab képkockából lett összeillesztve. A felszín részletei megfigyelhetők, egyes részek igen látványosan. Ugyan akkor az összeillesztések szélénél a kép ívesen torzult, a képen homályos és színes területek láthatók, amit a nem megfelelően tartott telefon miatt eltorzult kép okoz. Ezt a torzulást próbálta korrigálni a képet összerakó program úgy, hogy az azonos pixeleket összeillesztette, és a szélek hibáit próbálta a kép torzításával ellensúlyozni.

A fenti kép az okuláron keresztül történő fotózás egyik tipikus jegyét a vignettálás viseli magán. Jelen esetben ennek az oka az, hogy a felvételt készítő mobiltelefon optikája nem a megfelelő távolságra és nem a megfelelő pozícióban – jelen esetben ferdén – volt az okulárhoz képest. Mindezektől a hibáktól függetlenül a kép kellően részletes. A vignettálás a képnek ad egy “sajátos” , a múlt század eleji fényképekhez hasonló hangulatot. (Maga a vignettálás – ejtsd vinnyettálás – egy optikai (hiba)jelenség, amit megfelelő minőségú optikával vagy – fényerős eszközök esetében – ún. apodizácis szűrővel lehet eltüntetni. E “hardveres” megoldásokon túl létezik “szoftveres” megoldás is, egy egyenletesen megvilágított objektumról (pl. lepedő vagy az ég a távcsőben) készített felvétellel lehet visszakorrigálni a képet, az ún. mezősimítás (flat-field) keretében, utólag, képfeldolgozó programmal.)

A felsorolt hibalehetőségektől függetlenül, véleményem szerint érdemes a vállalkozó kedvűeknek megpróbálni a mobiltelefonnal történő asztrofotózást. Ma már kaphatók kompakt fényképező gépekhez és mobiltelefonokhoz olyan kiegészítők, amelyek segítségével az okulárhoz, a fókuszírozóhoz rögzíthetjük a fényképező eszközünket, pontosan beállítva ezeket a megfelelő pozícióba. Ezzel a kompromisszumos megoldással egy a saját kategóriájában egy praktikus “asztrofotós” eszközt nyerünk. Természetesen, ahogy a felhasználó rákap az ezzel a technikával történő amatőrcsillagász képrögzítésre, úgy fognak megjelenni az igények a célnak jobban megfelelő, hatékonyabb, minőségibb képrögzítésre. Így lényegében a “fotós” megteszi az első lépéseket azon az úton, amelynek a végén a minőségi feladat orientált képrögzítő eszközök és kiszolgáló szoftverei találhatók….

Asztrofotó egy rendkívül jó égbolt alól és a tesztelés után…

VCSE - Rozetta köd (NGC2237) - Schmall Rafael
VCSE – Rozetta-köd (NGC 2237) – Schmall Rafael

A múlt héten, csütörtök este (2016. feb. 18.) nagyon jó lehetőség kínálkozott egy kis asztrofotózásra és tesztelésre. Napközben a nagyon mélykék ég után egy jó kis pollenkoszorús naplemente következett, majd végül besötétedett, és a berendezés kiszállításakor megdöbbentően jó égbolt fogadott. 12%-os holdsarló hiába 12% csak, de vakított, rendesen fényes volt, de fényessége ide-oda: mögötte ott látszódott az állatövi fény és a Tejút szokásos ragyogása. 2000 csillag(os hotel) alatt kezdtem meg az összeszerelést, kipakolást, tesztelést. A teszt egy gyengébb teherbírású mechanika fotózási képessége volt. Azaz, hogy egy EQ5 – GOTO (VCSE 15′-ös táborában biztosan emlékeztek Kálmi 120/1000-es tubusa alatt nyugvó mechanikára). Egy ugyanolyanra raktam fel a 150/750-es tubust, és a vezetőrendszert: Lacerta MGEN-t. Komponáltam, majd kíváncsiságból rögtön 10 perces fotókkal indítottam, tehát egy fotó 10 percig készült ISO 800-on, f/5-ön és 750mm-en. Olvasd tovább